Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

1448/2012. (X. 11.) Korm. határozata a budapesti 4. számú metróvonal I. szakasz (Kelenföldi pályaudvar–Keleti pályaudvar) és kapcsolódó felszíni beruházásai című projekt befejezéséhez szükséges állami finanszírozás meghatározásáról

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a kormányhatározat a budapesti 4. számú metróvonal I. szakaszának és a kapcsolódó felszíni beruházások befejezéséhez szükséges állami finanszírozást határozza meg.

Kire vonatkozik: A Kormány, a nemzeti fejlesztési miniszter és a nemzetgazdasági miniszter; A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és Budapest Főváros Önkormányzata.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A budapesti 4. számú metróvonal I. szakaszának (Kelenföldi pályaudvar–Keleti pályaudvar) megvalósítását.
  • Az Európai Unió Kohéziós Alapjából származó támogatás teljes felhasználását.
  • Az állami és uniós finanszírozás feltételeit és mértékét.
  • A projekt kifizetéseinek elszámolhatósági vizsgálatát.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A Kormány, a nemzeti fejlesztési miniszter és a nemzetgazdasági miniszter.
  • A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és Budapest Főváros Önkormányzata.

Melyek a főbb pontok?

  • A Kormány hozzájárul ahhoz, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke Budapest Főváros főpolgármesterével szerződést kössön a projekt megvalósításáról.
  • Az állami és uniós finanszírozás kizárólag a projektre vállalható, amely magában foglalja az alagútpár, a tíz metróállomás, a járműtelep, a vágányépítés, a felszíni létesítmények, a gördülőállomány beszerzését és az integrált rendszerek létesítését.
  • A 2015. július 31-ig meg nem valósult projektelemek és ki nem egyenlített vállalkozói követelések további finanszírozása csak új szerződés megkötésével lehetséges.
  • Az állami finanszírozás összege 2012. augusztus 1-től a projekt befejezéséig összességében nem lehet több 77 000 000 000 forintnál.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege

1448/2012. (X. 11.) Korm. határozata a budapesti 4. számú metróvonal I. szakasz (Kelenföldi pályaudvar–Keleti pályaudvar) és kapcsolódó felszíni beruházásai című projekt befejezéséhez szükséges állami finanszírozás meghatározásáról.

A Kormány a budapesti 4. számú metróvonal I. szakasz (Kelenföldi pályaudvar–Keleti pályaudvar) és kapcsolódó felszíni beruházásai című projekt (a továbbiakban: projekt) megvalósításának és a projektre megítélt, az Európai Unió Kohéziós Alapjából származó támogatás teljes felhasználásának érdekében úgy dönt, hogy 1. hozzájárul ahhoz, hogy a 2–7. pontban meghatározott feltételek teljesülése esetén a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke Budapest Főváros főpolgármesterével a projekt megvalósításával összefüggésben a Támogatási Szerződés, a Finanszírozási Szerződés és a Finanszírozási Szerződés Kiegészítő Megállapodás módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról szóló szerződést – a szerződés szövegének Kormány általi előzetes jóváhagyásával – megkösse; Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: 2012. október 31.

2.állami és uniós finanszírozásra kötelezettséget kizárólag a projektre vállal, amelynek főbb műszaki elemei
a)a budapesti Kelenföldi pályaudvar és a Keleti pályaudvar közötti alagútpár létesítése,
b)az a) alpontban meghatározott alagútpárhoz kapcsolódó tíz új metróállomás szerkezetépítése és azok belső beépítése, c) a Kelenföldi járműtelep létesítése, d) vágányépítési munkák az alagútban és a járműtelepen,
e)az a)–d) alpontban meghatározottakhoz kapcsolódó felszíni létesítmények kialakítása,
f)a gördülőállomány beszerzése, g) az energiaellátó-, a jelző-, a biztonsági- és a távközlési rendszereket magában foglaló integrált rendszer létesítése;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: folyamatos 3. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség útján a projekt valamennyi kifizetésének elszámolhatósági vizsgálatát végezze el és az 1. pontban hivatkozott szerződéseket módosító és egységes szerkezetbe foglaló szerződésben a finanszírozás rendje úgy kerüljön megállapításra, hogy a korábbi automatikus támogatási rendszer – amely alapján minden uniós támogatásból nem kifizethető tétel állami forrásból kerül finanszírozásra – szűnjön meg; 4. a 2015. július 31-ig meg nem valósult projektelemek, továbbá a 2015. július 31-ig ki nem egyenlített vállalkozói követelések további finanszírozása kizárólag az 1. pontban meghatározott szerződés helyébe lépő új szerződés megkötésével lehetséges; 5. az állami finanszírozás folyósításának feltétele az 1. pont szerinti szerződésben rögzített önrész Budapest Főváros Önkormányzata általi biztosítása; 6. a projekt költségeinek Kohéziós Alap támogatás terhére történő elszámolhatósága kezdő időpontját 2006. december 20. napjában állapítja meg; Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: azonnal 7. elrendeli a Budapest 4. számú metróvonal építése projekt állami finanszírozásának Magyarország éves központi költségvetése XIX. Uniós fejlesztések fejezetébe előirányzatként történő betervezését oly módon, hogy az megfeleljen

a)a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által – a nemzeti fejlesztési miniszter jóváhagyásával – meghatározott ütemezésnek b) az állami finanszírozás összege 2012. augusztus 1-től a projekt befejezéséig összességében nem lehet több 77 000 000 000 forintnál. Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter nemzetgazdasági miniszter Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Határidő: folyamatos Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.