Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

1358/2016. (VII. 13.) Korm. határozata a Budapest V. kerület, Kossuth Lajos tér és környezete felújításával kapcsolatos egyes intézkedésekről

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a kormányhatározat a Budapest V. kerület, Kossuth Lajos tér és környezetének történetileg hiteles helyreállítását célzó további intézkedéseket támogatja a Steindl Imre Program keretében.

Kire vonatkozik: A Miniszterelnökséget vezető miniszter, a nemzetgazdasági miniszter, az igazságügyi miniszter, a nemzeti fejlesztési miniszter, valamint a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos; Az Országgyűlés Hivatala és az érintett kormányzati szervek.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A Kossuth tér és a környező közterületek, valamint az azt övező épületek felújítását.
  • Az Országgyűlés új irodaházának (Irodaház) megépítését a Kossuth tér egységes arculatához igazodó homlokzattal.
  • Az Irodaház és az Országház közötti földalatti csatlakozás kialakítását.
  • Az Országház III-as udvarának lefedését, valamint a kiemelt nemzeti emlékhely területi lehatárolásának felülvizsgálatát.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A Miniszterelnökséget vezető miniszter, a nemzetgazdasági miniszter, az igazságügyi miniszter, a nemzeti fejlesztési miniszter, valamint a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos.
  • Az Országgyűlés Hivatala és az érintett kormányzati szervek.

Melyek a főbb pontok?

  • A Kossuth tér 6–8. szám alatti ingatlanon épülő Irodaház homlokzatának az eredeti tervekhez és beépítéshez a leghitelesebben kell igazodnia.
  • Az Irodaház építése során a közlekedési funkciók fenntartását biztosítani kell, ideiglenes korlátozás csak a bontási és kivitelezési munkákhoz szükséges mértékben engedélyezett.
  • Pénzügyi ösztönző és támogatási rendszer, valamint jogszabályi környezet megteremtésével kell elősegíteni a tér körüli, nem állami tulajdonú épületek homlokzati és tetőszerkezeti rekonstrukcióját.
  • Egy állami tulajdonú nonprofit gazdasági társaság fogja előkészíteni és lebonyolítani a Steindl Imre Program egyes elemeit.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege

1358/2016. (VII. 13.) Korm. határozata a Budapest V. kerület, Kossuth Lajos tér és környezete felújításával kapcsolatos egyes intézkedésekről.

A Kormány – az Országgyűlés elnökének Steindl Imre Program megvalósításáról adott tájékoztatása alapján – támogatja a Steindl Imre Program keretében tervezett további intézkedések megtételét, amelyek eredményeként teljes körűen megvalósulhat a Budapest V. kerület, Kossuth Lajos tér és környezete (a továbbiakban: Kossuth tér) történetileg hiteles helyreállítása. A Kormány e cél megvalósítását támogatva 1. egyetért azzal, hogy a Kossuth tér felújítása keretében a teret övező valamennyi épület és a térhez kapcsolódó közterületek térhez illeszkedő felújítása megtörténjen;

2.egyetért azzal, hogy az 1. pontban foglaltak keretében
a)a Budapest V. kerület, Kossuth Lajos tér 6–8. szám alatti ingatlanon kialakításra kerülő Országgyűlés új irodaháza (a továbbiakban: Irodaház) a Kossuth tér egységes arculatát biztosító, az eredeti tervekhez és beépítéshez a lehető leghitelesebben igazodó homlokzattal kerüljön megvalósításra,
b)az Irodaház a) alpont szerinti megvalósítása során biztosítani kell az ingatlanhoz kapcsolódó közlekedési funkciók jogszabályoknak megfelelő további fenntartását azzal, hogy a közlekedési funkciók ideiglenes korlátozására csak a bontási és kivitelezési munkák elvégzéséhez elengedhetetlenül szükséges mértékben kerüljön sor,
c)az Irodaépület és az Országház közötti földalatti csatlakozás jöjjön létre,
d)az Országház III-as udvara a Steindl Imre Program korábbi szakaszában beépített XV-ös udvarhoz hasonló jellegű lefedést kapjon,
e)a Budapest V. kerület, Vécsey utca 4. szám alatti, 24718 helyrajzi számon nyilvántartott épület tetőszerkezetének eredeti állapot szerinti helyreállítása szükséges, f ) a kiemelt nemzeti emlékhely területi lehatárolásának felülvizsgálata szükséges,
g)pénzügyi ösztönző és támogatási rendszer útján, illetve a szükséges jogszabályi környezet megteremtésével kell elősegíteni a teret övező, városképi szempontból meghatározó, nem állami tulajdonú épületek állami szerepvállalással történő homlokzati, tetőszerkezeti rekonstrukcióját,
h)állami tulajdonú nonprofit gazdasági társaság végezze projektszervezetként a Steindl Imre Program egyes további elemeinek megvalósításának előkészítését, külön döntés szerint lebonyolítását;
3.felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy az Országgyűlés Hivatalával egyeztetve dolgozza ki és terjessze a Kormány elé az Irodaház telkére vonatkozó beépítési szabályokat az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 4. § (3a) bekezdése alapján oly módon, hogy azok a korabeli szabályozáshoz a lehetséges mértékig igazodva tegyék lehetővé a 2. pont a) alpontja szerinti beruházás megvalósítását;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: 2016. július 31.

4.a 2. pont e) alpontja végrehajtása érdekében felhívja a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztost, hogy vizsgálja meg a Budapest V. kerület, Vécsey utca 4. szám alatti, 24718 helyrajzi számon nyilvántartott épület tetőszerkezetének eredeti állapot szerinti helyreállításának lehetőségét és feltételeit;

Felelős: a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos Határidő: 2016. szeptember 30.

5.a 2. pont f ) alpontja végrehajtása érdekében felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy – a Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság véleményét kikérve – vizsgálja felül a kiemelt nemzeti emlékhely területi lehatárolását annak érdekében, hogy a lehatárolás a leghatékonyabban biztosíthassa az 1. és 2. pontban foglalt célok elérését;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: 2016. október 31.

6.a 2. pont g) alpontja végrehajtása érdekében felhívja
a)a nemzetgazdasági minisztert, hogy az Országgyűlés Hivatalával egyeztetve dolgozza ki és terjessze a Kormány elé a Kossuth teret övező, nem állami tulajdonban lévő épületek homlokzatának, tetőszerkezetének rekonstrukcióját lehetővé tevő pénzügyi ösztönző és támogatási rendszerre vonatkozó javaslatot, Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: 2016. szeptember 30.
b)az igazságügyi minisztert és a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy dolgozzák ki és terjesszék a Kormány elé az a) alpont szerinti rekonstrukció közérdeknek megfelelő megvalósítását lehetővé tevő szabályozási javaslatot;

Felelős: igazságügyi miniszter Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: 2016. augusztus 31.

7.a 2. pont h) alpontja végrehajtása érdekében felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert és a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy az Országgyűlés Hivatalával egyeztetve vizsgálják meg a Steindl Imre Program egyes beruházásainak előkészítését és külön döntés szerint lebonyolítását végző, az Országgyűlés Hivatala és az érintett kormányzati szervek együttműködését biztosító állami tulajdonú nonprofit gazdasági társaság alapításának feltételeit, továbbá a vizsgálat alapján készítsenek javaslatot a Kormány részére.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: 2016. július 31.

Dr. Semjén Zsolt s. k., miniszterelnök-helyettes

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.