1280/2010. (XII. 15.) Korm. határozata a Felsőzsolcán és környékén tervezett, árvízkárok megelőzését szolgáló beruházások meg valósításáról
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a kormányhatározat a Felsőzsolcán és környékén tervezett, árvízkárok megelőzését szolgáló beruházások megvalósításáról szól. Célja az árvizek alacsonyabb szinten való levonulásának és a víztér gyorsabb kiürülésének biztosítása, valamint az árvízveszély csökkentése.
Kire vonatkozik: A nemzeti fejlesztési, vidékfejlesztési, belügyminiszter, valamint a nemzetgazdasági és közigazgatási és igazságügyi miniszter; Felsőzsolca és környéke, valamint 90 veszélyeztetett település.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Egyéb jogszabályok
- Forrás
- MultiLegalPile/
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- Árvízlevezetést segítő munkálatok Felsőzsolcán és környékén.
- Árvízveszély csökkentését célzó beruházások, mint mederrendezés és tározóépítés.
- Közcélú foglalkoztatottak bevonása az árvízvédelmi munkákba.
- Vízikár-elhárítási tervek felülvizsgálata és módosítása 90 veszélyeztetett településen.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- A nemzeti fejlesztési, vidékfejlesztési, belügyminiszter, valamint a nemzetgazdasági és közigazgatási és igazságügyi miniszter.
- Felsőzsolca és környéke, valamint 90 veszélyeztetett település.
Melyek a főbb pontok?
- A régi zsolcai bekötőút és a leszakadt híd bontása, a kerékpárút helyreállítása, valamint a kis Sajó szelvénykotrása legkésőbb 2011. január 1-jével kezdődik és 2011. március 31-ig fejeződik be.
- A Sajó mederrendezése, záportározók építése Hídvégardón, Bódvaszilason, Szendrőládon, Edelényben, valamint szükségtározók építése Bódvalenkén, Bódvaszilason, Bódvarákón.
- Felsőzsolca és Ónod, Nagycsécs települések körül körtöltés építése, valamint Felsőzsolca térségében ártéri híd és átereszek kialakítása.
- A 2. pontban szereplő feladatok finanszírozásához 750 millió Ft biztosítása a 2011. évre, és a tervek felülvizsgálatához településenként átlagosan 3 millió Ft pénzügyi támogatás nyújtása.
Egyéb jogszabályok
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
1280/2010. (XII. 15.) Korm. határozata a Felsőzsolcán és környékén tervezett, árvízkárok megelőzését szolgáló beruházások meg valósításáról.
A Kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy – a vidékfejlesztési miniszterrel és a belügyminiszterrel együttműködve – jelölje ki a feladat végrehajtásának felelősét és a 2011. évi költségvetési XVII. NFM fejezet Gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése előirányzatból biztosítsa a munkálatok pénzügyi fedezetét.
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter vidékfejlesztési miniszter belügyminiszter Határidő: a feladat végrehajtásának megszervezésére azonnal 2. Az árvízveszély csökkentése érdekében a Kormány egyetért:
A Kormány felhívja – a belügyminiszterrel együttműködve – a vidékfejlesztési minisztert és a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy jelölje ki az a)–e) pont szerinti feladatok végrehajtásának felelősét, és a finanszírozáshoz szükséges 750 millió Ft biztosításáról a 2011. évre intézkedjen.
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter vidékfejlesztési miniszter belügyminiszter Határidő: 2011. január 31.
A Kormány felhívja – a belügyminiszterrel együttműködve – a nemzetgazdasági minisztert és a vidékfejlesztési minisztert, hogy a szükséges létszámot és a bevonás módját határozzák meg akként, hogy az 2011. január 1-jétől rendelkezésre álljon.
A Kormány felhívja a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy a közfoglalkozáshoz kapcsolódó képzést a területileg illetékes regionális képző központ útján szervezze meg.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter vidékfejlesztési miniszter közigazgatási és igazságügyi miniszter belügyminiszter Határidő: azonnal 4. A Kormány egyetért azzal, hogy a veszélyeztetett 90 település vízkár-elhárítási terveit felül kell vizsgáltatni, azok módosításához, illetve elkészítéséhez a Kormány – településenként átlagosan 3 millió Ft összegben – pénzügyi támogatást nyújt.
Felelős: a tervek felülvizsgálatáért és a forrás biztosításáért a vidékfejlesztési miniszter belügyminiszter Határidő: 2011. március 31.
Orbán Viktor s. k., miniszterelnök