8/2017. (VI. 30.) HM rendelete a honvédelmi feladatokkal kapcsolatos sajátos környezethasználatokról, valamint a honvédelmi szervezeteknél foglalkoztatott környezetvédelmi megbízottak alkalmazási és képesítési feltételeiről
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a rendelet a honvédelmi feladatokkal kapcsolatos környezethasználatokat, valamint a honvédelmi szervezeteknél foglalkoztatott környezetvédelmi megbízottak alkalmazási és képesítési feltételeit szabályozza.
Kire vonatkozik: A honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztériumot és annak alárendelt szervezeteit; A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatot és a Magyar Honvédség katonai szervezeteit.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Egyéb jogszabályok
- Szakaszok
- 5
- Forrás
- MultiLegalPile/
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- A honvédelmi szervezeteknél kötelezően alkalmazandó környezetvédelmi megbízottak képesítési feltételeit.
- Azokat a sajátos környezethasználatokat, amelyek esetén környezetvédelmi megbízottat kell foglalkoztatni.
- A korábbi, környezetvédelmi megbízottakra vonatkozó rendelet hatályon kívül helyezését.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- A honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztériumot és annak alárendelt szervezeteit.
- A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatot és a Magyar Honvédség katonai szervezeteit.
Melyek a főbb pontok?
- A honvédelmi szervezeteknek környezetvédelmi megbízottat kell alkalmazniuk, ha az 1. melléklet szerinti tevékenységeket végeznek.
- A környezetvédelmi megbízottnak legalább középfokú környezetvédelmi képesítéssel kell rendelkeznie.
- A megbízottat állománytáblában, munkaköri jegyzékben rendszeresített beosztásban, vagy megbízási szerződés alapján kell foglalkoztatni.
- A rendelet 2017. július 1-jén lépett hatályba.
Egyéb jogszabályok
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (5)
- 1. § A rendelet hatálya a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban
- 2. § A honvédelmi szervezeteknél a környezetvédelmi feladatok ellátása érd
- 3. § A honvédelmi feladatokkal kapcsolatos sajátos környezethasználatokat,
- 4. § Ez a rendelet 2017. július 1-jén lép hatályba
- 5. § Hatályát veszti a Magyar Honvédség környezetvédelmi megbízottainak alk
8/2017. (VI. 30.) HM rendelete a honvédelmi feladatokkal kapcsolatos sajátos környezethasználatokról, valamint a honvédelmi szervezeteknél foglalkoztatott környezetvédelmi megbízottak alkalmazási és képesítési feltételeiről.
A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. § (16) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 77. §-ában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
1. §
A rendelet hatálya a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által vezetett minisztériumra, a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre, a miniszter fenntartói irányítása alá tartozó köznevelési intézményre, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatra, valamint a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezetek) terjed ki.
2. §A honvédelmi szervezeteknél a környezetvédelmi feladatok ellátása érdekében, az 1. melléklet szerinti
tevékenységek ellátása esetén legalább a környezetvédelmi megbízott alkalmazási és képesítési feltételeiről szóló 11/1996. (VII. 4.) KTM rendelet 2. § c) pontja szerinti középfokú környezetvédelmi képesítések valamelyikével rendelkező környezetvédelmi megbízottat kell – állománytáblában vagy munkaköri jegyzékben rendszeresített beosztásban vagy munkakörben, ennek hiányában megbízási szerződés alapján – foglalkoztatni.
3. §A honvédelmi feladatokkal kapcsolatos sajátos környezethasználatokat, amelyek esetében környezetvédelmi
megbízottat kell foglalkoztatni, az 1. melléklet tartalmazza.
4. §Ez a rendelet 2017. július 1-jén lép hatályba
5. §Hatályát veszti a Magyar Honvédség környezetvédelmi megbízottainak alkalmazási és képesítési feltételeiről szóló
24/1997. (XI. 6.) HM rendelet.
Dr. Simicskó István s. k., honvédelmi miniszter