762/D/2004. AB végzés. Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

762/D/2004. AB végzés. Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő Az Alkotmánybíróság a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény egészével, illetve a 47. § (1) bekezdése „szükség esetén” szövegrészével, az 52. § d) pontjával és az 54. § (1) bekezdése d) pontjával összefüggő mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

I. Az indítványozó alkotmányjogi panaszt és hozzá kapcsolódóan, „másodlagosan” mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló kérelmet nyújtott be.

Az indítványozó (a végrehajtást kérő) 2002. január 10-én végrehajtási kifogást terjesztett elő az ügyében eljáró önálló bírósági végrehajtó mulasztása tekintetében.

A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 2002. április 5-én hozott végzésével a végrehajtási kifogást elutasító elsőfokú határozatot megváltoztatta és a végrehajtót a végrehajtási eljárás folytatására, utasította. Indítványozó közel két évvel később ismételten végrehajtási kifogást terjesztett elő a végrehajtó mulasztására hivatkozva. A kifogást az ügyben első fokon eljáró Debreceni Városi Bíróság a 0901-36.Vh.2303/1998/9. szám alatt, 2004. március 18-án hozott végzésével elutasította, amelyet – az indítványozó fellebbezése nyomán eljáró – Hajdú-Bihar Megyei Bíróság a 3.Pkf.20.589/2004/3. szám alatt hozott jogerős végzéssel helyben hagyott. Az indítványozó az alkotmányjogi panaszt mindkét bírósági végzés ellen nyújtotta be, és ebben a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény több jogszabályi rendelkezésének a megsemmisítését kérte. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 47. § (1) bekezdését, mely úgy rendelkezik, hogy a végrehajtási eljárás eredményes lefolytatása érdekében a végrehajtó szükség esetén beszerzi az adósra vonatkozó egyes adatokat, azért tartotta a tisztességes eljárás követelményébe ütközőnek, mert „nem határozza meg a végrehajtó feltétlen intézkedési kötelezettségét az eljárás lefolytatására a végrehajtási lap kiállításától a követelés (…) behajtásáig”. Ehhez kapcsolódóan azt is kifejti, hogy a jogbiztonság és a végrehajtást kérő tulajdonhoz való joga is sérül, mivel sem a Vht., sem más ágazati törvények nem szabályozzák, hogy „a végrehajtást kérőnek (…) az állami szervek tekintetében van-e az adós vagyontárgyaira vonatkozó adatok beszerzésére jogi lehetősége, s ezt milyen feltételek mellett gyakorolhatja.” A Vht.

47. §

a alapján ugyanis az adósra vonatkozó adatok beszerzéséhez szükséges megkeresésekre kizárólag a bírósági végrehajtó van feljogosítva. Állítása szerint azért is terheli mulasztás a jogalkotót a tisztességes eljárás követelményére tekintettel, mert nem rendelkezik a végrehajtási eljárásban keletkezett iratok kellő időben történő megismerhetőségéről.

Az indítványozó kérte megsemmisíteni a tulajdonhoz való jog sérelmére tekintettel a Vht. 52. § d) pontját, mely szerint a végrehajtás szünetel, ha az adósnak nincs lefoglalható vagyontárgya, illetőleg a lefoglalt vagyontárgy értékesítése sikertelen volt; valamint a Vht. 54. § (1) bekezdés d) pontját, amely úgy rendelkezik, hogy a végrehajtást akkor lehet folytatni, ha az előbbi eset fennállása esetén valószínűsítették, hogy az adósnak van olyan vagyontárgya, amely lefoglalható, illetőleg értékesíthető. Az indítványozó szerint jogalkotói mulasztás állapítható meg, mivel a Vht. alkalmazza a szünetelés intézményét olyan esetben, mikor az adós fizetési kötelezettsége nem szűnt meg, s a végrehajtás az adós vagyoni helyzetének későbbi javulása vagy feltárása esetén folytatható lehet. Az indítványozó további jogalkotói mulasztást lát megvalósulni, mivel sem a Vht., sem a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. Törvény (a továbbiakban: Pp.) nem határozza meg, hogy „végrehajtási kifogás a végrehajtó mely törvénysértő intézkedésével, illetve mulasztásával kapcsolatban terjeszthető elő”, sem pedig „a végrehajtási kifogás elbírálása iránti eljárásban a végrehajtó és a bíróság közötti feladatmegosztásból eredő döntési, határozathozatali lehetőségeket”.

Valamennyi támadott jogszabállyal, valamint a Vht. egészével összefüggésben az indítványozó „másodlagosan hivatkozott” mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességre is.

II. Az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálásra alkalmatlan. 1. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) bekezdése szerint az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az alkotmányjogi panasz előterjesztésének alapvető feltétele, hogy a kérdéses jogszabályt a panasz alapjául szolgáló döntés meghozatala során alkalmazták. A (2) bekezdés szerint az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet az Alkotmánybírósághoz benyújtani.

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az Abtv. 48. §

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a jogerős bírósági végzéssel szembeni alkotmányjogi panasz – tartalmát tekintve – a Vht. 47. § (1) bekezdése „szükség esetén” szövegrészével, az 52. § d) pontjával és az 54. §

Erre egyébként maga az indítványozó is utal, amikor „másodlagosan” kéri ennek megállapítását.

Az Alkotmánybíróság számos esetben kimondta, hogy az alkotmányjogi panasz benyújtásának feltétele, hogy az indítványozóval szemben alkalmazzák az alkotmányellenes jogszabályt, ezért alkotmányellenes mulasztásra nem lehet sikerrel panaszt alapozni [többek között:

1044/B/1997. AB határozat, ABH 2004, 1160.; 54/2008. (IV. 24.) AB határozat, ABH 2008, 514.]. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az elsőként ismertetett alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 29. § e) pontja alapján ebben a vonatkozásban is visszautasította.

Az indítványozó a Vht. egészével összefüggésben is kérte a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását. Az előzőekben kifejtett indokokra hivatkozással az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében is visszautasította.

Budapest, 2010. április 20. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke