464/D/2010. AB végzés. Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

464/D/2010. AB végzés. Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő v é g z é s t: Az Alkotmánybíróság a Legfelsőbb Bíróság Mfv.I.10.663.2008/7. számú határozata ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt visszautasítja. I. Az indítványozó gazdasági társaság 2003-ban munkaszerződést kötött egy munkavállalóval üzletfejlesztési igazgatói munkakör betöltésére, akit – megbízás keretében a munkaviszonytól elkülönülve – 2005-ben a társaság ügyvezetőjévé is megválasztottak. 2006-ban a társaság egy másik ügyvezetője felmondással megszüntette a munkavállaló munkaviszonyát, aki pert indított a társaság ellen, kérve annak megállapítását, hogy a munkajogviszony megszüntetése jogellenes volt. Az elsőfokon eljárt Fővárosi Munkaügyi Bíróság – közbenső ítéletet hozva – megállapította, hogy a felmondás jogellenes volt. A társaság ala pító okirata szerint a társaság tagját illeti meg az ügyvezető megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása, valamint a munkáltatói jogok gyakorlása, ha az ügyvezető a társasággal munkaviszonyban is áll. A felmondásról viszont nem a társaság tagja, vagy annak meghatalmazottja, hanem az egyik ügyvezető döntött anélkül, hogy erre felhatalmazása lett volna. A másodfokon eljárt Fővárosi Bíróság helybenhagyta az elsőfokú közbenső ítéletet, kiegészítve a tényállást és más jogi indokokra alapozva a határozatot. Az indítványozó felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. A Legfelsőbb Bíróság Mfv.I.10.663.2008/7. számú határozatában, a másodfokú közbenső ítéletet – indoklásbeli módosítással – hatályában fenntartotta. Az indítványozó ezt követően fordult alkotmányjogi panaszával az Alkotmánybírósághoz. A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 74. § (1) bekezdése szerint a munkáltató köteles a munkavállalóval közölni, hogy a munkaviszonyból eredő munkáltatói jogokat és kötelességeket (munkáltatói jogkör) mely szerv vagy személy gyakorolja, illetve teljesíti. A (2) bekezdés értelmében, ha a munkáltatói jogkört nem az arra jogosított szerv, illetőleg személy gyakorolta, eljárása érvénytelen, kivéve, ha a munkavállaló a körülményekből alappal következtethetett az eljáró személy (szerv) jogosultságára. A (3) bekezdés szerint az (1) és (2) bekezdésben foglalt rendelkezésektől nem lehet érvényesen eltérni. A már hatályon kívül helyezett, de a perben alkalmazott – a gazdasági társságokról szóló – 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 28. § (1) bekezdése szerint a gazdasági társaság munkavállalóival szemben a munkáltatói jogokat – ha a társasági szerződés (alapító okirat, alapszabály) ettől eltérően nem rendelkezik – a vezető tisztségviselő gyakorolja. A (2) bekezdés szerint a társasági szerződés (alapító okirat) vagy a társaság legfőbb szervének határozata a munkáltatói jogok gyakorlását – több vezető tisztségviselő esetében – az egyik vezető tisztségviselőre, illetve más, a gazdasági társasággal munkaviszonyban álló személyre ruházhatja át. A Gt. 150. § (2) bekezdés g) pontja alapján a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik – a törvényben meghatározott kivétellel – az ügyvezető megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása, valamint, ha az ügyvezető a társasággal munkaviszonyban is áll, a munkáltatói jogok gyakorlása. Az indítványozó szerint a Gt. rendelkezései arra az esetre vonatkoztak, amikor is az ügyvezető eme tevékenységét munkaviszony keretében látta el. Jelen esetben azonban jól elkülönült a munkaviszonyon alapuló üzletfejlesztési igazgatói munkaköre és a megbízás alapján ellátott ügyvezetői tevékenysége. Az indítványozó rámutatott, hogy a Legfelsőbb Bíróság az EBH 2001.462. számon publikált döntése szerint: „a taggyűlés hatásköre az ügyvezető munkaviszonyának megszüntetésére csak akkor áll fenn, ha e tisztségét látja el munkaviszonyban. A törvényt nem lehet kiterjesztően értelmezni arra az esetre, ha a munkaviszonyt a felek nem az ügyvezetői tisztség ellátására, hanem valamely ettől eltérő munkakörre hozták létre.” Az indítványozó álláspontja szerint azzal, hogy a Legfelsőbb Bíróság az alkotmányjogi panaszban támadott határozatában úgy tért el korábbi döntésétől, hogy nem kezdeményezte a jogegységi eljárást, sérült a jogállami jogbiztonság [Alkotmány 2. § (1) bekezdés], illetve a Legfelsőbb Bíróság megsértette azon alkotmányos kötelezettségét, mely szerint biztosítja a jogalkalmazás egységét. Mint az indítványozó írja, az Mt. és a Gt. idézett szabályai a rájuk vonatkozó legfelsőbb bírósági gyakorlat ellentmondásossága miatt sértik a jogállami jogbiztonságot. A fentieken túl az indítványozó a tisztességes eljáráshoz [Alkotmány 57. § (1) bekezdés] és a jogorvoslathoz való jog [Alkotmány 57. § (5) bekezdés] sérelmét is állítja, mivel szerinte nem tekinthető „fairnek” az az eljárás, amelyben alkotmányellenes jogszabályt alkalmaznak, illetve a Legfelsőbb Bíróság azzal, hogy nem kezdeményezte a jogegységi eljárást, és eltért korábbi gyakorlatától kizárta a jogorvoslat lehetőségét. Mindezek alapján az indítványozó az Mt. és a Gt. sérelmezett rendelkezései alkotmányellenességének a megállapítását és alkalmazásuk kizárását kérte. II. Az indítvány elbírálása nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) bekezdése szerint az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. A (2) bekezdés kimondja, hogy az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani. Az indítványozó a Legfelsőbb Bíróság Mfv.I.10.663.2008/7. számú határozatát a tértivevény tanúsága szerint 2010. január 7. napján vette kézhez, az alkotmányjogi panasza pedig a hatvanadik napon, 2010. március 8-án érkezett meg az Alkotmánybíróságra. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz az Abtv.-ben megállapított határidőn belül érkezett. Az alkotmányjogi panasz – bár formálisan a norma alkotmányellenességét állítja – egyértelműen az egyedi ügyben született jogalkalmazói jogértelmezés alkotmányellenességét sérelmezi. Az Alkotmánybíróság hatásköre az Abtv. 1. §-ának megfelelően a jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára terjed ki. Az Abtv. 48. § (1) bekezdés szerinti alkotmányjogi panasszal az fordulhat az Alkotmánybírósághoz, akinek jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, nem pedig az, akinek az ügyében alkotmányellenesnek vélt eseti jogalkalmazói döntés született. Az Alkotmánybíróság az 57/1991. (XI. 8.) AB határozatában azt is megállapította, hogy „az Alkotmánybíróságnak az Abtv. szerint a bírói, jogalkalmazási gyakorlat alkotmányosságának a vizsgálatára nincs hatásköre” (ABH 1991, 272, 277.). Az Alkotmánybíróság számos határozatában rámutatott arra is, hogy a jogszabályok önálló értelmezése, illetőleg a jogalkalmazás során felmerülő nehézségek feloldása, az egységes jogalkalmazói gyakorlat kialakítása nem az Alkotmánybíróság, hanem a rendes bíróságok hatáskörébe tartozik (35/1991. (VI. 20.) AB határozat, ABH 1991, 175–176.; 1115/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 644.). Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt – az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü határozat (ABK 2009. január, 3.) 29. § b) pontja alapján – visszautasította. Budapest, 2010. szeptember 7. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke