Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

1372/2016. (VII. 20.) Korm. határozata egyes kulcsfontosságú budapesti közlekedési beruházások előkészítésének forrásigényéről

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a kormányhatározat nyolc kulcsfontosságú budapesti közlekedési beruházás előkészítésének finanszírozásáról és ütemezéséről szól, különös tekintettel a Galvani híd megvalósítására.

Kire vonatkozik: A nemzetgazdasági miniszterre és a nemzeti fejlesztési miniszterre; Az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztosra és Budapest főpolgármesterére.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A budapesti közlekedési projektek előkészítésének finanszírozását 2016 és 2018 között.
  • A 2018-ra szükséges kiegészítő források biztosítását a központi költségvetésből.
  • Az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programból (IKOP) történő finanszírozás lehetőségének vizsgálatát.
  • A Galvani híd nemzetközi tervpályázatának és építési engedélyezési tervdokumentációjának elkészítését.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A nemzetgazdasági miniszterre és a nemzeti fejlesztési miniszterre.
  • Az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztosra és Budapest főpolgármesterére.

Melyek a főbb pontok?

  • A projektek előkészítése 2016-ban és 2017-ben a rendelkezésre álló költségvetési forrásokból, 2018-ban pedig a fennmaradó források biztosításával valósul meg.
  • A 2018. évben szükséges bruttó 597 millió forint biztosításáról a központi költségvetés tervezése során kell gondoskodni.
  • Az IKOP-ból elszámolható projekteknek az IKOP éves fejlesztési keretében történő nevesítéséről, finanszírozásáról és a központi költségvetésbe történő visszapótlásáról előterjesztést kell készíteni 2016. december 31-ig.
  • A nemzeti fejlesztési miniszter legfeljebb 12 014 millió forint összegben vállalhat kötelezettséget a projektek előkészítésére a 2016–2018. évekre.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege

1372/2016. (VII. 20.) Korm. határozata egyes kulcsfontosságú budapesti közlekedési beruházások előkészítésének forrásigényéről.

A Kormány nyolc kulcsfontosságú budapesti közlekedési beruházás előkészítésének áttekintése alapján:

1.egyetért azzal, hogy az 1. mellékletben szereplő projektek előkészítése a 2016. és 2017. években az erre a célra rendelkezésre álló költségvetési források terhére, a 2018. évben pedig a fennmaradó források biztosításával valósuljon meg;
2.felhívja a nemzetgazdasági minisztert, valamint a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az 1. mellékletben szereplő projektek előkészítéséhez a már rendelkezésre álló forrásokon felül a 2018. évben szükséges bruttó 597 millió forint biztosításáról a központi költségvetés tervezése során gondoskodjanak;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: a 2018. évi központi költségvetés tervezése során 3. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy az egyes előkészítési projektek Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programból (a továbbiakban: IKOP) történő támogathatóságát vizsgálja meg és készítsen előterjesztést

a)az IKOP-ból elszámolható projekteknek az IKOP éves fejlesztési keretében történő nevesítéséről,
b)többlet-kötelezettségvállalás terhére történő finanszírozásáról, valamint
c)az 1. és a 2. pontban szereplő, IKOP-ból elszámolható összegeknek a projektek támogatási összegével megegyező mértékű visszapótlásáról a központi költségvetés XIX. Uniós fejlesztések fejezete terhére;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter nemzetgazdasági miniszter Határidő: az a) és b) alpontok tekintetében 2016. december 31. a c) alpont tekintetében folyamatos 4. egyetért azzal, hogy a Galvani utca – Illatos út vonalában megépítendő új 2×3 sávos közúti Duna-híd (a továbbiakban: Galvani híd) esetében nemzetközi tervpályázat kerüljön lebonyolításra az építési engedélyezési tervdokumentáció elkészítését megelőzően;

5.felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztossal együttműködve és Budapest főpolgármesterének bevonásával gondoskodjon a Galvani híd megvalósítására vonatkozó tervpályázati eljárás lefolytatásáról, majd az építési engedélyezési tervdokumentáció elkészítésére vonatkozó közbeszerzési eljárásnak a legjobbnak ítélt pályamű felhasználásával történő lefolytatásáról;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos Határidő: a nemzetközi tervpályázat kiírására azonnal az építési engedélyezési tervdokumentáció elkészítésére a nemzetközi tervpályázat eredményét követően, a legjobbnak ítélt pályamű felhasználásával azonnal 6. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 36. § (4b) bekezdés a) pontjában biztosított jogkörében eljárva engedélyezi, hogy az 1. mellékletében szereplő projektek előkészítésére a nemzeti fejlesztési miniszter a központi költségvetés XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezete terhére a 2016–2018. évek tekintetében összesen legfeljebb 12 014 millió forint összegben kötelezettséget vállaljon azzal, hogy a 2016–2018. évi költségvetési kiadási előirányzat terhére vállalt kötelezettségvállalások mértéke ezt nem haladhatja meg;

7.felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság és a MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság útján, valamint Budapest Főváros Önkormányzata bevonásával gondoskodjon az 1. mellékletben szereplő projektek építési engedélyezési tervdokumentációjának elkészítéséről.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: 2017. szeptember 30. a Galvani híd engedélyes terveinek elkészítése esetében 2018. szeptember 30.

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.