Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

1775/2014. (XII. 18.) Korm. határozata az egyes miniszterek feladat- és hatáskörében bekövetkezett szervezeti változásokkal összefüggésben a Belügyminisztérium és a Miniszterelnökség fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításról

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a kormányhatározat a Belügyminisztérium és a Miniszterelnökség közötti költségvetési előirányzatok átcsoportosításáról szól, a miniszteri feladat- és hatáskörökben bekövetkezett szervezeti változások miatt.

Kire vonatkozik: A Belügyminisztériumra; A Miniszterelnökségre.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A Belügyminisztérium és a Miniszterelnökség közötti pénzügyi források átcsoportosítását.
  • A 2014. évi központi költségvetésben szereplő tételeket érintő módosításokat.
  • Konkrét összegek átcsoportosítását a Belügyminisztérium igazgatása és a Miniszterelnökség javára.
  • Egy összeg átcsoportosítását a Belügyminisztérium területrendezési feladatai és a Miniszterelnökség településrendezési feladatai között.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A Belügyminisztériumra.
  • A Miniszterelnökségre.

Melyek a főbb pontok?

  • 197 460 ezer forint tartós átcsoportosítása történik a Belügyminisztérium igazgatása cím terhére a Miniszterelnökség javára.
  • 50 000 ezer forint tartós átcsoportosítása történik a Belügyminisztérium területrendezési feladatai cím terhére a Miniszterelnökség településrendezési feladatai javára.
  • 220 ezer forint egyszeri átcsoportosítása történik a Belügyminisztérium igazgatása cím terhére a Miniszterelnökség javára.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege

1775/2014. (XII. 18.) Korm. határozata az egyes miniszterek feladat- és hatáskörében bekövetkezett szervezeti változásokkal összefüggésben a Belügyminisztérium és a Miniszterelnökség fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításról.

A Kormány az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 33. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva elrendeli

a)197 460 ezer forint tartós átcsoportosítását a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 1. Belügyminisztérium igazgatása cím terhére, a Kvtv. 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 1. Miniszterelnökség cím javára,
b)50 000 ezer forint tartós átcsoportosítását a Kvtv. 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Ágazati célfeladatok alcím, 31. Területrendezési feladatok jogcímcsoport terhére, a Kvtv. 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 15. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 55. Településrendezési feladatok jogcímcsoport javára,
c)220 ezer forint egyszeri átcsoportosítását a Kvtv. 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 1. Belügyminisztérium igazgatása cím terhére, a Kvtv. 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 1. Miniszterelnökség cím javára az 1. és a 2. melléklet szerint.

Felelős: belügyminiszter Miniszterelnökséget vezető miniszter nemzetgazdasági miniszter Határidő: azonnal Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.