Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

10/2015. (VI. 25.) FM utasítása az Európa Diplomával rendelkező területekről

Miről szól ez a jogszabály?

Ez az utasítás az Európa Diploma cím adományozásának egységes rendjét alakítja ki, valamint az Európa Tanács ajánlásainak végrehajtását szabályozza az Európa Diplomával rendelkező területekre vonatkozóan.

Kire vonatkozik: A Földművelésügyi Minisztériumra; A miniszter irányítása alatt álló nemzeti park igazgatóságokra.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Szakaszok
8
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • Az Európa Diploma cím elnyeréséhez szükséges pályázat előkészítését és benyújtását.
  • A pályázat elbírálását és az Európa Tanácshoz történő továbbítását.
  • A természetvédelmi kezelő feladatait a Diploma megszerzése után.
  • Az éves jelentéstételt és a terület ötévenkénti felülvizsgálatát.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A Földművelésügyi Minisztériumra.
  • A miniszter irányítása alatt álló nemzeti park igazgatóságokra.

Melyek a főbb pontok?

  • Pályázatot csak védett természeti területre vagy annak egy részére lehet benyújtani.
  • A pályázatot az Európa Tanács által rendszeresített formanyomtatványon kell benyújtani.
  • A természetvédelmi kezelőnek intézkedési tervet kell készítenie a Diploma érvényességének idejére.
  • Az igazgatóságnak éves jelentést kell készítenie és megküldenie az Európa Tanácsnak.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (8)
  1. 1. § Az utasítás hatálya a Földművelésügyi Minisztériumra (a továbbiakban:
  2. 2. § Az Európa Diploma cím (a továbbiakban: Diploma) elnyeréséhez szükséges
  3. 3. § A miniszter a pályázatot a Minisztérium Természetmegőrzési Főosztálya
  4. 4. § A terület természetvédelmi kezelését a külön jogszabályban kijelölt te
  5. 5. § Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által kiadott határozatban fogl
  6. 6. § A működési területe szerint érintett igazgatóság – az Európa Tanács ál
  7. 7. § A Minisztérium és a Diploma területével érintett igazgatóság közreműkö
  8. 8. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba

10/2015. (VI. 25.) FM utasítása az Európa Diplomával rendelkező területekről.

A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 9. pontjában meghatározott feladat- és hatáskörömben eljárva – figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – az Európa Diploma cím adományozása egységes rendjének kialakítása, valamint az Európa Tanácsnak az Európa Diplomával rendelkező területekre vonatkozó ajánlásai végrehajtása érdekében a következő utasítást adom ki:

1. §Az utasítás hatálya a Földművelésügyi Minisztériumra (a továbbiakban: Minisztérium), valamint a földművelésügyi

miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítása alatt álló nemzeti park igazgatóságokra (a továbbiakban: igazgatóság) terjed ki.

2. §Az Európa Diploma cím (a továbbiakban: Diploma) elnyeréséhez szükséges pályázatot a működési területe szerint

érintett igazgatóság készíti elő és küldi meg a miniszternek. A Diploma elnyeréséhez az Európa Tanács által rendszeresített, annak honlapján elérhető formanyomtatványon kell a pályázatot benyújtani. Pályázatot csak védett természeti területre, illetve védett természeti terület egy részére lehet benyújtani.

3. §A miniszter a pályázatot a Minisztérium Természetmegőrzési Főosztálya javaslata alapján megvizsgálja, és

–egyetértése esetén – benyújtja az Európa Tanácshoz. A pályázat benyújtásához a Természetmegőrzési Főosztály beszerzi a feladatköre szerint érintett más minisztérium egyetértését.

4. §A terület természetvédelmi kezelését a külön jogszabályban kijelölt természetvédelmi kezelője az Európa Tanács

Miniszteri Bizottsága által kiadott határozatban foglalt ajánlásoknak megfelelően végzi. A természetvédelmi kezelő a területért felelős foglalkoztatottját jelöli ki, aki a terület felügyeletét a nemzeti park igazgatóság igazgatójának irányítása mellett látja el.

5. §Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által kiadott határozatban foglalt ajánlások végrehajtására a természetvédelmi

kezelő a környezetügyért felelős helyettes államtitkár jóváhagyásával intézkedési tervet készít a Diploma érvényességének idejére.

6. §

A működési területe szerint érintett igazgatóság – az Európa Tanács által előírt tartalommal – éves jelentést készít, amelyet minden év november 15-ig jóváhagyásra megküld a környezetügyért felelős helyettes államtitkárnak.

A jóváhagyott jelentést az igazgatóság papír alapon és elektronikus formában megküldi az Európa Tanács illetékes szervezeti egységének.

7. §A Minisztérium és a Diploma területével érintett igazgatóság közreműködik a Diplomával rendelkező terület Európa

Tanács által végzett ötévenkénti felülvizsgálatában.

8. §(1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba

(2)Hatályát veszti az Európa Diplomával rendelkező területekről szóló 9/2007. (K. V. Ért. 4.) KvVM utasítás.

Dr. Fazekas Sándor s. k., földművelésügyi miniszter

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.