Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

439/2017. (XII. 27.) Korm. rendelete a Magyar Honvédség állományába tartozók baleseti járadékra való jogosultsága vizsgálatának és megállapításának egyes szabályairól

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a rendelet szabályozza a Magyar Honvédség állományába tartozók baleseti járadékra való jogosultságának vizsgálatát és megállapítását.

Kire vonatkozik: A hivatásos és szerződéses állomány tagjai, valamint a tényleges szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katonák; Azok a személyek, akiknek szolgálati kötelmekkel összefüggő baleseti sérülés vagy szolgálati eredetű betegség következtében szűnt meg a szolgálati viszonyuk, és részükre baleseti járadékot állapítottak meg.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Szakaszok
6
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A baleseti járadék megállapításával, módosításával és megszüntetésével kapcsolatos eljárásokat.
  • A baleseti járadék összegének változásának megfelelő módosítását.
  • A jogalap nélkül felvett baleseti járadék visszafizetését.
  • A baleseti járadék továbbfolyósításához szükséges szakvélemények beszerzését.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A hivatásos és szerződéses állomány tagjai, valamint a tényleges szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katonák.
  • Azok a személyek, akiknek szolgálati kötelmekkel összefüggő baleseti sérülés vagy szolgálati eredetű betegség következtében szűnt meg a szolgálati viszonyuk, és részükre baleseti járadékot állapítottak meg.

Melyek a főbb pontok?

  • Az ügyfél nyilatkozata nem pótolhatja a hiányzó bizonyítékot.
  • Első fokon a központi pénzügyi szervezet dönt, felügyeleti szervként pedig a miniszter jár el.
  • A központi pénzügyi szervezet hivatalból dönt a baleseti járadék összegének változásáról, megszüntetéséről, valamint a jogalap nélkül felvett járadék visszafizetéséről.
  • A baleseti járadék megállapítására irányuló kérelmet az állományilletékes parancsnoknak kell benyújtani, aki azt felterjeszti a központi pénzügyi szervezethez.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (6)
  1. 2. § A baleseti járadékra való jogosultság megállapítására vonatkozó eljárá
  2. 3. § (1) A központi pénzügyi szervezet hivatalból dönt
  3. 4. § (1) A központi pénzügyi szervezet kérelemre dönt
  4. 5. § A  3. és 4.  § rendelkezéseit azon személyek esetében is alkalmazni ke
  5. 6. § A  központi pénzügyi szervezet a  baleseti járadékra vonatkozó döntést
  6. 7. § Ez a rendelet 2018. január 1-jén lép hatályba

439/2017. (XII. 27.) Korm. rendelete a Magyar Honvédség állományába tartozók baleseti járadékra való jogosultsága vizsgálatának és megállapításának egyes szabályairól.

A Kormány a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény 238. § (1) bekezdés g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1.§ E rendelet alkalmazásában
a)állományilletékes parancsnok: a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által vezetett minisztérium vonatkozásában a Honvéd Vezérkar főnöke, a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezet, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat és a Magyar Honvédség hadrendje szerinti szervezet tekintetében e szervezet parancsnoka, vezetője,
b)állomány tagja: a hivatásos és szerződéses állomány tagja, valamint a tényleges szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katona,
c)központi pénzügyi szervezet: a Honvédség központi pénzügyi és számviteli, ingatlanfenntartási és üzemeltetési, logisztikai, valamint központosított igazgatási feladatokat ellátó szervezete.

2. §A baleseti járadékra való jogosultság megállapítására vonatkozó eljárásban

a)az ügyfél nyilatkozata nem pótolhatja a hiányzó bizonyítékot,
b)első fokon a központi pénzügyi szervezet dönt, és
c)felügyeleti szervként a miniszter jár el.

3. §(1) A központi pénzügyi szervezet hivatalból dönt

a)a megállapított baleseti járadék összegének az egészségkárosodás fokozatában beálló változásnak megfelelő felemeléséről, csökkentéséről, változatlan továbbfolyósításáról, az ellátás egészségkárosodás megszűnése vagy a kötelező orvosi vizsgálaton való meg nem jelenés miatti megszüntetéséről, és
b)a megállapítási eljárás során az érintett által tanúsított felróható magatartás következtében az érintett által jogalap nélkül felvett baleseti járadék visszafizetéséről.
(2)A központi pénzügyi szervezet hivatalból intézkedik a baleseti járadék továbbfolyósításához szükséges rehabilitációs hatóság szakvéleményének beszerzésére.

4. §(1) A központi pénzügyi szervezet kérelemre dönt

a)a baleseti járadék megállapításáról, az állapotrosszabbodással, az állapotjavulással kapcsolatos igények elbírálásáról, és
b)a feltételek hiányában vagy a kötelezően előírt felülvizsgálaton való meg nem jelenés miatt megszüntetett baleseti járadék ismételt megállapítására irányuló igényről.
(2)Az állomány tagja a baleseti járadékra való jogosultság megállapítására vonatkozó kérelmét az állományilletékes parancsnoknak nyújtja be, aki azt felterjeszti a központi pénzügyi szervezethez.

5. §A  3. és 4.  § rendelkezéseit azon személyek esetében is alkalmazni kell, akiknek szolgálati kötelmekkel összefüggő

baleseti sérülés vagy szolgálati eredetű betegség következtében fennálló egészségkárosodásuk alapján került a szolgálati viszonyuk megszüntetésre, és részükre a központi pénzügyi szervezet baleseti járadékot állapított meg.

6. §A  központi pénzügyi szervezet a  baleseti járadékra vonatkozó döntést az  általános közigazgatási rendtartásról

szóló törvényben meghatározottakon túl közli a nyugdíjfolyósító szervvel, továbbá tájékoztatásul megküldi az állományilletékes parancsnok részére.

7. §Ez a rendelet 2018. január 1-jén lép hatályba

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.