Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

1390/2017. (VI. 27.) Korm. határozata a Balaton, a Sopron-Fertő, valamint a Tokaj–Felső-Tisza–Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térségekben tervezett turisztikai projektek megvalósításához szükséges éven túli kötelezettségvállaláshoz…

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a kormányhatározat a Balaton, Sopron-Fertő, valamint Tokaj-Felső-Tisza-Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térségekben tervezett turisztikai projektek megvalósításához szükséges, éven túli kötelezettségvállaláshoz járul hozzá.

Kire vonatkozik: A nemzetgazdasági minisztert és a nemzeti fejlesztési minisztert; A Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaságot, mint az előirányzat kezelő szervét.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A Balaton, Sopron-Fertő és Tokaj-Felső-Tisza-Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térségekben megvalósítandó fejlesztések végrehajtását és finanszírozását.
  • A fejlesztésekhez szükséges források biztosítását 2018 és 2020 között.
  • A kötelezettségvállalás felső korlátait a megjelölt évekre.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A nemzetgazdasági minisztert és a nemzeti fejlesztési minisztert.
  • A Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaságot, mint az előirányzat kezelő szervét.

Melyek a főbb pontok?

  • A Kormány egyetért a Balaton, Sopron-Fertő és Tokaj-Felső-Tisza-Nyírség térségekben tervezett turisztikai fejlesztések végrehajtásával és finanszírozásával.
  • A nemzetgazdasági miniszternek gondoskodnia kell a feladatok finanszírozásáról: 2018-ban 20 070,0 millió forint, 2019-ben 48 448,9 millió forint, 2020-ban 47 636,1 millió forint.
  • A nemzeti fejlesztési miniszter (vagy a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.) legfeljebb 117 750 millió forint összegben vállalhat kötelezettséget.
  • A kötelezettségvállalás felső korlátja 2018-ra 20 000 millió forint, 2019-re 48 280 millió forint, 2020-ra 47 470 millió forint.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege

1390/2017. (VI. 27.) Korm. határozata a Balaton, a Sopron-Fertő, valamint a Tokaj–Felső-Tisza–Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térségekben tervezett turisztikai projektek megvalósításához szükséges éven túli kötelezettségvállaláshoz történő hozzájárulásról.

I. A Kormány egyetért

a)a Balaton kiemelt turisztikai fejlesztési térség meghatározásáról és a térségben megvalósítandó egyes fejlesztések megvalósításához szükséges források biztosításáról szóló 1861/2016. (XII. 27.) Korm. határozatban,
b)a Sopron-Fertő kiemelt turisztikai fejlesztési térség meghatározásáról és a térségben megvalósítandó egyes fejlesztések megvalósításához szükséges források biztosításáról szóló 1862/2016. (XII. 27.) Korm. határozatban, valamint
c)a Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térség meghatározásáról és a térségben megvalósítandó egyes fejlesztések megvalósításához szükséges források biztosításáról szóló 1092/2017. (II. 21.) Korm. határozatban meghatározott, hazai forrás terhére megvalósuló fejlesztési projektek számára bemutatott módon történő végrehajtásával és finanszírozásával (a továbbiakban: feladatok).

II. A Kormány 1. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy – a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával – gondoskodjon a feladatok megvalósítása és a kifizetésekhez kapcsolódó pénzügyi tranzakciós illeték és kincstári díjak finanszírozása érdekében a 2018. évben szükséges 20 070,0 millió forint, a 2019. évben szükséges 48 448,9 millió forint és a 2020. évben szükséges 47 636,1 millió forint biztosításáról a 2018–2020. évi központi költségvetés XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 33. Hazai fejlesztési programok alcím, 25. Turisztikai fejlesztési célelőirányzat jogcímcsoport javára;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: a 2018. év tekintetében a felmerülés ütemében, a 2019. és 2020. évek tekintetében a 2019. és 2020. évi központi költségvetés tervezése során 2. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 36. § (4b) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva jóváhagyja, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter – illetve kijelölése esetén az előirányzat kezelő szerveként a Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság – a feladatok megvalósítása érdekében, az 1. pontban megjelölt előirányzat terhére legfeljebb 117 750 millió forint összegben kötelezettséget vállaljon;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter nemzetgazdasági miniszter Határidő: folyamatos 3. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 36. § (4c) bekezdés a) pontjában biztosított jogkörében eljárva az 1. pontban megjelölt előirányzat terhére vállalható kötelezettségek mértékét a 2018–2020. évekre az alábbiak szerint állapítja meg:

a)a 2018. évre vonatkozó kötelezettségvállalás felső korlátja: 20 000 millió forint,
b)a 2019. évre vonatkozó kötelezettségvállalás felső korlátja: 48 280 millió forint,
c)a 2020. évre vonatkozó kötelezettségvállalás felső korlátja: 47 470 millió forint.

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.