35/2017. (XII. 20.) AB határozata a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 39/K. §…
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a határozat a pedagógusok előmeneteli rendszerével kapcsolatos kormányrendelet egy részének alaptörvény-ellenességét állapítja meg és semmisíti meg. A döntés a sikertelen minősítési eljárásban résztvevő pedagógusok besorolására vonatkozó szabályokat érinti.
Kire vonatkozik: Köznevelési intézményekben, nevelési-oktatási intézményekben, valamint a Gyvt. hatálya alá tartozó intézményekben pedagógus munkakörben foglalkoztatott személyekre; Azokra a pedagógusokra, akiknek 2016. szeptember 1-jén az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig és a teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő megszerzéséig hét év vagy annál kevesebb idejük van hátra, vagy már öregségi nyugdíjra jogosultak.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Egyéb jogszabályok
- Forrás
- MultiLegalPile/
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- A pedagógusok előmeneteli rendszerét és a közalkalmazottak jogállását.
- A köznevelési intézményekben dolgozó pedagógusok besorolását.
- A Pedagógus I. fokozatból Pedagógus II. fokozatba való átsorolás feltételeit.
- A sikertelen minősítési eljárásban résztvevő pedagógusok helyzetét.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- Köznevelési intézményekben, nevelési-oktatási intézményekben, valamint a Gyvt. hatálya alá tartozó intézményekben pedagógus munkakörben foglalkoztatott személyekre.
- Azokra a pedagógusokra, akiknek 2016. szeptember 1-jén az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig és a teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő megszerzéséig hét év vagy annál kevesebb idejük van hátra, vagy már öregségi nyugdíjra jogosultak.
Melyek a főbb pontok?
- Az Alkotmánybíróság megállapította és 2016. október 28-i hatállyal megsemmisítette a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 39/K. § (1) bekezdésének „kivéve, ha korábban sikertelen minősítési eljárásban vett részt” szövegrészét, valamint (2)–(7) bekezdéseit.
- A megsemmisítés után a 39/K. § (1) bekezdése úgy marad hatályban, hogy a Pedagógus I. fokozatba besorolt, meghatározott feltételeknek megfelelő személyek 2017. január 1-jén Pedagógus II. fokozatba kerülnek besorolásra.
- Ez a rendelkezés alkalmazandó a 2017. január 1-jét követően létesített foglalkoztatási jogviszonyok esetén is.
- A határozat a Magyar Közlönyben közzéteendő.
Egyéb jogszabályok
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
35/2017. (XII. 20.) AB határozata a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 39/K. § (1) bekezdése szövegrésze alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről.
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panaszok tárgyában – dr. Pokol Béla alkotmánybíró különvéleményével – meghozta a következő Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 39/K. § (1) bekezdésének „kivéve, ha korábban sikertelen minősítési eljárásban vett részt” szövegrésze, valamint (2)–(7) bekezdései alaptörvény-ellenesek, ezért azokat 2016. október 28-i hatállyal megsemmisíti.
A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 39/K. § (1) bekezdése a következő szöveggel marad hatályban: „39/K. § (1) A Pedagógus I. fokozatba besorolt
Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzé kell tenni.
I. [1] 1. Mintegy száz magánszemély indítványozó [közülük egy indítványozó személyesen, míg a többiek a képviseletükben eljáró Pedagógusok Szakszervezete (1068 Budapest, Városligeti fasor 10.) útján]
39/K. § (1) bekezdésének „kivéve, ha korábban sikertelen minősítési eljárásban vett részt” szövegrésze, továbbá a (2)–(7) bekezdései vonatkozásában indítványozták, és egyben a kifogásolt rendelkezések megsemmisítését a hatálybalépés napjára, 2016. október 28-ára visszamenőlegesen kérték. Az indítványok között számos olyan volt, melyek tartalma egymással teljes mértékben megegyezett. [2] Mivel az Abtv. 26. § (2) bekezdése alapján előterjesztett alkotmányjogi panaszok ugyanazon jogszabályi rendelkezést, azonos tartalmú kifogásokkal támadják, az Alkotmánybíróság az ügyeket – tárgyi azonosságukra tekintettel – az Abtv. 58. § (2) bekezdése alapján – figyelemmel az Ügyrend 34. § (1) bekezdésében foglalt szabályokra – egyesítette, és azokat érdemben bírálta el. [3] 2. A fentiek szerint módosított indítványok az elbíráláskor hatályos [azaz a 324/2016. (X. 27.) Korm. rendelet 3. §-ával 2016. október 28-ától megállapított] Kjt-Vhr. 39/K. § (1) bekezdése „kivéve, ha korábban sikertelen minősítési eljárásban vett részt” rendelkezése, valamint annak (2)–(7) bekezdései alaptörvény-ellenességének megállapítását és azok hatálybalépés napjára, 2016. október 28-ára tekintettel történő visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérik, miután a támadott rendelkezéseket az Alaptörvény számos rendelkezésébe ütközőnek vélnek. [4] 2.1. A hivatkozott rendelkezések alaptörvény-ellenességét az indítványozók egyrészt az Alaptörvény B) cikk
többszöri átírása, gyökeres megváltoztatása, továbbá az újabb rendelkezések hatálybalépésének azonnali hatálya, valamint a folyamatban lévő ügyekre történő kiterjesztése azzal járt, hogy az érintettek a változásokat, illetve azt, hogy milyen időpontban és milyen szabályok szerint kell eljárniuk, képtelenek megismerni és megérteni.
Az indítványozók megemlítik továbbá, hogy a minősítési eljárás lényegét nem is jogszabály, hanem jogon kívüli eszköz, az „Útmutató” szabályozza, amely szintén több alkalommal megváltozott. [6] Az indítványozók a normavilágossággal összefüggésben hivatkoznak még az Nkt. minősítési rendszerének feladatmegosztására [lásd: Nkt. 64. § (6) és (9) bekezdései]. Eszerint a pedagógusok minősítő vizsgáját és a minősítési eljárást az Oktatási Hivatal (a továbbiakban: OH) szervezi, míg a pedagógusok tevékenységét egy erre a célra létrehozott bizottság értékeli. Az indítványozók hangsúlyozzák, hogy az OH az erre vonatkozó érdemi döntés meghozatalára nem kapott felhatalmazást, ugyanakkor a Kjt-Vhr. időközi módosításai elvonták a bizottság döntési jogosítványait és átadták azt az OH-nak. Az indítványok a normavilágossággal összefüggésben – részletesen bemutatva a minősítési eljárás változásait – kifogásolják továbbá, hogy a minősítési rendszer szabályai annyit és oly módon változtak, hogy álláspontjuk szerint „kideríthetetlen”, hogy mikor és milyen jogcímen vált sikertelenné a minősítési eljárás, hivatkozásuk szerint annak minden módosítása ugyanis újabb jogcímmel bővítette ki azt.
Az indítványozók a normavilágosság sérelmét látják abban, hogy a kifogásolt hatályos rendelkezések folytán tisztázatlan marad a sikertelen eljárás kapcsán hozott döntés elleni jogorvoslat kérdése. Érvelésük szerint a tanúsítvány mint döntési forma sérti a normavilágosság követelményét („sincs tisztázva”), miután a tanúsítvány elleni jogorvoslatra vonatkozó garanciális kellékek a kifogásolt szabályozásban nem kerültek megállapításra, annak ellenére, hogy a sikertelen eljárást megállapító tanúsítványhoz jogkövetkezmény fűződik. Az indítványozók az ún. „értesítés” formájában történő minősítési eljárás sikertelenségének megállapítása folytán is a normavilágosság sérelmét állítják, nézetük szerint annak tartalma ugyanis nem értelmezhető. [7] 2.2.2. Az indítványozók érvelése szerint a 235/2016. (X. 27.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított 39/K. §
utólag szankcionálnak egy olyan eljárást, amelynek következményei nem voltak ismertek az érintettek előtt akkor, amikor jelentkeztek a minősítési eljárásra. Nézetük szerint a sikertelen minősítési eljáráshoz az automatikus átsorolásból történő kizárás csak akkor fűződhetne jogkövetkezményként, amennyiben az érintett az OH döntése és a kibocsátott tanúsítvány jogkövetkezményeivel már a sikertelenség bekövetkeztekor tisztában lett volna. [9] 2.3. Az indítványozók az emberi méltóság sérelmével összefüggésben az Alaptörvény II. cikk és az Alaptörvény XV. cikk sérelmét állítják. Érvelésük szerint a támadott rendelkezések észszerű indok nélkül tesznek különbséget azok között a pedagógusok között, akiknek az öregségi teljes nyugdíj megállapításáig tíz év, vagy annál kevesebb van hátra (csoportképző elemként egyrészt a minősítési eljárás alóli mentesülést, továbbá a meghatározott időn belüli öregségi teljes nyugdíj megszerzését jelölve meg). A kifogásolt rendelkezések ugyanis az érintett csoporton belül hátrányosan különböztetik meg azokat, akik önként kapcsolódtak be a minősítési eljárásba, és az sikertelennek minősült. A támadott rendelkezés önkényességét az indítványozók abban látják, hogy az hátrányos helyzetbe hozta azokat a pedagógusokat, akik nem éltek azzal a lehetőséggel, hogy az öregségi teljes nyugdíj megállapításáig hátra lévő tíz évben Pedagógus I. fokozatban végezhetnek pedagógus munkát. Azok ugyanis, akik nem vállalkoztak a megmérettetésre, és belenyugodtak abba, hogy nyugdíjazásukig nem vesznek részt a minősítési eljárásban, a kifogásolt szabályozás folytán (automatikusan) a Pedagógus II. fokozatba kerülnek. Míg azok, akik önként vállalták a megmérettetést, ám a minősítési eljárásuk nem sikerült, bár egyébként megfelelnének a feltételeknek, mégsem léphetnek a Pedagógus II. fokozatba. Az indítványozók álláspontja szerint az emberi méltósághoz való joguk sérült ezeknek a pedagógusoknak, mivel egy kis közösségben, amelyben több évtizedet töltöttek el, köztudomásúvá vált, hogy nem léphetett az adott pedagógus magasabb fokozatba, mert „megbukott”. Az indítványok indokolásaikban utalnak a 14/2014. (V. 13.) AB határozat indokolása [32] bekezdésére, amely szerint alaptörvény-ellenes a megkülönböztetés, ha a jogszabály egymással összehasonlítható jogalanyok között tesz alkotmányos indok nélkül különbséget. Ezzel összefüggésben az indítványozók kifejtik, hogy nem hozható fel alkotmányos érv amellett, hogy az azonos csoportba tartozók közül hátrányos helyzetbe kerüljenek azok, akik saját elhatározásukból kapcsolódtak
be egy olyan minősítési eljárásba, amely részvétel alól jogszabályi felmentést kaptak. [10] 2.4. Az indítványozók végül – megjelölve az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdését, továbbá a XXVIII. cikk
II. [12] 1. Az Alaptörvény érintett rendelkezései: „B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.” „II. cikk Az emberi méltóság sérthetetlen.” „XV. cikk (2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.” „XXIV. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék.” „XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el. […]
III. [14] Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszokat 2017. május 2-án befogadta, mivel úgy találta, hogy az Abtv.
29. §a szerinti feltételek az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése alapján a felkészülési idő hiánya, valamint a visszaható
hatály tilalma, továbbá az Alaptörvény XV. cikke vonatkozásában teljesülnek.
IV. [15] Az alkotmányjogi panaszok megalapozottak. [16] Az Alkotmánybíróság az ügy érdemi vizsgálatához elsőként szükségesnek tartotta röviden áttekinteni a pedagógusok előmeneteléhez szükséges minősítési rendszer főbb szabályait, illetve az ahhoz kapcsolódó jogszabályi környezetet, és az indítványokat érintő főbb jogszabályi változásokat. [17] 1. Az Nkt. 64. és 65. §-ai [lásd különösen: 64. § (4)–(9) bekezdéseit] 2013. szeptember 1-jével valamennyi, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) és a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) hatálya alá tartozó, pedagógus munkakörben foglalkoztatott számára egy új előmeneteli rendszeren alapuló pedagógusi életpályát vezetett be. Eszerint a pedagógusok életpályája egy kétéves gyakornoki időszakból és négy további lehetséges fokozatból áll: Pedagógus I., Pedagógus II., Mesterpedagógus és Kutatótanár. Az egyes fokozatokhoz eltérő illetmények tartoznak, a korábbihoz képest eltérő bértáblával. Ez utóbbi jellemzője, hogy megmaradt ugyan a háromévenkénti béremelési automatizmus, azonban maga a bértábla nemcsak a megszerzett képesítéseket, valamint a pályán töltött éveket veszi figyelembe, hanem a minősítési eljárás eredményét is. Az előmeneteli rendszer másik újdonsága ugyanis
2018. június 30. között kell sort keríteni. [20] Szintén az Nkt. [64. § (8) bekezdése] rögzíti, hogy amennyiben a gyakornok a megismételt minősítő vizsgán, illetve a Pedagógus I. fokozatba besorolt pedagógus a megismételt minősítési eljárás eredményeként „nem felelt meg” minősítést kapott, abban az esetben a közalkalmazotti jogviszonya, illetve a munkaviszonya e törvény erejénél fogva – a megismételt minősítési eljárás eredményének közlésétől számított tizedik napon – megszűnik. [21] Az Nkt. 97. § (21) bekezdése értelmében azonban a fenti, [Nkt. 97. § (19) bekezdése szerinti] kötelező minősítés nem vonatkozik azokra a pedagógus munkakörben, valamint pedagógiai szakértő, pedagógiai előadó munkakörben foglalkoztatottakra, akik 2013. szeptember 1-jétől számított tizedik tanév végéig elérik a rájuk vonatkozó nyugdíjkorhatárt, így ők annak eléréséig végig a Pedagógus I. csoportba kerülnek besorolásra. [22] 2.1. A pedagógusok előmeneteli rendszerének részletes szabályozását a Kjt-Vhr. tartalmazza, ennek keretében
2015. szeptember 9-től] az intézményvezető a minősítési eljárás esedékességét hivatalból rögzíti az informatikai rendszerben [10/A. § (1) bekezdés]. Abban az esetben, ha a pedagógus maga kezdeményezte a minősítési eljárás lefolytatását (önkéntes minősítési eljárást), úgy azt a pedagógusnak jelentkezési lapon kell a minősítés évét megelőző év március 31-ig (2016. július 30-át megelőzően a megelőző év április 30-ig) kezdeményeznie az intézményvezetőjénél, amelyet az intézményvezető köteles rögzíteni az informatikai rendszerben. [25] A 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelettel beiktatott, 2015. szeptember 9-től hatályos Kjt.-Vhr. 10/C. §-a alapján ezt követően a miniszter – az OH javaslatát mérlegelve – a minősítési évet megelőző év június 20-áig dönt a következő évre vonatkozó minősítési tervről, amely tartalmazza az adott évben a kötelező és a nem kötelező minősítési eljárásban (valamint a kötelező minősítési vizsgán) részt vevő pedagógusok nevét, oktatási azonosító számát, és a tanár munkakörben foglalkoztatott pedagógus esetén a választott tantárgyat. Fontos szabály, hogy a nem kötelező minősítési eljárásban való részvételre jelentkezett pedagógusok minősítési tervbe való felvétele csak a kötelezően minősítendő pedagógusok létszámát meghaladóan, mégpedig úgy történhet, hogy ez a szám megyénként, munkakörönként arányosan, a jelentkezők szakmai gyakorlatának és egyéb különös feltételeknek történő megfelelés figyelembevételével történik. Ezt követően a pedagógust és az intézményvezetőt a miniszter
[27] A Kjt-Vhr. 12/B. §-a alapján (szintén 2015. szeptember 9-i hatálybalépéssel) a pedagógus a minősítési eljárás értékelési szempontjainak való megfelelését a minősítő bizottság tagjai egyenként és összességükben a Kjt-Vhr. mellékleteiben meghatározott súlyozási szabályok szerint, egymástól függetlenül értékelik, és azt az informatikai rendszerben rögzítik. Egymástól lényegesen eltérő értékelés esetén bizottsági egyeztetést ír elő a jogszabály. A minősítési eljárás részeredményei alapján a portfólió védésétől számított tizenöt napon belül összegző értékelést kell készíteni, amely egyrészt tartalmazza a minősítő bizottság döntését arról, hogy a pedagógus megfelelt-e a követelményeknek, továbbá a pedagógus tevékenységének az egyes pedagóguskompetenciák alapján történő értékelését. A minősítési eljárás a Pedagógus II. fokozat elérését célzó minősítési eljárásban akkor sikeres, ha az értékelés során a pedagógus legalább hetvenöt százalékot ért el, valamint a kompetenciák százalékos értékelése egyenként is meghaladja a huszonöt százalékot. A minősítési eljárás eredményéről az OH (az összegző értékelés informatikai rendszerbe való feltöltésétől számított tizenöt napon belül, de legkésőbb a minősítés évét követő év március utolsó napjáig) elektronikus tanúsítványt állít ki. Ebben a pedagógus természetes személyazonosító adatait, oktatási azonosító számát, a tanúsítvány kiállítása dátumát, az OH elnökének aláírását, továbbá Pedagógus II. fokozathoz szükséges minősítési eljárás esetén azt a bejegyzést kell szerepeltetni, hogy „megfelelt”, vagy „újabb minősítés szükséges”, vagy megismételt eljárás sikertelensége esetén „nem felelt meg”. [28] 2.3. A minősítési eljárás sikertelensége esetén – a módosítások ellenére változatlan tartalommal – [a Kjt-Vhr. 3. §
Amennyiben ezen határidő alatt a fenti hiányt nem pótolja a pedagógus, az OH – minősítő bizottság kirendelése nélkül – megállapítja a minősítési eljárás sikertelenségét, és erről tanúsítványt állít ki. Továbbá a 11. § (8) bekezdése alapján már ismertetett eljárásra kerül sor abban az esetben is, amennyiben a portfóliót nem teljeskörűen töltötte fel a pedagógus, és a portfólióvédést megelőző huszonötödiktől huszadik napig nem pótolja annak hiányait, az OH szintén az eljárás sikertelenségét állapítja meg, amelyről tanúsítványt állít ki. [30] A 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelettel módosított Kjt-Vhr. – többek között – a sikertelen minősítési eljárásra vonatkozó szabályozást is bővítette. Ezzel összefüggésben lényeges változás, hogy értelmezte a portfólió fogalmát: ez alatt olyan dokumentumgyűjteményt értve, amely alapján végigkísérhető a pedagógus szakmai tevékenysége, ezzel összefüggésben felmerülő nehézségei, sikerei, a pedagóguskompetenciák fejlődése, egyrészt a tények tükrében, másrészt az önértékelés alapján (lásd: 1/A. § 4. pont). Szintén új eleme a módosításnak, hogy a Kjt-Vhr. 9/B. §-a meghatározza a Pedagógus I. és a Pedagógus II. fokozat megszerzésére irányuló minősítő vizsga és minősítési eljárás keretében feltöltendő portfólió kötelező [(1) bekezdés], valamint eshetőleges [a pedagógus választásától függő, (2) bekezdés] tartalmi elemeit. Eszerint kötelező tartalmi elem: a szakmai önéletrajz [a) pont], a pedagógus portfóliója tartalmának eredetiségéről szóló nyilatkozata [b) pont], intézményvezető esetében a foglalkoztatási jogviszony fennállásáról szóló munkáltatói igazolás [c) pont], a nevelő-oktató munka alapdokumentumai [d) pont], a nevelő-oktató munka szabadon választott dokumentumai [e) pont], a pedagógust foglalkoztató intézmény intézményi környezetének rövid bemutatása [f ) pont], a szakmai életút értékelése [g) pont]. Ez utóbbinak azért van jelentősége, mert a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelettel 2015. szeptember 9-ével beiktatott 11/A. §-a a 9/B. § (1) bekezdése szerinti [az e) pont kivételével] kötelező elemek feltöltését határidőhöz köti (amelyet legkésőbb a minősítés évét megelőző év november 30. napjáig lehet megtenni), annak határidőn belüli elmulasztásához a minősítő vizsga, illetve a minősítési eljárás sikertelenségét fűzi, melyet az OH állapít meg [Kjt-Vhr. 11/A. § (2) bekezdése]. A 11/A. § (3) bekezdése értelmében szintén sikertelen a minősítési eljárás, amennyiben a sikeresen feltöltött portfólió tekintetében hiánypótlás szükséges, és azt a hiánypótlási felszólításnak
legkésőbb a portfólióvédést megelőző huszadik napjáig a pedagógus nem teszi meg. [31] A 11/B. § (4) bekezdését szintén a 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet iktatta be, amely meghatározza, hogy mi tekinthető a pedagógus számára fel nem róható oknak, amely meggátolhatja a minősítő vizsgán, illetve minősítési eljáráson való részvételét (minden olyan, a részvételt gátló esemény vagy körülmény, amelynek bekövetkezése nem vezethető vissza a pedagógus szándékos vagy gondatlan magatartására, illetve mulasztására). Ez esetben ugyanis a pedagógusnak lehetősége van (határidőhöz kötötten) új időpont kijelölése iránti kérelem előterjesztésére az OH részére. Ezzel összefüggésben szintén a 11/B. § (4) bekezdése rögzíti, amennyiben a minősítő bizottság vagy az OH azt állapítja meg, hogy a minősítő vizsga, illetve a minősítési eljárás személyes részvételt igénylő eseménye a pedagógusnak felróható okból hiúsult meg, a minősítő vizsga, illetve a minősítési eljárás szintén sikertelennek minősül. [32] A 249/2015. (IX. 8.) Korm. rendelet 2015. szeptember 9-i hatálybalépésével a Kjt-Vhr. 12/B. § (5) bekezdés b) pontja a Pedagógus II. fokozathoz szükséges megismételt minősítési eljárás sikertelenségéhez rendeli a „nem felelt meg” bejegyzést, amely a tanúsítványban kerül feltüntetésre. [33] Szintén ez a módosító rendelet vezette be (12/C. §) a minősítő vizsga, minősítési eljárás megszüntetésének fogalmát, tételesen felsorolva [lásd (1) bekezdést], hogy annak mely esetekben van helye. Míg a 12/C. §
a Pedagógus II. fokozatba és a Kjt. alapján közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek minősülő, továbbá a fizetési fokozat megállapításánál beszámítandó idő szerinti kategóriába kerül besorolásra. Míg a Kjt-Vhr. kiveszi ez alól az automatikus Pedagógus II. fokozatba besorolás alól azokat a pedagógusokat, akiknek az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő megszerzéséig hét év, vagy annál kevesebb idejük van hátra, vagy öregségi nyugdíjra jogosultak, azonban korábban sikertelen minősítési eljárásban vettek részt. Megállapítja továbbá, hogy ugyanezen rendelkezés alkalmazandó a 2017. január 1-jét követően létesített foglalkoztatási jogviszonyok esetén is. [38] A 324/2016. (X. 27.) Korm. rendelet a Kjt-Vhr. 39/K. §-át 2016. október 28-tól új szöveggel állapította meg.
A 39/K. §-a 2016. július 30-tól 2016. október 27-ig hatályban volt rendelkezése változatlan szövegezéssel a 39/K. § (1) bekezdésébe került. Ugyanakkor a 39/K. § kiegészült a (2)–(7) bekezdésekkel. A (2) bekezdés azoknak az (1) bekezdés kivétel szabálya alá tartozó pedagógusoknak, akik 2016. október 28-át megelőzően vettek részt sikertelen minősítési eljárásban, lehetőséget nyújt, hogy az OH-hoz 2016. november 15-ig (mely határidő jogvesztő) benyújtott kérelemmel jelentkezzenek egy rendkívüli minősítési eljárásban való részvételre. (Eszerint az OH a portfólió feltöltésére szolgáló informatikai hozzáférést 2016. november 20-ától biztosította, amelytől számított negyvenöt napon belül kellett a portfóliót feltölteni, amelynél viszont hiánypótlásnak nem volt helye.) A 39/K. § (3) bekezdése meghatározza egyrészt a rendkívüli minősítési eljáráshoz kapcsolódó, az OH által szervezett óra, foglalkozás látogatás időpontját (legkésőbb 2017. március 14.), továbbá a sikeres minősítési eljárás esetén a tanúsítvány kiállításának időpontját (2017. április 30.). A 39/K. § (4) bekezdése értelmében azokat a pedagógusokat, akik sikeres minősítési eljárásban vettek részt, 2017. január 1-jei visszamenőleges hatállyal kell a Pedagógus II. fokozatba besorolni. Az (5) bekezdés póthatáridőt állapít meg azon pedagógusok számára, akik esetében önhibájukon kívül nem került sor a (3) bekezdésben megállapított határidőig a rendkívüli minősítési eljáráshoz kapcsolódó óra vagy foglalkozás látogatásra (a póthatáridőt 2017. június 15-ben jelölve meg).
Míg a (6) bekezdés meghatározza az OH számára, hogy sikeres minősítési eljárás alapján mely időpontig kell a pedagógus munkáltatóját értesítenie (a 2017. április 30-áig tanúsítványt szerzett pedagógusét 2017. április 30-ig, míg a 2017. június 15-éig tanúsítványt szerzett pedagógusét 2017. június 15-éig). Végül a 39/K. § (7) bekezdése rögzíti, hogy a fentiek alapján szervezett rendkívüli minősítési eljárás nem minősül megismételt minősítési eljárásnak, ezért az nem díjköteles.
V. [39] Az Alkotmánybíróság az indítványok alapján érdemben azt vizsgálta, hogy a Kjt-Vhr. kifogásolt rendelkezései észszerű indok nélkül, hátrányosan különböztetik-e meg azokat a pedagógus munkakörben foglalkoztatottakat, akiknek 2016. szeptember 1-jén a rájuk irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig és az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő megszerzéséig hét év, vagy annál kevesebb idejük van hátra, vagy öregségi nyugdíjra jogosultak, és korábban sikertelen minősítési eljárásban vettek részt, ezért nem léphetnek a fenti jogszabály erejénél fogva automatikusan a Pedagógus II. fokozatba; szemben azon pedagógus társaikkal, akik a fenti feltételek fennállása közül csupán annyiban térnek el, hogy nem vettek részt önkéntesen minősítési eljárásban, és így Kjt-Vhr. 39/K. § (1) bekezdése folytán 2017. január 1-jével kötelezően (ezen jogszabály erejénél fogva) Pedagógus II. fokozatba kerültek besorolásra. [40] 1. Az Alkotmánybíróság ehhez szükségesnek tartotta ismételten kiemelni a törvény előtti egyenlőséggel, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmával kapcsolatos, az Alaptörvény hatálybalépését követően többször megerősített gyakorlatát [erre nézve tematikusan legutóbb a szakszolgálati pedagógusok pótszabadságával összefüggésben lásd a 10/2015. (V. 4.) AB határozatot]. Az Alkotmánybíróság a 20/2014. (VII. 3.) AB határozatában
Joggal feltételezhető, hogy az Alaptörvény értékrendje szerint ezek a megkülönböztetések akkor is tilosak, ha nem az alapvető jogok védelmi körébe eső tárgyakat szabályozó jogszabályok tartalmazzák. A tilalom ugyanis nem az alapvető jogok egyenlőségét szolgálja, amelyet az I. cikk és az Alaptörvény más rendelkezései különben biztosítanak, hanem éppen az ott megjelölt (változatlan) tulajdonságok szerinti megkülönböztetést tiltja” {42/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [42], megerősítette: 10/2015. (V. 4.) AB határozat, Indokolás [19]}. [43] Az Alkotmánybíróság számos határozatában kifejtette azt is, hogy addig, amíg az alkotmányos alapjogokat érintő diszkriminációra vonatkozóan a vizsgálati módszere (mércéje) az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésébe foglalt szükségesség/arányosság tesztje, addig az alapjogokon kívüli egyéb jogokra vonatkozó diszkrimináció esetében akkor állapít meg alaptörvény-ellenes megkülönböztetést, ha annak nincs tárgyilagos mérlegelés szerinti észszerű indoka, vagyis önkényes {erre nézve lásd: 14/2014. (V. 13.) AB határozat, Indokolás [31]–[32], összefoglalóan továbbá: 10/2015. (V. 4.) AB határozat, Indokolás [20]}. [44] Az Alkotmánybíróság gyakorlata következetes abban, hogy az alapjogok egyenlőségét és a diszkrimináció tilalmát deklaráló, az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésében foglalt szabály az Alaptörvényben elismert alapvető jogokat az ember megváltoztathatatlan tulajdonságain alapuló hátrányos különbségtétel nélkül garantálja.
Az alkotmányos előírás az emberek megváltoztathatatlan tulajdonságai tekintetében egy nyílt, vagyis nem kimerítő jellegű felsorolást tartalmaz. Az emberek ilyen megváltoztathatatlan – saját elhatározásától nem függő, többnyire eleve adott – tulajdonságain alapuló, alapjogok tekintetében történő megkülönböztetése a hátrányos megkülönböztetés legsúlyosabb esete. Ilyen megkülönböztetés, ha a jogszabály alapján képzett azonos tulajdonságú csoportok az egyén megváltoztathatatlan tulajdonsága szerint különböznek egymástól {42/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [39]–[41] és 16/2014. (V. 22.) AB határozat, Indokolás [48]}. Az Alkotmánybíróság olvasatában az alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti alkotmánysértő hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon. A megkülönböztetés pedig akkor alaptörvény-ellenes (alkotmányellenes), ha a jogszabály a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó (egymással összehasonlítható) jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne. Rámutatott az Alkotmánybíróság arra is, hogy az alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron az emberi méltósághoz való joggal, és a megkülönböztetésnek nincs tárgyilagos mérlegelés szerinti észszerű indoka, vagyis önkényes {lásd összefoglalóan: 14/2014. (V. 13.) AB határozat, Indokolás [32], összefoglalóan még: 3024/2015. (II. 9.) AB határozat, Indokolás [48]–[49], további hivatkozásként pl. 10/2015. (V. 4.) AB határozat, Indokolás [20]}. [45] 2. Az Alkotmánybíróságnak a fentiekre figyelemmel azt kellett elsőként megvizsgálnia, hogy a sikertelen minősítési eljárásban való részvételtől függetlenül azonos csoportba tartozóak, és ezért egymással összehasonlíthatóak-e azok a pedagógusok, akiknek 2016. szeptember 1-jén a rájuk irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig és az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő megszerzéséig hét év, vagy annál kevesebb idejük van hátra, vagy öregségi nyugdíjra jogosultak. [46] Mint fentebb az Indokolás IV.1. pontja (Indokolás [17]–[21]) már utalt rá, az új előmeneteli rendszer 2013. szeptember 1-jei bevezetésekor az Nkt. 97. § (20) bekezdésének rendelkezése értelmében valamennyi, két
év gyakorlati idővel rendelkező pedagógust a törvény erejénél fogva a Pedagógus I. fokozatba kellett besorolni.
Így valamennyi Pedagógus I. fokozatba besorolt pedagógusnak a magasabb fokozatba való kerüléshez kötelező minősítési eljárásban kellett részt vennie, lehetőség volt azonban számukra arra is, hogy a kötelező minősítési eljárást megelőzően, meghatározott gyakorlati időt követően önkéntesen jelentkezzenek a (nem kötelező) minősítési eljárásra, amely sikeres volta esetén hamarabb kerülhettek a magasabb fokozatba. Míg az Nkt. 97. §
illetve az az alóli kivételt – nem élt sem alkotmányos, sem jogalkotói indokolással. Ugyanakkor jogalkotói célként
„sikertelennek”. A bemutatott szabályozás is azt mutatja, hogy önmagában a minősítő eljárás érdemi eredménye is csak a második, megismételt eljárás esetén tekinthető sikertelennek. [53] Mindezekből az következik, hogy nem állapítható meg, hogy a fenti két csoport közötti megkülönböztetést a szakmai minőségbeli különbség indokolta volna. [54] Az Alkotmánybíróság e határozata indokolásának IV. pontjában (Indokolás [15] és köv.) azt is áttekintette, hogy azok számára a nyugdíjhoz közel álló pedagógusok számára, akik magasabb jövedelemben, majd ennek folytán magasabb nyugdíjban szerettek volna részesülni, egészen 2016. július 30-ig csak oly módon volt ez lehetséges, ha önkéntes minősítési eljárásra jelentkeztek, és azon sikeresen vettek részt, így ugyanis a magasabb fokozatba kerülés magasabb jövedelmet és ennek folytán később magasabb nyugdíjra való jogosultságot eredményezhetett.
Az automatikus magasabb fokozatba sorolásra vonatkozó szabályt csak 2016. július 30-ával iktatta be a jogalkotó, mint ahogy a sikertelen eljárás jogkövetkezménye is csak ekkor került szabályozásra. Azaz, azok a pedagógusok, akik önkéntesen kívántak a minősítési eljárás sikeres eredménye folytán magasabb fokozatba kerülni, nem számolhattak a döntésük meghozatalakor azzal a következménnyel, hogy hátrányosabb helyzetbe kerülhetnek a minősítési eljárás sikertelen volta miatt, mint azok, akik nem jelentkeztek ilyen minősítési eljárásra. Mindezek alapján szintén nincs észszerű indoka a fent megjelölt csoport közötti megkülönböztetésnek. [55] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Kjt-Vhr. 39/K. § (1) bekezdésének kifogásolt rendelkezése észszerű indok nélkül, azaz önkényesen különbözteti meg a Pedagógus II. fokozatba kerülés szempontjából a nyugdíjhoz közel álló pedagógusoknak azt a körét, akik sikertelen minősítési eljárásban vettek részt, azoktól a pedagógus társaiktól, akik ilyen minősítési eljárásra önkéntesen nem jelentkeztek.
Az Alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy a Kjt-Vhr. (1) bekezdésének „kivéve, ha korábban sikertelen minősítési eljárásban vett részt” szövegrésze az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésébe ütközik, ezért azt a hatálybalépésének napjára visszamenőleges hatállyal (ex tunc) megsemmisítette. [56] 4. Az indítványozók alaptörvény-ellenesnek vélték továbbá a Kjt-Vhr. 39. § (2)–(7) bekezdéseit. Ezen rendelkezések a sikertelen minősítési eljárásban részt vevő, nyugdíj előtt állók körébe tartozó pedagógusok számára teremtenek lehetőséget egy rendkívüli minősítési eljárásban való részvételre. A Kjt-Vhr. 39/K. § (2)–(7) bekezdései erre a rendkívüli minősítési eljárásra vonatkozóan tartalmaznak részletes szabályokat, úgymint az arra való jelentkezés határidejét, az arra vonatkozó minősítési eljárás menetét, annak sikeressége esetén az arról való tanúsítvány kiállításának időpontját, illetve az arra vonatkozó besorolás hatályát, a tanúsítványt szerzett pedagógus munkáltatójának OH általi értesítés legkésőbbi időpontját, illetve ezen eljárás díjmentességét. Tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek tekintette a Kjt-Vhr. 39/K. § (1) bekezdésének azon elemét, amely nem sorolta a Pedagógus II. fokozatba azokat a nyugdíjhoz közel álló, vagy nyugdíjas Pedagógus I. fokozatba tartozó pedagógusokat, akik sikertelen minősítési eljárásban vettek részt, így a megsemmisítés folytán ezen pedagógusok is automatikusan a Pedagógus II. csoportba kerülnek besorolásra. Ezért a megsemmisített rendelkezés folytán a (2)–(7) bekezdései, amelyek szintén erre a pedagógus csoportra nézve állapítanak meg rendelkezéseket, szoros összefüggés okán szintén megsemmisítésre kerültek. [57] 5. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint, ha az Alkotmánybíróság az indítvánnyal támadott jogszabályt vagy annak egy részét az Alaptörvény valamely rendelkezésébe ütközőnek minősíti, és ezért azt megsemmisíti, akkor a további alkotmányi rendelkezés esetleges sérelmét – a már megsemmisített jogszabályi rendelkezéssel összefüggésben – érdemben nem vizsgálja. Ezért az Alkotmánybíróság a Kjt-Vhr. kifogásolt rendelkezéseinek az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésébe ütközésére tekintettel nem vizsgálta, hogy a kifogásolt jogszabályi rendelkezések ellentétben állnak-e az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében foglaltakkal.
VI. [58] A határozatot az Abtv. 44. § (1) bekezdésének első mondata alapján közzé kell tenni a Magyar Közlönyben.
Budapest, 2017. december 12. Dr. Schanda Balázs s. k., tanácsvezető