Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

1052/2018. (II. 20.) Korm. határozata a Modern Városok Program keretében a hódmezővásárhelyi honvéd középiskola és kollégium létrehozásával kapcsolatos intézkedésekről

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a kormányhatározat a Modern Városok Program keretében egy új honvéd középiskola és kollégium létrehozásáról szól Hódmezővásárhelyen. A határozat a szükséges intézkedéseket és forrásokat rendeli el a projekt megvalósításához.

Kire vonatkozik: A Magyar Kormányt és Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatát; A nemzeti fejlesztési minisztert, a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztost, a honvédelmi minisztert, a nemzetgazdasági minisztert és a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli minisztert.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • Egy új honvéd középiskola és kollégium létesítését Hódmezővásárhelyen.
  • Az iskola és kollégium elhelyezésére szolgáló ingatlanok állami tulajdonba vételét és a Honvédelmi Minisztérium részére történő vagyonkezelésbe adását.
  • A projekt finanszírozását a 2018. évi központi költségvetésből.
  • A Honvéd Középiskola működéséhez szükséges oktatási és infrastrukturális követelmények, beruházások és beszerzések tervezését.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A Magyar Kormányt és Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatát.
  • A nemzeti fejlesztési minisztert, a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztost, a honvédelmi minisztert, a nemzetgazdasági minisztert és a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli minisztert.

Melyek a főbb pontok?

  • Hódmezővásárhelyen új honvéd középiskola és kollégium létesül.
  • Az ingatlanok tulajdonjogát az állam szerzi meg, legfeljebb a független ingatlanforgalmi szakértő által megállapított forgalmi értéken.
  • Az ingatlanok állami tulajdonba vételéhez és a Honvéd Középiskola működési feltételeinek műszaki kialakításához szükséges források a Modern Városok Program jogcímcsoport terhére kerülnek biztosításra.
  • A feladat előkészítési költségeinek biztosítására 150 000 000 forint egyszeri átcsoportosítást rendel el a kormány.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege

1052/2018. (II. 20.) Korm. határozata a Modern Városok Program keretében a hódmezővásárhelyi honvéd középiskola és kollégium létrehozásával kapcsolatos intézkedésekről.

A Kormány 1. egyetért azzal, hogy a Magyarország Kormánya és Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1840/2017. (XI. 10.) Korm. határozat 6. pont c) alpontjában foglalt vizsgálat eredményeként Hódmezővásárhelyen új honvéd középiskola és kollégium (a továbbiakban: Honvéd Középiskola) létesüljön; alatti, „kivett villanytelep” megnevezésű 3826 m2 területű ingatlanon (a továbbiakban együtt: ingatlanok) kerüljön kialakításra;

3.felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy – a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos közreműködésével – a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MNV Zrt.) útján gondoskodjon az ingatlanok tulajdonjogának legfeljebb a független ingatlanforgalmi szakértő által megállapított forgalmi értéken történő állam általi megszerzéséről;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos Határidő: azonnal 4. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy – a honvédelmi miniszter közreműködésével – az MNV Zrt. útján gondoskodjon az ingatlanok Honvédelmi Minisztérium részére történő vagyonkezelésbe adása érdekében szükséges intézkedések megtételéről;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter honvédelmi miniszter Határidő: az ingatlanok állami tulajdonba vételét követően azonnal 5. egyetért azzal, hogy az ingatlanok állami tulajdonba vételéhez, továbbá a Honvéd Középiskola működési feltételeinek műszaki kialakításához szükséges források a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 78. Modern Városok Program jogcímcsoport terhére kerüljenek biztosításra;

6.felhívja a honvédelmi minisztert, hogy a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter bevonásával készítsen előterjesztést a Honvéd Középiskola működéséhez szükséges sajátos oktatási és infrastrukturális követelmények véglegesítéséről, a szükséges beruházások és beszerzések tervezéséről, és azok forrásigényének összeállításáról;

Felelős: honvédelmi miniszter megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter Határidő: 2018. május 31.

7.az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 33. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a 6. pontban foglalt feladat előkészítési költségeinek biztosítása érdekében 150 000 000 forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el a Kvtv. 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 78. Modern Városok Program jogcímcsoport terhére, a Kvtv. 1. melléklet XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet, 1. Honvédelmi Minisztérium cím, 2. Egyéb HM szervezetek alcím javára, az 1. melléklet szerint;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter honvédelmi miniszter Határidő: azonnal 8. felhívja a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli minisztert, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával az ingatlanok tulajdonjogának magyar állam javára történő megszerzése érdekében a 2018. évben szükséges, legfeljebb a 3. pont szerint a független ingatlanforgalmi szakértő által megállapított forgalmi érték alapján meghatározott összegű forrás – a Kvtv. 1. melléklet XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, 2. Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások cím, 1. Ingatlanokkal és ingóságokkal kapcsolatos kiadások alcím, 1. Ingatlan-beruházások, ingatlanvásárlás jogcímcsoport, 16. A Modern Városok Program végrehajtását szolgáló ingatlanprojektek jogcím javára, a Kvtv. 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 78. Modern Városok Program jogcímcsoport terhére történő – átcsoportosítása céljából gondoskodjon előterjesztés benyújtásáról az Áht. 33. § (2) bekezdése szerinti döntés kezdeményezése érdekében.

Felelős: megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: az értékbecslést követően azonnal Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.