Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

2056/2013. (XII. 31.) Korm. határozata a Magyarország német megszállásának emléket állító, Budapest V. kerületben felállításra kerülő emlékmű megvalósításával összefüggő egyes kérdésekről

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a kormányhatározat egy emlékmű létrehozásáról szól, amely Magyarország német megszállásának állít emléket Budapest V. kerületében.

Kire vonatkozik: A Kormány, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos; Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzata.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • Egy emlékmű megvalósítását, amely Magyarország német megszállásának 70. évfordulójára, 2014. március 19-re készül el.
  • Az emlékmű megvalósításával kapcsolatos beruházás előkészítését és irányítását.
  • Az emlékmű helyszínét Budapest V. kerületében, a Szabadság téren.
  • Az emlékmű megvalósításáért felelős szerveket és személyeket.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A Kormány, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos.
  • Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzata.

Melyek a főbb pontok?

  • A Kormány társadalompolitikai szempontból fontosnak tartja az emlékmű megvalósítását 2014. március 19-ig.
  • Az emlékművet Budapest V. kerületében, a Szabadság téren kell felállítani.
  • A Miniszterelnökség valósítja meg a beruházást, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos bevonásával.
  • Felkérik az V. kerületi önkormányzatot a szükséges önkormányzati döntések meghozatalára.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege

2056/2013. (XII. 31.) Korm. határozata a Magyarország német megszállásának emléket állító, Budapest V. kerületben felállításra kerülő emlékmű megvalósításával összefüggő egyes kérdésekről.

A Kormány 1. társadalompolitikai szempontból fontos célnak tartja, hogy Magyarország német megszállásának 70. évfordulójára, 2014. március 19. napjára megvalósuljon a megszállásnak emléket állító emlékmű;

2.az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos feladatkörébe utalja az emlékmű megvalósítására irányuló beruházás előkészítését és a beruházás megvalósításának irányítását;
3.egyetért azzal, hogy az emlékmű Budapest V. kerület 24747/1 és 24747/2 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanon, természetben a Budapest V. kerület Szabadság téren kerüljön felállításra, és felhívja a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos bevonásával, az emlékmű Szabadság téren történő elhelyezése érdekében kössön megállapodást az ingatlan tulajdonosával, Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatával;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető államtitkár az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos Határidő: azonnal 4. úgy dönt, hogy az emlékmű megvalósítására irányuló beruházást a Miniszterelnökség valósítsa meg, és felhívja a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy a beruházás határidőre történő megvalósításához szükséges intézkedéseket tegye meg azzal, hogy a beruházással kapcsolatban biztosítani szükséges az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló 1743/2013. (X. 16.) Korm. határozat 3. pontjában foglaltak érvényesülését;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető államtitkár az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos Határidő: 2014. március 19.

5.felkéri Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatát, hogy az emlékmű Budapest V. kerület Szabadság téren történő elhelyezése érdekében a szükséges önkormányzati döntéseket hozza meg.
6.Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

Dr. Semjén Zsolt s. k., miniszterelnök-helyettes

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.