Röviden
Ez a kormányhatározat a Wacław Felczak Alapítvány létrehozásáról, valamint a működéséhez szükséges feltételek és források biztosításáról szól.
Amit szabályoz
- A Wacław Felczak Alapítvány létrehozását.
- Az Alapítvány feletti alapítói jogok gyakorlójának kijelölését.
- Az Alapítvány induló vagyonát és éves finanszírozását.
- Az Alapítvány bírósági nyilvántartásba vételével és közhasznú jogállásával kapcsolatos teendőket.
Akire vonatkozik
- A Kormány, mint az Alapítvány létrehozója.
- Az emberi erőforrások minisztere, mint az alapítói jogok gyakorlója.
- A külgazdasági és külügyminiszter.
- A nemzetgazdasági miniszter.
Főbb pontok
- A Kormány létrehozza a Wacław Felczak Alapítványt.
- Az Alapítvány feletti alapítói jogok gyakorlására az emberi erőforrások miniszterét jelöli ki.
- Az Alapítvány induló vagyona 10 000 000 forint.
- Az Alapítvány működéséhez évente 1 000 000 eurónak megfelelő forint forrást biztosítanak.
Jogszabály szövege
1859/
- (XI. 23.) Korm. határozata a Wacław Felczak Alapítvány létrehozásáról, valamint a működéséhez szükséges feltételek és forrás biztosításáról.
- A Kormány, mint Alapító a) a Wacław Felczak Alapítványról szóló
- évi CLXVI. törvény (a továbbiakban: Törvény)
- §-ában, valamint az államháztartásról szóló
- évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló
- évi LXV. törvény
- §
(1a)bekezdésében biztosított jogkörében eljárva létrehozza a Wacław Felczak Alapítványt (a továbbiakban: Alapítvány),
- b)a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény 96/A. §-ában biztosított jogkörében eljárva az Alapítvány feletti alapítói jogok gyakorlására az emberi erőforrások miniszterét jelöli ki,
- c)a Törvényben meghatározott alapítványi célok megvalósításához az alapító okiratban 10 000 000 forint pénzbeli vagyoni juttatás (a továbbiakban: induló vagyon) rendelkezésre bocsátását vállalja,
- d)az Alapítvány működésével összefüggő feladatok ellátása érdekében tartós jelleggel minden évben 1 000 000 eurónak megfelelő forint forrás biztosítását vállalja, amely a 2017. évben magában foglalja a
- c)pont szerinti induló vagyon 10 000 000 forint összegét. 2. A Kormány
- a)az induló vagyon rendelkezésre bocsátása érdekében felhívja az emberi erőforrások miniszterét, mint az alapítói jogok gyakorlóját, hogy az Alapítvány induló vagyonának elkülönített kezelését szolgáló bankszámla javára 10 000 000 forint egyösszegű folyósítása iránt tegye meg a szükséges intézkedéseket, továbbá kérelmezze az Alapítvány bírósági nyilvántartásba vételét, Felelős: emberi erőforrások minisztere Határidő: a forrás rendelkezésre állását követően azonnal
- b)felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy kérelmezze az Alapítvány – Törvény alapján fennálló – közhasznú jogállásának bírósági nyilvántartásba történő bejegyeztetését, Felelős: emberi erőforrások minisztere Határidő: az Alapítvány bírósági nyilvántartásba vételének kezdeményezésével egyidejűleg
- c)felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az Alapítvány alapító okiratának a Magyar Közlönyben történő közzététele érdekében, Felelős: emberi erőforrások minisztere Határidő: az Alapítvány bírósági nyilvántartásba vételét követően azonnal
- d)felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy – a külgazdasági és külügyminiszter bevonásával – folytasson tárgyalásokat az illetékes lengyel kormányzati intézménnyel arról, hogy a lengyel társintézménnyel való együttműködésről és a program kölcsönös pénzügyi támogatásának mértékéről szóló megállapodás mielőbb megkötésre kerüljön, Felelős: emberi erőforrások minisztere külgazdasági és külügyminiszter Határidő: folyamatos
- e)felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet címrendjének a 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 8. Nemzetközi kulturális és oktatási kapcsolatok programjai alcím, 3. Wacław Felczak Alap jogcímcsoporttal történő kiegészítéséről, Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: azonnal f ) felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon a Kvtv. 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 8. Nemzetközi kulturális és oktatási kapcsolatok programjai alcím, 3. Wacław Felczak Alap jogcímcsoporton 1 000 000 eurónak megfelelő forint forrás rendelkezésre állásáról. Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: az
- e)pont szerinti címrendi kiegészítést követően azonnal Orbán Viktor s. k., miniszterelnök
MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.