← Magyarország

1011/2012. (I. 23.) Korm. határozata Magyarország IV. középtávú fogyasztóvédelmi politikájának megvalósítására irányuló, 2014-ig szóló feladatterv vég

Röviden

Ez a kormányhatározat Magyarország IV. középtávú fogyasztóvédelmi politikájának és a 2014-ig szóló feladattervének végrehajtásához szükséges intézkedéseket rendeli el. Célja a fogyasztóvédelem továbbfejlesztése.

Amit szabályoz

Akire vonatkozik

Kulcspontok

Jogszabály szövege

1011/

  1. (I. 23.) Korm. határozata Magyarország IV. középtávú fogyasztóvédelmi politikájának megvalósítására irányuló, 2014-ig szóló feladatterv végrehajtásához szükséges kormányzati intézkedésekről. A Kormány a fogyasztóvédelem továbbfejlesztését kiemelten fontos kérdésnek tartva elfogadta Magyarország IV. középtávú fogyasztóvédelmi politikáját, valamint az annak megvalósítására irányuló, 2014-ig szóló feladattervet, és annak végrehajtására elrendeli a következőeket:
  2. A fogyasztóvédelem állami intézményrendszerének fejlesztése 1.
  3. A hatósági jogalkalmazás tekintetében, a jogkövető magatartást preventív és alternatív eszközökkel is elő kell mozdítani. A vállalkozásokra vonatkozó fogyasztóbarát embléma feltételrendszerének kidolgozása és bevezetése. Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő:
  4. december
  5. 1.
  6. A vállalkozások jogkövető magatartásának ösztönzése érdekében a pozitív lista rendszerének továbbfejlesztése. Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő:
  7. június
  8. 1.
  9. Kiszámítható és átlátható jogalkalmazás, arányos és következetes szankcionálási gyakorlat bevezetése a fogyasztóvédelmi hatóság eljárásai során. Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: folyamatos 1.
  10. Kiemelt célkitűzés a fogyasztók életének, egészségének és biztonságának védelme, amelyet korszerű, EU konform piacfelügyeleti rendszerben, az állami fogyasztóvédelmi intézményrendszer fenntartásával és fejlesztésével kell biztosítani. Meg kell vizsgálni a termékek egységes piacfelügyeleti szabályozására vonatkozó törvény megalkotásának a szükségességét. Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő:
  11. június
  12. 1.
  13. A nem élelmiszer fogyasztási cikkeket ellenőrző fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti hatóságok hatásköreinek átvilágítása, a hatósági ellenőrzések átfedéseinek megszüntetése, költséghatékony rendszer kidolgozása. Felelős: nemzetgazdasági miniszter nemzeti erőforrás miniszter nemzeti fejlesztési miniszter Határidő:
  14. december
  15. 1.
  16. A tudatos fogyasztóvá válás elősegítése a gyermekkorúak, a tanköteles korúak körében kiemelt feladat. Ennek érdekében szükséges a fogyasztóvédelmi ismeretek oktatása gyakorlati tapasztalatainak megvizsgálása. Felelős: nemzeti erőforrás miniszter nemzetgazdasági miniszter vidékfejlesztési miniszter Határidő:
  17. december
  18. 1.
  19. A
  20. életévüket be nem töltött személyek védelmét szolgáló jogszabályoknak való megfelelés fokozott ellenőrzése, a vállalkozások jogkövető magatartásának az ösztönzése. Az időskorúak és fogyatékossággal élők fokozott védelmét szolgáló jogszabályok érvényesülésének a vizsgálata, továbbá az e célkitűzés érdekében szükséges jogszabályok kidolgozása. Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: folyamatos 1.
  21. Fogyasztóvédelmi előírások bevezetése, a fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörének biztosítása a közszolgáltatások azon területei (víziközmű szolgáltatás, hulladékkezelési közszolgáltatás) körében, ahol nincsenek kellően kidolgozott fogyasztóvédelmi előírások. Felelős: nemzetgazdasági miniszter nemzeti fejlesztési miniszter vidékfejlesztési miniszter Határidő:
  22. december
  23. 1.
  24. Célzott kampányokkal erősíteni kell a fogyasztók bizalmát az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokkal kapcsolatban. Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: folyamatos 1.
  25. A tényleges és hatékony fogyasztói érdekérvényesítéshez a közérdekű keresetek alapvető szabályainak a módosítása szükséges. Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő:
  26. június
  27. A békéltető testületek szerepének erősítése 2.
  28. A békéltető testületek feladatainak az áttekintése, a békéltető testületek tanácsadási tevékenysége jogszabályi alapjainak a megvizsgálása. Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő:
  29. június
  30. 2.
  31. Meg kell teremteni a lehetőséget a békéltető testületi eljárásban együtt nem működő vállalkozásokkal szembeni szigorú hatósági fellépéshez. Felelős: nemzetgazdasági miniszter közigazgatási és igazságügyi miniszter Határidő:
  32. december
  33. 2.
  34. Az együtt nem működő vállalkozásokról vezetett országosan egységes és nyilvános lista ismertségének növelése. Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: folyamatos 2.
  35. A békéltető testületek ismertségének növelése, ennek érdekében célzott kampányok lefolytatása. Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: folyamatos
  36. A fogyasztói érdekek képviseletét ellátó civil szervezetek 3.
  37. Az állami támogatási rendszerek hatékony felhasználásához a fogyasztóvédelem területére vonatkozó pályázati rendszer átdolgozása, figyelembe véve a szakmaiság és az önkéntesség elvét. A pályázati támogatásoknak a tényleges tevékenységet ellátó, a fogyasztókat szolgáló, fogyasztói érdekek képviseletét ellátó civil szervezetekhez kell eljutniuk. Felelős: nemzetgazdasági miniszter közigazgatási és igazságügyi miniszter Határidő: folyamatos 3.
  38. A megfelelő szakmaisággal és akkreditációval rendelkező fogyasztói érdekek képviseletét ellátó civil szervezetek szerepének növelése a fiatalok oktatásában és képzésében. Felelős: nemzetgazdasági miniszter nemzeti erőforrás miniszter közigazgatási és igazságügyi miniszter Határidő: folyamatos 3.
  39. A fogyasztói érdekek képviseletét ellátó civil szervezetek közreműködésével célzott kampányok indítása, amelyek elemei mind az átlagfogyasztók, mind a veszélyeztetett és kiszolgáltatott fogyasztói rétegek számára hozzáférhetőek. Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: folyamatos 3.
  40. A fogyasztói érdekek képviseletét ellátó civil szervezetek közreműködésével az Interneten elérhető online fogyasztóvédelmi magazinok indítása, a fogyasztók széles körének tájékoztatására. Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő:
  41. december
  42. Hatályát veszti a III. középtávú fogyasztóvédelmi politika megvalósítására irányuló, 2007–2010 közötti időszakra szóló cselekvési program végrehajtásához szükséges kormányzati intézkedésekről szóló 1033/
  43. (V. 23.) Korm. határozat.
  44. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.