Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

1723/2014. (XII. 5.) Korm. határozata a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében megvalósuló izsáki és dunakeszi iskolaépítés egyes kérdéseiről, valamint a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból…

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a kormányhatározat az izsáki és dunakeszi iskolaépítési beruházások megvalósításáról, valamint a kapcsolódó pénzügyi átcsoportosításokról szól.

Kire vonatkozik: A Kormány és az érintett miniszterek (nemzeti fejlesztési, nemzetgazdasági, belügyminiszter, emberi erőforrások minisztere); A Nemzeti Sportközpontok (NSK) mint építtető.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • Az izsáki és dunakeszi iskolaépítési beruházások megvalósítási koncepcióját.
  • Az iskolaépítésekhez szükséges területek vagyonkezelésbe adását.
  • Pénzügyi források átcsoportosítását az ORFK Dunakeszi Oktatási Központ funkcióinak kiváltására és az előkészítő feladatokra.
  • A Nemzeti Sportközpontok létszámának bővítését a beruházások megvalósításáig.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A Kormány és az érintett miniszterek (nemzeti fejlesztési, nemzetgazdasági, belügyminiszter, emberi erőforrások minisztere).
  • A Nemzeti Sportközpontok (NSK) mint építtető.

Melyek a főbb pontok?

  • A dunakeszi iskola beruházás 4698 millió forint, az izsáki iskola beruházás 4479 millió forint keretösszegű központi költségvetési forrásból valósul meg.
  • A dunakeszi iskola 2,5 hektár nagyságú területen, az izsáki iskola a 1817, 1818, 1819, 1920 helyrajzi számú ingatlanokon épül meg.
  • 50,0 millió forint egyszeri átcsoportosítás történik az ORFK Dunakeszi Oktatási Központ kutyavezető-képzésének kiváltására.
  • 25,0 millió forint egyszeri átcsoportosítás történik a beruházások előkészítő feladataira.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege

1723/2014. (XII. 5.) Korm. határozata a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében megvalósuló izsáki és dunakeszi iskolaépítés egyes kérdéseiről, valamint a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról.

A Kormány 1. egyetért a dunakeszi és az izsáki iskola beruházási program (a továbbiakban: Beruházások) megvalósítási koncepciójával, amely szerint a Beruházások

a)építtetője a Nemzeti Sportközpontok (a továbbiakban: NSK),
b)a dunakeszi iskola beruházás Dunakeszi közigazgatási területén fekvő, – 2592 helyrajzi számú ingatlanból kiszabályozásra kerülő 2,5 hektár nagyságú területen, míg az izsáki iskola beruházás az Izsák közigazgatási területén fekvő 1817, 1818, 1819, 1920 helyrajzi számú ingatlanon valósul meg,
c)a dunakeszi iskola beruházás 4698 millió forint keretösszegű, míg az izsáki iskola beruházás 4479 millió forint keretösszegű központi költségvetési forrásból valósul meg;
2.felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. útján tegye meg a szükséges intézkedéseket a Dunakeszi közigazgatási területén fekvő, – 2592 helyrajzi számú ingatlanból kiszabályozásra kerülő 2,5 hektár nagyságú terület NSK vagyonkezelésébe kerülése érdekében;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: azonnal 3. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 21. § (6) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva az ORFK Dunakeszi Oktatási Központ előző pontban részletezett ingatlanon lévő kutyavezetőképzéssel összefüggő funkcióinak kiváltása és áthelyezése érdekében 50,0 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el elszámolási, a fel nem használt rész tekintetében visszatérítési kötelezettséggel a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 17. Rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére, a Kvtv. 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 7. Rendőrség cím javára az 1. melléklet szerint;

Az átcsoportosítás tekintetében Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: azonnal Az elszámolási és a visszatérítési kötelezettség tekintetében Felelős: belügyminiszter Határidő: 2015. június 30.

4.az Áht. 21. § (6) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Beruházásokhoz kapcsolódó előkészítő feladatok megvalósításához szükséges 25,0 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el elszámolási, a fel nem használt rész tekintetében visszatérítési kötelezettséggel a Kvtv. 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 13. Sportintézmények cím, 2. Nemzeti Sportközpontok alcím javára, a Kvtv. 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 17. Rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére a 2. melléklet szerint;

Az átcsoportosítás tekintetében Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: azonnal Az elszámolás és a visszatérítési kötelezettség tekintetében Felelős: emberi erőforrások minisztere Határidő: 2015. június 30.

5.felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy a Nemzeti Sportközpontok közalkalmazotti létszámának kettő státusszal történő – a Beruházások megvalósításáig tartó, határozott idejű – bővítése érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket a központi költségvetés emberi erőforrások minisztere irányítása alá tartozó fejezetben rendelkezésre álló előirányzatból;

Felelős: emberi erőforrások minisztere Határidő: a Beruházások megvalósításáig folyamatos 6. felhívja az emberi erőforrások miniszterét és a nemzetgazdasági minisztert, hogy tegye meg az intézkedéseket a Beruházások megvalósításához a 2015. évben szükséges forrás biztosítása érdekében;

Felelős: emberi erőforrások minisztere nemzetgazdasági miniszter Határidő: a 2015. évi központi költségvetés tervezése során 7. jóváhagyja, hogy a 3. pont szerint biztosított előirányzat terhére az NSK által lefolytatásra kerülő beszerzések tekintetében a Kormány irányítása alá tartozó fejezetek költségvetési szerveinek eszközbeszerzéseiről szóló 1982/2013. (XII. 29.) Korm. határozat rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.