Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

2/2010. (II. 5.) KHEM utasítása a Nemzeti Közlekedési Hatóság részére a fejezetet irányító szerv által előírt befizetési kötelezettségekről

Miről szól ez a jogszabály?

Ez az utasítás előírja a Nemzeti Közlekedési Hatóság számára, hogy meghatározott időpontokig összesen 1 195 100,0 ezer forintot fizessen be a KHEM fejezeti kezelésű előirányzatára.

Kire vonatkozik: A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM); A Nemzeti Közlekedési Hatóság.

Határidők:

  • A befizetésről szóló igazolást a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak a kézhezvételtől számított 5 napon belül meg kell küldenie a KHEM Társasági és Intézményfelügyeleti Főosztálya részére.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A Nemzeti Közlekedési Hatóság befizetési kötelezettségeit.
  • A befizetések pontos összegét és határidejét.
  • A befizetések célját, ami a KHEM fejezetnél jelentkező, forráshiány miatt el nem végezhető szakmai feladatok fedezése.
  • A befizetések teljesítésének módját és a bizonylatolás szabályait.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM).
  • A Nemzeti Közlekedési Hatóság.

Melyek a főbb pontok?

  • A Nemzeti Közlekedési Hatóságnak 2010. február 5-től 2010. október 31-ig összesen 1 195 100,0 ezer forintot kell befizetnie.
  • A befizetéseket az Állami többletfeladatok fejezeti kezelésű előirányzatra kell teljesíteni.
  • A befizetésről szóló igazolást a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak a kézhezvételtől számított 5 napon belül meg kell küldenie a KHEM Társasági és Intézményfelügyeleti Főosztálya részére.
  • Az átutalási bizonylaton fel kell tüntetni a befizetés jogcímét: „Befizetési kötelezettség a KHEM előírása szerint.”

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege

2/2010. (II. 5.) KHEM utasítása a Nemzeti Közlekedési Hatóság részére a fejezetet irányító szerv által előírt befizetési kötelezettségekről.

1. §(1) Az államháztartásról szóló – 2010. január 1-jei hatállyal módosított – 1992. évi XXXVIII. törvény 96. § (1) bekezdése

alapján a Közlekedési Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (a továbbiakban: KHEM) irányítása alá tartozó Nemzeti Közlekedési Hatóság (ÁHT: 275378) részére a következő befizetési kötelezettséget írom elő:

2010. február 5-ig 50 000,0 ezer forintot, 2010. február 28-ig 100 000,0 ezer forintot, 2010. március 31-ig 100 000,0 ezer forintot, 2010. április 30-ig 50 000,0 ezer forintot, 2010. május 31-ig 100 000,0 ezer forintot, 2010. június 30-ig 50 000,0 ezer forintot, 2010. július 31-ig 50 000,0 ezer forintot, 2010. augusztus 31-ig 200 000,0 ezer forintot, 2010. szeptember 30-ig 150 000,0 ezer forintot, 2010. október 31-ig 118 900,0 ezer forintot, mindösszesen: 1 195 100,0 ezer forintot. (2) A Nemzeti Közlekedési Hatóság a részére az (1) bekezdésben megállapított befizetéseket az Állami többletfeladatok fejezeti kezelésű előirányzatra (ÁHT: 280845) a 10032000-00290737-50000005. számú KHEM fejezeti kezelésű célelőirányzat-felhasználási keretszámlára (Kiadási KTK 172, bevételi KTK 332) köteles befizetni.

(3)A Nemzeti Közlekedési Hatóság az (1) és (2) bekezdésnek megfelelő befizetésről a Magyar Államkincstár által részére megküldött visszaigazolás másolatát a visszaigazolás kézhezvételét követő 5 napon belül köteles megküldeni a KHEM Társasági és Intézményfelügyeleti Főosztálya részére. A Nemzeti Közlekedési Hatóság az átutalási bizonylat „Megjegyzés” rovatában a következők szerint köteles feltüntetni a teljesített befizetés jogcímét: „Befizetési kötelezettség a KHEM előírása szerint.” (4) Az (1) bekezdésben meghatározott befizetések a KHEM fejezetnél a 2010. év közben jelentkező olyan szakmai feladatok ellátásának fedezetéül szolgálnak, amely feladatok elvégzésére forráshiány miatt nem kerülhetne sor.

2. §(1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba

(2)Jelen utasítás hatálybalépésével egyidejűleg a Nemzeti Közlekedési Hatóság részére a fejezetet irányító szerv által előírt befizetési kötelezettségekről szóló 17/2009. (III. 13.) KHEM utasítás hatályát veszti.

Hónig Péter s. k., közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.