222/2014. (IX. 4.) Korm. rendelete egyes kormányrendeletek technikai deregulációjáról
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a rendelet különböző korábbi kormányrendeletek technikai jellegű hatályon kívül helyezéséről szól, anélkül, hogy az azok alapján már létrejött jogviszonyokat, jogokat és kötelezettségeket érintené.
Kire vonatkozik: Azokra, akiknek jogviszonyai, jogai vagy kötelezettségei a hatályon kívül helyezett rendeletek alapján keletkeztek; Azokra, akiknek eljárásai a rendelet hatálybalépésekor folyamatban vannak.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Egyéb jogszabályok
- Szakaszok
- 6
- Forrás
- MultiLegalPile/
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- Korábbi kormányrendeletek és rendelkezések hatályon kívül helyezése.
- A hatályon kívül helyezés előtti jogviszonyok, jogok és kötelezettségek érintetlensége.
- A folyamatban lévő eljárások befejezésének módja.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- Azokra, akiknek jogviszonyai, jogai vagy kötelezettségei a hatályon kívül helyezett rendeletek alapján keletkeztek.
- Azokra, akiknek eljárásai a rendelet hatálybalépésekor folyamatban vannak.
Melyek a főbb pontok?
- A rendelet számos, konkrétan megnevezett kormányrendeletet helyez hatályon kívül.
- A hatályon kívül helyezés nem érinti a már keletkezett jogviszonyokat, jogokat és kötelezettségeket.
- A folyamatban lévő eljárásokat a korábbi, hatályon kívül helyezett eljárási szabályok szerint kell befejezni.
Egyéb jogszabályok
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
222/2014. (IX. 4.) Korm. rendelete egyes kormányrendeletek technikai deregulációjáról.
A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva, az 5. § tekintetében a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 31. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. §(1) Az e rendelettel hatályon kívül helyezett kormányrendelet vagy kormányrendeleti rendelkezés hatályon kívül
helyezése nem érinti az annak alapján e rendelet hatálybalépése előtt keletkezett, megszüntetett vagy módosított jogviszonyokat, jogokat és kötelezettségeket.
2. §Hatályát veszti
szóló 168/1998. (X. 6.) Korm. rendelet, 16. a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet módosításáról szóló 224/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet, 17. a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény végrehajtásáról rendelkező 113/1994. (VIII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 226/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet, 18. a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet módosításáról szóló 234/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet, 19. a védelmi stratégiai és biztonságpolitikai hatáskörök gyakorlásával kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról, illetőleg hatályon kívül helyezéséről szóló 167/1999. (XI. 19.) Korm. rendelet, 20. a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről szóló 190/1999. (XII. 18.) Korm. rendelet, 21. a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet módosításáról szóló 201/1999. (XII. 26.) Korm. rendelet, 22. a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról rendelkező 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet módosításáról szóló 203/1999. (XII. 26.) Korm. rendelet, 23. a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet módosításáról szóló 8/2000. (II. 2.) Korm. rendelet, 24. a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról rendelkező 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet módosításáról szóló 111/2000. (VI. 29.) Korm. rendelet, 25. a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet módosításáról szóló 229/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet, 26. a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről és a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék bevezetéséről szóló 173/1995. (XII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 247/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet, 27. a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet módosításáról szóló 271/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet, 28. a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 207/2001. (X. 30.) Korm. rendelet, 29. a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról rendelkező 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet módosításáról szóló 228/2001. (XI. 30.) Korm. rendelet,
(XII. 29.) Korm. rendelet módosításáról szóló 230/2002. (XI. 7.) Korm. rendelet, 44. a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék bevezetéséről szóló 173/1995. (XII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 248/2002. (XI. 28.) Korm. rendelet, 45. a közmunkaprogramok támogatási rendjéről szóló 49/1999. (III. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló 249/2002. (XI. 28.) Korm. rendelet, 46. a pályakezdő munkanélküliek elhelyezkedésének elősegítéséről szóló 68/1996. (V. 15.) Korm. rendelet, továbbá a munkába járással összefüggő terhek csökkentését célzó támogatásokról, valamint a munkaerőtoborzás támogatásáról szóló 39/1998. (III. 4.) Korm. rendelet módosításáról szóló 256/2002. (XII. 13.) Korm. rendelet, 47. a közmunkaprogramok támogatási rendjéről szóló 49/1999. (III. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló 262/2002. (XII. 18.) Korm. rendelet, 48. az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló 267/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló 267/2002. (XII. 20.) Korm. rendelet, 49. a családi gazdaságok létrehozásáról, nyilvántartásba vételéről, működtetéséről, valamint kiemelt támogatásukról szóló 326/2001. (XII. 30.) Korm. rendelet módosításáról, valamint a családi gazdálkodók és más mezőgazdasági kis- és középüzemek kedvezményes hitelezéséhez kapcsolódó kamattámogatásáról és állami kezességvállalásáról szóló 317/2001. (XII. 29.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 276/2002. (XII. 21.) Korm. rendelet, 50. a magánnyugdíjpénztárak beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 222/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet módosításáról szóló 287/2002. (XII. 23.) Korm. rendelet, 51. az önkéntes nyugdíjpénztárak beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 223/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet módosításáról szóló 288/2002. (XII. 23.) Korm. rendelet, 52. az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról szóló 293/2002. (XII. 27.) Korm. rendelet, 53. a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtására kiadott 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet módosításáról szóló 294/2002. (XII. 27.) Korm. rendelet, 54. az önkéntes kölcsönös egészség- és önsegélyező pénztárak egyes gazdálkodási szabályairól szóló 268/1997. (XII. 22.) Korm. rendelet módosításáról szóló 301/2002. (XII. 27.) Korm. rendelet,
221/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet módosításáról szóló 242/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet, 70. a nyugellátások és a baleseti járadék emeléséről szóló 249/2003. (XII. 23.) Korm. rendelet, 71. a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről szóló 250/2003. (XII. 23.) Korm. rendelet, 72. az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról szóló 264/2003. (XII. 24.) Korm. rendelet, 73. az egyes kormányrendeleteknek a csatlakozással összefüggésben szükséges módosításáról szóló 268/2003. (XII. 24.) Korm. rendelet, 74. a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 52/2004. (III. 25.) Korm. rendelet, 75. a területfejlesztési célok megvalósítását szolgáló fejezeti kezelésű előirányzatok pályázati rendszerben történő felhasználása összehangolásának rendjéről szóló 24/2003. (III. 4.) Korm. rendelet módosításáról szóló 62/2004. (IV. 15.) Korm. rendelet, 76. az egyes erőszakos bűncselekmények következtében sérelmet szenvedettek állam általi kárenyhítésének szabályairól szóló 209/2001. (X. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 83/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet, 77. a környezetvédelmi termékdíjmentesség, a termékdíj visszaigénylésének és átvállalásának, valamint a használt gumiabroncs behozatalának feltételeiről szóló 53/2003. (IV. 11.) Korm. rendelet módosításáról szóló 213/2004. (VII. 13.) Korm. rendelet, 78. az ózdi martinsalak felhasználásával készült lakóépületek tulajdonosainak kárenyhítéséről szóló 40/2003. (III. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 214/2004. (VII. 13.) Korm. rendelet, 79. a munkába járással összefüggő terhek csökkentését célzó támogatásokról, valamint a munkaerő-toborzás támogatásáról szóló 39/1998. (III. 4.) Korm. rendelet módosításáról szóló 230/2004. (VII. 31.) Korm. rendelet, 80. a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 251/2004. (VIII. 30.) Korm. rendelet, 81. a nyugellátások és a baleseti járadék 2004. évi kiegészítő emeléséről szóló 269/2004. (IX. 29.) Korm. rendelet, 82. a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások 2004. november havi kiegészítő emeléséről szóló 270/2004. (IX. 29.) Korm. rendelet, 83. az egyes, az egészségüggyel összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 281/2004. (X. 20.) Korm. rendelet, 84. az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról szóló 299/2004. (X. 30.) Korm. rendelet,
(X. 6.) Korm. rendelet módosításáról szóló 219/2005. (X. 13.) Korm. rendelet, 101. a szomszédos államokban élő magyaroknak nyújtott támogatások központi nyilvántartásáról szóló 233/2005. (X. 19.) Korm. rendelet, 102. a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről szóló 290/2005. (XII. 23.) Korm. rendelet, 103. a nyugellátások és a baleseti járadék emeléséről szóló 291/2005. (XII. 23.) Korm. rendelet, 104. a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról rendelkező 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet módosításáról szóló 292/2005. (XII. 23.) Korm. rendelet, 105. a terület- és régiófejlesztési célelőirányzat felhasználásának részletes szabályairól szóló 90/2004. (IV. 25.) Korm. rendelet módosításáról szóló 294/2005. (XII. 23.) Korm. rendelet, 106. az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 318/2005. (XII. 26.) Korm. rendelet, 107. a termőföld állam által életjáradék fizetése ellenében történő megszerzéséről szóló 210/2004. (VII. 9.) Korm. rendelet módosításáról szóló 16/2006. (I. 26.) Korm. rendelet, 108. a fiatalok lakáskölcsönéhez kapcsolódó állami kezesség vállalásának és érvényesítésének részletes szabályairól szóló 4/2005. (I. 12.) Korm. rendelet és a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 22/2006. (II. 3.) Korm. rendelet, 109. a Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési és -tisztítási Megvalósítási Programról szóló 25/2002. (II. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 30/2006. (II. 8.) Korm. rendelet, 110. a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló 29/1993. (II. 17.) Korm. rendelet módosításáról szóló 40/2006. (II. 27.) Korm. rendelet, 111. a nyugellátások és baleseti nyugellátások, valamint a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről szóló 187/1997. (X. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 41/2006. (II. 27.) Korm. rendelet, 112. a lakás-előtakarékosság állami támogatásáról szóló 215/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet és a lakás-takarékpénztárak általános szerződési feltételeiről szóló 47/1997. (III. 12.) Korm. rendelet módosításáról szóló 47/2006. (III. 7.) Korm. rendelet, 113. a mezőgazdasági szövetkezeti, szakszövetkezeti járadékok, valamint a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű járadékának kiegészítő emeléséről, továbbá a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról rendelkező 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet módosításáról szóló
55/2006. (III. 14.) Korm. rendelet, 114. a környezetvédelmi célú pénzügyi eszközökről (LIFE) szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2000. július 17-ei 1655/2000/EK rendelete végrehajtásához szükséges egyes intézkedésekről szóló 93/2006. (IV. 18.) Korm. rendelet, 115. a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet módosításáról szóló 131/2006. (VI. 15.) Korm. rendelet, 116. az egyes országos hatáskörű államigazgatási szervek megszüntetéséről és jogutódlásáról szóló 149/2006. (VII. 21.) Korm. rendelet, 117. a Magyarország folyóin 2006 tavaszán kialakult rendkívüli árvíz, valamint az ország egyes területein ezen év első hónapjaiban bekövetkezett jelentős belvíz miatt keletkezett károk enyhítéséről szóló 155/2006. (VII. 26.) Korm. rendelet, 118. egyes társadalombiztosítási tárgyú rendeletek módosításáról szóló 159/2006. (VII. 27.) Korm. rendelet, 119. a decentralizált helyi önkormányzati fejlesztési támogatási programok előirányzatai, valamint a vis maior tartalék felhasználásának részletes szabályairól szóló 295/2005. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról szóló 183/2006. (VIII. 28.) Korm. rendelet, 120. a nyugellátások és a baleseti járadék 2006. évi kiegészítő emeléséről szóló 198/2006. (X. 2.) Korm. rendelet, 121. a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások 2006. évi kiegészítő emeléséről szóló 199/2006. (X. 2.) Korm. rendelet, 122. a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjai, az EQUAL Közösségi Kezdeményezés program és a Kohéziós Alap projektek támogatásainak fogadásához kapcsolódó pénzügyi lebonyolítási, számviteli és ellenőrzési rendszerek kialakításáról szóló 360/2004. (XII. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló 202/2006. (X. 5.) Korm. rendelet, 123. a járóbeteg-ellátás keretében rendelt gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök és gyógyfürdőellátások árához nyújtott támogatások elszámolásáról és folyósításáról szóló 134/1999. (VIII. 31.) Korm. rendelet, valamint a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet módosításáról szóló 200/2006. (X. 2.) Korm. rendelet és a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet módosításáról szóló 204/2006. (X. 13.) Korm. rendelet, 124. a nyugellátások és a baleseti járadék emeléséről szóló 224/2006. (XI. 20.) Korm. rendelet, 125. a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről szóló 225/2006. (XI. 20.) Korm. rendelet,
engedélyezéséről szóló 16/2004. (II. 6.) Korm. rendelet módosításáról szóló 26/2007. (II. 28.) Korm. rendelet, 140. a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról szóló 39/2007. (III. 13.) Korm. rendelet, 141. az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról szóló 50/2007. (III. 26.) Korm. rendelet, 142. az egyes foglalkoztatási és szociális tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 53/2007. (III. 28.) Korm. rendelet, 143. a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról szóló 89/1988. (XII. 20.) MT rendelet módosításáról szóló 54/2007. (III. 28.) Korm. rendelet, 144. az egészségügyi struktúraváltásból fakadó önkormányzati kötelezettségek támogatása igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályairól szóló 87/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet, 145. a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló 67/2007. (IV. 11.) Korm. rendelet, 146. az egyes egészségügyet érintő kormányrendeletek módosításáról szóló 97/2007. (V. 3.) Korm. rendelet, 147. a terület- és régiófejlesztési célelőirányzat felhasználásának részletes szabályairól szóló 90/2004. (IV. 25.) Korm. rendelet módosításáról szóló 103/2007. (V. 9.) Korm. rendelet, 148. a kettős felhasználású termékek és technológiák külkereskedelmi forgalmának engedélyezéséről szóló 50/2004. (III. 23.) Korm. rendelet módosításáról szóló 108/2007. (V. 9.) Korm. rendelet, 149. az Agrár Fejlesztési Hitelprogram szabályozásáról szóló 39/2005. (III. 10.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 143/2007. (VI. 20.) Korm. rendelet, 150. a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2007. év után járó tizenharmadik havi illetménye ez évi részletének finanszírozásáról szóló 145/2007. (VI. 25.) Korm. rendelet, 151. az Európai Unió Szolidaritási Alapjából a helyi önkormányzatok részére nyújtható támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének szabályairól szóló 187/2007. (VII. 18.) Korm. rendelet, 152. az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény végrehajtásával kapcsolatos egyes finanszírozási, szerződéskötési és eljárási kérdésekről szóló 41/2007. (III. 13.) Korm. rendelet és az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól
szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról szóló 192/2007. (VII. 25.) Korm. rendelet, 153. a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 243/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet módosításáról szóló 202/2007. (VII. 31.) Korm. rendelet, 154. az összkormányzati projektről szóló 246/2007. (IX. 26.) Korm. rendelet, 155. a nyugellátások és a baleseti járadék 2007. évi kiegészítő emeléséről szóló 258/2007. (X. 4.) Korm. rendelet, 156. a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások 2007. évi kiegészítő emeléséről szóló 259/2007. (X. 4.) Korm. rendelet, 157. az egyes termékek kiegészítő oltalmára vonatkozó európai közösségi rendeletek végrehajtásához szükséges szabályokról szóló 26/2004. (II. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló 264/2007. (X. 10.) Korm. rendelet, 158. a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások emeléséről szóló 351/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet, 159. a nyugellátások és a baleseti járadék emeléséről szóló 352/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet, 160. a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet módosításáról szóló 365/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet, 161. az Európai Unió soros magyar elnökségben közvetlenül résztvevők kiválasztásáról, képzéséről és anyagi elismeréséről szóló 374/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet, 162. a magánnyugdíjpénztárak, az önkéntes nyugdíjpénztárak, valamint az önkéntes kölcsönös egészség- és önsegélyező pénztárak beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 396/2007. (XII. 27.) Korm. rendelet, 163. a hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások, valamint a biztosítók éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 397/2007. (XII. 27.) Korm. rendelet, 164. az egyes, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvényhez kapcsolódó, sajátos számviteli szabályokat tartalmazó kormányrendeletek módosításáról szóló 398/2007. (XII. 27.) Korm. rendelet, 165. az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet, valamint a kincstári elszámolások beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 240/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet módosításáról szóló 400/2007. (XII. 27.) Korm. rendelet, 166. a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet és az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő
finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról szóló 7/2008. (I. 23.) Korm. rendelet, 167. a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény végrehajtásáról rendelkező 160/2003. (X. 7.) Korm. rendelet módosításáról szóló 21/2008. (II. 7.) Korm. rendelet, 168. a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II. 15.) Korm. rendelet, 169. a köztisztviselői teljesítményértékelés és jutalmazás szabályairól szóló 301/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról szóló 31/2008. (II. 21.) Korm. rendelet, 170. a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2007. év után járó tizenharmadik havi illetménye 2008. évi részletének finanszírozásáról szóló 32/2008. (II. 21.) Korm. rendelet, 171. a közszféra területén dolgozók 2008. évi illetményemelésének és egyéb személyi célú kifizetéseinek támogatásáról szóló 49/2008. (III. 14.) Korm. rendelet, 172. a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet módosításáról szóló 51/2008. (III. 14.) Korm. rendelet, 173. a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény végrehajtásáról szóló 113/1994. (VIII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 58/2008. (III. 26.) Korm. rendelet, 174. a 2008. évi központi költségvetés céltartaléka terhére a központi költségvetési szervek létszámcsökkentési kiadásainak támogatásáról szóló 59/2008. (III. 26.) Korm. rendelet, 175. a nyugellátások és a baleseti járadék 2008. évi évközi kiegészítő emeléséről szóló 71/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet, 176. a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala létrehozásáról, feladatairól és hatásköréről szóló 276/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról szóló 81/2008. (IV. 4.) Korm. rendelet, 177. a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról szóló 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet módosításáról szóló 87/2008. (IV. 15.) Korm. rendelet, 178. a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatása felhasználásának részletes szabályairól szóló 19/2005. (II. 11.) Korm. rendelet módosításáról szóló 95/2008. (IV. 28.) Korm. rendelet, 179. az egyes szociális tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 142/2008. (V. 16.) Korm. rendelet, 180. az egyes egészségbiztosítási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 151/2008. (V. 30.) Korm. rendelet, 181. az Útravaló Ösztöndíjprogramról szóló 152/2005. (VIII. 2.) Korm. rendelet módosításáról szóló 155/2008.
(VI. 6.) Korm. rendelet, 182. a Nemzeti Közlekedési Hatóságról szóló 263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet módosításáról szóló 156/2008. (VI. 6.) Korm. rendelet, 183. az előrehozott öregségi nyugdíjjogosultság feltételeivel rendelkező, helyi önkormányzatoknál alkalmazott köztisztviselők felmentéséhez kapcsolódó egyes kifizetések támogatásáról szóló 157/2008. (VI. 10.) Korm. rendelet, 184. az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII. 15.) Korm. rendelet módosításáról szóló 185/2008. (VII. 18.) Korm. rendelet, 185. a közmunkaprogramok támogatási rendjéről szóló 49/1999. (III. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló 199/2008. (VIII. 4.) Korm. rendelet, 186. a nemzetgazdaságilag kiemelt építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 207/2008. (VIII. 27.) Korm. rendelet, 187. az egyes közrendvédelmi bírságokból befolyó pénzösszegek felhasználásának céljáról és eljárási szabályairól szóló 208/2008. (VIII. 27.) Korm. rendelet, 188. az egyes fogyasztóvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 214/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet, 189. a lakossági vezetékes gázfogyasztás és távhőfelhasználás szociális támogatásáról szóló 289/2007. (X. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 238/2008. (IX. 29.) Korm. rendelet, 190. a villamosenergia-ipari építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról szóló 382/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról szóló 239/2008. (IX. 29.) Korm. rendelet, 191. a nyugellátások és a baleseti járadék 2008. évi kiegészítő emeléséről szóló 241/2008. (X. 1.) Korm. rendelet, 192. a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 244/2008. (X. 8.) Korm. rendelet, 193. a köztisztviselők képzésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 252/2008. (X. 14.) Korm. rendelet, 194. az egyes gyermekvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 275/2008. (XI. 21.) Korm. rendelet, 195. a lakossági vezetékes gázfogyasztás és távhőfelhasználás szociális támogatásáról szóló 289/2007. (X. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 286/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet, 196. az Országos Egészségbiztosítási Pénztárról szóló 317/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról szóló 297/2008. (XII. 11.) Korm. rendelet, 197. a Vám- és Pénzügyőrség szervezetéről, valamint egyes szervek kijelöléséről szóló 314/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet, valamint egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 320/2008. (XII. 29.) Korm. rendelet,
kormányrendeleti rendelkezések módosításáról szóló 141/2009. (VII. 3.) Korm. rendelet, 226. a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet módosításáról szóló 151/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet, 227. az Útravaló Ösztöndíjprogramról szóló 152/2005. (VIII. 2.) Korm. rendelet módosításáról szóló 157/2009. (VII. 29.) Korm. rendelet, 228. a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet módosításáról szóló 165/2009. (VIII. 14.) Korm. rendelet, 229. a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet és egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról szóló 172/2009. (VIII. 29.) Korm. rendelet, 230. az egyes szociális tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 174/2009. (VIII. 29.) Korm. rendelet, 231. a felnőttképzést folytató intézmények és a felnőttképzési programok akkreditációjának szabályairól szóló 22/2004. (II. 16.) Korm. rendelet módosításáról szóló 189/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet, 232. az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 205/2009. (IX. 22.) Korm. rendelet, 233. a zálogtárgyak bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésének szabályairól szóló 12/2003. (I. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 209/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet, 234. a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény hatálya alá tartozó ügyekben eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint a nyilatkozattételi kötelezettség alá eső szolgáltatások felsorolásáról szóló 33/2008. (II. 21.) Korm. rendelet módosításáról szóló 214/2009. (IX. 30.) Korm. rendelet, 235. a „Húsz éves a Köztársaság Díj” alapításáról szóló 219/2009. (X. 6.) Korm. rendelet, 236. az egyes fogyasztóvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 221/2009. (X. 9.) Korm. rendelet, 237. a végrehajtói kézbesítés részletes eljárási szabályairól szóló 250/2004. (VIII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 238/2009. (X. 20.) Korm. rendelet, 238. a földhivatalokról, a Földmérési és Távérzékelési Intézetről, a Földrajzinév Bizottságról és az ingatlan nyilvántartási eljárás részletes szabályairól szóló 338/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet, valamint az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről szóló 343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról szóló 246/2009. (XI. 3.) Korm. rendelet,
343/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet, 253. az egyes légiközlekedéssel összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 350/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet, 254. a fegyverekről és lőszerekről szóló 253/2004. (VIII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 21/2010. (II. 9.) Korm. rendelet, 255. a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaság által a központi költségvetés terhére, a Kormány készfizető kezessége mellett vállalható nem piacképes kockázatú biztosítások feltételeiről szóló 312/2001. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról szóló 50/2010. (III. 9.) Korm. rendelet, 256. a rendelkezésre állási támogatásra jogosult személyek foglalkoztatásának támogatásához szükséges költségvetési forrás biztosításáról szóló 57/2010. (III. 16.) Korm. rendelet, 257. a lakossági vezetékes gázfogyasztás és távhőfelhasználás szociális támogatásáról szóló 289/2007. (X. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 112/2010. (IV. 9.) Korm. rendelet, 258. a zálogtárgyak bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésének szabályairól szóló 12/2003. (I. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 114/2010. (IV. 13.) Korm. rendelet, 259. az egyes energetikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 116/2010. (IV. 15.) Korm. rendelet, 260. a 2010. évi terület- és régiófejlesztési célelőirányzat felhasználásáról szóló 122/2010. (IV. 20.) Korm. rendelet, 261. az egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 152/2010. (IV. 30.) Korm. rendelet, 262. az egyes építőipari kivitelezési tevékenységgel összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 182/2010. (V. 14.) Korm. rendelet, 263. a zálogtárgyak bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésének szabályairól szóló 12/2003. (I. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 194/2010. (VI. 10.) Korm. rendelet, 264. az egyes közszolgálati jogviszonnyal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 207/2010. (VI. 30.) Korm. rendelet, 265. az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2009. évi CLII. törvény növénytermesztési idénymunkára vonatkozó egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 88/2010. (III. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló 218/2010. (VII. 23.) Korm. rendelet, 266. a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal létrehozásáról és működéséről szóló 274/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról szóló 219/2010. (VII. 27.) Korm. rendelet, 267. a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény végrehajtásáról szóló 125/1993. (IX. 22.) Korm. rendelet módosításáról szóló 224/2010. (VIII. 4.) Korm. rendelet, 268. a veszélyhelyzet kihirdetéséről és az ennek során teendő intézkedésekről szóló 245/2010. (X. 6.)
Korm. rendelet, 269. a nyugellátások és a baleseti járadék 2010. novemberi kiegészítéséről szóló 250/2010. (X. 19.) Korm. rendelet, 270. a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények megküldésének és közzétételének részletes szabályairól, a hirdetmények ellenőrzésének rendjéről és díjáról, valamint a Közbeszerzési Értesítőben történő közzététel rendjéről és díjáról szóló 34/2004. (III. 12.) Korm. rendelet módosításáról szóló 253/2010. (XI. 8.) Korm. rendelet, 271. a köztisztviselők tartós külszolgálatáról szóló 104/2003. (VII. 18.) Korm. rendelet módosításáról szóló 254/2010. (XI. 8.) Korm. rendelet, 272. az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program adatgyűjtéseiről és adatátvételeiről szóló 288/2009. (XII. 15.) Korm. rendelet módosításáról szóló 257/2010. (XI. 9.) Korm. rendelet, 273. a környezetvédelmi termékdíjmentesség, a termékdíj visszaigénylésének és átvállalásának, valamint a használt gumiabroncs behozatalának feltételeiről szóló 53/2003. (IV. 11.) Korm. rendelet módosításáról szóló 264/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet, 274. a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló 190/2008. (VII. 29.) Korm. rendelet, valamint a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet módosításáról szóló 280/2010. (XII. 15.) Korm. rendelet, 275. az egyes fejezeti kezelésű előirányzatokból nyújtott egyedi támogatásokról szóló 284/2010. (XII. 15.) Korm. rendelet, 276. az egyes kormányrendeleteknek a naptári napban való határidő-számítással összefüggésben történő módosításáról szóló 289/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet, 277. az egyes migrációs tárgyú kormányrendeleteknek az egyes migrációs tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2010. évi XXXV. törvénnyel összefüggő módosításáról szóló 290/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet, 278. a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet és a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 64/2008. (III. 28.) Korm. rendelet módosításáról szóló 307/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet, 279. az egyes légiközlekedési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 309/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet, 280. az Oktatási Hivatalról szóló 307/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról szóló 325/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet, 281. a Nemzeti Közlekedési Hatóságról szóló 263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet módosításáról szóló 326/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet, 282. a pénz- és tőkepiaci szervezetek, az egyes pénz- és tőkepiaci szolgáltatásokat is végző egyéb vállalkozások,
valamint a számviteli törvény szerinti egyes egyéb szervezetek (éves) beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 345/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet, 283. az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet módosításáról szóló 348/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet, 284. a nyugellátások és a baleseti járadék emeléséről szóló 353/2010. (XII. 30.) Korm. rendelet, 285. az egyes rendészeti tárgyú és az azokkal összefüggő törvények módosításáról szóló 2010. évi CXLVII. törvényhez kapcsolódóan egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 361/2010. (XII. 30.) Korm. rendelet, 286. a Központi Szolgáltatási Főigazgatóságról szóló 272/2003. (XII. 24.) Korm. rendelet módosításáról szóló 343/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet, valamint egyes beszerzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 373/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet, 287. a zálogtárgyak bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésének szabályairól szóló 12/2003. (I. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 2/2011. (I. 14.) Korm. rendelet, 288. a Kossuth-díj, a Széchenyi-díj adományozásának rendjéről, valamint a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj alapításáról és adományozásáról szóló 271/2008. (XI. 18.) Korm. rendelet módosításáról szóló 3/2011. (I. 19.) Korm. rendelet, 289. az egyes beszerzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 8/2011. (II. 11.) Korm. rendelet, 290. az egyes szabálysértésekkel, a közigazgatási bírsággal, a hivatásos állomány szolgálati viszonyával, a védett személyekkel, a kifogástalan életvitel ellenőrzésével, valamint az Életmentő Emlékérem adományozásával összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 10/2011. (II. 22.) Korm. rendelet, 291. a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet módosításáról szóló 12/2011. (II. 22.) Korm. rendelet, 292. a veszélyhelyzet kihirdetéséről és az ennek során teendő intézkedésekről szóló 15/2011. (II. 24.) Korm. rendelet, 293. a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaság által a központi költségvetés terhére, a Kormány készfizető kezessége mellett vállalható nem piacképes kockázatú biztosítások feltételeiről szóló 312/2001. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról szóló 22/2011. (III. 3.) Korm. rendelet, 294. a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló 27/2011. (III. 10.)
Korm. rendelet, 295. a Karitatív Tanács megalakításáról és működésének részletes szabályairól szóló 65/2000. (V. 9.) Korm. rendelet módosításáról szóló 28/2011. (III. 16.) Korm. rendelet, 296. az egyes felsőoktatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 39/2011. (III. 22.) Korm. rendelet, 297. a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény végrehajtásáról szóló 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet és a Magyar Bányászati és Földtani Hivatalról szóló 267/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet módosításáról szóló 41/2011. (III. 22.) Korm. rendelet, 298. az iparbiztonsági ellenőrzés és a telephely biztonsági tanúsítvány kiadásának részletes szabályairól szóló 92/2010. (III. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 45/2011. (III. 23.) Korm. rendelet, 299. az egyes fejezeti kezelésű előirányzatokból nyújtott egyedi támogatásokról szóló 49/2011. (III. 30.) Korm. rendelet, 300. a fegyverekről és lőszerekről szóló 253/2004. (VIII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 50/2011. (III. 30.) Korm. rendelet, 301. a Kecskemét közigazgatási területén megvalósuló nagyberuházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 192/2008. (VII. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 51/2011. (III. 30.) Korm. rendelet, 302. a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 54/2011. (IV. 7.) Korm. rendelet, 303. a légiközlekedési kötelező felelősségbiztosításról szóló 39/2001. (III. 5.) Korm. rendelet módosításáról szóló 61/2011. (IV. 12.) Korm. rendelet, 304. az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról szóló 67/2011. (IV. 22.) Korm. rendelet, 305. a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről szóló 175/2003. (X. 28.) Korm. rendelet, a Rendőrség szerveiről és a Rendőrség szerveinek feladat- és hatásköréről szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet, és a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések köréről, az e tevékenységekre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, felhasználásának rendjéről és az ellenőrzésben történő közreműködés feltételeiről szóló 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelet módosításáról szóló 71/2011. (IV. 28.) Korm. rendelet, 306. a környezeti hatások jelentőségének vizsgálatával összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 82/2011. (V. 18.) Korm. rendelet, 307. a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 19/2009. (I. 30.)
Korm. rendelet módosításáról szóló 88/2011. (V. 31.) Korm. rendelet, 308. a Szervezetátalakítási alap jogcímcsoport előirányzat felhasználásának szabályairól szóló 20/2011. (III. 2.) Korm. rendelet módosításáról szóló 93/2011. (VI. 21.) Korm. rendelet, 309. az egyes, a Belügyminisztérium feladatkörét érintő kormányrendeletek módosításáról szóló 94/2011. (VI. 28.) Korm. rendelet, 310. a közúti közlekedéssel kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 99/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet, 311. a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet és a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 100/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet, 312. a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról szóló 375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet és a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek szociális földprogram megvalósítása céljából az önkormányzatok számára történő ingyenes tulajdonba vagy vagyonkezelésbe adásának szabályairól szóló 263/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet módosításáról szóló 101/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet, 313. a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény végrehajtásáról szóló 157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet módosításáról szóló 104/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet, 314. a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet módosításáról szóló 116/2011. (VII. 7.) Korm. rendelet, 315. a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben tárgyú 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet módosításáról szóló 125/2011. (VII. 18.) Korm. rendelet, 316. a 2010. október 6-án kihirdetett veszélyhelyzet kihirdetéséről és meghosszabbításáról szóló kormányrendeletek hatályon kívül helyezéséről szóló 127/2011. (VII. 18.) Korm. rendelet, 317. a költségvetési bevételek és kiadások 2012–2013. évi tervezett összegéről, valamint a Kormány irányítási és felügyeleti jogkörébe tartozó költségvetési fejezetek 2012–2014. évekre vonatkozó kötelezettségvállalási korlátairól szóló 129/2011. (VII. 18.) Korm. rendelet, 318. a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet módosításáról szóló 137/2011. (VII. 19.) Korm. rendelet, 319. a biztonsági okmányok védelmének rendjéről szóló 86/1996. (VI. 14.) Korm. rendelet módosításáról szóló 145/2011. (VII. 27.) Korm. rendelet, 320. a sportrendezvények biztonságáról szóló 54/2004. (III. 31.) Korm. rendelet és a rendőrség ellenérték fejében
végezhető szolgáltató tevékenységéről szóló 16/1999. (II. 5.) Korm. rendelet módosításáról szóló 162/2011. (VIII. 18.) Korm. rendelet, 321. a fenntartható bioüzemanyag-termelés követelményeiről és igazolásáról szóló 343/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról szóló 167/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet, 322. a Nemzeti Közlekedési Hatóságról szóló 263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet módosításáról szóló 175/2011. (VIII. 31.) Korm. rendelet, 323. a magyar légtér igénybevételéről szóló 4/1998. (I. 16.) Korm. rendelet és a Nemzeti Közlekedési Hatóságról szóló 263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet módosításáról szóló 177/2011. (IX. 1.) Korm. rendelet, 324. a nyugellátások és a baleseti járadék 2011. novemberi kiegészítéséről szóló 198/2011. (X. 5.) Korm. rendelet, 325. a polgári légiközlekedés védelmének szabályairól és a Légiközlekedés Védelmi Bizottság jogköréről, feladatairól és működésének rendjéről szóló 169/2010. (V. 11.) Korm. rendelet módosításáról szóló 240/2011. (XI. 18.) Korm. rendelet, 326. az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program adatgyűjtéseiről és adatátvételeiről szóló 288/2009. (XII. 15.) Korm. rendelet módosításáról szóló 243/2011. (XI. 22.) Korm. rendelet, 327. a Környezet és Energia Operatív Program derogációs projektek kamattámogatásának igényléséről, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes feltételeiről szóló 139/2008. (V. 16.) Korm. rendelet módosításáról szóló 255/2011. (XII. 6.) Korm. rendelet, 328. a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 257/2011. (XII. 6.) Korm. rendelet, 329. a Szociális Családiház-építési Program keretében az Ócsa területén megvalósuló építési beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 156/2011. (VIII. 10.) Korm. rendelet módosításáról szóló 265/2011. (XII. 13.) Korm. rendelet, 330. az egyes iparjogvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 272/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet, 331. a tűzvédelmi bírságnak, valamint a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulásának a központi költségvetésbe történő befizetése és elszámolása rendjéről, valamint felhasználásának és ellenőrzésének módjáról szóló 180/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet, valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság piacfelügyeleti eljárásának részletes szabályairól szóló 139/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet módosításáról szóló 274/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet, 332. az Alaptörvény hatálybalépésével összefüggően hazánk elnevezésének Magyar Köztársaságról
Magyarországra történő változásából eredő kormányrendeletek módosításáról szóló 276/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet, 333. az egyes közbeszerzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 287/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet, 334. a vízügyi igazgatási szervek irányításának átalakításával összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 300/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet, 335. a környezeti hatások jelentőségének vizsgálatával összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 308/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet, 336. a közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bér megállapításáról szóló 170/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet, a Foglalkoztatási és Közfoglalkoztatási Adatbázisról szóló 169/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet, valamint a harmadik országbeli állampolgárok Magyar Köztársaság területén történő engedélymentes foglalkoztatásának szabályairól szóló 355/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 319/2011. (XII. 27.) Korm. rendelet, 337. a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények ágazati azonosítójáról és országos nyilvántartásáról szóló 226/2006. (XI. 20.) Korm. rendelet módosításáról szóló 329/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet, 338. az egyes kormányrendeleteknek a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokkal összefüggő módosításáról szóló 331/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet, 339. a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 223/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 332/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet, 340. a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendeletnek a családi pótlék intézményi felhasználásával kapcsolatos módosításáról szóló 334/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet, 341. a nyugellátások és egyes más ellátások 2012. január havi emeléséről szóló 335/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet, 342. a kutatási és fejlesztési megállapodások egyes csoportjainak a versenykorlátozás tilalma alóli mentesítéséről szóló 206/2011. (X. 7.) Korm. rendelet módosításáról szóló 351/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet, 343. a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló 46/2011. (III. 25.) Korm. rendeletnek az államadósság-kezeléssel összefüggő módosításáról szóló 352/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet, 344. a megyei önkormányzat egészségügyi intézményei és a Fővárosi Önkormányzat egészségügyi intézményei átvételének részletes szabályairól szóló 372/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet, 345. a védett személyek és a kijelölt létesítmények védelméről szóló 160/1996. (XI. 5.) Korm. rendelet, a rendőrség
belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerve kijelöléséről, valamint feladatai ellátásának, a kifogástalan életvitel ellenőrzés és a megbízhatósági vizsgálat részletes szabályainak megállapításáról szóló 293/2010. (XII. 22.) Korm. rendelet, valamint a terrorizmust elhárító szerv kijelöléséről és feladatai ellátásának részletes szabályairól szóló 295/2010. (XII. 22.) Korm. rendelet módosításáról szóló 374/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet, 346. a Malév Magyar Légiközlekedési Zrt. menetrend szerinti járatainak leállása miatt beálló válsághelyzet kezeléséhez szükséges rendkívüli intézkedésekről szóló 5/2012. (I. 31.) Korm. rendelet, 347. a Folyó kiadások és jövedelem-támogatások fejezeti kezelésű előirányzat 2012. évi felhasználásának szabályairól szóló 7/2012. (II. 1.) Korm. rendelet, 348. az egyes gyermekvédelmi és családtámogatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 21/2012. (II. 29.) Korm. rendelet, 349. az Erkel Színház előadás tartására alkalmas állapotra történő felújításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 27/2012. (III. 6.) Korm. rendelet, 350. a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet módosításáról szóló 33/2012. (III. 7.) Korm. rendelet, 351. az egyes kormányrendeleteknek a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedőképességének vizsgálatával összefüggő módosításáról szóló 61/2012. (III. 30.) Korm. rendelet, 352. a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalról szóló 355/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 111/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet, 353. a 2012. évi Tanyafejlesztési Program fejezeti kezelésű előirányzat 2012. évi felhasználásának szabályairól szóló 117/2012. (VI. 18.) Korm. rendelet, 354. a teljes hatályú apai elismerés egyszerűsítésével összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 133/2012. (VI. 28.) Korm. rendelet, 355. a Nemzeti Közlekedési Hatóságról szóló 263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet módosításáról szóló 212/2012. (VII. 30.) Korm. rendelet, 356. a hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Korm. rendelet módosításáról a Magyary Program Egyszerűsítési Programjának végrehajtása céljából tárgyú 224/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet, 357. a közszolgálati tisztviselők személyi irataira, a közigazgatási szerveknél foglalkoztatott munkavállalók személyi irataira és a munkaügyi nyilvántartásra, a közszolgálati alapnyilvántartásra és közszolgálati statisztikai adatgyűjtésre, valamint a tartalékállományra vonatkozó egyes szabályokról szóló 45/2012. (III. 20.)
Korm. rendelet módosításáról szóló 237/2012. (VIII. 30.) Korm. rendelet, 358. az Országgyűlési Őrséggel összefüggésben egyes kormányrendeletek, valamint az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet módosításáról szóló 275/2012. (IX. 28.) Korm. rendelet, 359. a nyugellátások és egyes más ellátások 2012. évi kiegészítő emeléséről szóló 287/2012. (X. 11.) Korm. rendelet, 360. a járási (fővárosi kerületi) hivatalok kialakításával összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 296/2012. (X. 17.) Korm. rendelet, 361. az építésüggyel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 322/2012. (XI. 16.) Korm. rendelet, 362. a járási (fővárosi kerületi) hivatalok által megállapítandó szociális és gyermekvédelmi pénzbeli ellátásokkal összefüggő egyes jogszabályok módosításáról szóló 352/2012. (XII. 13.) Korm. rendelet, 363. az agrár- és vidékfejlesztési állami támogatásokkal kapcsolatos egyes eljárási kérdésekről szóló 353/2012. (XII. 13.) Korm. rendelet, 364. a jogosult állatorvos hatásköréről és a működésével kapcsolatos részletes szabályokról szóló 113/2006. (V. 12.) Korm. rendelet módosításáról szóló 369/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet, 365. a nyugellátások és egyes más ellátások 2013. január havi emeléséről szóló 377/2012. (XII. 9.) Korm. rendelet, 366. a kulturális örökségvédelmi szervezetrendszer átalakításával összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 394/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet, 367. a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó általános szabályokról szóló 147/2010. (IV. 29.) Korm. rendelet módosításáról szóló 400/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet, 368. az egyes kormányrendeleteknek a járásbíróságok, valamint a közigazgatási és munkaügyi bíróságok működésének megkezdésével összefüggő módosításáról szóló 403/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet, 369. az úti okmánnyal, a jármű származásellenőrzésével, a hatósági okmányokkal, az idegenrendészettel összefüggő eljárások egyszerűsítéséről, valamint a rendészeti tárgyú joganyagot érintő módosításokról, továbbá egyes kormányrendeleteknek a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény módosításával összefüggésben szükséges módosításáról szóló 409/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet, 370. a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 414/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet, 371. az egyes szolgálati jogviszonnyal összefüggő törvények módosításáról szóló törvénnyel összefüggésben
a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény egyes kormányrendeleti szintű végrehajtási rendeleteinek módosításáról szóló 416/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet, 372. a földhasználati nyilvántartás részletes szabályairól szóló 356/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról szóló 429/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet, 373. a hulladékról szóló törvénnyel összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 441/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet, 374. a közúti közlekedési igazgatási eljárásokkal összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 5/2013. (I. 16.) Korm. rendelet, 375. a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendelet módosításáról szóló 20/2013. (I. 30.) Korm. rendelet, 376. a földhasználati nyilvántartás részletes szabályairól szóló 356/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról szóló 54/2013. (II. 26.) Korm. rendelet, 377. az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló 267/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló 63/2013. (III. 4.) Korm. rendelet, 378. az egyes oktatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 73/2013. (III. 8.) Korm. rendelet, 379. az egyes szakképzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 84/2013. (III. 21.) Korm. rendelet, 380. az egyes gyermekvédelmi tárgyú kormányrendeleteknek a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárások egyszerűsítésével összefüggő módosításáról szóló 97/2013. (III. 29.) Korm. rendelet, 381. az egyes energetikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 99/2013. (III. 29.) Korm. rendelet, 382. a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról szóló 106/2013. (IV. 5.) Korm. rendelet, 383. a Lechner Lajos Tudásközpont alapításával összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 107/2013. (IV. 5.) Korm. rendelet, 384. az építőipari lánctartozás megakadályozását segítő intézkedésekről szóló 109/2013. (IV. 9.) Korm. rendelet, 385. az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló 267/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló 116/2013. (IV. 19.) Korm. rendelet, 386. a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendeletnek a fővárosi és megyei kormányhivatalok kormányablakaiban intézhető ügykörökkel kapcsolatos módosításáról szóló 152/2013. (V. 24.) Korm. rendelet,
Korm. rendelet módosításáról szóló 157/2014. (VI. 30.) Korm. rendelet.
3. §Hatályát veszti
4. §Hatályát veszti
5. §Hatályát veszti
6. §(1) Ez a rendelet – a (2) és (3) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba, és
2015. december 31-én hatályát veszti.