8/
- (II. 18.) NFM rendelete a bányászati koncessziós pályázati eljárásról. A bányászatról szóló
- évi XLVIII. törvény 50/A. §
(2)bekezdés
- o)pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 84. §
- g)pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el: 1. A pályázati felhívás 1. §
(1)A pályázati felhívást a koncesszióról szóló törvényben és a bányászatról szóló törvényben foglaltakon túl a bányászati ügyekért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által vezetett minisztérium és a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (a továbbiakban: MBFH) honlapján is közzé kell tenni.
(2)A pályázati felhíváshoz részletes pályázati dokumentáció tartozik, amelynek beszerzési helyét és módját a pályázati felhívás tartalmazza. 2. A pályázat benyújtásának feltételei 2. §
(1)Pályázatot csak a pályázati dokumentációt megvásárló nyújthat be. A benyújtott pályázat érvényességének feltétele, hogy a pályázó teljesítse a pályázati kiírásban előírt követelményeket.
(2)A pályázati kiírásban meghatározott követelményeknek és szempontoknak megfelelően a pályázó
- a)bemutatja a pályázata benyújtása idején fennálló pénzügyi helyzetét,
- b)igazolja a pályázati kiírásban meghatározott pénzügyi megbízhatóságának adatait,
- c)bemutatja a koncesszióköteles tevékenység területén szerzett tapasztalatait, műszaki és szakmai felkészültségét,
- d)közli, hogy mely adatokat minősít üzleti titoknak,
- e)bemutatja, hogy milyen műszaki megoldásokat kíván alkalmazni a kiírás keretein belül, f ) bemutatja, hogy a pályázat megnyerése esetén milyen lesz a részvételével létrejövő koncessziós társaság várható tulajdonosi összetétele, valamint
- g)bemutathatja a koncessziós tevékenység szempontjából fontosnak tartott egyéb szempontokat. 3. A részvételi díj megfizetése 3. § A pályázaton való részvételért fizetendő részvételi díj összegét az MBFH számlájára kell befizetni a pályázat benyújtását megelőzően. 4. A Minősítő Bizottság 4. §
(1)A Minősítő Bizottságnak a koncessziós pályázatok benyújtására nyitva álló határidő leteltét megelőzően legalább hét nappal korábban kell megkezdenie a működését.
(2)A Minősítő Bizottság munkája során az ügyrendje szerint jár el, amelyet az alakuló ülésen fogad el. Az ügyrendben meg kell határozni a pályázatok értékelése során alkalmazandó, valamint a Minősítő Bizottság eljárására vonatkozó szabályokat.
(3)A Minősítő Bizottság ügyrendjét annak elfogadását követő öt napon belül megküldi tájékoztatásul a miniszter részére.
(4)A Minősítő Bizottság munkáját titkárként és jegyzőkönyvvezetőként az MBFH elnöke által kijelölt kormánytisztviselők segítik. 5. §
(1)A Minősítő Bizottság feladata
- a)a pályázatok benyújtására nyitva álló időtartam alatt beérkezett pályázatok felbontása és az érvényesség megállapítása;
- b)döntés a pályázat érdemi vizsgálat nélküli elutasításáról;
- c)a hiánypótlásra történő felszólítás, szükség esetén felvilágosítás kérés;
- d)az érvényes pályázatok pályázati kiírásban szereplő szempontok szerinti értékelése;
- e)javaslat tétele a miniszter számára a pályázat nyertesének személyére.
(2)A Minősítő Bizottság feladatainak teljesítése során biztosítja a pályázók esélyegyenlőségét, és a nyertes pályázóra vonatkozó javaslatát hátrányos megkülönböztetés nélkül, szakmai szempontok alapján teszi meg.
(3)Az elnök, a tag, a titkár és a jegyzőkönyvvezető – a pályázatok felbontását követően – a benyújtott pályázatok teljes anyagába betekinthet, az ügyrendben meghatározott titoktartási kötelezettség terhe mellett arról feljegyzést készíthet. Az elnök, a tag, a titkár és a jegyzőkönyvvezető jogait és kötelességeit csak személyesen gyakorolhatja és teljesítheti.
(4)Az elnök feladatai
- a)a Minősítő Bizottság üléseinek összehívása és vezetése;
- b)a Minősítő Bizottság jogszabályszerű működésének biztosítása;
- c)az értékelési folyamat koordinációja.
(5)A titkár és a jegyzőkönyvvezető feladata az ügyrendben meghatározottak szerint a Minősítő Bizottság működésével kapcsolatos adminisztrációs feladatok ellátása, és az elnök támogatása feladatainak ellátásában. 6. §
(1)A Minősítő Bizottság feladatkörébe tartozó döntés meghozatala során az elnök és a tagok rendelkeznek szavazati joggal.
(2)A tagok a Minősítő Bizottság feladatkörébe tartozó döntések meghozatala során egyenlő szavazati joggal rendelkeznek.
(3)A Minősítő Bizottság akkor határozatképes, ha ülésein az elnök és tagjainak több mint a fele jelen van. A Minősítő Bizottság határozatképtelensége esetén az elnök az ülést legfeljebb három nappal elnapolja.
(4)A Minősítő Bizottság határozatait szótöbbséggel hozza, szavazategyenlőség esetében az elnök szavazata dönt. A nyertes pályázó személyére történő javaslat kialakítására összehívott értékelő ülésen legalább az összes tag kétharmadának és az elnöknek jelen kell lennie.
(5)A Minősítő Bizottság üléseiről jegyzőkönyvet kell készíteni, amely tartalmazza különösen
- a)a jelenlévő tagok nevét;
- b)az ülés helyét, kezdetének és befejezésének idejét;
- c)az ülés napirendjét;
- d)az ülésen meghozott döntéseket, kisebbségi véleményeket;
- e)az ülésen tett összeférhetetlenséggel kapcsolatos bejelentéseket; f ) minden olyan tényt, körülményt, amelyet az elnök vagy a tag feljegyzésre javasol. 5. A pályázatok értékelése 7. §
(1)Érvénytelen a pályázat és a Minősítő Bizottság érdemi vizsgálat nélkül elutasítja, ha a pályázó
- a)nem vásárolta meg a részletes pályázati dokumentációt,
- b)a részvételi díj és a pályázati biztosíték teljes összegét határidőben nem fizette be,
- c)pályázata nem felel meg a pályázati kiírásban a küldemény formai követelményeire meghatározott feltételeknek,
- d)pályázata nem a kiírásban meghatározott benyújtási határidőben érkezett be.
(2)A Minősítő Bizottság a pályázati kiírás szerinti esetekben, a pályázatok felbontását követő nyolc napon belül felhívja a pályázót hiánypótlásra.
(3)Érvénytelen a pályázat és a Minősítő Bizottság a pályázatot elutasítja, ha a hiánypótlás nyolc napon belül nem érkezik be, vagy annak nem megfelelő teljesítése miatt a pályázat nem értékelhető. 8. § A Minősítő Bizottság a pályázatokról köteles pályázatonként külön indokolással ellátott értékelést és döntési javaslatot tartalmazó beszámolót készíteni a miniszter részére. A Minősítő Bizottság ennek során
- a)megállapítja, hogy a pályázatok érvényesek-e és megfelelnek-e a kiírási feltételeknek;
- b)a pályázatokat a kiírásban megadott szempontoknak megfelelően elemzi és
- c)javaslatot tesz a nyertes pályázó személyére. 9. § Eredménytelen a pályázati eljárás, ha
- a)nem érkezett érvényes pályázati ajánlat,
- b)a benyújtott pályázatok egyike sem felelt meg a pályázati kiírásban foglalt feltételeknek,
- c)a pályázat elbírálásakor a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott összeférhetetlenségi szabályokat megsértették,
- d)valamelyik pályázó az eljárás tisztaságát vagy a többi pályázó érdekeit súlyosan sértő cselekményt követett el,
- e)a pályázat nyertese által tett ajánlat elfogadása jelentős vagyonvesztéssel járna. 10. § A pályázatról – a Minősítő Bizottság elnökének és titkárának közreműködésével – az MBFH a koncesszióról szóló törvényben foglaltak szerint emlékeztető-tervezetet állít össze, amelyet az MBFH elnöke megküld a miniszter részére. 6. Záró rendelkezések 11. § Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba. 12. § Hatályát veszti a bányászati koncessziós pályázati eljárásról szóló 81/2012. (XII. 28.) NFM rendelet. Németh Lászlóné s. k., nemzeti fejlesztési miniszter