Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

766/I/2010. AB elnöki végzés. Az Alkotmánybíróság elnöke jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a végzés egy alkotmányossági felülvizsgálati indítvány elutasításáról szól, amely a polgári perrendtartásról szóló törvény egy rendelkezését támadta meg. Az indítványt azért utasították el, mert az indítványozó nem indokolta meg megfelelően, hogy a támadott jogszabály miért sérti az Alkotmányt.

Kire vonatkozik: Azokra, akik jogszabály alkotmányellenességének vizsgálatára irányuló indítványt nyújtanak be az Alkotmánybírósághoz; Az Alkotmánybíróság elnökére, az indítványok elbírálása során.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • Az Alkotmánybíróság eljárását jogszabályok alkotmányellenességének utólagos vizsgálata során.
  • Az indítványok tartalmára és indoklására vonatkozó követelményeket.
  • Az Alkotmánybíróság hatáskörét jogszabályok alkotmányosságának vizsgálatában.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • Azokra, akik jogszabály alkotmányellenességének vizsgálatára irányuló indítványt nyújtanak be az Alkotmánybírósághoz.
  • Az Alkotmánybíróság elnökére, az indítványok elbírálása során.

Melyek a főbb pontok?

  • Az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia, és meg kell jelölnie a kérelem alapjául szolgáló okot.
  • Nem elegendő az Alkotmány egyes rendelkezéseire hivatkozni; az indítványban meg kell indokolni, hogy a támadott jogszabály miért és mennyiben sérti az Alkotmány felhívott rendelkezéseit.
  • A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 155/A. § (3) bekezdése kizárja a fellebbezési jogot az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére irányuló kérelmet elutasító végzés ellen.
  • Az Alkotmánybíróság elutasítja a nyilvánvalóan alaptalan indítványokat az 1989. évi XXXII. törvény 23. § (1) bekezdése alapján.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege

766/I/2010. AB elnöki végzés. Az Alkotmánybíróság elnöke jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő v é g z é s t: Az indítványt elutasítom.

I. Az indítványozó a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 155/A. §

(3)bekezdése megsemmisítését kérte, mely kizárja a fellebbezési jogot az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére irányuló kérelmet elutasító végzés ellen. Véleménye szerint a támadott rendelkezés „a fellebbezési lehetőség alkotmányellenes megvonásával, azaz hiányával” az Alkotmány számos rendelkezését [50. § (1) bekezdés,

57. §(1) és (5) bekezdés, 64. §, 70/A. §, 70/K. §, 77. §] sérti. Az Alkotmánybíróság főtitkára hiánypótlásra hívta fel

az indítványozót, hogy a vélt alkotmánysértést indokolja.

Az indítványozó utóiratában változatlan formában továbbra is fenntartotta kérelmét és kérte az Alkotmánybíróság eljárását.

II. Az indítvány nyilvánvalóan alaptalan. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban Abtv.) 1. §-a értelmében az Alkotmánybíróság alapvetően jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközei alkotmányosságának vizsgálatával foglalkozik. Az Abtv. 22. § (2) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság eljárására vonatkozó indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia és meg kell jelölnie a kérelem alapjául szolgáló okot. Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.; a továbbiakban: Ügyrend) 21. § (2) bekezdése szerint a kérelem akkor tekinthető határozottnak, ha az indítvány tartalmazza: a vizsgálandó jogszabály megjelölése mellett az Alkotmánynak azokat a rendelkezéseit (§ és bekezdés szerint), amelyeket – az indítványozó állítása szerint – a hivatkozott jogszabályok megsértenek. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint nem elegendő az Alkotmány egyes rendelkezéseire hivatkozni, az indítványban meg kell indokolni, hogy az Alkotmány egyes felhívott rendelkezéseit a támadott jogszabály miért és mennyiben sérti. [654/H/1999. AB határozat, ABH 2001, 1645.; 472/B/2000. AB végzés, ABH 2001, 1655.; 494/B/2002. AB határozat, ABH 2002, 1783.].

Az indítványozó a hiánypótlásra történő felhívás ellenére sem tett eleget a fenti indokolási kötelezettségének, azaz nem fejtette ki és nem támasztotta alá alkotmányos összefüggésekre alapított érvekkel, hogy a Pp. megsemmisíteni kért rendelkezése miért és mennyiben sérti az Alkotmány megjelölt szakaszait.

A fentiekre tekintettel az indítványt az Abtv. 23. §

(1)bekezdése alapján – mint nyilvánvalóan alaptalant – elutasítom.

Budapest, 2010. július 6. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.