491/B/2008. AB végzés. Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a jogszabály egy korábbi rendelet, a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet 19. § (1) bekezdés b) pontjának alkotmányellenességével kapcsolatos eljárás megszüntetéséről szól. Az Alkotmánybíróság azért szüntette meg az eljárást, mert a támadott rendelkezés időközben hatályát vesztette.
Kire vonatkozik: Az indítványozó, aki a rendelet alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte; Tervezők, akiknek az építésügyi hatósági eljárásban egyeztetniük kellett a közmű- és kéményseprő-ipari szolgáltatókkal.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Egyéb jogszabályok
- Forrás
- MultiLegalPile/
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- Az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról szóló 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet egy konkrét szakaszának alkotmányossági vizsgálatát.
- A tervező egyeztetési kötelezettségét az építésügyi hatósági eljárásban.
- Az Alkotmánybíróság hatáskörét hatályon kívül helyezett jogszabályok vizsgálatában.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- Az indítványozó, aki a rendelet alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.
- Tervezők, akiknek az építésügyi hatósági eljárásban egyeztetniük kellett a közmű- és kéményseprő-ipari szolgáltatókkal.
Melyek a főbb pontok?
- Az indítvány a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet 19. § (1) bekezdés b) pontjának alkotmányellenességét kifogásolta.
- A kifogásolt rendelkezés a tervezőt kötelezte egyeztetésre az érdekelt közmű-szolgáltatóval és a kéményseprő-ipari közszolgáltatóval.
- Az indítványozó szerint a rendelkezés sértette a gazdasági verseny szabadságát és a foglalkozás szabad megválasztásához való jogot.
- Az Alkotmánybíróság az eljárást megszüntette, mert a támadott rendelkezés 2010. január 1-jével hatályon kívül került.
Egyéb jogszabályok
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
491/B/2008. AB végzés. Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő v é g z é s t: Az Alkotmánybíróság az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról szóló 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet 19. § (1) bekezdés b) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában az eljárást megszünteti.
Az indítvány benyújtásakor az R. 19. § (1) bekezdés
Az indítványozó első beadványában arra hivatkozott, hogy az R. támadott rendelkezése nem egyértelmű, továbbá ellentétes az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek (a továbbiakban:
Étv.) az indítvány benyújtásakor hatályos 44. § (1) bekezdésével. Újabb beadványában már azzal érvelt, hogy az R.
19. §(1) bekezdés b) pontja a gazdasági verseny szabadságát [Alkotmány 9. § (2) bekezdés], valamint a foglalkozás
szabad megválasztásához való jogot [Alkotmány 70/B. §
Az indítvánnyal érintett rendelkezés hatályon kívül helyezését követően az Alkotmánybíróság határidő tűzésével felhívta az indítványozót, hogy nyilatkozzon: az R.
19. §ának hatályon kívül helyezésére tekintettel fenntartja-e indítványát. Az Alkotmánybíróság felhívásában arra
is figyelmeztette az indítványozót, hogy az eljárás megszüntetését eredményezheti, ha a megjelölt határidőben nem nyilatkozik. Az indítványozó a felhívásra nem válaszolt.
Az Alkotmánybíróság hatáskörébe főszabályként csak hatályos jogszabályok alkotmányellenességének utólagos vizsgálata tartozik. Hatályon kívül helyezett, illetve módosított jogszabályi rendelkezés alkotmányosságának vizsgálatára az Alkotmánybíróság hatásköre csak akkor terjed ki, ha annak alkalmazhatósága az eldöntendő kérdés. (335/B/1990. AB végzés, ABH 1990, 261.) A konkrét normakontroll két esetében, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 38. § (1) bekezdése alapján benyújtott bírói kezdeményezés és 48. §-a szerint előterjesztett alkotmányjogi panasz alapján az Alkotmánybíróság már nem hatályos rendelkezés alkotmányellenességét is vizsgálja. A jelen indítvány azonban nem az Abtv. 38. §-a, illetve 48. §-a szerinti kérelem. Az Alkotmánybíróság ezért – az ismertetett gyakorlatának megfelelően az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.) 31. § a) pontjára figyelemmel – az R. 19. § (1) bekezdés b) pontja alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában az eljárást megszüntette.
Budapest, 2010. december 20. Dr. Balogh Elemér s. k., Dr. Bragyova András s. k., alkotmánybíró alkotmánybíró