Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

117/2008. (HK 1/2009.) HM utasítása a katonai felsőoktatás szak- és szakirányreferensei feladat- és jogköréről

Miről szól ez a jogszabály?

Ez az utasítás a katonai felsőoktatásban részt vevő szak- és szakirányreferensek feladatait és jogkörét határozza meg. Célja, hogy szabályozza a honvédelmi miniszter alárendeltségébe tartozó szervezetek és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem közötti együttműködést a katonai képzések területén.

Kire vonatkozik: A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE); A Honvédelmi Minisztérium (HM) alárendeltségébe, illetve közvetlen irányítása alá tartozó szervezetek, valamint a Magyar Honvédség (MH) katonai szervezetei, amelyek védelmi, katonai, valamint had- és biztonságtechnikai mérnöki képzési ágak alap- és mesterképzési szakjainak referensi feladatait látják el.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Szakaszok
4
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A katonai felsőoktatás alap- és mesterképzési szakjainak szak- és szakirányreferenseinek feladatait és jogkörét.
  • A szakok és szakirányok fejlesztését, alapítását és megszüntetését.
  • Az alap- és mesterképzés, valamint a szakmai gyakorlatok feltételeinek megteremtését és koordinálását.
  • A képzés folyamatának nyomon követését, a záróvizsgákat és a pályakezdők beválását.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE).
  • A Honvédelmi Minisztérium (HM) alárendeltségébe, illetve közvetlen irányítása alá tartozó szervezetek, valamint a Magyar Honvédség (MH) katonai szervezetei, amelyek védelmi, katonai, valamint had- és biztonságtechnikai mérnöki képzési ágak alap- és mesterképzési szakjainak referensi feladatait látják el.

Melyek a főbb pontok?

  • A referensek kezdeményezik a szakok és szakirányok fejlesztését, alapítását, megszüntetését.
  • Együttműködnek a képző intézménnyel a képzések feltételeinek megteremtésében és megszervezésében.
  • Javaslatot tesznek a tárca által támogatott beiskolázási létszámkeretre, és részt vesznek az ösztöndíjas hallgatók szakirányra helyezésében.
  • Segítik a szakfelelősöket és szakirányfelelősöket a képzési dokumentumok kidolgozásában és miniszteri jóváhagyásra történő előkészítésében.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (4)
  1. 2. §
  2. 3. § (1) A referensek az oktatásért és a képzésért felelős HM
  3. 4. § (1) A védelmi, a katonai, és a had- és biztonságtechnikai
  4. 5. §

117/2008. (HK 1/2009.) HM utasítása a katonai felsőoktatás szak- és szakirányreferensei feladat- és jogköréről.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 52. § (1) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján – figyelemmel a felsőoktatásról szóló 2005. CXXXIX. törvény 140. §-ának (6) bekezdésére, továbbá a felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről szóló 289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet 5. §-ának (2) bekezdésére – a katonai felsőoktatás szak- és szakirányreferensei feladat- és jogköréről az alábbi utasítást adom ki: 1. § Az utasítás hatálya kiterjed a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre (a továbbiakban: ZMNE), továbbá a Honvédelmi Minisztérium (a továbbiakban: HM), a honvédelmi miniszter alárendeltségébe, illetve közvetlen irányítása alá tartozó azon szervezetekre, illetve a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) azon katonai szervezeteire, amelyek a védelmi, a katonai, valamint a had- és biztonságtechnikai mérnöki képzési ágak alap- és mesterképzési szakjainak szak- és szakirány-referensi feladatait látják el.

2. §

Az utasítás célja, hogy meghatározza a katonai felsőoktatás alap- és mesterképzési szakjainak szak- és szakirány-referenseit (a továbbiakban együtt: referensek), valamint azok feladat- és jogkörét

3. §(1) A referensek az oktatásért és a képzésért felelős HM

szervezeten keresztül – más a képzésben érdekelt szakmai szervezettel egyetértésben – kezdeményezik a szakok, a szakirányok fejlesztését, alapítását, megszüntetését.

(2)Együttműködnek a képző intézménnyel az alap-, és mesterképzés, valamint ezek részét képező szakmai, illet ve összevont gyakorlatok feltételeinek megteremtésében és megszervezésének koordinálásában.
(3)Figyelemmel kísérik a képzés folyamatát, a záróvizsgákat, a pályakezdők beválását.
(4)Javaslatot tesznek a tárca által támogatott beiskolázási létszámkeretre, valamint részt vesznek az ösztöndíjas hallgatók szakirányra helyezésében.
(5)Szakmai tapasztalatukkal, javaslataikkal segítik az alap- és a mesterképzési szakok szakfelelőseit, és szakirány-felelőseit a képzési dokumentumok kidolgozásában, és előzetes miniszteri jóváhagyásra történő előkészítésükben.
(6)Az utasítás alkalmazásában
–szakfelelős: a szak tartalmáért, a teljes képzési folya mért felelős, hatáskörrel rendelkező oktató,
–szakirányfelelős: a szakképzettség részét képező, vagy a szakon belül önálló szakképzettséget eredményező, speciális szaktudást biztosító képzés (szakirány) tartalmáért, a szakirányon folyó képzési folyamatért felelős oktató.

4. §(1) A védelmi, a katonai, és a had- és biztonságtechnikai

mérnöki képzési ágak alap- és mesterképzési szakjai referenseinek jegyzékét az utasítás melléklete tartalmazza.

(2)A büntetés-végrehajtási nevelő, a büntetés-végrehajtási vezető, továbbá azon szakok esetében, ahol a HM utasítás hatálya alá tartozó szervezetek mellett más szervezetek érdekeltsége is felmerül az adott szakkal, szakiránnyal kapcsolatos 3. §-ban meghatározott tevékenységben való részvételre, ott a szak-, illetve szakirány-felelős az érintett szervezet, illetve a ZMNE közötti együttműködés megvalósítása érdekében kétoldalú megállapodást készít elő.

5. §

Ez az utasítás a közzétételét követő 3. napon lép hatályba, ezzel egyidejűleg hatályát veszti a katonai felsőoktatás alapképzési szakjai szakirányairól szóló 29/2002 (HK 11.) HM utasítás.

Dr. Szekeres Imre s. k., honvédelmi miniszter

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.