Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

1333/2016. (VII. 4.) Korm. határozata az Egészséges Budapest Program előkészítéséről

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a kormányhatározat az Egészséges Budapest Program előkészítéséről szól, melynek célja a fővárosi és Pest megyei egészségügyi szakellátások fejlesztése, valamint a betegbiztonság és betegelégedettség növelése.

Kire vonatkozik: A fővárosi és Pest megyei lakosság, mint az egészségügyi szolgáltatások felhasználói; Az emberi erőforrások minisztere, a nemzeti fejlesztési miniszter, a honvédelmi miniszter és a nemzetgazdasági miniszter, mint a program felelősei.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • Átfogó, térségi alapú kórházfejlesztés megvalósítását.
  • Négy központ és társkórházak fejlesztési koncepciójának kidolgozását.
  • A fejlesztések társadalmi, gazdasági, városrendezési, közlekedési és egyéb hatásainak vizsgálatát.
  • A Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömbjének befejezését és állami fenntartásba vételét, valamint sportegészségügyi feladatok ellátását.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A fővárosi és Pest megyei lakosság, mint az egészségügyi szolgáltatások felhasználói.
  • Az emberi erőforrások minisztere, a nemzeti fejlesztési miniszter, a honvédelmi miniszter és a nemzetgazdasági miniszter, mint a program felelősei.

Melyek a főbb pontok?

  • Négy központ (Észak-pesti, Dél-pesti, Dél-budai, Észak-budai) kialakítása a legmagasabb szintű szakellátás biztosítására.
  • A fejlesztési koncepció kidolgozásának határideje: 2017. március 31.
  • A megvalósíthatósági tanulmány elkészítésének határideje: 2017. június 30.
  • 2017-ben legfeljebb 40 000,0 millió forint többletforrás biztosítása a célok megvalósítására.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege

1333/2016. (VII. 4.) Korm. határozata az Egészséges Budapest Program előkészítéséről.

A Kormány 1. a fővárosi és Pest megyei egészségügyi szakellátások fejlesztése, az érintett intézmények infrastrukturális megújítása, a betegbiztonság és betegelégedettség növelése, a lakosság ellátási színvonalának emelése, a szolgáltatásokhoz való hozzáférés megkönnyítése, valamint kiemelten a sürgősségi esetek hatékonyabb ellátása érdekében

a)egyetért azzal, hogy átfogó, térségi alapú kórházfejlesztés valósuljon meg, azaz a főváros területét is érintő egészségügyi térségekben négy, a szakellátási feladatokat a legmagasabb ellátási szinten és folyamatosan nyújtani képes központ kialakítására kerüljön sor;
b)felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy – a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával, továbbá a ba) alpont szerinti centrum tekintetében a honvédelmi miniszter egyidejű bevonásával – a Kormány részére dolgozza ki
ba)a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ bázisán megvalósuló Észak-pesti Centrum,
bb)az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet bázisán megvalósuló Dél-pesti Centrum,
bc)a Kelenföldön megvalósuló Dél-budai Centrum,
bd)az észak-budai területeket érintő közlekedésfejlesztési beruházásokkal összefüggésben megvalósuló Észak-budai Centrum, valamint
be)a ba)–bd) alpont szerinti centrumok köré szerveződő társkórházak átfogó fejlesztési koncepcióját és készítse elő a szükséges fejlesztések megvalósítását;

Felelős: emberi erőforrások minisztere nemzeti fejlesztési miniszter a ba) alpont szerinti centrum tekintetében: honvédelmi miniszter is Határidő: 2017. március 31.

c)felhívja az emberi erőforrások miniszterét és a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy megvalósíthatósági tanulmány keretén belül vizsgálják meg a fővárosi és Pest megyei egészségügyi intézményrendszer átfogó fejlesztése során várható társadalmi, gazdasági, városrendezési, közlekedési, intézmény-fenntartási, környezeti és egyéb hatásokat;

Felelős: emberi erőforrások minisztere nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: 2017. június 30. d) felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy – az emberi erőforrások minisztere bevonásával – az a)–c) pontban foglalt célok megvalósításának megkezdése érdekében gondoskodjon 2017-ben legfeljebb 40 000,0 millió forint többletforrás rendelkezésre állásáról;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter emberi erőforrások minisztere Határidő: 2017-ben felmerülés ütemében 2. egyetért a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömb beruházásának befejezésével, valamint a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömb egyetemi fenntartásból állami fenntartásba történő átvételével, továbbá

a)egyrészről egyetért azzal, hogy a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömb kiemelt központi szerepet kapjon a fővárosi egészségügy fejlesztése során;
b)másrészről a magyar sport versenyképességének megtartása és erősítése, a sport – mint hasznos és megtérülő társadalmi befektetés – és az azon keresztül megvalósuló egészségtudatos életmód támogatása érdekében
ba)felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy a sportegészségügyi feladatok komplex ellátása, továbbá az ehhez kapcsolódó sportegészségügyi szolgáltatások színvonalának emelése és az azokhoz való hozzáférés megkönnyítése, illetve az Országos Sportegészségügyi Intézet feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében e feladatokat koordináló miniszteri biztost nevezzen ki,
bb)egyetért azzal, hogy az Országos Sportegészségügyi Intézet elhelyezésére a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömb telephelyén kerüljön sor.

Felelős: emberi erőforrások minisztere [a b) pontban foglaltak tekintetében a ba) alpont szerinti miniszteri biztos útján] Határidő: azonnal Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.