Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

958/B/2005. AB végzés. Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a jogszabály az Alkotmánybíróság egy eljárásának megszüntetéséről szól, amely a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény végrehajtási rendeletének egy szakaszának alkotmányellenességét vizsgálta. Az eljárást azért szüntették meg, mert a támadott rendelkezést időközben módosították, és az új szöveg már nem tartalmazta a kifogásolt korlátozást.

Kire vonatkozik: Azok a magánorvosok és pácienseik, akiket a gyógyszerrendelés korábbi korlátozása érintett; Az Alkotmánybíróság, mint az alkotmányossági vizsgálatokat végző szerv.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • Az Alkotmánybíróság hatáskörét hatályon kívül helyezett vagy módosított jogszabályok vizsgálatára.
  • A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdésének korábbi szövegét.
  • A gyógyszerrendelés korlátozását nem finanszírozott egészségügyi szolgáltatók orvosai és pro família rendelésre jogosult orvosok esetében.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • Azok a magánorvosok és pácienseik, akiket a gyógyszerrendelés korábbi korlátozása érintett.
  • Az Alkotmánybíróság, mint az alkotmányossági vizsgálatokat végző szerv.

Melyek a főbb pontok?

  • Az Alkotmánybíróság az eljárást megszüntette a 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdésének alkotmányellenességének vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában.
  • Az indítványozók a rendelet 22. § (2) bekezdésének 113/2005. (VI. 25.) Korm. rendelet által megállapított szövegét támadták.
  • A támadott rendelkezés szerint csak gyógyszer és gyógyászati segédeszköz általános jogcímen történő rendelésére jogosító szerződés köthető nem finanszírozott egészségügyi szolgáltató orvosával, valamint pro família rendelésre jogosult orvossal.
  • Az Alkotmánybíróság hatásköre főszabályként csak hatályos jogszabályok utólagos vizsgálatára terjed ki, kivéve bizonyos eseteket (bírói kezdeményezés, alkotmányjogi panasz).

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege

958/B/2005. AB végzés. Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő v é g z é s t: Az Alkotmánybíróság a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványok tárgyában az eljárást megszünteti.

1.Az Alkotmánybírósághoz érkezett indítványban a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban:

Ebvhr.) 22. § (2) bekezdés alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezték. Az indítványozó e rendelkezésnek az Ebvhr. módosításáról szóló 113/2005. (VI. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.)

15. §a által megállapított szövegét támadta

Az Ebvhr.-nek az indítványozók által sérelmezett rendelkezése meghatározta: „Az Ebtv. 32. §-ának (1) bekezdése alapján a nem finanszírozott egészségügyi szolgáltató orvosával, valamint az Ebtv. 32. §-ának (5) bekezdése alapján a pro família rendelésre jogosult orvossal csak gyógyszer és gyógyászati segédeszköz általános jogcímen történő rendelésére jogosító szerződés köthető.” Az indítványozó szerint a gyógyszerrendelés e korlátozásának bevezetése sértette a magánorvosok, valamint betegeik szerzett jogait, s ezáltal az Alkotmány 2. § (1) bekezdését. Az indítványozó szerint az érintett rendelkezés – az Országos Egészségbizosítási Pénztár által finanszírozott egészségügyi szolgáltatók orvosaival, s azok pácienseivel való összehasonlításban – a magánpraxisukban rendelő orvosok és pácienseik hátrányos megkülönböztetését, s így az Alkotmány 70/A. § sérelmét idézte elő. Az indítványozó szerint továbbá az Ebvhr. támadott rendelkezése az Alkotmány 70/D. §-ában foglalt legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot is korlátozta.

2.Az Alkotmánybíróság az indítványok benyújtását követően észlelte, hogy az Ebvhr. 22. § (2) bekezdése helyébe az Ebvhr. módosításáról szóló 330/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet 12. § (2) bekezdése 2006. január 1-jei hatállyal új rendelkezést iktatott be. Az új rendelkezés a gyógyszerrendelés korábbi korlátozását már nem tartalmazza.

Az Alkotmánybíróság hatáskörébe főszabályként csak hatályos jogszabályok alkotmányellenességének utólagos vizsgálata tartozik. Hatályon kívül helyezett, illetve módosított jogszabályi rendelkezés alkotmányosságának vizsgálatára az Alkotmánybíróság hatásköre csak akkor terjed ki, ha annak alkalmazhatósága az eldöntendő kérdés. (335/B/1990. AB végzés, ABH 1990, 261.) A konkrét normakontroll két esetében, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban:

Abtv.) 38. § (1) bekezdése alapján benyújtott bírói kezdeményezés és 48. §-a szerint előterjesztett alkotmányjogi panasz alapján az Alkotmánybíróság már nem hatályos rendelkezés alkotmányellenességét is vizsgálja. A jelen indítványok nem az Abtv. 38. §-a, illetve 48. §-a szerinti kérelmek. Az Alkotmánybíróság ezért – az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt, 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január 3.) 31. § a) pontjára figyelemmel – az Ebvhr. 22. § (2) bekezdése alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában az eljárást megszüntette.

Budapest, 2011. március 22. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.