Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

5/2010. (VIII. 31.) OVB állásfoglalása az Országos Választási Bizottság egyes állásfoglalásai szövegének megállapításáról és egyes állásfoglalásainak hatályon kívül helyezéséről

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a jogszabály az Országos Választási Bizottság (OVB) korábbi állásfoglalásainak felülvizsgálatáról, egyesek szövegének megállapításáról és mások hatályon kívül helyezéséről szól. Célja, hogy a korábbi állásfoglalásokat összhangba hozza a hatályos jogszabályokkal.

Kire vonatkozik: Az Országos Választási Bizottságot; Mindenkit, akire a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény és az OVB állásfoglalásai vonatkoznak.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • Az OVB korábbi állásfoglalásainak felülvizsgálatát.
  • A jogszabályok változásai miatt elavult megállapításokat tartalmazó állásfoglalások azonosítását.
  • Egyes OVB állásfoglalások szövegének megállapítását a hatályos jogszabályoknak megfelelően.
  • Egyes OVB állásfoglalások hatályon kívül helyezését.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • Az Országos Választási Bizottságot.
  • Mindenkit, akire a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény és az OVB állásfoglalásai vonatkoznak.

Melyek a főbb pontok?

  • Az OVB 2010. augusztus 17-én tartott ülésén hozta meg ezt az állásfoglalást.
  • Az OVB felülvizsgálta eddigi állásfoglalásait, és megállapította, hogy némelyikük elavult.
  • A jogszabály melléklet szerint állapítja meg számos korábbi OVB állásfoglalás szövegét.
  • Hét konkrét OVB állásfoglalás (23/2002., 5/2003., 3/2006., 10/2006., 20/2006., 22/2006., 3/2008.) hatályát veszti.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege

5/2010. (VIII. 31.) OVB állásfoglalása az Országos Választási Bizottság egyes állásfoglalásai szövegének megállapításáról és egyes állásfoglalásainak hatályon kívül helyezéséről.

Az Országos Választási Bizottság – 2010. augusztus 17-én megtartott ülésén – a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a továbbiakban: Ve.) 90/A. § (4) bekezdésének a) pontjában, 99/K. § (5) bekezdésének a) pontjában, 105/A. §

(4)bekezdésének a) pontjában, 115/I. §-a (8) bekezdésének a) pontjában, 115/P. § (5) bekezdésének a) pontjában, 124/A. § (3) bekezdésének a) pontjában, 131/A. § a) pontjában és 143/A. § (4) bekezdésében írt hatáskörében eljárva az alábbi állásfoglalást adja ki:

I. Az Országos Választási Bizottság eddigi állásfoglalásait felülvizsgálva megállapítja, hogy a korábban kiadott OVB-állásfoglalások egy része a jogszabályok változásai miatt idejét múlt megállapításokat tartalmaz.

II. Az I. pontban leírtakra tekintettel az Országos Választási Bizottság a 3/1998. (III. 18.) OVB állásfoglalás, a 6/1998. (IV. 1.) OVB állásfoglalás, a 8/1998. (IV. 24.) OVB állásfoglalás, az 1/2002. (II. 1.) OVB állásfoglalás, a 3/2002. (II. 1.) OVB állásfoglalás, az 5/2002. (II. 7.) OVB állásfoglalás, a 15/2002. (IV. 7.) OVB állásfoglalás, a 19/2002. (IV. 18.) OVB állásfoglalás, a 25/2002. (IX. 26.) OVB állásfoglalás, a 2/2003. (II. 21.) OVB állásfoglalás, a 3/2003. (II. 21.) OVB állásfoglalás, a 2/2004. (III. 24.) OVB állásfoglalás, a 4/2004. (IV. 29.) OVB állásfoglalás, az 1/2006. (II. 2.) OVB állásfoglalás, a 4/2006. (II. 16.) OVB állásfoglalás, a 8/2006. (III. 28.) OVB állásfoglalás, a 15/2006. (IV. 23.) OVB állásfoglalás, a 18/2006. (VI. 21.) OVB állásfoglalás, a 23/2006. (IX. 11.) OVB állásfoglalás, a 24/2006. (IX. 17.) OVB állásfoglalás, a 25/2006. (IX. 21.) OVB állásfoglalás, a 26/2006. (XII. 5.) OVB állásfoglalás, a 2/2007. (III. 19.) OVB állásfoglalás, a 7/2008. (VI. 25.) OVB állásfoglalás, az 1/2010. (II. 25.) OVB állásfoglalás és a 2/2010. (III. 11.) OVB állásfoglalás szövegét – a jogszabályok hatályos rendelkezéseivel összhangban – a melléklet szerint állapítja meg.

III. Szintén az I. pontban leírtakra tekintettel jelen állásfoglalás közzétételével egyidejűleg hatályát veszti a 23/2002. (IX. 9.) OVB, az 5/2003. (IX. 18.), a 3/2006. (II. 9.) OVB, a 10/2006. (III. 30.) OVB, a 20/2006. (VII. 4.) OVB, a 22/2006. (IX. 7.) OVB, és a 3/2008. (II. 12.) OVB állásfoglalás.

Dr. Bordás Vilmos s. k., az Országos Választási Bizottság elnöke

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.