Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

12/2008. (HK 5.) HM utasítása az önkéntes tartalékos katonák 2008. illetményfejlesztéséről, valamint az illetmények év közbeni megállapításáról

Miről szól ez a jogszabály?

Ez az utasítás az önkéntes tartalékos katonák 2008. évi illetményfejlesztéséről és az illetmények év közbeni megállapításáról szól.

Kire vonatkozik: Azokra, akik a Magyar Honvédséggel 2008. évben önkéntes tartalékos katona jogviszonyban állnak.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Szakaszok
6
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • Az önkéntes tartalékos katonák 2008. évi illetményfejlesztésének alapját képező technikai illetményalap összegét.
  • Az illetményfejlesztés központi végrehajtásának módját és az adategyeztetés határidejét.
  • Az illetményfejlesztés során megállapított illetmény folyósításának feltételeit és időpontját.
  • A tényleges szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katonák szolgálati időpótlékának megállapítását és folyósítását.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • Azokra, akik a Magyar Honvédséggel 2008. évben önkéntes tartalékos katona jogviszonyban állnak.

Melyek a főbb pontok?

  • Az önkéntes tartalékos katonák illetményelemeit és rendelkezésre állási díját 2008. január 1-jétől 39 750 Ft-os technikai illetményalappal kell számolni.
  • Az illetményfejlesztés központi végrehajtása a HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség feladata, az adatok ellenőrzését 2008. február 15-ig kell elvégezni.
  • Az illetményfejlesztés során megállapított illetmény kizárólag arra az időtartamra folyósítható, amikor az önkéntes tartalékos katona kiképzési vagy tényleges szolgálatteljesítési kötelezettségének tesz eleget, visszamenőleges hatállyal 2008. január 1-jétől.
  • A szolgálati időpótlék kiszámításához a 39 750 Ft-os technikai illetményalapot kell alkalmazni, és kizárólag a tényleges szolgálatteljesítési időre folyósítható, visszamenőleges hatállyal 2008. január 1-jétől.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (6)
  1. 3. § (1) A HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség (a továbbiakban: HM KPÜ) a
  2. 1. §
  3. 4. §
  4. 5. § Az önkéntes tartalékos katonák illetményjellegű és illetményen kívüli
  5. 7. § A 2008. év során állományba kerülő önkéntes tartalékos
  6. 8. § Az illetményfejlesztés előirányzati igényét a HM KPÜ

12/2008. (HK 5.) HM utasítása az önkéntes tartalékos katonák 2008. illetményfejlesztéséről, valamint az illetmények év közbeni megállapításáról.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 97. § (1) bekezdésének n) pontjában kapott felhatalmazás alapján – a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórummal egyeztetve – az önkéntes tartalékos katonák 2008. évi illetményfejlesztésére a következő utasítást adom ki: Általános rendelkezések 1. § Az utasítás hatálya azokra terjed ki, akik a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.) alapján a Magyar Honvédséggel 2008. évben önkéntes tartalékos katona jogviszonyban állnak.

Az önkéntes tartalékos katonák 2008. évi illetményfejlesztése 2. § Az önkéntes tartalékos katonák illetményelemeit és rendelkezésre állási díját 2008. január 1-jétől 39 750 Ft-os technikai illetményalappal kell számolni.

3. §(1) A HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség (a továbbiakban: HM KPÜ) az illetményfejlesztést központilag hajtja végre

(2)Az illetményfejlesztés központi végrehajtása megkívánja az illetményadatok végrehajtói színtű ellenőrzését, amelynek keretében az illetékes személyügyi referens – az

1. §

(1)bekezdés szerinti szervezetek pénzügyi és számviteli ellátásáért felelős szervezeti elemekkel együttműködve, közösen – köteles ellenőrizni a bejegyzett adatok helyességét, és a szükséges módosításokat 2008. február 15-ig végrehajtani.
(3)A HM KPÜ csak a (2) bekezdés szerinti adategyeztetés és ellenőrzés végrehajtása után intézkedhet a felemelt illetmények átutalására.
(4)Az illetményfejlesztés technikai lebonyolításával kapcsolatos egyéb feladatok végrehajtására a HM KPÜ vezérigazgatója intézkedést ad ki.
(5)Az illetményfejlesztés végrehajtásáról a katonák illetményéről és illetményjellegű juttatásairól, valamint a közalkalmazottak jutalmazásáról szóló 3/2002. (I. 25.) HM rendelet 73. §-ának (3) bekezdése szerinti illetménybesorolási parancsot (határozatot) kell készíteni.

4. §

Az illetményfejlesztés során megállapított illetmény kizárólag arra az időtartamra – de leghamarabb a 2008. február havi illetmények fizetésekor, 2008. január 1-jei visszamenőleges hatállyal – kerülhet folyósításra, amikor az önkéntes tartalékos katona a Hjt. 47/A. § (2), illetve

(3)és (4) bekezdésében foglalt kiképzési vagy tényleges szolgálatteljesítési kötelezettségének tesz eleget.

5. §Az önkéntes tartalékos katonák illetményjellegű és illetményen kívüli pénzbeli juttatásait 2008. január 1-jétől a

Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényben meghatározott, 38 650 Ft összegű köztisztviselői illetményalappal kell kiszámítani.

A Hjt. 47/A. § (3) és (4) bekezdése alapján tényleges szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katonák szolgálati időpótléka 6. § (1) A Hjt. 110/A. § szerinti szolgálati időpótlék megállapításának és folyósításának előkészítése megköveteli az önkéntes tartalékos katonák tényleges – vagyis az önkéntes tartalékos állományban a Hjt. 47/A. § (3) és (4) bekezdés alapján tényleges szolgálattal töltött, továbbá az önkéntes tartalékos állományba kerülést megelőzően hivatásos vagy szerződéses állományban töltött, szorzószámok alkalmazása és egyéb kedvezmények nélküli – szolgálati idejének személyenkénti megállapítását, amelyet a katonai szervezetek személyügyi referatúrái kötelesek legkésőbb 2008. április 30-ig elvégezni. A hivatásos vagy szerződéses állományban töltött időbe az egy évet meghaladó illetmény nélküli szabadság időtartama – a gyermekgondozás céljából igénybe vett illetmény nélküli szabadság időtartamának kivételével – nem számít bele.

(2)A szolgálati időpótlék összegét az (1) bekezdés szerint megállapított szolgálati idők, valamint az azokhoz tartozó, a Hjt. 110/A. § (1) bekezdésében szereplő százalékos mértékek figyelembevételével, a 39 750 Ft-os technikai illetményalap alkalmazásával kell kiszámítani.
(3)A szolgálati időpótlék kizárólag arra az időtartamra
–de legkorábban a 2008. május havi illetményekkel együtt, 2008. január 1-jei visszamenőleges hatállyal – kerülhet folyósításra, amikor az önkéntes tartalékos katona a Hjt. 47/A. § (3) és (4) bekezdésében foglalt tényleges szolgálatteljesítési kötelezettségének tesz eleget.

7. §A 2008. év során állományba kerülő önkéntes tartalékos

katonák illetményét és rendelkezésre állási díját jelen utasításban foglaltak alapján kell megállapítani.

8. §Az illetményfejlesztés előirányzati igényét a HM KPÜ

központilag méri fel, rendezésére saját hatáskörben előterjesztést állít össze.

Záró rendelkezések 9. § (1) Ez az utasítás az aláírása napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2008. január 1-jétől kell alkalmazni.

(2)Az utasítás hatálybalépésével egyidejűleg az önkéntes tartalékos katonák 2006. évi illetményfejlesztéséről szóló 2/2006. (HK 3.) HM utasítás hatályát veszti.
(3)A technikai illetményalap megszüntetésére, és ezzel összefüggésben az illetményelemek új módszerrel történő megállapítására a HM KPÜ 2008. augusztus 31-ig javaslatot tesz.

Dr. Szekeres Imre s. k., honvédelmi miniszter

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.