2003. évi XXXII. törvény a Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény kihirdetéséről - Hatályos Jogszabályok…
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a törvény a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló, Washingtonban, 1973. március 3-án elfogadott egyezményt hirdeti ki Magyarországon. Célja, hogy megakadályozza ezen fajok túlzott mértékű kiaknázását a nemzetközi kereskedelem által.
Kire vonatkozik: Minden olyan államra, amely csatlakozott az egyezményhez (Részes Fél), beleértve Magyarországot is; Azokra a személyekre és szervezetekre, akik veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajokkal kereskednek.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Egyéb jogszabályok
- Szakaszok
- 3
- Forrás
- njt.hu
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- A veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét.
- Az export, re-export, import és tengerről való behozatal engedélyezési feltételeit.
- A fajok besorolását veszélyeztetettségük alapján (I., II., III. Függelék).
- A nemzeti Tudományos Testületek és Igazgatási Hatóságok feladatait az engedélyezési eljárásban.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- Minden olyan államra, amely csatlakozott az egyezményhez (Részes Fél), beleértve Magyarországot is.
- Azokra a személyekre és szervezetekre, akik veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajokkal kereskednek.
Melyek a főbb pontok?
- Az I. Függelékben szereplő, kipusztulással fenyegetett fajok kereskedelmét különösen szigorúan szabályozzák, csak rendkívüli körülmények között engedélyezhető.
- A II. Függelékben szereplő fajok kereskedelmét szigorú szabályozás alá kell vonni, hogy elkerüljék a fennmaradásukkal összeegyeztethetetlen hasznosítást.
- A III. Függelékben szereplő fajok kereskedelméhez származási bizonyítvány vagy exportengedély szükséges, ha az adott fajt egy Részes Fél felvette a függelékbe.
- Élő példányok szállítása során a sérülés, egészségkárosodás vagy kegyetlen bánásmód veszélyét a lehető legkisebbre kell csökkenteni.
Egyéb jogszabályok
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
2003. évi XXXII. törvény a Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény kihirdetéséről - Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ugrás az oldal tartalmához Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye fejléc Új Jogtár bejelentkezés Oldal nyomtatása Hatály: ( 2012.IX.25. - ) A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.
Megnyitom a Jogtárban Jelen dokumentum a jogszabály 1. weboldalát tartalmazza. A teljes jogszabály nyomtatásához valássza a fejlécen található nyomtatás ikont!
2003. évi XXXII. törvény a Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény kihirdetéséről *
1. §
* Az Országgyűlés a Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezményt (a továbbiakban: Egyezmény) e törvénnyel kihirdeti (A Magyar Népköztársaság csatlakozási okiratának letétbe helyezése a Svájci Államszövetség Kormányánál az 1985. évi május hó 29. napján megtörtént. Az egyezmény a Magyar Népköztársaság vonatkozásában 1985. augusztus hó 27. napján lépett hatályba.)
2. §Az Egyezmény hivatalos magyar fordítása a következő
„Egyezmény a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről (Washington, 1973. március 3.) A Szerződő Államok, felismerve, hogy a vadon élő állatok és növények sok szép és változatos formájukban a föld természeti rendszereinek pótolhatatlan részét képezik, amelyeket a jelen és a jövő nemzedékek számára meg kell óvni, tudatában annak, hogy a vadon élő állatok és növények egyre nagyobb esztétikai, tudományos, kulturális, pihenési és gazdasági értéket jelentenek, felismerve, hogy a népek és Államok saját vadon élő állat- és növényviláguk legjobb oltalmazói, illetőleg azoknak kell lenniük, felismerve továbbá, hogy a nemzetközi együttműködés alapvető jelentőségű a vadon élő állatok és növények bizonyos fajainak a nemzetközi kereskedelem útján történő túlzott mértékű kiaknázásától való megóvásában, meggyőződve az e célt szolgáló megfelelő intézkedések megtételének sürgősségéről, megállapodtak a következőkben:
I. Cikk Meghatározások Az Egyezmény szempontjából, hacsak a szövegösszefüggésből másként nem következik
II. Cikk Alapelvek 1. Az I. Függelék tartalmazza azon kipusztulással fenyegetett valamennyi fajt, amelyeket a kereskedelem érint vagy érinthet. E fajok példányának kereskedelmét további fennmaradásuk veszélyeztetésének megakadályozása érdekében különösen szigorúan kell szabályozni. E kereskedelmet csak rendkívüli körülményei között szabad engedélyezni.
III. Cikk Az I. Függelékben szereplő fajok példányai kereskedelmének szabályozása 1. Az I. Függelékben szereplő fajok példányai mindennemű kereskedelmi forgalmának összhangban kell lennie e cikk rendelkezéseivel.
IV. Cikk A II. Függelékben szereplő fajok példányai kereskedelmének szabályozása 1. A II. Függelékben szereplő fajok példányai mindennemű kereskedelmének összhangban kell lennie e cikk rendelkezéseivel.
V. Cikk A III. Függelékben szereplő fajok példányai kereskedelmének szabályozása 1. A III. Függelékben szereplő fajok példányai mindennemű kereskedelmi forgalmának összhangban kell lennie e cikk rendelkezéseivel.
VI. Cikk Engedélyek és bizonyítványok 1. A III–V. Cikk rendelkezései értelmében megadott engedélyeknek és bizonyítványoknak összhangban kell lenniük e cikk rendelkezéseivel.
VII. Cikk A kereskedelemre vonatkozó mentességek és más különleges rendelkezések 1. A III., IV. és V. Cikkek rendelkezései nem alkalmazhatóak a példányok átmenő (tranzit) forgalmára és a Részes Fél területén való átrakására addig, amíg a példányok a vámhatóság ellenőrzése alatt állnak.
VIII. Cikk A Részes Felek által foganatosítandó intézkedések 1. A Részes Feleknek megfelelő intézkedéseket kell tenniük az Egyezmény rendelkezéseinek végrehajtására és a példányoknak e rendelkezések megszegésével történő kereskedelme megtiltására. Ezek közé kell tartozniuk a következő intézkedéseknek:
IX. Cikk Igazgatási hatóságok és tudományos testületek 1. Minden Részes Félnek az Egyezmény céljára ki kell jelölnie:
X. Cikk Kereskedelem az Egyezményben nem részes Államokkal Ha olyan Államból vagy Államba történik export, re-export vagy import, amely nem részese az Egyezménynek, bármely Részes Fél az Egyezmény szerinti engedélyek és bizonyítványok helyett elfogadhatja a kérdéses Állam illetékes hatóságai által kibocsátott hasonló dokumentációt, ha az alapjában véve megfelel az egyezmény által az engedélyekkel és bizonyítványokkal kapcsolatban előírt követelményeknek.
XI. Cikk A Részes Felek konferenciája 1. A Titkárságnak az Egyezmény hatálybalépését követő két éven belül össze kell hívnia a Részes Államok konferenciájának az ülését.
XII. Cikk Titkárság 1. Az Egyezmény hatálybalépése után az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programjának Végrehajtó Igazgatósága gondoskodik Titkárságról. Segítségére lehetnek az általa helyesnek ítélt mértékben és módon, megfelelő kormányközi vagy nemzeti ügynökségek és testületek, amelyek szakértelemmel rendelkeznek a vadon élő állatok és növények védelmében, megóvásában és fenntartásában.
XIII. Cikk Nemzetközi intézkedések 1. Ha a Titkárság a hozzá érkezett tájékoztatás alapján arról győződött meg, hogy az I. vagy II. Függelékben szereplő valamelyik fajra káros hatást gyakorol az ezen fajhoz tartozó példányokkal folytatott kereskedelem, vagy hogy az Egyezmény rendelkezéseit nem hatékonyan hajtják végre, ezt az információt közölnie kell az érintett Részes Fél vagy Részes Felek megbízott Igazgatási Hatóságával.
XIV. Cikk Belső jogalkotásra és nemzetközi egyezményekre gyakorolt hatás 1. Az Egyezmény rendelkezései semmiképpen nem érintik a Részes Felek azon jogát, hogy
XV. Cikk Az I. és II. Függelék módosítása 1. Az I–II. Függeléknek a Részes Felek konferenciája ülésszakain történő módosításaira a következő rendelkezéseket kell alkalmazni:
XVI. Cikk A III. Függelék és annak módosítása 1. Bármelyik Részes Fél bármikor jegyzéket juttathat el a Titkársághoz azon fajokról, amelyeket a saját joghatósága területén a II. Cikk 3. bekezdésében említett célból szabályozás alá tartozónak tekint. A III. Függelék azoknak a Részes Feleknek a nevét tartalmazza, amelyek javasolták az érintett fajok III. Függelékbe való felvételét, a javasolt fajok tudományos nevét és az érintett állatok vagy növények vonatkozásában ezeknek az I. Cikk b) pontja szerint meghatározott bármely részét vagy származékát.
XVII. Cikk Az Egyezmény módosítása 1. A Titkárság tartozik összehívni a Részes Felek konferenciájának rendkívüli ülésszakát, ha a Részes Felek legalább egyharmada írásban kéri az Egyezmény módosításának megvitatását és elfogadását. Az ilyen módosításokat a jelenlevő és szavazó Részes Felek kétharmados többségének kell elfogadnia. Ebből a szempontból a „jelenlevő és szavazó Részes Fél” kifejezés a jelenlevő és igennel vagy nemmel szavazó Részes Feleket jelenti. A szavazástól tartózkodó Részes Felek nem számítanak be a módosítás elfogadásához szükséges kétharmadba.
XVIII. Cikk Viták eldöntése 1. A két vagy több Részes Fél között az Egyezmény értelmezésével vagy rendelkezései alkalmazásával kapcsolatban felmerült minden vitát az abban érintett feleknek kell megtárgyalniuk.
XIX. Cikk Aláírás Az Egyezmény Washingtonban, 1973. április 30-ig, ezt követően Bernben, 1974. december 31-ig írható alá.
XX. Cikk Megerősítés, elfogadás, jóváhagyás Az Egyezményt meg kell erősíteni, el kell fogadni, vagy jóvá kell hagyni. A megerősítő, elfogadási és jóváhagyási okiratokat a Svájci Államszövetség kormányánál kell letétbe helyezni, amely a letéteményes kormány lesz.
XXI. Cikk Csatlakozás Az Egyezményhez meghatározatlan ideig lehet csatlakozni. A csatlakozási okiratokat a letéteményes kormánynál kell letétbe helyezni.
XXII. Cikk Hatálybalépés 1. Az Egyezmény a tizedik megerősítő, elfogadási, jóváhagyási vagy csatlakozási okiratnak a letéteményes kormánynál történt letétbe helyezését követő 90. napon lép hatályba.
XXIII. Cikk Fenntartások 1. Az Egyezmény rendelkezéseivel szemben általános fenntartás nem tehető. Különös fenntartásokat e cikk, valamint a XV. és XVI. Cikk rendelkezéseinek megfelelően lehet előterjeszteni.
XXIV. Cikk Felmondás A letéteményes kormányhoz intézett írásos értesítéssel bármelyik Részes Fél bármikor felmondhatja az Egyezményt. A felmondás tizenkét hónappal azután lép hatályba, hogy a letéteményes kormány az értesítést megkapta.
XXV. Cikk Letéteményes 1. Az Egyezmény eredetijét – amelynek kínai, angol, francia, orosz és spanyol nyelvű szövege egyaránt hiteles – a letéteményes kormánynál kell letétbe helyezni, amely annak hiteles másolatát valamennyi olyan Államhoz eljuttatja, amely aláírta azt vagy csatlakozási okiratát letétbe helyezte.
Ennek hiteléül az alulírott, erre nézve kellően feljogosított meghatalmazottak az Egyezményt aláírták.
Kelt Washingtonban, az ezerkilencszázhetvenharmadik év március hó harmadik napján.
I., II. és III. Függelék * A 2008. február 12-i helyzet szerint Értelmezés 1. A függelékekben szereplő fajokra utalás történik:
I. függelék II. függelék III. függelék Magyar név ÁLLATOK CHORDATA (GERINCHÚROSOK) MAMMALIA Emlősök ARTIODACTYLA PÁROSUJJÚ PATÁSOK Antilocapridae Villásszarvúantilop-félék Antilocapra americana (csak a mexikói populáció; az egyezmény függelékein más populáció nem szerepel) Villásszarvú antilop Bovidae Marhafélék Addax nasomaculatus Mendeszantilop Ammotragus lervia Sörényes juh Antilope cervicapra (Nepál) Indiai antilop Bison bison athabascae Erdei amerikai bölény Bos gaurus (a Bos frontalis-ként szereplő háziasított forma kivételével, amelyre nem vonatkoznak az egyezmény rendelkezései) Gaur Bos mutus (a Bos grunniens-ként szereplő háziasított forma kivételével, amelyre nem vonatkoznak az egyezmény rendelkezései) Jak Bos sauveli Kouprey Bubalus arnee (Nepál) (a Bubalus bubalis-ként szereplő háziasított forma kivételével, amelyre nem vonatkoznak az egyezmény rendelkezései) Vízibivaly Bubalus depressicornis Alföldi anoa Bubalus mindorensis Mindoro bivaly Bubalus quarlesi Hegyi anoa Budorcas taxicolor Takin Capra falconeri Pödröttszarvú kecske Capricornis milneedwardsii Kínai széró Capricornis rubidus Vörös széró Capricornis sumatraensis Déli gorál Capricornis thar Himalájai széró Cephalophus brookei Brooke-bóbitásantilop Cephalophus dorsalis Feketelábú bóbitásantilop Cephalophus jentinki Libériai bóbitásantilop Cephalophus ogilbyi Ogilby-bóbitásantilop Cephalophus silvicultor Sárgahátú bóbitásantilop Cephalophus zebra Zebra-bóbitásantilop Damaliscus pygargus pygargus Tarka lantszarvú antilop Gazella cuvieri Edmi gazella Gazella dorcas (Algéria, Tunézia) Dorkász gazella Gazella leptoceros Homoki gazella Hippotragus niger variani Óriás fekete lóantilop Kobus leche Zambézi mocsáriantilop Naemorhedus baileyi Vörös gorál Naemorhedus caudatus Hosszúfarkú gorál Naemorhedus goral Közönséges gorál Naemorhedus griseus Kínai gorál Nanger dama Dám gazella Oryx dammah Kardszarvú nyársasantilop Oryx leucoryx Arab nyársasantilop Ovis ammon (az I. függeléken szereplő alfajok kivételével) Argali juh Ovis ammon hodgsonii Tibeti argali juh Ovis ammon nigrimontana Kara Tau argali juh Ovis canadensis (csak a mexikói populáció; az egyezmény függelékein más populáció nem szerepel) Vastagszarvú juh Ovis orientalis ophion Ciprusi muflon Ovis vignei (az I. függeléken szereplő alfaj kivételével) Urial Ovis vignei vignei Indiai urial Pantholops hodgsonii Tibeti antilop, csiru Philantomba monticola Kék bóbitásantilop Pseudoryx nghetinhensis Vietnámi antilop Rupicapra pyrenaica ornata Abruzzói zerge Saiga borealis Mongol tatárantilop Saiga tatarica Nyugati tatárantilop Tetracerus quadricornis (Nepál) Négyszarvú antilop
Camelidae Tevefélék Lama glama guanicoe Guanakó Vicugna vicugna (az alábbi populációik kivételével: Argentína [Jujuy és Catamarca tartományok természetes, valamint Jujuy, Salta, Catamarca, La Rioja és San Juan tartományának félvad populációi]; Bolívia [a teljes populáció]; Chile [a Primera Región populációja] és Peru [a teljes populáció]; amelyek a II. függeléken szerepelnek) Vicugna vicugna (csak az alábbi populációk: Argentína1 [Jujuy és Catamarca tartományok természetes, valamint Jujuy, Salta, Catamarca, La Rioja és San Juan tartományának félvad populációi]; Bolívia2 [a teljes populáció]; Chile3 [a Primera Región populációja]; Peru4 [a teljes populáció]; az összes többi populáció az I. függeléken szerepel) Vikunya 1 Az argentínai populáció (a II. függeléken szerepel): Nemzetközi kereskedelem kizárólag élő vikunyákról nyírt gyapjúval, valamint szövettel és az abból készített termékekkel és kézimunkákkal engedélyezhető. A gyapjúszövet belső oldalán kötelezően fel kell tüntetni a faj elterjedési területén levő országok – melyek a „Convenio para la Conservación y Manejo de la Vicuña” nevű Egyezmény szerződő felei – által elfogadott emblémát, valamint a „VICUÑA-ARGENTINA” szegélyfeliratot. Az egyéb termékeket jelöléssel kell ellátni, amely tartalmazza az emblémát és a VICUÑA-ARGENTINA-ARTESANÍA” jelölést. A faj minden más példányát az I. függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük való kereskedelmet ennek megfelelően szabályozni.
2 A bolíviai populáció (a II. függeléken szerepel): Nemzetközi kereskedelem kizárólag élő vikunyákról nyírt gyapjúval, valamint a szövettel és az abból készített termékekkel engedélyezhető, ideértve a kézimunkákat és kötött árucikkeket is. A gyapjúszövet belső oldalán kötelezően fel kell tüntetni a faj elterjedési területén levő országok – melyek a „Convenio para la Conservación y Manejo de la Vicuña” nevű Egyezmény szerződő felei – által elfogadott emblémát, valamint a „VICUÑA-BOLIVIA” szegélyfeliratot. Az egyéb termékeket jelöléssel kell ellátni, amely tartalmazza az emblémát és a „VICUÑA-BOLIVIA-ARTESANÍA” jelölést. A faj minden más példányát az I. függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük való kereskedelmet ennek megfelelően szabályozni.
3 A chilei populáció (a II. függeléken szerepel): Nemzetközi kereskedelem kizárólag élő vikunyákról nyírt gyapjúval, valamint a szövettel és az abból készített termékekkel engedélyezhető, ideértve a kézimunkákat és kötött árucikkeket is. A gyapjúszövet belső oldalán kötelezően fel kell tüntetni a faj elterjedési területén levő országok – melyek a „Convenio para la Conservación y Manejo de la Vicuña” nevű Egyezmény szerződő felei – által elfogadott emblémát, valamint a „VICUÑA-CHILE” szegélyfeliratot. Az egyéb termékeket jelöléssel kell ellátni, amely tartalmazza az emblémát és a „VICUÑA-CHILE-ARTESANÍA” jelölést. A faj minden más példányát az I. függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük való kereskedelmet ennek megfelelően szabályozni.
4 A perui populáció (a II. függeléken szerepel): Nemzetközi kereskedelem kizárólag élő vikunyákról nyírt gyapjúval és a részes felek konferenciájának kilencedik ülésének időpontjában (1994. november) meglévő 3249 kg-nyi gyapjúkészlettel, valamint a szövettel és az abból készített termékekkel engedélyezhető, ideértve a kézimunkákat és kötött árucikkeket is. A gyapjúszövet belső oldalán kötelezően fel kell tüntetni a faj elterjedési területén levő országok – melyek a „Convenio para la Conservación y Manejo de la Vicuña” nevű Egyezmény szerződő felei – által elfogadott emblémát, valamint a „VICUÑA-PERU” szegélyfeliratot. Az egyéb termékeket jelöléssel kell ellátni, amely tartalmazza az emblémát és a „VICUÑA-PERU-ARTESANÍA” jelölést. A faj minden más példányát az I. függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük való kereskedelmet ennek megfelelően szabályozni.
Cervidae Szarvasfélék Axis calamianensis Calamian-szarvas Axis kuhlii Kuhl-szarvas Axis porcinus annamiticus Annami disznószarvas Blastocerus dichotomus Lápi szarvas Cervus elaphus bactrianus Kasmíri gímszarvas Cervus elaphus barbarus (Algéria, Tunézia) Atlasz-gímszarvas Cervus elaphus hanglu Hangul-gímszarvas Dama dama mesopotamica Mezopotámiai szarvas Hippocamelus spp.
Villásszarvasok Mazama temama cerasina (Guatemala) Vörös nyársasszarvas cerasina alfaja Muntiacus crinifrons Kontyos muntyákszarvas Muntiacus vuquangensis Vietnami muntyákszarvas Odocoileus virginianus mayensis (Guatemala) Maja fehérfarkú szarvas Ozotoceros bezoarticus Pampaszarvas Pudu mephistophiles Északi törpeszarvas Pudu puda Déli törpeszarvas Rucervus duvaucelii Mocsári szarvas Rucervus eldii Líraszarvas Hippopotamidae Vízilófélék Hexaprotodon liberiensis Törpevíziló Hippopotamus amphibius Nílusi víziló Moschidae Pézsmaszarvasfélék Moschus spp. (csak az afganisztáni, bhutáni, india, mianmari, nepáli és pakisztáni populációi; az összes többi populáció a II. függeléken szerepel) Moschus spp. (az afganisztáni, bhutáni, indiai, mianmari, nepáli és pakisztáni populációk kivételével; amelyek az I. függeléken szerepelnek) Pézsmaszarvasok Suidae Babyrousa babyrussa Disznófélék Közönséges babiruszadisznó Babyrousa bolabatuensis Bola Batu babiruszadisznó Babyrousa celebensis Nagyfogú babiruszadisznó Babyrousa togeanensis Malenge-szigeti babiruszadisznó Sus salvanius Törpedisznó Tayassuidae Pekarifélék Tayassuidae spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével és az örvös pekari (Pecari tajacu) Mexikóban és az USA-ban élő populációi kivételével, amelyek nem szerepelnek az egyezmény függelékein) Pekarifélék Catagonus wagneri Chaco-pekari CARNIVORA RAGADOZÓK Ailuridae Kispandafélék Ailurus fulgens Kispanda Canidae Kutyafélék Canis aureus (India) Aranysakál Canis lupus (Csak Bhutan, India, Nepál és Pakisztán populációi, minden más populáció a II. függelékbe tartozik) Canis lupus (Kivéve Bhután, India, Nepál és Pakisztán populációit, melyek az I. függelékbe tartoznak) Szürke farkas Cerdocyon thous Közönséges pamparóka Chrysocyon brachyurus Sörényesfarkas Cuon alpinus Vadkutya Lycalopex culpaeus Culpeo pamparóka Lycalopex fulvipes Darwin-pamparóka Lycalopex griseus Argentin pamparóka Lycalopex gymnocercus Igazi pamparóka Speothos venaticus Erdeikutya Vulpes bengalensis (India) Indiai róka Vulpes cana Afgán róka Vulpes vulpes griffithi (India) Vörös róka griffithi alfaja Vulpes vulpes montana (India) Vörös róka montana alfaja Vulpes vulpes pusilla (India) Vörös róka pusilla alfaja Vulpes zerda Sivatagi róka Eupleridae Falanukfélék Cryptoprocta ferox Fossza Eupleres goudotii Falanuk Fossafossana Madagaszkári cibetmacska Felidae Macskafélék Felidae spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével. A háziasított forma példányaira nem vonatkoznak az egyezmény rendelkezései) Macskafélék Acinonyx jubatus (Élő egyedekre, valamint vadászati trófeákra az éves exportkvótákat a következőképpen állapították meg: Botswana: 5; Namíbia: 150; Zimbabwe: 50. E példányok kereskedelmére az egyezmény III. cikkének előírásai vonatkoznak.)
Gepárd Caracal caracal (csak az ázsiai populációk; az összes többi populáció a II. függeléken szerepel) Sivatagi macska (karakál) Catopuma temminckii Temminck-macska Felis nigripes Feketelábú macska Leopardus geoffroyi Geoffroy-macska Leopardus jacobitus Andesi macska Leopardus pardalis Ocelot Leopardus tigrinus Tigrismacska Leopardus wiedii Hosszúfarkú macska Lynx pardinus Párduchiúz Neofelis nebulosa Ködfoltos párduc Panthera leo persica Ázsiai oroszlán Panthera onca Jaguár Panthera pardus Leopárd Panthera tigris Tigris Pardofelis marmorata Márványfoltos macska Prionailurus bengalensis bengalensis (csak a bangladesi, indiai és thaiföldi populációk; az összes többi populáció a II. függeléken szerepel) Bengáli törpemacska törzsalakja Prionailurus planiceps Laposfejű macska Prionailurus rubiginosus (csak az indiai populációk; az összes többi populáció a II. függeléken szerepel) Rozsdás macska Puma concolor coryi Floridai puma Puma concolor costaricensis Costa Ricai puma Puma concolor couguar Keleti puma Puma yagouaroundi (csak a közép- és észak-amerikai populációk; az összes többi populáció a II. függeléken szerepel) Jaguarundi Uncia uncia Hópárduc Herpestidae Mongúzfélék Herpestes edwardsi (India) Rövidfarkú mongúz fuscus alfaja Herpestes fuscus (India) Szürke mongúz Herpestes javanicus auropunctatus (India) Jávai mongúz auropunctatus alfaja Herpestes smithii (India) Smith-mongúz Herpestes urva (India) Rákász-mongúz Herpestes vitticollis (India) Csíkosnyakú mongúz Hyaenidae Hiénafélék Proteles cristata (Botswana) Cibethiéna Mephitidae Bűzösborz-félék Conepatus humboldtii Patagóniai bűzösborz Mustelidae Menyétfélék Lutrinae Vidraformák Lutrinae spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) Vidrák Aonyx capensis microdon (csak a kameruni és nigériai populációk; az összes többi populáció a II. függeléken szerepel) Kongói tömpeujjúvidra Enhydra lutris nereis Tengeri vidra Lontra felina Parti vidra Lontra longicaudis Hosszúfarkú vidra Lontra provocax Déli vidra Lutra lutra Közönséges vidra Lutra nippon Japán vidra Pteronura brasiliensis Óriásvidra Mustelinae Menyétformák Eira barbara (Honduras) Tayra Galictis vittata (Costa Rica) Nagy grizon Martes flavigula (India) Sárgatorkú nyest Martes foina intermedia (India) Nyest intermedia alfaja Martes gwatkinsii (India) Gwatkins-nyest Mellivora capensis (Botswana) Méhészborz Mustela altaica (India) Hegyi görény Mustela erminea ferghanae (India) Hermelin ferghanae alfaja Mustela kathiah (India) Sárgahasú menyét Mustela nigripes Feketelábú görény Mustela sibirica (India) Szibériai görény Odobenidae Rozmárfélék Odobenus rosmarus (Kanada)
Rozmár Otariidae Fülesfókafélék Arctocephalus spp (az I. függeléken szereplő faj kivételével) Medvefókák Arctocephalus townsendi Guadelupe-medvefóka Phocidae Fókafélék Mirounga leonina Déli elefántfóka Monachus spp.
Barátfókák Procyonidae Mosómedvefélék Bassaricyon gabbii (Costa Rica) Ecsetfarkú nyestmedve Bassariscus sumichrasti (Costa Rica) Közép-amerikai macskanyérc Nasua narica (Honduras) Fehérorrú koati Nasua nasua solitaria (Uruguay) Potos flavus (Honduras) Vörösorrú koati solitaria alfaja Farksodró Ursidae Medvefélék Ursidae spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) Medvefélék Ailuropoda melanoleuca Óriáspanda Helarctos malayanus Maláj medve Melursus ursinus Ajakos medve Tremarctos ornatus Pápaszemes medve Ursus arctos (Csak Bhutan, Kína, Mexikó és Mongólia populációi, a többi populáció a II. Függelékbe tartozik).
Barnamedve Ursus arctos isabellinus Himalájai barnamedve Ursus thibetanus Örvös medve Viverridae Cibetmacskafélék Arctictis binturong (India) Binturong Civettictis civetta (Botswana) Afrikai cibetmacska Cynogale bennettii Vidracibet Hemigalus derbyanus Sávos pálmasodró Paguma larvata (India) Álcás pálmasodró Paradoxurus Közönséges hermaphroditus (India) Paradoxurus jerdoni (India) pálmasodró Jerdon-pálmasodró Prionodon linsang Sávos tigrispetymeg Prionodon pardicolor Foltos tigrispetymeg Viverra civettina (India) Malabári cibetmacska Viverra zibetha (India) Indiai cibetmacska Viverricula indica (India) Kis cibetmacska CETACEA CETACEA spp. (Az I. függelékben szereplő fajok kivételével. A palackorrú delfin (Tursiops truncatus) Fekete-tengeri populációjából származó vadon befogott, elsődlegesen kereskedelmi célból forgalmazott élő egyedekre megállapított éves export kvóta nulla.) CETEK Balaenidae Simabálna-félék Balaena mysticetus Grönlandi bálna Eubalanea spp.
Valódi simabálnák Balaenopteridae Barázdásbálna-félék Balaenoptera acutorostrata (kivéve Nyugat-Grönland populációját, mely a II. függelékbe tartozik) Közönséges csukabálna Balaenoptera bonaerensis Déli csukabálna Balaenoptera borealis Tőkebálna Balaenoptera edeni Trópusi bálna Balaenoptera musculus Óriásbálna Balaenoptera physalus Közönséges barázdásbálna Megaptera novaeangliae Hosszúszárnyú bálna Delphinidae Delfinfélék Orcaella brevirostris Kúposfejű delfin Sotalia spp.
Partidelfinek Sousa spp.
Púposdelfinek Eschrichtiidae Szürkebálna-félék Eschrichtius robostus Szürkebálna Iniidae Folyamidelfin-félék Lipotes vexillifer Kínai folyamidelfin Neobalaneidae Törpebálna-félék Caperea marginata Törpebálna Phocoenidae Disznódelfin-félék Neophocaena phocaenoides Rücskösfarkú disznódelfin Phocoena sinus Kaliforniai disznódelfin Physeteridae Ámbráscetfélék Physeter catodon Nagy ámbráscet Platanistidae Ázsiaifolyamidelfin-félék Platanista spp.
Ázsiai folyamidelfinek Ziphiidae Csőröscetfélék Berardius spp.
Óriáscsőröscetek Hyperoodon spp.
Kacsafejű-csőröscetek CHIROPTERA DENEVÉREK Phyllostomidae Hártyásorrú denevérek Platyrrhinus lineatus (Uruguay) Csíkoshátú gyümölcsdenevér Pteropodidae Repülőkutya-félék Acerodon spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) Repülőrókák Acerodon jubatus Fülöp-szigeteki repülőróka Pteropus spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételéve) Repülőrókák Pteropus insularis Caroline-repülőróka Pteropus loochoensis Japán repülőróka Pteropus mariannus Mariana-repülőróka Pteropus molossinus Aranyfejű repülőróka Pteropus pelewensis Pelew-szigeti repülőróka Pteropus pilosus Palau-repülőróka Pteropus samoensis Samoa-repülőróka Pteropus tonganus Tonga-repülőróka Pteropus ualanus Kosrae-szigeti repülőróka Pteropus yapensis Yap-szigeti repülőróka CINGULATA ÖVESÁLLATOK Dasypodidae Tatufélék Cabassous centralis (Costa Rica) Északi csupaszfarkú tatu Cabassous tatouay (Uruguay) Nagy csupaszfarkú-tatu Chaetophractus nationi (A megállapított éves exportkvóta nulla. A faj minden példányát az I. függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük folytatott kereskedelmet ennek megfelelően szabályozni.) Bolíviai szőröstatu Priodontes maximus Óriástatu DASYUROMORPHIA ERSZÉNYES RAGADOZÓK Dasyuridae Erszényesnyestfélék Sminthopsis longicaudata Hosszúfarkú erszényescickány Sminthopsis psammophila Homoki erszényescickány Thylacinidae Erszényesfarkasfélék Thylacinus cynocephalus (valószínűleg kipusztult) Erszényes farkas DIPROTODONTIA KEVÉSFOGÚ ERSZÉNYESEK Macropodidae Kengurufélék Dendrolagus inustus Szürke kúszókenguru Dendrolagus ursinus Fekete kúszókenguru Lagorchestes hirsutus Vörhenyes nyúlkenguru Lagostrophus fasciatus Keresztsávos nyúlkenguru Onychogalea fraenata Kantáros karmoskenguru Onychogalea lunata Holdas karmoskenguru Phalangeridae Kuszkuszfélék Phalanger intercastellanus Sötétfarkú kuszkusz Phalanger mimicus Déli kuszkusz Phalanger orientalis Szürke kuszkusz Spilocuscus kraemeri Apró foltoskuszkusz Spilocuscus maculatus Foltos kuszkusz Spilocuscus papuensis Pettyes foltoskuszkusz Potoroidae Patkánykengurufélék Bettongia spp.
Patkánykenguruk Caloprymnus campestris (valószínűleg kipusztult) Csupaszmellű patkánykenguru Vombatidae Lasiorhinus krefftii Vombatfélék Északi vombat LAGOMORPHA NYÚLALAKÚAK Leporidae Nyúlfélék Caprolagus hispidus Sörtés nyúl Romerolagus diazi Mexikói nyúl MONOTREMATA KLOAKÁSOK Tachyglossidae Hangyászsün-félék Zaglossus spp.
Hosszúcsőrű hangyászsünök PERAMELEMORPHIA ORMÁNYOS ERSZÉNYESEK Chaeropodidae Hosszúlábú andikutfélék Chaeropus ecaudatus (valószínűleg kipusztult) Hosszúlábú bandikut Peramelidae Bandikutfélék Perameles bougainville Nyugati bandikut Thylacomyidae Erszényesnyúl-félék Macrotis lagotis Közönséges erszényesnyúl Macrotis leucura Fehérfarkú erszényesnyúl PERISSODACTYLA PÁRATLANUJJÚ PATÁSOK Equidae Lófélék Equus africanus (az Equus asinus-ként szereplő háziasított forma kivételével, amelyre nem vonatkoznak az egyezmény rendelkezései) Afrikai vadszamár Equus grevyi Grevy-zebra Equus hemionus (Az I. függelékben szereplő alfajok kivételével.) Ázsiai vadszamár Equus hemionus hemionus Ázsiai vadszamár hemionus alfaja Equus hemionus khur Ázsiai vadszamár khur alfaja Equus kiang Kiang Equus przewalskii Vadló Equus zebra hartmannae Hartmann-hegyizebra Equus zebra zebra Fokföldi hegyizebra Rhinocerotidae Orrszarvúfélék Rhinocerotidae spp. (a II. függeléken szereplő alfaj kivételével) Orrszarvúfélék Ceratotherium simum simum (csak a dél-afrikai és a szváziföldi populációk; az összes többi populáció az I. függeléken szerepel. Nemzetközi kereskedelem kizárólag élő állatok megfelelő és elfogadható célállomásra történő szállítása esetén, valamint vadászati trófeák esetén engedélyezhető. Az alfaj minden más példányát az I. függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük folytatott kereskedelmet ennek megfelelően kell szabályozni) Déli szélesszájú orrszarvú Tapiridae Tapírfélék Tapiridae spp. (a II. függeléken szereplő faj kivételével) Tapirus terrestris Tapírfélék Közönséges tapír PHOLIDOTA TOBZOSKÁK Manidae Tobzoskafélék Manis spp. (Az ázsiai tobzoskák (Manis crassicaudata, Manis culionensis, Manis javanica és Manis pentadactyla) vadon befogott és elsődlegesen kereskedelmi célból forgalomba kerülő példányaira a megállapított éves exportkvóta nulla.) Tobzoskák PILOSA VENDÉGIZÜ-LETESEK Bradypodidae Háromujjúlajhár-félék Bradypus variegatus Füstös háromujjú-lajhár Megalonychidae Kétujjúlajhár-félék Choloepus hoffmanni (Costa Rica) Hoffman-kétujjú-lajhár Myrmecophagidae Hangyászfélék Myrmecophaga tridactyla Sörényes hangyász Tamandua mexicana (Guatemala) Északi hangyász PRIMATES FŐEMLŐSÖK PRIMATES spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) Főemlősök Atelidae Csuklyásmajom-félék Alouatta coibensis Coiba-bőgőmajom Alouatta palliata Mellényes bőgőmajom Alouatta pigra Mexikói bőgőmajom Ateles geoffroyi frontatus Ékes pókmajom frontanus alfaja Ateles geoffroyi panamensis Ékes pókmajom panamai alfaja Brachyteles arachnoides Gyapjas pókmajom Brachyteles hypoxanthus
Északi gyapjasmajom Oreonax flavicauda Sárgafarkú gyapjasmajom Cebidae Csuklyásmajom-félék Callimico goeldii Ugró tamarin Callithrix aurita Fehérpamacsos selyemmajom Callithrix flaviceps Sárgafejű selyemmajom Leontopithecus spp.
Oroszlánmajmok Saguinus bicolor Csupaszpofájú tamarin Saguinus geoffroyi Geoffroy-tamarin Saguinus leucopus Fehérkezű tamarin Saguinus martinsi Martins-tamarin Saguinus oedipus Gyapjasfejű tamarin Saimiri oerstedii Vöröshátú mókusmajom Cercopithecidae Cerkóffélék Cercocebus galeritus Kalapos mangábé Cercopithecus diana Diána-cerkóf Cercopithecus roloway Sárgacombú cerkóf Macaca silenus Oroszlánfejű makákó Mandrillus leucophaeus Drill Mandrillus sphinx Mandrill Nasalis larvatus Borneói nagyorrúmajom Piliocolobus kirkii Kirk keleti kolobusz Piliocolobus Tana-kolobusz rufomitratus Presbytis potenziani Mentawai langur Pygathrix spp.
Piszeorrú majmok Rhinopithecus spp.
Piszemajmok Semnopithecus ajax Kasmíri szürkelangur Semnopithecus dussumieri Dussumier-szürkelangur Semnopithecus entellus Hulmán langur Semnopithecus hector Terrai szürkelangur Semnopithecus hypoleucos Feketelábú szürkelangur Semnopithecus priam Sri Lanka-i szürkelangur Semnopithecus Hegyi szürkelangur schistaceus Simias concolor Malacfarkúlangur Trachypithecus geei Aranylangur Trachypithecus pileatus Sapkás langur Trachypithecus Shortridge-langur shortridgei Cheirogaleidae Törpemakifélék Cheirogaleidae spp.
Törpemakifélék Daubentoniidae Véznaujjúmakifélék Daubentonia Véznaujjú maki madagascariensis Hominidae Emberfélék Gorilla beringei Keleti gorilla (hegyi gorilla) Gorilla gorilla Gorilla Pan spp.
Csimpánzok Pongo abelii Szumátrai orángután Pongo pygmaeus Borneói orángután Hylobatidae Gibbonfélék Hylobatidae spp.
Gibbonfélék Indriidae Indrifélék Indriidae spp.
Indrifélék Lemuridae Makifélék Lemuridae spp.
Makifélék Lepilemuridae Fürgemakifélék Lepilemuridae spp.
Fürgemakifélék Lorisidae Lórifélék Nycticebus spp.
Lajhármakik Pitheciidae Sakifélék Cacajao spp.
Uakarik Chiropotes albinasus Fehérorrú sátánmajom PROBOSCIDEA ORMÁNYOSOK Elephantidae Elefántfélék Elephas maximus Ázsiai elefánt Loxodonta africana (a botswanai, namíbiai, délafrikai és zimbabwei populációk kivételével, amelyek a II. függeléken szerepelnek) Loxodonta africana (csak a botswanai, namíbiai, dél-afrikai és zimbabwei populációk(5); az összes többi populáció az I. függeléken szerepel)) Afrikai elefánt 5 A botswanai, namíbiai, dél-afrikai és zimbabwei populációk (a II. függeléken szerepelnek):
Exportengedély kizárólag a következő esetekben adható:
A titkárság javaslatára az Állandó Bizottság dönthet úgy, hogy ezt a kereskedelmet részben vagy teljes egészében felfüggeszti abban az esetben, ha az exportáló vagy az importáló országok nem teljesítik az előírásokat, vagy a kereskedelem bizonyítottan káros hatással van más elefántpopulációkra. A faj minden más példányát az I. függelékbe tartozó faj példányának kell tekinteni, és a velük való kereskedelmet ennek megfelelően szabályozni.
RODENTIA RÁGCSÁLÓK Chinchillidae Csincsillafélék Chinchilla spp. (a háziasított forma példányaira nem vonatkoznak az egyezmény rendelkezései) Csincsillák Cuniculidae Pakafélék Cuniculus paca (Honduras) Pettyes paka Dasyproctidae Agutifélék Dasyprocta punctata (Honduras) Közép-amerikai aguti Erethizontidae Kúszósülfélék Sphiggurus mexicanus (Honduras) Mexikói kúszósül Sphiggurus spinosus (Uruguay) Tüskés kúszósül Muridae Egérfélék Leporillus conditor Nagy rőzsepatkány Pseudomys fieldi praeconis Dűnelakó ausztrálegér Xeromys myoides Ausztrál mocsáripatkány Zyzomys pedunculatus Ausztrál szirtipatkány Sciuridae Mókusfélék Cynomys mexicanus Mexikói prérikutya Marmota caudata (India) Hosszúfarkú mormota Marmota himalayana (India) Himalájai mormota Ratufa spp.
Királymókusok Sciurus deppei (Costa Rica) Deppe-erdeimókus SCANDENTIA MÓKUSCICKÁNY-ALAKÚAK Tupaiidae Mókuscickányfélék Tupaiidae spp.
Mókuscickányok SIRENIA SZIRÉNEK Dugongidae Dugongfélék Dugong dugon Dugong Trichechidae Manátifélék Trichechus inunguis Dél-amerikai manáti Trichechus manatus Karibi manáti Trichechus senegalensis Nyugat-afrikai manáti AVES Madarak ANSERIFORMES LÚDALAKÚAK Anatidae Récefélék Anas aucklandica Auckland-szigeti réce Anas bernieri Bernier-réce Anas chlorotis Maori réce Anas formosa Cifra réce Anas laysanensis Laysani réce Anas nesiotis Campbell-szigeti réce Anas oustaleti Mariana-szigeteki réce Branta canadensis leucopareia Kanadai lúd aleut-szigeteki alfaja Branta ruficollis Vörösnyakú lúd Branta sandvicensis Hawaii lúd Cairina moschata (Honduras) Pézsmaréce Cairina scutulata Dzsungelréce Coscoroba coscoroba Koszkoróbahattyú Cygnus melanocoryphus Feketenyakú hattyú Dendrocygna arborea Pálmafütyülőlúd (Karibi fütyülőlúd) Dendrocygna autumnalis (Honduras) Feketehasú fütyülőlúd Dendrocygna bicolor (Honduras) Sujtásos fütyülőlúd Oxyura leucocephala Kékcsőrü réce Rhodonessa caryophyllacea (valószínűleg kipusztult) Rózsásfejű réce Sarkidiornis melanotos Bütykös fényréce APODIFORMES SARLÓSFECSKE-ALAKÚAK Trochilidae Kolibrifélék Trochilidae spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) Kolibrifélék Glaucis dohrnii Bahia-remetekolibri CHARADRIIFORMES LILEALAKÚAK Burhinidae Ugartyúkfélék Burhinus bistriatus (Guatemala) Koronás ugartyúk Laridae Sirályfélék Larus relictus Mongol sirály Scolopacidae Szalonkafélék Numenius borealis Eszkimópóling Numenius tenuirostris Vékonycsőrü póling Tringa guttifer Pettyes cankó CICONIIFORMES GÓLYAALAKÚAK Balaenicipitidae Papucscsőrűgólyafélék Balaeniceps rex Papucscsőrű gólya Ciconiidae Gólyafélék Ciconia boyciana Feketecsőrű gólya Ciconia nigra Fekete gólya Jabiru mycteria Jabiru Mycteria cinerea Szumátrai tantalusz Phoenicopteridae Flamingófélék Phoenicopteridae spp.
Flamingófélék Threskiornithidae Íbiszfélék Eudocimus ruber Skarlátbatla Geronticus calvus Déli tarvarjú Geronticus eremita Tarvarjú Nipponia nippon Nipponíbisz Platalea leucorodia Kanalasgém COLUMBIFORMES GALAMBALAKÚAK Columbidae Galambfélék Caloenas nicobarica Sörényes galamb Ducula mindorensis Mindori császárgalamb Gallicolumba luzonica Luzoni csillagosgalamb Goura spp.
Koronásgalambfajok Nesoenas mayeri (Mauritius) Rózsás galamb CORACIIFORMES SZALAKÓT-ALAKÚAK Bucerotidae Szarvascsőrűmadár-félék Aceros spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) Ázsiai szarvascsőrű madarak Aceros nipalensis Vöröstorkú szarvascsőrűmadár Anorrhinus spp.
Ázsiai szarvascsőrű madarak Anthracoceros spp.
Ázsiai szarvascsőrű madarak Berenicornis spp.
Ázsiai szarvascsőrű madarak Buceros spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) Ázsiai szarvascsőrű madarak Buceros bicornis Nagy szarvascsőrűmadár Penelopides spp.
Ázsiai szarvascsőrű madarak Rhinoplax vigil Kalapácsfejű szarvascsőrűmadár Rhyticeros spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) Ázsiai szarvascsőrű madarak Rhyticeros subruficollis Sárgatorkú szarvascsőrűmadár CUCULIFORMES TURÁKÓ-ALAKÚAK Musophagidae Turákófélék Tauraco spp.
Turákók FALCONIFORMES SÓLYOM-ALAKÚAK FALCONIFORMES spp. – (az I. függeléken szereplő fajok és az újvilágikeselyű-félék (Cathartidae) III. függelékben szereplő egy fajának kivételével; e család többi faja nem szerepel az egyezmény függelékein) Sólyomalakúak Accipitridae Vágómadárfélék Aquila adalberti Ibériai sas Aquila heliaca Parlagi sas Chondrohierax uncinatus wilsonii Csigászhéja kubai alfaja Haliaeetus albicilla Rétisas Harpia harpyja Hárpia Pithecophaga jefferyi Majomevő sas Cathartidae Újvillágikeselyű-félék Gymnogyps californianus Kaliforniai kondor Sarcoramphus papa Királykeselyű (Honduras) Vultur gryphus Andesi kondor Falconidae Sólyomfélék Falco araeus Seychelle-szigeteki vércse Falco jugger Indiai sólyom Falco newtoni (csak a Seychelle-szigeteki populáció) Madagaszkári vércse Falco pelegrinoides Sivatagi sólyom Falco peregrinus Vándorsólyom Falco punctatus Mauritiusi vércse Falco rusticolus Északi sólyom (vadászsólyom) GALLIFORMES TYÚKALAKÚAK Cracidae Hokkófélék Crax alberti (Kolumbia) Kéklebenyes hokkó Crax blumenbachii Atlanti hokkó Crax daubentoni (Kolumbia) Sárgabütykös hokkó Crax globulosa (Kolumbia) Pirosbütykös hokkó Crax rubra (Kolumbia, Costa Rica, Guatemala, Honduras) Púpos hokkó Mitu mitu Csupaszfülű mitu Oreophasis derbianus Szarvas hokkó Ortalis vetula (Guatemala, Honduras) Yukatáni erdeityúk Pauxi pauxi (Kolumbia) Sisakoshokkó Penelope albipennis Fehérszárnyú sakutyúk Penelope purpurascens (Honduras) Borzas sakutyúk Penelopina nigra (Guatemala) Szurdokguán Pipile jacutinga Pápaszemes guán Pipile pipile Trinidadi guán Megapodiidae Lábastyúk-félék Macrocephalon maleo Kalapácsfejű tyúk Phasianidae Fácánfélék Arborophila campbelli (Malajzia) Fehérarcú hegyifogoly Arborophila charltonii (Malajzia) Örvös hegyifogoly Argusianus argus Argosz-páva Caloperdix oculeus (Malajzia) Rozsdás szemesfogoly Catreus wallichii Bóbitás fácán Colinus virginianus ridgwayi Bozótfürj sonora-sivatagi alfaja Crossoptilon crossoptilon Fehér fülesfácán Crossoptilon mantchuricum Barna fülesfácán Gallus sonneratii Gyöngyös bankivatyúk Ithaginis cruentus Vérfácán Lophophorus impejanus Himalájai fényfácán Lophophorus lhuysii Kékfarkú fényfácán Lophophorus sclateri Fehérfarkú fényfácán Lophura edwardsi Vietnámi fácán Lophura erythrophthalma (Malajzia) Sárgafarkú fácán Lophura ignita (Malajzia) Tűzfácán Lophura imperialis Császárfácán Lophura swinhoii Nyerges fácán Melanoperdix niger (Malajzia) Fekete erdeifogoly Meleagris ocellata (Guatemala) Pávaszemes pulyka Pavo muticus Zöld páva Polyplectron bicalcaratum Szürke pávafácán Polyplectron germaini Barna pávafácán Polyplectron inopinatum (Malajzia)
Hegyi pávafácán Polyplectron malacense Maláj pávafácán Polyplectron napoleonis Díszes pávafácán Polyplectron schleiermacheri Borneói pávafácán Rheinardia ocellata Gyöngyös fácán Rhizothera dulitensis (Malajzia) Fehérhasú erdeifogoly Rhizothera longirostris (Malajzia) Hosszúcsőrű erdeifogoly Rollulus rouloul (Malajzia) Rulrul Syrmaticus ellioti Fehérnyakú fácán Syrmaticus humiae Burmai fácán Syrmaticus mikado Mikádófácán Tetraogallus caspius Kaszpi királyfogoly Tetraogallus tibetanus Tibeti királyfogoly Tragopan blythii Fehérhasú tragopán Tragopan caboti Mandarintragopán Tragopan melanocephalus Kasmír-tragopán Tragopan satyra (Nepál) Szatírtragopán Tympanuchus cupido attwateri Nagy prérityúk texasi alfaja GRUIFORMES DARUALAKÚAK Gruidae Darufélék Gruidae spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) Darufélék Grus americana Lármás daru Grus canadensis nesiotes Kanadai daru nesiotes alfaja Grus canadensis pulla Kanadai daru pulla alfaja Grus japonensis Mandzsu daru Grus leucogeranus Hódaru Grus monacha Kámzsás daru Grus nigricollis Kormosfejű daru Grus vipio Amúri daru Otididae Túzokfélék Otididae spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) Túzokfélék Ardeotis nigriceps Indiai túzok Chlamydotis macqueenii Pettyes túzok Chlamydotis undulata Galléros túzok Houbaropsis bengalensis Bengáli florikán Rallidae Guvatfélék Gallirallus sylvestris Barna bozótguvat Rhynochetidae Kagufélék Rhynochetos jubatus Kagu PASSERIFORMES VERÉBALAKÚAK Atrichornithidae Bozótjárófélék Atrichornis clamosus Lármás bozótjáró Cotingidae Kotingafélék Cephalopterus ornatus (Kolumbia) Díszes sisakosmadár Cephalopterus penduliger (Kolumbia) Lebernyeges sisakosmadár Cotinga maculata Kobaltkotinga Rupicola spp.
Szirtimadárfajok Xipholena atropurpurea Fehérszárnyú kotinga Emberizidae Sármányfélék Gubernatrix cristata Zöld kardinálispinty Paroaria capitata Vöröslábú kardinálispinty Paroaria coronata Szürke kardinálispinty Tangarafastuosa Szivárványos tangara Estrildidae Szövőpintyfélék Amandava formosa Olajzöld asztrild Lonchura oryzivora Rizspinty Poephila cincta cincta Szakállas amandina törzsalakja Fringillidae Pintyfélék Carduelis cucullata Tűzcsíz Carduelis yarrellii Aranyarcú csíz Hirundinidae Fecskefélék Pseudochelidon sirintarae Fehérszemű nádifecske Icteridae Csirögefélék Xanthopsar flavus Sáfránycsiröge Meliphagidae Mézevőfélék Lichenostomus melanops cassidix Borzas mézevő cassidix alfaja Muscicapidae Légykapófélék Acrocephalus rodericanus (Mauritius) Rodriguez-poszáta Cyornis ruckii Rück-niltava Dasyornis broadbenti litoralis (valószínűleg kipusztult) Vörhenyes sörtésmadár Dasyornis longirostris Nyugati sörtésmadár Garrulax canorus Énekes álszajkó Leiothrix argentauris Ezüstfülű napmadár (ezüstfülű fülemüle) Leiothrix lutea Piroscsőrű napmadár (kínai fülemüle) Liocichla omeiensis Szecsuáni naprigó Picathartes gymnocephalus Fehérnyakú gólyalábúvarjú Picathartes oreas Szürkenyakú gólyalábúvarjú Terpsiphone bourbonnensis (Mauritius) Mauritiusi paradicsom-légykapó Paradisaeidae Paradicsommadár-félék Paradisaeidae spp.
Paradicsommadárfélék Pittidae Pittafélék Pitta guajana Szalagos pitta Pitta gurneyi Sziámi pitta Pitta kochi Bajszos pitta Pitta nympha Tündérpitta Pycnonotidae Bülbülfélék Pycnonotus zeylanicus Sárgafejű bülbül Sturnidae Seregélyfélék Gracula religiosa Beó Leucopsar rothschildi Bali seregély Zosteropidae Pápaszemesmadárfélék Zosterops albogularis Ezüstbegyű pápaszemesmadár PELECANIFORMES GÖDÉNYALAKÚAK Fregatidae Fregattmadárfélék Fregata andrewsi Fehérhasú fregattmadár Pelecanidae Gödényfélék Pelecanus crispus Borzas gödény Sulidae Szulafélék Papasula abbotti Falakó szula PICIFORMES HARKÁLY-ALAKÚAK Capitonidae Bajszikafélék Semnornis ramphastinus (Kolumbia) Tukánbajszika Picidae Harkályfélék Campephilus imperialis Császárharkály Dryocopus javensis richardsi Koreai fehérhasú harkály Ramphastidae Tukánfélék Baillonius bailloni (Argentína) Sáfránytukán Pteroglossus aracari Feketenyakú arasszári Pteroglossus castanotis (Argentína) Barnafülű arasszári Pteroglossus viridis Zöld arasszári Ramphastos dicolorus (Argentína) Zöldcsőrű tukán Ramphastos sulfuratus Szivárványcsőrű tukán Ramphastos toco Tokótukán Ramphastos tucanus Fehértorkú tukán Ramphastos vitellinus Feketecsőrű tukán Selenidera maculirostris (Argentína) Sávoscsőrű törpetukán PODICIPEDIFORMES VÖCSÖKALAKÚAK Podicipedidae Vöcsökfélék Podilymbus gigas Óriásvöcsök PROCELLARII- FORMES VÉSZMADÁR-ALAKÚAK Diomedeidae Albatroszfélék Phoebastria albatrus Rövidfarkú albatrosz PSITTACIFORMES PAPAGÁJALAKÚAK PSITTACIFORMES spp. (az I. függeléken szereplő fajok, valamint a rózsásfejű törpepapagáj (Agapornis roseicollis), a hullámos papagáj (Melopsittacus undulatus), a nimfapapagáj (Nymphicus hollandicus) és a kis sándorpapagáj (Psittacula krameri) fajok kivételével, amelyek nem szerepelnek az egyezmény függelékein) Papagájalakúak Cacatuidae Kakadufélék Cacatua goffini Tanimbar-kakadu Cacatua haematuropygia Vörösfarú kakadu Cacatua moluccensis Malaku-kakadu Cacatua sulphurea Sárgafülű kakadu (beleértve a kis sárgabóbitás, a közép sárgabóbitás és a narancsbóbitás kakadut is) Probosciger aterrimus Arakakadu Loriidae Lórifélék Eos histrio Koronás lóri Vini ultramarina Tengerkék lóri Psittacidae Papagájfélék Amazona arausiaca Vöröstorkú amazon Amazona auropalliata Sárgatarkójú amazon Amazona barbadensis Sárgavállú amazon Amazona brasiliensis Vörösfarkú amazon Amazona finschi Lilahomlokú amazon Amazona guildingii Királyamazon Amazona imperialis Császár amazon Amazona leucocephala Kubai amazon Amazona oratrix Sárgafejű amazon Amazona pretrei Vörösmaszkos amazon Amazona rhodocorytha Tüzeshomlokú amazon Amazona tucumana Tukumán-amazon Amazona versicolor Kékmaszkos amazon
Amazona vinacea Galambbegyű amazon Amazona viridigenalis Zöldarcú amazon Amazona vittata Puerto Rico-i amazon Anodorhynchus spp.
Jácintara-fajok Ara ambiguus Nagy katonaara Ara glaucogularis (Gyakran kereskednek vele a téves Ara caninde néven) Kéktorkú ara Ara macao Sárgavállú ara Ara militaris Kis katonaara Ara rubrogenys Vörösfülű ara Cyanopsitta spixii Spix-ara Cyanoramphus forbesi Mangere-kecskepapagáj Cyanoramphus novaezelandiae Piroshomlokú kecskepapagáj Cyclopsitta diophthalma coxeni Pirosarcú fügepapagáj Eunymphicus cornutus Szarvas papagáj Geopsittacus occidentalis (valószínűleg kipusztult) Éjjeli papagáj Guarouba guarouba Aranypapagáj Neophema chrysogaster Narancshasú fűpapagáj Ognorhynchus icterotis Sárgafülű papagáj Pezoporus wallicus Földi papagáj Pionopsitta pileata Skarláthomlokú papagáj Primolius couloni Kékfejű törpeara Primolius maracana Vöröshátú törpeara Psephotus chrysopterygius Aranyvállú papagáj Psephotus dissimilis Csuklyás papagáj Psephotus pulcherrimus (valószínűleg kipusztult) Paradicsompapagáj Psittacula echo Mauritiusi papagáj Pyrrhura cruentata Kékmellű papagáj Rhynchopsitta spp.
Kékmellű papagáj Strigops habroptilus Bagolypapagáj RHEIFORMES NANDUALAKÚAK Rheidae Nandufélék Pterocnemia pennata (a Pterocnemia pennata pennata kivételével, amely a II. függeléken szerepel) Darwin-nandu Pterocnemia pennata pennata Darwin-nandu törzsalakja Rhea americana Nandu SPHENISCIFORMES PINGVINALAKÚAK Spheniscidae Pingvinfélék Spheniscus demersus Pápaszemes pingvin Spheniscus humboldti Humboldt-pingvin STRIGIFORMES BAGOLYALAKÚAK STRIGIFORMES spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) Bagolyalakúak Strigidae Bagolyfélék Heteroglaux blewitti Erdei kuvik Mimizuku gurneyi Óriáskuvik Ninox natalis Karácsony-szigeteki kakukkbagoly Ninox novaeseelandiae undulata Kakukkbagoly undulata alfaja Tytonidae Gyöngybagolyfélék Tyto soumagnei Vörhenyes gyöngybagoly STRUTHIONI-FORMES STRUCCALAKÚAK Struthionidae Struccfélék Struthio camelus (csak az algériai, Burkina Fasó-i, kameruni, a közép-afrikai köztársaságbeli, csádi, mali, mauritániai, marokkói, nigeri, nigériai, szenegáli és szudáni populációk; a többi populáció nem szerepel az egyezmény függelékein) Strucc TINAMIFORMES TINAMÚ-ALAKÚAK Tinamidae Tinamufélék Tinamus solitarius Remetetinamu TROGONIFORMES TROGON-ALAKÚAK Trogonidae Trogonfélék Pharomachrus mocinno Kvézál REPTILIA Hüllők CROCODYLIA KROKODILOK CROCODYLIA spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) Krokodilok Alligatoridae Aligátorfélék Alligator sinensis Kínai alligátor Caiman crocodilus apaporiensis Apoporiszi pápaszemes kajmán Caiman latirostris (az argentin populáció kivételével, amely a II. függeléken szerepel) Sakáre-kajmán Melanosuchus niger (a II. függeléken szereplő brazil és ecuadori populációk kivételével. Az utóbbira nulla exportkvóta érvényes mindaddig, amíg az Egyezmény titkársága és az IUCN/SSC krokodilspecialista csoportja éves exportkvótát meg nem állapít) Fekete kajmán Crocodylidae Krokodilfélék Crocodylus acutus (a kubai populáció kivételével, amely a II. függeléken szerepel) Hegyesorrú krokodil Crocodylus cataphractus Páncélos krokodil Crocodylus intermedius Orinocói krokodil Crocodylus mindorensis Mindorokrokodil Crocodylus moreletii Púpos krokodil Crocodylus niloticus (kivéve a botswanai, etiópiai, kenyai, madagaszkári, malawi, mozambiki, namíbiai, délafrikai, ugandai, tanzániai (amelyre a fogságban felnevelt példányok mellett legfeljebb 1600 vadonból származó példányig terjedő kvóta vonatkozik, beleértve a vadászati trófeákat is), zambiai és zimbabwei populációkat, amelyek a II. függeléken szerepelnek) Nílusi krokodil Crocodylus palustris Mocsári krokodil Crocodylus porosus (kivéve az ausztráliai, indonéziai és pápua új-guineai populációkat, amelyek a II. függeléken szerepelnek)
Bordás krokodil Crocodylus rhombifer Rombuszkrokodil Crocodylus siamensis Sziámi krokodil Osteolaemus tetraspis Tompaorrú krokodil Tomistoma schlegelii Szunda-krokodil Gavialidae Gaviálfélék Gavialis gangeticus Gangeszi gaviál RHYNCHOCEPHALIA HIDASGYÍKOK Sphenodontidae Hidasgyíkfélék Sphenodon spp.
Hidasgyíkok SAURIA GYÍKOK Agamidae Agámafélék Uromastyx spp.
Tüskésfarkúgyíkok Chamaeleonidae Kaméleonfélék Bradypodion spp.
Törpekaméleonok Brookesia spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) Levélkaméleonok Brookesia perarmata Fegyveres levélkaméleon Calumma spp.
Kaméleonok Chamaeleo spp.
Valódi kaméleonok Furcifer spp.
Kaméleonok Cordylidae Tobzosfarkúgyík-félék Cordylus spp.
Tobzosfarkúgyíkok Gekkonidae Gekkófélék Cyrtodactylus serpensinsula Kígyó-szigeti csupaszujjú gekkó Hoplodactylus spp. (Új-Zéland) Új-Zélandi gekkók Naultinus spp. (Új-Zéland) Új-Zélandi gekkók Phelsuma spp.
Nappaligekkók Uroplatus spp.
Laposfarkú gekkók Helodermatidae Viperagyíkfélék Heloderma spp. (az I. függeléken szereplő alfaj kivételével) Viperagyíkok Heloderma horridum charlesbogerti Guatemalai viperagyík Iguanidae Leguánfélék Amblyrhynchus cristatus Tengeri leguán Brachylophus spp.
Falakó leguánok Conolophus spp.
Varacskosfejű gyíkok Cyclura spp.
Orrszarvúleguánok Iguana spp.
Valódi leguánok Phrynosoma coronatum Koronás békagyík Sauromalus varius Tarka csukvalla Lacertidae Nyakörvösgyík-félék Gallotia simonyi Kanári-szigeti óriásgyík Podarcis lilfordi Baleári faligyík Podarcis pityusensis Ibizai faligyík Scincidae Vakondgyíkfélék Corucia zebrata Óriás zebragyík Teiidae Tejufélék Crocodilurus amazonicus Krokodilfarkú gyík Dracaena spp.
Krokodiltejuk Tupinambis spp.
Tejuk Varanidae Varánuszfélék Varanus spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) Varánuszok Varanus bengalensis Bengáli varánusz Varanus flavescens Sárga varánusz Varanus griseus Pusztai varánusz Varanus komodoensis Komodói varánusz Varanus nebulosus Nincs magyar neve Xenosauridae Bütykösgyíkfélék Shinisaurus crocodilurus Krokodilfarkú bütykösgyík SERPENTES KÍGYÓK Boidae Boafélék Boidae spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) Boafélék Acrantophis spp.
Madagaszkári boák Boa constrictor occidentalis Nyugati vörösfarkú boa Epicrates inornatus Puerto-Rico-i karcsúboa Epicrates monensis Mona-karcsúboa Epicrates subflavus Jamaikai karcsúboa Sanzinia madagascariensis Madagaszkári falakó boa Bolyeriidae Mauritiusiboa-félék Bolyeriidae spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) Mauritiusiboa-félék Bolyeria multocarinata Mauritiusi boa Casarea dussumieri Rőtpikkelyű boa Colubridae Siklófélék Atretium schistosum (India) Nincs magyar neve Cerberus rynchops (India) Kutyafejű vízisikló Clelia clelia Musszurána Cyclagras gigas Brazil hamiskobra Elachistodon westermanni Indiai tojásevő-kígyó Ptyas mucosus Patkányevő sikló Xenochrophis piscator (India) Nincs magyar neve Elapidae Mérgessiklófélék Hoplocephalus bungaroides Sárgafoltos hamiskobra Micrurus diastema (Honduras) Atlanti korallkígyó Micrurus nigrocinctus (Honduras) Feketegyűrűs korallkígyó Naja atra Nincs magyar neve Naja kaouthia Nincs magyar neve Naja mandalayensis Nincs magyar neve Naja naja Pápaszemes kobra Naja oxiana Nincs magyar neve Naja philippinensis Nincs magyar neve Naja sagittifera Nincs magyar neve Naja samarensis Nincs magyar neve Naja siamensis Nincs magyar neve Naja sputatrix Nincs magyar neve Naja sumatrana Nincs magyar neve Ophiophagus hannah Királykobra Loxocemidae Újvilágipiton-félék Loxocemidae spp.
Újvilágipiton-félék Pythonidae Pitonfélék Pythonidae spp. (az I. függeléken szereplő alfaj kivételével) Pitonfélék Python molurus molurus Tigrispiton törzsalakja Tropidophiidae Földiboafélék Tropidophiidae spp.
Földiboafélék Viperidae Viperafélék Crotalus durissus (Honduras) Borzasztó csörgőkígyó Daboia russelii (India) Daboja Vipera ursinii (csak az európai populáció, kivéve a volt Szovjetunió területén élőket; ez utóbbiak nem szerepelnek az egyezmény függelékein) Parlagi vipera Vipera wagneri Wagner-hegyivipera TESTUDINES TEKNŐSÖK Carettochelyidae Kétkarmúteknős-félék Carettochelys insculpta Kétkarmú teknős Chelidae Kígyónyakú-teknősfélék Chelodina mccordi McCord-kígyónyakúteknős Pseudemydura umbrina Ál-huszárteknős Cheloniidae Tengeriteknős-félék Cheloniidae spp.
Tengeriteknős-félék Chelydridae Aligátorteknős-félék Macrochelys temminckii Keselyűteknős (Amerikai Egyesült Államok) Dermatemydidae Tabascoteknős-félék Dermatemys mawii Tabasco-teknős Dermochelyidae Kérgesteknősfélék Dermochelys coriacea Kérgesteknős Emydidae Édesvíziteknős-félék Glyptemys insculpta Északi víziteknős Glyptemys muhlenbergii Muhlenberg-víziteknős Graptemys spp. (Amerikai Egyesült Államok) Térképteknősök Terrapene spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) Dobozteknősök Terrapene coahuila Coahuilai dobozteknős Geoemydidae Batagur baska Batagur-teknős Callagur borneoensis Callagur-teknős Cuora spp.
Szelenceteknősök Geoclemys hamiltonii Hamilton-teknős Geoemyda spengleri (Kína) Cakkos földiteknős Heosemys annandalii Templomteknős Heosemys depressa Lapos partiteknős Heosemys grandis Óriás-partiteknős Heosemys spinosa Tüskés partiteknős Kachuga spp.
Fedélteknősök Leucocephalon yuwonoi Celebeszi erdeiteknős Malayemys Nagyfejű macrocephala csigaevőteknős Malayemys subtrijuga Maláj csigaevőteknős Mauremys annamensis Annami teknős Mauremys iversoni (Kína) Iverson-víziteknős Mauremys megalocephala (Kína) Nagyfejű háromélűteknős Mauremys mutica Indokínai víziteknős Mauremys nigricans (Kína) Nagy háromélűteknős Mauremys pritchardi (Kína) Pritchard-víziteknős Mauremys reevesii (Kína) Kínai háromélűteknős Mauremys sinensis (Kína) Kínai csíkosteknős Melanochelys tricarinata Háromélű földiteknős Morenia ocellata Burmai gyűrűsteknős Notochelys platynota Maláj laposhátúteknős Ocadia glyphistoma (Kína) Kuanghszi-csíkosteknős Ocadia philippeni (Kína) Hajnani csíkosteknős Orlitia borneensis Borneói folyamiteknős Pangshura spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) Fedélteknősök Pangshura tecta Indiai fedélteknős Sacalia bealei (Kína) Kínai szemesteknős Sacalia pseudocellata (Kína) Hajnani szemesteknős Sacalia quadriocellata (Kína) Díszes szemesteknős Siebenrockiella crassicollis Fekete szélesfejűteknős Siebenrockiella leytensis Leytei partiteknős Platysternidae Nagyfejűteknős-félék Platysternon megacephalum Nagyfejű teknős Podocnemididae Sisakteknősfélék Erymnochelys Madagaszkári madagascariensis folyamteknős Peltocephalus dumerilianus Duméril-sisakteknős Podocnemis spp.
Folyamteknősök Testudinidae Szárazfölditeknősfélék Testudinidae spp. [az I. függeléken szereplő fajok kivételével; a sarkantyús teknős (Geochelone sulcata) vadon befogott, elsődlegesen kereskedelmi célból forgalmazott egyedeire megállapított éves exportkvóta nulla] Szárazfölditeknősfélék Astrochelys radiata Sugaras teknős Astrochelys yniphora Csőrösmellű teknős Chelonoidis nigra Elefántteknős Gopherus flavo marginatus Mexikói üregteknős Psammobates geometricus Déli sátorteknős Pyxis arachnoides Közönséges pókteknős Pyxis planicauda Lapos pókteknős Testudo kleinmanni Egyiptomi teknős Trionychidae Lágyhéjúteknősfélék Amyda cartilaginea Porcos lágyhéjúteknős Apalone spinifera atra Fekete lágyhéjúteknős Aspideretes gangeticus Gangeszi lágyhéjúteknős Aspideretes hurum Pávaszemes lágyhéjúteknős Aspideretes nigricans Sötét lágyhéjúteknős Chitra spp.
Piszelágyhéjúteknősök Lissemys punctata Indiai leffentyűsteknős Lissemys scutata Burmai leffentyűsteknős Palea steindachneri (Kína) Bibircsesnyakú lágyhéjúteknős Pelochelys spp.
Óriáslágyhéjúteknősök Pelodiscus axenaria (Kína) Nincs magyar neve Pelodiscus maackii (Kína) Nincs magyar neve Pelodiscus parviformis (Kína) Nincs magyar neve Rafetus swinhoei (Kína) Swinhoe-lágyhéjúteknős AMPHIBIA Kétéltűek ANURA BÉKÁK Bufonidae Varangyfélék Altiphrynoides spp.
Elevenszülő békák Atelopus zeteki Panamai csonkaujjúbéka Bufo periglenes Aranyvarangy Bufo superciliaris Kameruni varangy Nectophrynoides spp.
Elevenszülő békák Nimbaphrynoides spp.
Elevenszülő békák Spinophrynoides spp.
Elevenszülő békák Dendrobatidae Nyílméregbéka-félék Allobates femoralis Barnacombú famászóbéka Allobates zaparo magyar neve nincs Dendrobates spp.
Nyílméregbékák Epipedobates spp.
Nyílméregbékák Phyllobates spp.
Nyílméregbékák Mantellidae Aranybékafélék Mantella spp.
Aranybékafélék Microhylidae Szűkszájúbéka-félék Dyscophus antongilii Paradicsombéka Scaphiophryne gottlebei Nincs magyar neve Myobatrachidae Gyomorköltőbékafélék Rheobatrachus spp.
Gyomorköltő békák Ranidae Valódibéka-félék Euphlyctis hexadactylus Hatujjú béka Hoplobatrachus Tigrisbéka tigerinus CAUDATA FARKOS KÉTÉLTŰEK Ambystomidae Harántfogúgőtefélék Ambystoma dumerilii Nincs magyar neve Ambystoma mexicanum Axolotl Cryptobranchidae Óriásszalamandra-félék Andrias spp.
Óriásszalamandrák ELASMOBRANCHII Porcoshalak LAMNIFORMES HERINGCÁPA- ALAKÚAK Cetorhinidae Cetcápafélék Cetorhinus maximus Óriáscetcápa Lamnidae Heringcápafélék Carcharodon carcharias Nagy fehércápa ORECTOLOBI-FORMES RABLÓCÁPA- ALAKÚAK Rhincodontidae Rablócápafélék Rhincodon typus Érdes rablócápa RAJIFORMES RÁJAALAKÚAK Pristidae Fűrészesrája-félék Pristidae spp. (a II. függeléken szereplő faj kivételével) Fűrészesrája-félék Pristis microdon (Nemzetközi kereskedelem kizárólag élő állatok megfelelő és elfogadható akváriumokba elsősorban állományvédelmi célból történő szállítása esetén engedélyezhető.) Édesvízi fűrészesrája ACTINOPTERYGII Sugarasúszójú halak ACIPENSERIFORMES TOKALAKÚAK ACIPENSERIFORMES spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) Tokalakúak Acipenseridae Tokfélék Acipenser brevirostrum Tompaorrú tok Acipenser sturio Közönséges tok ANGUILLIFORMES ANGOLNA-ALAKÚAK Anguillidae Angolnafélék Anguilla anguilla (2009. március 13-án lép hatályba) Angolna CYPRINIFORMES PONTYALAKÚAK Catostomidae Nincs magyar nevük Chasmistes cujus Cui-ui Cyprinidae Pontyfélék Caecobarbus geertsi Afrikai vakmárna Probarbus jullieni Nincs magyar neve OSTEOGLOSSI- FORMES CSONTOSNYELVŰ HALALAKÚAK Osteoglossidae Csontosnyelvűhal-félék Arapaima gigas Arapaima Scleropages formosus Ázsiai csontnyelvűhal PERCIFORMES SÜGÉRALAKÚAK Labridae Ajakoshalfélék Cheilinus undulatus Napóleonhal Sciaenidae Dobolóhalfélék Totoaba macdonaldi Totoaba SILURIFORMES HARCSAALAKÚAK Pangasiidae Óriásharcsa-félék Pangasianodon gigas Óriásharcsa SYNGNATHIFORMES TŰHALALAKÚAK Syngnathidae Tűhalfélék Hippocampus spp.
Csikóhalak SARCOPTERYGII Tüdőshalak CERATODONTI- FORMES TUDÓSHAL- ALAKÚAK Ceratodontidae Ausztráliai tüdőshal- félék Neoceratodus forsteri Ausztrál tüdőshal COELACANTHI- FORMES BOJTOSÚSZÓJÚ- HALALAKÚAK Latimeriidae Bojtosúszóhal-félék Latimeria spp.
Bojtosúszójú halak ECHINODERMATA (TÜSKÉSBŐRŰEK) HOLOTHUROIDEA Tengeri uborkák ASPIDOCHIROTIDA Stichopodidae Nincs magyar nevük Isostichopus fuscus (Ecuador) Nincs magyar neve ARTHROPODA (ÍZELTLÁBÚAK) ARACHNIDA Pókszabásúak ARANEAE PÓKOK Theraphosidae Madárpókfélék Aphonopelma albiceps Nincs magyar neve Aphonopelma pallidum Nincs magyar neve Brachypelma spp.
Madárpókok SCORPIONES SKORPIÓK Scorpionidae Skorpiófélék Pandinus dictator Óriásskorpió Pandinus gambiensis Gambiai óriásskorpió Pandinus imperator Császárskorpió INSECTA Rovarok COLEOPTERA BOGARAK Lucanidae Szarvasbogárfélék Colophon spp. (Dél-Afrika) Nincs magyar nevük LEPIDOPTERA LEPKÉK Papilionidae Pillangófélék Atrophaneura jophon Nincs magyar neve Atrophaneura pandiyana Nincs magyar neve Bhutanitis spp.
Nincs magyar neve Ornithoptera spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) Madárszárnyú pillangók Ornithoptera alexandrae Alexandra-királyné pillangó Papilio chikae Luzoni fecskefarkúlepke Papilio homerus Homerus-fecskefarkúlepke Papilio hospiton Homerus-fecskefarkúlepke Parnassius apollo Apolló-lepke Teinopalpus spp.
Nincs magyar nevük Trogonoptera spp.
Madárszárnyú pillangók Troides spp.
Madárszárnyú pillangók ANNELIDA (GYŰRŰSFÉRGEK) HIRUDINOIDEA Piócák ARHYNCHOB- DELLIDA Hirudinidae Piócafélék Hirudo medicinalis Orvosi pióca MOLLUSCA (PUHATESTŰEK) BIVALVIA Kagylók MYTILOIDA Nincs magyar nevük Mytilidae Nincs magyar nevük Lithophaga lithophaga Sziklafúró kagyló UNIONOIDA Unionidae Folyamikagyló-félék Conradilla caelata Madárszárnyú gyöngykagyló Cyprogenia aberti Ehető gyöngykagyló Dromus dromas Dromedár- gyöngykagyló Epioblasma curtisii Curtis-gyöngykagyló Epioblasma florentina Sárga gyöngykagyló Epioblasma sampsonii Sampson-gyöngykagyló Epioblasma sulcata perobliqua Nincs magyar neve Epioblasma torulosa gubernaculum Zöld gyöngykagyló Epioblasma torulosa rangiana Északi gyöngykagyló Epioblasma torulosa torulosa Bütykös gyöngykagyló Epioblasma turgidula Turgid-gyöngykagyló Epioblasma walkeri Barna gyöngykagyló Fusconaia cuneolus Nincs magyar neve Fusconaia edgariana Nincs magyar neve Lampsilis higginsii Higgins-gyöngykagyló Lampsilis orbiculata orbiculata Rózsaszín gyöngykagyló Lampsilis satur Lapos zsebkönyvkagyló Lampsilis virescens Alabama-lámpakagyló Plethobasus cicatricosus Szemölcsöshátú gyöngykagyló Plethobasus cooperianus Narancslábú gyöngykagyló Pleurobema clava Nincs magyar neve Pleurobema plenum Érdes gyöngykagyló Potamilus capax Vaskos zsebkönyvkagyló Quadrula intermedia Vaskos zsebkönyvkagyló Quadrula sparsa Appalach majomarcú-kagyló Toxolasma cylindrellus Halvány törpekagyló Unio nickliniana Nicklin-gyöngykagyló Unio tampicoensis tecomatensis Tampico-gyöngykagyló Villosa trabalis Cumberland-babkagyló VENEROIDA Tridacnidae Óriáskagylófélék Tridacnidae spp.
Óriáskagylófélék GASTROPODA Csigák ARCHAEOGASTRO-PODA Haliotidae Fülcsigafélék Haliotis midae (Dél-Afrika) Midász-fülcsiga MESOGASTROPODA Strombidae Óriás szárnyascsigafélék Strombus gigas Óriás-szárnyascsiga STYLOMMATOP- HORA TÜDŐSCSIGÁK Achatinellidae Kis achátcsigafélék Achatinella spp.
Kis achátcsigák Camaenidae Falakócsiga-félék Papustyla pulcherrima Zöld falakó-csiga CNIDARIA (KORALLOK, TŰZKORALLOK, VIRÁGÁLLATOK) ANTHOZOA Virágállatok ANTIPATHARIA FEKETE-KORALLOK ANTIPATHARIA spp.
Feketekorallok HELIOPORACEA KÉK KORALLOK Helioporidae Kékkorall-félék Helioporidae spp. (csak a Heliopora coerulea fajt tartalmazza, a fosszíliákra nem vonatkoznak az egyezmény előírásai) Kékkorall-félék SCLERACTINIA KŐKORALLOK SCLERACTINIA spp. (A fosszíliákra nem vonatkoznak az egyezmény előírásai) Kőkorallok STOLONIFERA Tubiporidae Orgonakorall-félék Tubiporidae spp. (A fosszíliákra nem vonatkoznak az egyezmény előírásai) Orgonakorall-félék HYDROZOA Hidrák MILLEPORINA TŰZKORALLOK Milleporidae Tűzkorall-félék Milleporidae spp. (A fosszíliákra nem vonatkoznak az egyezmény előírásai) Tűzkorall-félék STYLASTERINA Stylasteridae Hidrokorall-félék Stylasteridae spp. (A fosszíliákra nem Hidrokorall-félék vonatkoznak az egyezmény előírásai) NÖVÉNYEK AGAVACEAE Agávéfélék Agave parviflora Törpeagávé Agave victoriae-reginae #1 Viktória-királynő agávé Nolina interrata San Diego-i medvefű AMARYLLIDACEAE Amarilliszfélék Galanthus spp. #1 Hóvirágok Sternbergia spp. #1 Vetővirágok APOCYNACEAE Meténgfélék Hoodia spp. #9 Nincs magyar nevük Pachypodium spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) #1 Gumólábfák Pachypodium ambongense Nincs magyar neve Pachypodium baronii Nincs magyar neve Pachypodium decaryi Nincs magyar neve Rauvolfia serpentina #2 Indiai vérnyomáscserje ARALIACEAE Aráliafélék Panax ginseng (csak az orosz föderációbeli populáció; az egyezmény függelékein más populáció nem szerepel) #3 Ázsiai ginszeng Panax quinquefolius #3 Amerikai ginszeng ARAUCARIACEAE Araukáriafélék Araucaria araucana Chilei fenyő BERBERIDACEAE Borbolyafélék Podophyllum hexandrum #2 Himalájai tojásbogyó BROMELIACEAE Broméliafélék Tillandsia harrisii #1 Harris-tillandzia Tillandsia kammii # 1 Kamm-tillandzia Tillandsia kautskyi #1 Kautsky-tillandzia Tillandsia mauryana #1 Maury-tillandzia Tillandsia sprengeliana #1 Sprenge-tillandzia Tillandsia sucrei # 1 Sucre-tillandzia Tillandsia xerographica #1 Sarjadó tillandzia CACTACEAE Kaktuszfélék CACTACEAE spp. (az I. függeléken szereplő, illetve a Pereskia spp., Kaktuszfélék Pereskiopsis spp. és Quiabentia spp fajok kivételével) (6)#4 Ariocarpus spp.
Gyapjas kaktuszok Astrophytum asterias Dinnyealakú csillagkaktusz Aztekium ritteri Aztékkaktusz Coryphantha werdermannii Werdermann-répagyökerűkaktusz Discocactus spp.
Korongkaktuszok Echinocereus ferreirianus ssp. lindsayi Nincs magyar neve Echinocereus schmollii Karcsúkaktusz Escobaria minima Nincs magyar neve Escobaria sneedii Nincs magyar neve Mammillaria pectinifera Nincs magyar neve Mammillaria solisioides Nincs magyar neve Melocactus conoideus Nincs magyar neve Melocactus deinacanthus Nincs magyar neve Melocactus glaucescens Nincs magyar neve Melocactus paucispinus Nincs magyar neve Obregonia denegrii Kövirózsakaktusz Pachycereus militaris Katona orgonakaktusz Pediocactus bradyi Nincs magyar neve Pediocactus knowltonii Nincs magyar neve Pediocactus paradinei Nincs magyar neve Pediocactus peeblesianus Nincs magyar neve Pediocactus sileri Nincs magyar neve Pelecyphora spp.
Bárdkaktuszok Sclerocactus brevihamatus ssp. tobuschii Nincs magyar neve Sclerocactus erectocentrus Nincs magyar neve Sclerocactus glaucus Nincs magyar neve Sclerocactus mariposensis Nincs magyar neve Sclerocactus mesae- verdae Nincs magyar neve Sclerocactus nyensis Nincs magyar neve Sclerocactus papyracanthus Papírtövisű kaktusz Sclerocactus pubispinus Nincs magyar neve Sclerocactus wrightiae Nincs magyar neve Strombocactus spp.
Nincs magyar nevük Turbinicarpus spp.
Nincs magyar nevük Uebelmannia spp.
Nincs magyar nevük 6 Az alábbi hibridek és/vagy kertészeti változatok mesterségesen szaporított példányai nem tartoznak az Egyezmény hatálya alá:
Hatiora x graeseri Schlumbergera x buckleyi Schlumbergera russelliana x Schlumbergera truncata Schlumbergera orssichiana x Schlumbergera truncata Schlumbergera opuntioides x Schlumbergera truncata Schlumbergera truncata (kertészeti változatok) Cactaceae spp. klorofillhiányos formái, a következő oltóalanyokra oltva: Harrisia 'Jusbertii', Hylocereus trigonus vagy Hylocereus undatus Opuntia microdasys (kertészeti változatok) CARYOCARACEAE Szuaridiófélék Caryocar costaricense #1 Ajillo COMPOSITAE (ASTERACEAE) Fészkesek Saussurea costus Indiai törpebogáncs CRASSULACEAE Varjúhájfélék Dudleya stolonifera Nincs magyar neve Dudleya traskiae Nincs magyar neve CUPRESSACEAE Ciprusfélék Fitzroya cupressoides Patagón ciprus Pilgerodendron uviferum Patagón déliciprus CYATHEACEAE Páfrányfafélék Cyathea spp. #1 Serlegpáfrányok CYCADACEAE Cikászfélék CYCADACEAE spp. (az I. függeléken szereplő faj kivételével) #1 Cikászfélék Cycas beddomei Beddome-cikász DICKSONIACEAE Páfrányfafélék Cibotium barometz # 1 Báránypáfrány Dicksonia spp. (csak az amerikai populációk; az egyezmény függelékein nem szerepel más populáció) #1 Hópáfrányok DIDIEREACEAE Álkaktuszfélék DIDIEREACEAE spp. #1 Álkaktuszfélék DIOSCOREACEAE Jamszgyökérfélék Dioscorea deltoidea #1 Himalájai jamszgyökér DROSERACEAE Harmatfűfélék Dionaea muscipula # 1 Vénusz légycsapója EUPHORBIACEAE Kutyatejfélék Euphorbia spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével; csak a szukkulens fajok; az Euphorbia trigona kertészeti változatának mesterségesen szaporított példányaira, az Euphorbia lactea mesterségesen szaporított, Euphorbia neriifolia gyökérállományába oltott mesterségesen szaporított, fésűs, legyező alakú és klorofillhiányos formáira, valamint az Euphorbia 'Milii” 100 darabnál többet számláló kiszerelésekben forgalomba hozott és láthatóan kertészeti változatának mesterségesen szaporított példányaira az egyezmény rendelkezései nem vonatkoznak) #1 Kutyatejek Euphorbia ambovombensis Nincs magyar neve Euphorbia capsaintemariensis Nincs magyar neve Euphorbia cremersii (Beleértve a forma viridifoliat és a var. rakotozafyit.) Nincs magyar neve Euphorbia cylindrifolia (Beleértve az ssp. tuberiferat.) Nincs magyar neve Euphorbia decaryi (Beleértve a var. ampanihyensist, robinsoniit és spirostichat.) Nincs magyar neve Euphorbia francoisii Nincs magyar neve Euphorbia moratii (Beleértve a var. antsingiensist, bemarahensist és multiflorat.) Nincs magyar neve Euphorbia parvicyathophora Nincs magyar neve Euphorbia quartziticola Nincs magyar neve Euphorbia tulearensis Nincs magyar neve FOUQUIEACEAE Okotillófélék Fouquieria columnaris #1
Budzsumfa Fouquieria fasciculata Nincs magyar neve Fouquieria purpusii Nincs magyar neve GNETACEAE Gnétumfélék Gnetum montanum (Nepál) #1 Nincs magyar neve JUGLANDACEAE Diófélék Oreomunnea pterocarpa #1 Gavilán LEGUMINOSAE (FABACEAE) Pillangósok Caesalpinia echinata #10 Parázsfa (brazilfa) Dalbergia nigra Brazil rózsafa Dalbergia retusa a guatemalai populációk) (Guatemala) #5 Kokoboló rózsafa Dalbergia stevensonii a guatemalai populációk) (Guatemala) #5 Honduraszi rózsafa Dipteryx panamensis (Costa Rica, Nicaragua) Nincs magyar neve Pericopsis elata #5 Afrikai teakfa Platymiscium pleiostachyum #1 Nincs magyar neve Pterocarpus santalinus #7 Vörös szantálfa LILIACEA Liliomfélék Aloe spp. (az I. függeléken szereplő fajok és az Aloe barbadensis néven szintén ismert Aloe vera kivételével, amely az egyezmény függelékein nem szerepel) #1 Aloék Aloe albida Nincs magyar neve Aloe albiflora Nincs magyar neve Aloe alfredii Nincs magyar neve Aloe bakeri Vékony szárú aloé Aloe bellatula Nincs magyar neve Aloe calcairophila Nincs magyar neve Aloe compressa (Beleértve a var. rugosquamosat, schistophilat és paucituberculatat.) Nincs magyar neve Aloe delphinensis Nincs magyar neve Aloe descoingsii Nincs magyar neve Aloe fragilis Nincs magyar neve Aloe haworthioides (Beleértve a var. aurantiacat.) Nincs magyar neve Aloe helenae Nincs magyar neve Aloe laeta (Beleértve a var. aurantiacat.) Nincs magyar neve Aloe parallelifolia Nincs magyar neve Aloe parvula Nincs magyar neve Aloe pillansii Nincs magyar neve Aloe polyphylla Nincs magyar neve Aloe rauhii Nincs magyar neve Aloe suzannae Nincs magyar neve Aloe versicolor Nincs magyar neve Aloe vossii Nincs magyar neve MAGNOLIACEAE Liliomfafélék Magnolia liliifera var. obovata (Nepál) # 1 Hodgson-liliomfa MELIACEAE Imafüzérfa-félék Cedrela odorata a kolumbiai populációk (Kolumbia), a guatemalai populációk) (Guatemala), a perui populációk (Peru) #5 Nincs magyar neve Swietenia humilis # 1 Honduraszi mahagóni Swietenia macrophylla (a neotrópusi régió populációi) #6 Nagylevelű mahagóni Swietenia mahagoni #5 Karibi mahagóni NEPENTHACEAE Kancsókafélék Nepenthes spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) #1 Kancsókák Nepenthes khasiana Indiai kancsóka Nepenthes rajah Óriáskancsóka ORCHIDACEAE Orchideafélék ORCHIDACEAE spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével)(7) #1 Orchideafélék (Minden most következő, az I. függeléken szereplő faj esetében a steril konténerben szállított, in vitro szaporított, szilárd vagy folyékony táptalajon levő magoncokra vagy szövettenyészetekre nem vonatkoznak az egyezmény rendelkezései) Aerangis ellisii
Nincs magyar neve Dendrobium cruentum Nincs magyar neve Laeliajongheana Nincs magyar neve Laelia lobata Nincs magyar neve Paphiopedilum spp.
Ázsiai papucsorchideák Peristeria elata Nincs magyar neve Phragmipedium spp.
Dél-amerikai papucsorchideák Renanthera imschootiana Nincs magyar neve 7 Az alábbi nemek mesterségesen szaporított hibridjei nem tartoznak a rendelet hatálya alá, amennyiben az alábbi a) és b) pontbeli feltételek teljesülnek: Cymbidium, Dendrobium, Phalaenopsis és Vanda:
OROBANCHACEAE Vajvirágfélék Cistanche deserticola #1 Sivatagi cistanche PALMAE (ARECACEAE) Pálmafélék Beccariophoenix madagascariensis #1 Nincs magyar neve Chrysalidocarpus decipiens Nincs magyar neve Lemurophoenix halleuxii Nincs magyar neve Marojejya darianii Nincs magyar neve Neodypsis decaryi #1 Nincs magyar neve Ravenea louvelii Nincs magyar neve Ravenea rivularis Nincs magyar neve Satranala decussilvae Nincs magyar neve Voanioala gerardii Nincs magyar neve PAPAVERACEAE Mákfélék Meconopsis regia (Nepál) #1 Nincs magyar neve PINACEAE Fenyőfélék Abies guatemalensis Guatemalai PODOCARPACEAE Kőtiszafafélék Podocarpus neriifolius (Nepál) #1 Nincs magyar neve Podocarpus parlatorei Nincs magyar neve PORTULACACEAE Porcsinfélék Anacampseros spp. #1 Széprózsák Avonia spp. #1 Nincs magyar nevük Lewisia serrata #1 Nincs magyar neve PRIMULACEAE Kankalinfélék Cyclamen spp. (8)#1 Ciklámenek 8 A Cyclamen persicum kertészeti változatának mesterségesen szaporított példányai nem tartoznak az egyezmény hatálya alá. E kivétel nem vonatkozik a nyugalmi állapotban levő gumók kereskedelmére.
PROTEACEAE Csodafafélék Orothamnus zeyheri # 1 Nincs magyar neve Protea odorata # 1 Illatos csodafa RANUNCULACEAE Boglárkafélék Adonis vernalis #2 Tavaszi hérics Hydrastis canadensis #8 Kanadai aranygyökér ROSACEAE Rózsafélék Prunus africana # 1 Afrikai meggy RUBIACEAE Galajfélék Balmea stormiae Nincs magyar neve SARRACENIACEAE Kürtvirágfélék Sarracenia spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) #1 Kürtvirágok Sarracenia oreophila Nincs magyar neve Sarracenia rubra ssp. alabamensis Nincs magyar nevük Sarracenia rubra ssp. jonesii Nincs magyar nevük SCROPHU- LARIACEAE Tátogatófélék Picrorhiza kurrooa #2 (a Picrorhiza scrophulariiflora kivételével) Nincs magyar neve STANGERIACEAE Stangercikász-félék Bowenia spp. #1 Nincs magyar nevük Stangeria eriopus Stanger-cikász TAXACEAE Tiszafafélék Taxus chinensis és a faj intraspecifikus taxonjai #2 Kínai tiszafa Taxus cuspidata és a faj intraspecifikus taxonjai (9)#2 Japán tiszafa 9 A Taxus cuspidata élő, cserepes vagy más kisméretű konténerben lévő mesterségesen szaporított hibridjei és kertészeti változatai, amelyek minden szállítmánya olyan címkével van ellátva, vagy olyan bizonylat kíséri, amelyen feltüntették a rendszertani egység vagy egységek nevét, valamint azt, hogy „mesterségesen szaporított”, nem tartoznak az egyezmény hatálya alá.
Taxus fuana és a faj intraspecifikus taxonjai #2 Tibeti tiszafa Taxus sumatrana és a faj intraspecifikus taxonjai #2 Szumátrai tiszafa Taxus wallichiana #2 Himalájai tiszafa THYMELEACEAE (AQUILARIACEAE) Boroszlánfélék Aquilaria spp. #1 Sasfák Gonystylus spp. #1 Nincs magyar nevük Gyrinops spp. #1 Nincs magyar nevük TROCHODEN- DRACEAE (TETRA- CENTRACEAE) Nincs magyar nevük Tetracentron sinense (Nepál) #1 Nincs magyar neve VALERIANACEAE Macskagyökérfélék Nardostachys grandiflora #2 Indiai nárdus WELWITSCHIACEAE Velvicsiafélék Welwitschia mirabilis #1 Velvicsia ZAMIACEAE Bunkóspálmafélék ZAMIACEAE spp. (az I. függeléken szereplő fajok kivételével) #1 Bunkóspálmafélék Ceratozamia spp.
Nincs magyar nevük Chigua spp.
Nincs magyar nevük Encephalartos spp.
Kafferkenyerek Microcycas calocoma Parafapálma ZINGIBERACEAE Gyömbérfélék Hedychium philippinense #1 Fülöp-szigeteki gyömbérliliom ZYGOPHYLLACEAE Királydinnyefélék Bulnesia sarmientoi (Argentína) #11 Nincs magyar neve Guaiacum spp. #2 Szentfák # 1 valamennyi rész és a származék, kivéve: