26/B/2009. AB végzés. Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

26/B/2009. AB végzés. Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő v é g z é s t: Az Alkotmánybíróság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 175. § (23) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti. 1. Az indítványozó az egyes adó- és járuléktörvények módosításáról szóló 2008. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Artmód.) 134. § (3) bekezdéséből azon törvényi rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte, amely kiegészítette az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 175. §-át egy új (23) bekezdéssel. Az Artmód. 2009. január 1-jén hatályba lépett támadott rendelkezése értelmében: „[f]elhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben határozhassa meg a POS terminál útján történő fizetések esetén a hitelintézet által érvényesíthető, a vállalkozás ügyfél felé felszámított jutalékok, díjak és egyéb költségek maximális mértékét.” Az indítványozó szerint az Artmód. kifogásolt rendelkezése – a pénzügyi szolgáltatás árának a támadott jogszabályhely szerinti maximalizálása – sérti az Alkotmány 9. §-ában foglalt gazdasági verseny szabadságát. Álláspontja szerint a támadott törvényi rendelkezés ellentétes továbbá az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény 7. §-ával is, mivel az csak a 2. számú mellékletében felsorolt termékekre és szolgáltatásokra engedi meg a hatósági ár megállapítását, a pénzügyi szolgáltatások azonban nem szerepelnek az említett felsorolásban. Az indítványozó kifejtette, hogy a bankok és pénzügyi vállalkozások piacán (ennek a bankkártya üzletágában is) éles a piaci verseny, e területen nem lehet monopol szervezettségről beszélni, a hatósági ár bevezetésének feltételei a pénzügyi szolgáltatások területén nem adottak. Az indítványozó utalt arra, hogy a bankkártyás fizetés bonyolult, sokszereplős folyamat, amelyet – ideértve a felszámított díjak, jutalékok és költségek meghatározását is – nemzetközi szabványok, a nemzetközi kártyatársaságok szabályzatai, illetve az együttműködő felek polgári jogi szerződései rendeznek. Az indítványozó szerint az Artmód. támadott rendelkezése széleskörű, határidő nélküli és meghatározatlan tartalmú felhatalmazást ad a Kormány számára a rendeletalkotásra, és a törvényalkotó nem adott iránymutatást arra, hogy a Kormány a rendeletben milyen díjakat, jutalékokat és költségeket szabályozhat, milyen tényezőket és milyen súllyal vehet figyelembe a jutalék mértékének a megállapítása során. A maximált díjak, jutalékok és egyéb költségek rendeleti úton való meghatározása az indítványozó szerint versenykorlátozó hatást fejtene ki. Az indítványozó arra is hivatkozott, hogy a nem hatósági áras körbe sorolt szolgáltatások (így a pénzügyi szolgáltatások) esetében az árkialakítás csak abban az esetben lenne kifogásolható, ha az a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvénybe ütközne. Ebben az esetben azonban a versenyhatóság a versenytörvényben biztosított eszközöket alkalmazhatná, ebből következően az indítványozó szerint az ármaximumot meghatározó kormányrendelet alkotmányellenes lenne, mivel az Alkotmány 35. § (2) bekezdése értelmében a Kormány rendelete és határozata törvénnyel nem lehet ellentétes. Véleménye szerint ugyanebből az okból sérülne a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 1. § (2) bekezdése is, mivel alacsonyabb szintű jogszabály e rendelkezés szerint sem lehet ellentétes magasabb szintű jogszabállyal. Az indítványozó az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének a sérelmét is állította, mivel álláspontja szerint a kifogásolt törvényi felhatalmazó szabály nem felel meg a jogbiztonság, a világos és érthető, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalom követelményének. Ezzel összefüggésben az indítványozó azt kifogásolta, hogy az Artmód. 134. § (3) bekezdésének támadott rendelkezése nem határozza meg a POS terminál fogalmát, továbbá nem egyértelmű, hogy ki minősül „vállalkozás ügyfélnek”. Az indítványozó azt is sérelmezte, hogy a támadott rendelkezés csak a bankkártyás fizetések egy meghatározott körére terjed ki, és nem valamennyi típusú bankkártya elfogadó berendezés útján történő fizetésre. Az indítványozó kifejtette, hogy véleménye szerint a normaszöveg „zavarosságát” az ahhoz kapcsolódó indokolás csak „tetézi”, mivel nem teszi világossá, hogy kik tekinthetők a jogszabály értelmében vállalkozóknak (általában a gazdasági élet szereplői, vagy csak a kártyaelfogadó kereskedő, szolgáltató vállalkozások), illetve csak vélelmezni lehet, hogy készpénzfizetési mód helyett valójában készpénzkímélő fizetési módra utalt az indokolás szövege. Az indítványozó azt is kifogásolta, hogy a felhatalmazó szabályt az Art. 175. §-ába illesztette be a jogalkotó, mivel véleménye szerint az említett rendelkezésnek semmi köze nincs az Art. szabályozásához. Ezzel összefüggésben az indítványozó utalt az Alkotmánybíróság korábbi, az ún. „salátatörvények” alkotmányossági vizsgálata során tett megállapításaira. Az indítvány az Artmód. kifogásolt rendelkezésének a hatályba lépés napjára, 2009. január 1-jére visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérte, azzal, hogy amennyiben az indítvány elbírálása során a törvényi felhatalmazás alapján a Kormány megalkotja a felhatalmazó szabályban megjelölt rendeletet, úgy arra is terjessze ki a vizsgálatát az Alkotmánybíróság. 2. Az indítványozó az Art. 175. §-át módosító törvényi rendelkezés, az Artmód. 134. § (3) bekezdése azon szövegrészét támadta, amely egy új (23) bekezdést iktatott be az Art. 175. §-ába. Az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata az, hogy nem a módosító rendelkezéseket hatályba léptető, hanem a módosított rendelkezéseket magába foglaló (inkorporáló) jogszabály rendelkezéseit vizsgálja [8/2003. (III. 14.) AB határozat, ABH 2003, 74, 81.], ezért az Alkotmánybíróság a jelen ügyben a vizsgálatot az Art. 175. § (23) bekezdésére nézve folytatta le. Az alkotmányossági vizsgálat során az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Art. 175. § (23) bekezdését – 2009. július 9-i hatállyal – hatályon kívül helyezte a köz teherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról szóló 2009. évi LXXVII. törvény 193. § (2) bekezdés e) pontja. Az Alkotmánybíróság következetesen érvényesített gyakorlata, hogy a módosított vagy hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányellenességét az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. §-ában foglalt bírói kezdeményezés és a 48. §-a szerinti alkotmányjogi panasz esetében [10/1992. (II. 25.) AB határozat, ABH 1992, 72, 76.], továbbá akkor vizsgálja, ha a hatályát vesztő jogszabály helyébe lépő jogszabály azonos rendelkezési környezetben ugyancsak tartalmazza a sérelmezett rendelkezést (137/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 456, 457.). Az Art. 175. § (23) bekezdése az indítvány benyújtását követően hatályon kívül helyezésre került, az Art. hatályos szabályozása már nem tartalmazza a kifogásolt törvényi rendelkezést. A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a tárgytalanná vált indítvány tekintetében az eljárását – az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.) 31. § a) pontjára figyelemmel – megszüntette. Budapest, 2009. szeptember 29. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke