Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

2022. évi XXXIV. törvény a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány létrehozásáról

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a törvény a "Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány" létrehozásáról szól, az állatvédelem fejlesztése és népszerűsítése céljából. Az Országgyűlés az állatvédelmet közös társadalmi ügynek tekinti.

Kire vonatkozik: A Kormány, amelynek feladata az alapítvány létrehozása és támogatása; Az igazságügyért felelős miniszter, aki az állam képviseletében jár el az alapítás során.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Szakaszok
4
Forrás
njt.hu
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • Egy alapítvány létrehozását az állatvédelem fejlesztésére és népszerűsítésére.
  • Az alapítvány közfeladatait, mint például tájékoztató portál működtetése és kampányok lebonyolítása.
  • Az alapítvány vagyonának biztosítását és éves támogatását a Kormány által.
  • Az alapítvány közhasznú jogállását.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A Kormány, amelynek feladata az alapítvány létrehozása és támogatása.
  • Az igazságügyért felelős miniszter, aki az állam képviseletében jár el az alapítás során.

Melyek a főbb pontok?

  • Az alapítvány célja az állatvédelem fejlesztése, népszerűsítése és a felelős állattartás tudatosítása.
  • Az alapítvány közfeladatai között szerepel az állatvédelmi információk közvetítése, konferenciák koordinálása, kampányok lebonyolítása, valamint civil szervezetek támogatása.
  • A Kormány 2024-től kezdődően évente támogatást nyújt az alapítvány működéséhez.
  • Az alapítvány 5 munkatársának elhelyezéséhez szükséges infrastruktúrát és ingatlanhasználati jogot a Magyar Állam biztosítja, ellenérték fizetése nélkül.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (4)
  1. 1. §
  2. 2. § (1) Az Alapítvány közfeladatai
  3. 3. § Az Alapítvány közhasznú jogállással rendelkezik
  4. 4. § Ez a törvény a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba

2022. évi XXXIV. törvény a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány létrehozásáról - Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ugrás az oldal tartalmához Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye fejléc Új Jogtár bejelentkezés Oldal nyomtatása Hatály: ( 2022.XI.7. - ) A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Megnyitom a Jogtárban Jelen dokumentum a jogszabály 1. weboldalát tartalmazza. A teljes jogszabály nyomtatásához valássza a fejlécen található nyomtatás ikont!

2022. évi XXXIV. törvény a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány létrehozásáról * Az Országgyűlés az állatvédelmet minden magyar állampolgárt érintő közös társadalmi ügynek tekinti, így az állatok jóléte és védelme, a felelős állattartás és az állatvédelem népszerűsítése, valamint az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetekkel való együttműködés megerősítése érdekében a következő törvényt alkotja:

1. §

(1)Az állatvédelem fejlesztésével és népszerűsítésével kapcsolatos feladatok hatékony ellátása érdekében, továbbá az állattartás felelősségének tudatosítása céljából alapítvány jön létre
(2)Az Országgyűlés felhívja a Kormányt az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi LXV. törvény 1. § (1a) bekezdésében biztosított jogkörében a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány (a továbbiakban: Alapítvány) létrehozására. *
(3)Az Alapítvány alapítása során az állam képviseletében az igazságügyért felelős miniszter jár el.

2. §(1) Az Alapítvány közfeladatai

a)az állatvédelemmel kapcsolatos információk közvetítésének kezelése érdekében létrehozott tájékoztató portál működtetése,
b)állatvédelmi szakmai konferenciák koordinálása,
c)állatvédelemmel kapcsolatos országos kommunikációs és érzékenyítő kampányok, illetve állatvédelmi pályázatok lebonyolítása és felügyelete,
d)az állatvédelem fontosságának a tudatosítása és továbbadása a fiatal generációk számára,
e)az állatvédelem népszerűsítését célzó tudományos és oktatási tevékenység ösztönzése, képzési programok kidolgozása és koordinálása,
f)állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek és gazdálkodó szervezetek támogatása, együttműködésük ösztönzése,
g)nemzetközi jó gyakorlatok adaptálási lehetőségeinek feltérképezése a hazai állattartási kultúra fejlesztése érdekében.
(2)Az Alapítvány vagyonának biztosításáról a Kormány gondoskodik, és működéséhez 2024-től kezdődően évente támogatást nyújt.
(3)Az Alapítvány munkatársai közül 5 főnek az elhelyezéséhez szükséges infrastruktúrát és az ingatlanhasználati jogot a Magyar Állam – a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., valamint a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság útján – közszolgáltatás keretében biztosítja, amelyért az Alapítvány ellenértéket nem fizet.

3. §Az Alapítvány közhasznú jogállással rendelkezik

4. §Ez a törvény a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba

Vissza az oldal tetejére -->

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.