Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

1609/2018. (XI. 27.) Korm. határozata a sportversenyek tiltott befolyásolása elleni nemzeti platformról

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a kormányhatározat létrehozza a sportversenyek tiltott befolyásolása elleni nemzeti platformot, hogy elősegítse a nemzeti és nemzetközi együttműködést, és végrehajtsa az Európa Tanács vonatkozó egyezményét.

Kire vonatkozik: Központi államigazgatási szervek, minisztériumok, más állami és civil szervezetek, amelyek a sportversenyek tiltott befolyásolása elleni tevékenységben érintettek; A Platform tagjai, mint például a sportpolitikáért, rendészetért, igazságügyért, szerencsejáték-szervezésért felelős miniszterek képviselői, valamint a Szerencsejáték Zrt. és a Szerencsejáték Felügyelet képviselői.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A sportversenyek tiltott befolyásolása elleni nemzeti platform (Platform) létrehozását.
  • A Platform feladatait, mint javaslattevő, véleményező, tanácsadói szakmai testület.
  • A Platform tagjainak és meghívottainak körét.
  • A Platform működésének alapvető szabályait, például az ülések gyakoriságát és a titkárság biztosítását.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • Központi államigazgatási szervek, minisztériumok, más állami és civil szervezetek, amelyek a sportversenyek tiltott befolyásolása elleni tevékenységben érintettek.
  • A Platform tagjai, mint például a sportpolitikáért, rendészetért, igazságügyért, szerencsejáték-szervezésért felelős miniszterek képviselői, valamint a Szerencsejáték Zrt. és a Szerencsejáték Felügyelet képviselői.

Melyek a főbb pontok?

  • A Platform javaslattevő, véleményező, tanácsadói tevékenységet végző szakmai testület.
  • A Platform évente legalább egyszer ülésezik.
  • A Platform tagjai és meghívottjai tevékenységükért tiszteletdíjban nem részesülnek.
  • A Platform elnöke a sportpolitikáért felelős miniszter képviselője.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege

1609/2018. (XI. 27.) Korm. határozata a sportversenyek tiltott befolyásolása elleni nemzeti platformról.

1.A Kormány a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 30. § (1) bekezdése alapján a sportversenyek tiltott befolyásolása elleni nemzeti és nemzetközi együttműködés elősegítése, valamint az Európa Tanács sportversenyek tiltott befolyásolásáról szóló Egyezményében (a továbbiakban: Egyezmény) foglaltak végrehajtása érdekében létrehozza a sportversenyek tiltott befolyásolása elleni nemzeti platformot (a továbbiakban: Platform).
2.A Platform javaslattevő, véleményező, tanácsadói tevékenységet végző szakmai testület.
3.A Platform a minisztériumoknak, központi államigazgatási szerveknek, más állami szerveknek, egyéb szervezeteknek és civil szervezeteknek a sportversenyek tiltott befolyásolása elleni tevékenységének összehangolása és fejlesztése, valamint a nemzeti és nemzetközi együttműködés elősegítése céljából
a)figyelemmel kíséri és koordinálja a Platform tagjainak a sportversenyek tiltott befolyásolása elleni tevékenységét,
b)javaslatot tesz a sportversenyek tiltott befolyásolása elleni szakpolitikai stratégiára, programra, intézkedésre,
c)javaslatot tesz a sportversenyek tiltott befolyásolása elleni tevékenységet érintő jogszabályok megalkotására, illetve véleményezi az ilyen jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök és egyéb kormányzati intézkedések tervezetét,
d)figyelemmel kíséri és koordinálja a vonatkozó nemzetközi egyezményekből és az európai uniós tagállami működésből fakadó, a sportversenyek tiltott befolyásolása elleni küzdelem területét érintő feladatok végrehajtását,
e)nyomon követi az Európa Tanácsnak és más nemzetközi közjogi szervezetnek a sportversenyek tiltott befolyásolása elleni tevékenységét, f ) figyelemmel kíséri a sportversenyek tiltott befolyásolása elleni fellépés területén a nemzetközi gyakorlatokat, javaslatot tesz azok hazai alkalmazására,
g)kapcsolatot tart és együttműködik a sportversenyek tiltott befolyásolása elleni tevékenységben érintett hazai hatóságokkal, sportszervezetekkel, sportszövetségekkel, sportköztestületekkel, versenyszervezőkkel, sportfogadás-szervezőkkel és egyéb sportfogadási szolgáltatókkal, valamint a külföldi nemzeti platformokkal és nemzetközi szervezetekkel,
h)összegyűjti a sportversenyek tiltott befolyásolása elleni küzdelem terén releváns információkat és továbbítja azokat az érintett szervezetek és hatóságok felé,
i)fogadja, központosítja és elemzi a Magyarország területén tartott sportversenyekhez kapcsolódó rendhagyó és gyanús fogadásokra, valamint körülményekre vonatkozó információkat, feladat- és hatáskörrel rendelkező tagja útján megteszi a szükséges intézkedéseket.
4.A Platform szavazati joggal rendelkező állandó tagokból, valamint tanácskozási joggal rendelkező állandó és eseti meghívottakból áll.
5.A Platform tagjai:
a)a sportpolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) képviselője, aki a miniszter által vezetett minisztérium sportért felelős állami vezetője,
b)a rendészetért felelős miniszter képviselője,
c)az igazságügyért felelős miniszter képviselője,
d)a szerencsejáték-szervezés állami felügyeletéért felelős miniszter képviselője,
e)a Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság vezérigazgatójának képviselője, f ) a Szerencsejáték Felügyelet elnökének képviselője,
g)az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv vezetőjének képviselője.
6.A Kormány felkéri
a)az Országos Bírósági Hivatal elnökét és
b)a legfőbb ügyészt, hogy állandó meghívottként vegyen részt a Platform munkájában.
7.A Platform eseti meghívottját a Platform elnöke kéri fel a Platform ülésén vagy munkájában való részvételre, ha valamely kérdés érinti az eseti meghívott feladat- és hatáskörét. Eseti meghívott felkérésére a Platform bármely tagja javaslatot tehet. Eseti meghívott lehet különösen a sportköztestület, országos sportági szakszövetség, országos sportági szövetség képviselője.
8.A Platform elnöke a miniszter képviselője.
9.A Platform állandó tagjai, állandó és eseti meghívottjai a Platformban végzett tevékenységükért tiszteletdíjban nem részesülnek.
10.A Platform évente legalább egyszer ülésezik, az ülések között az ügyrendben meghatározott módon a Platform állandó tagjai és állandó, valamint eseti meghívottjai írásban tartanak kapcsolatot. A Platform ülését az elnök hívja össze és vezeti. A Platform munkáját titkárság segíti, amelynek működéséről az elnök gondoskodik. A Platform működésének részletes szabályait ügyrendjében határozza meg.
11.A Kormány felhívja a pénzügyminisztert, hogy – az emberi erőforrások minisztere bevonásával – gondoskodjon a Platform titkárságának működéséhez szükséges forrásnak a Magyarország központi költségvetéséről szóló törvény XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetben történő biztosításáról.

Felelős: pénzügyminiszter emberi erőforrások minisztere Határidő: folyamatos 12. Ez a határozat 2019. január 1-jén lép hatályba.

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.