7/2014. (III. 7.) AB határozata a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. V. törvény 2:44. §-ának „méltányolható közérdekből,” szövegrésze alaptörvény-ell

7/2014. (III. 7.) AB határozata a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. V. törvény 2:44. §-ának „méltányolható közérdekből,” szövegrésze alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről. Az Alkotmánybíróság teljes ülése jogszabály Alaptörvénnyel való összhangjának utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján – dr. Balsai István, dr. Dienes-Oehm Egon, dr. Juhász Imre, dr. Lenkovics Barnabás, dr. Pokol Béla, dr. Salamon László és dr. Szívós Mária alkotmánybírák különvéleményével – meghozta a következő Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a  Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2:44.  §-ának „méltányolható közérdekből,” szövegrésze alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisíti. A  megsemmisített szövegrész nem lép hatályba. A megsemmisítésnek megfelelően a  Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2:44.  §-a a  következő szöveggel lép hatályba: „2:44. § [Közéleti szereplő személyiségi jogának védelme] A közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a  közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja.” Az Alkotmánybíróság a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. I. [1] Az alapvető jogok biztosa utólagos normakontroll indítvánnyal fordult az  Alkotmánybírósághoz, amelyben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: új Ptk.) – 2014. március 15-én hatályba lépő – 2:44.  §-ának alkotmányossági vizsgálatát kezdeményezte. Az  új Ptk. kodifikációjával összefüggő tanulmányok, illetve a  magyar, valamint az  európai alapjogi gyakorlat áttekintését követően kialakított álláspontja szerint a közéleti szereplők bírálhatóságára vonatkozó támadott szabállyal kapcsolatban súlyos alkotmányossági aggályok igazolhatók. Az  indítványozó kifejtette, hogy az  új Ptk. mércéje szerint összesen három, konjunktív feltétel teljesülése esetén lehetséges a közügyek vitatását biztosító alapjogok, így különösen a sajtó- és véleményszabadság érvényesülése érdekében a  közéleti szereplők erőteljesebb bírálata: (1) ha az  nem sérti az  érintett emberi méltóságát, (2) ha szükséges és arányos mértékben történik, valamint (3) ha „méltányos közérdek” fennállása igazolható. Az  alapvető jogok biztosának álláspontja szerint a  feltételrendszer egyik eleme, a  „méltányolható közérdek” megkövetelése olyan alkotmányos, alapjogi aggályokat vet fel, amelyek indokolttá tették, hogy preventív módon, a  törvény hatálybalépése és a  bírói gyakorlat kialakulása előtt kezdeményezze az  Alkotmánybíróság vizsgálatát. A „méltányolható közérdek” fennállása mint a közéleti szereplők más személyeknél tágabb bírálatának feltétele ugyanis aránytalanul korlátozza a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát, továbbá nem biztosítja kellő módon a közügyek vitatását és a közhatalom működésének bírálatát. [2] Az indítvány hivatkozik arra, hogy az  Alaptörvény IX.  cikk (1) és (2)  bekezdése alapján mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához, továbbá Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a  demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit. A  negyedik alaptörvény-módosítással beépült IX.  cikk (4)  bekezdése értelmében pedig a  véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére. Az alapvető jogok biztosának álláspontja szerint az  Alaptörvény véleményszabadsággal és sajtószabadsággal kapcsolatos rendelkezéseinek változása nem jelenti azt, hogy a  közéleti szereplők bírálhatóságával, illetve személyiségi jogainak védelmével kapcsolatos, az  Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatára is épülő alkotmánybírósági esetjogot figyelmen kívül kellene hagyni. Éppen ellenkezőleg: a  korábbi megállapítások továbbra is érvényesek. Az  alkotmánybírósági gyakorlatban ugyanis alapvető, világos követelmény, hogy a  sajtó- és véleményszabadság kiemelt védelmet élvez, de nem korlátlan, nem járhat mások – jelen esetben a  közszereplők – emberi méltósághoz való jogának aránytalan sérelmével. Az indítvány az Alkotmánybíróság következetes gyakorlataként utalt ugyanakkor arra, hogy a véleményszabadság és a sajtószabadság különleges védelmet követel akkor, amikor közügyeket és a közhatalom gyakorlását, a  közfeladatot ellátó, illetve a  közéletben szerepet vállaló személyek tevékenységét érinti, ezért az  alkotmány által védett véleménynyilvánítás köre a  közhatalmat gyakorló személyekkel, valamint a  közszereplő politikusokkal kapcsolatos vélemények esetében tágabb, mint más személyeknél. [3] Az alapvető jogok biztosa szerint a  közszereplők bírálata során a  véleménynyilvánítás és a  sajtó szabadságának kiemelt védelme mellett is alkotmányos határt jelent az  emberi méltóság sérelme [Alaptörvény II.  cikk, illetve IX. cikk (4) bekezdése], valamint a szükséges és arányos mérték [Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése]. Ezek a feltételek magából az Alaptörvényből és az alkotmánybírósági gyakorlatból következnek, azt konkretizálják. Ezen túlmenően ugyanakkor indokolatlan és aránytalan „méltányolható közérdek” fennállását megkövetelni. Az indítványozó szerint a  jogbiztonság és a  normavilágosság szempontjából már maga a „méltányolható” jelző is nehezen értelmezhető, mivel nem feltételezhető, hogy jogi értelemben létezhet „nem méltányolható” közérdek. Álláspontja szerint a  közéleti szereplők, különösen a  közhatalmat gyakorlók erőteljesebb bírálata – amíg az  Alkotmánybíróság által megállapított alkotmányos határon belül marad – minden esetben közérdek: a  közvélemény szabad alakításának a  demokrácia szempontjából nélkülözhetetlen és méltányolandó érdeke. A „méltányolható közérdekből” feltétel beemelése ezért bizonytalan jogi helyzetre és aránytalan korlátozásra vezet, ami az  így is ellentmondásos bírói gyakorlat mellett visszalépést jelent. [4] Minderre tekintettel az  alapvető jogok biztosa szerint az  új Ptk. 2:44.  §-ának „méltányolható közérdekből” szövegrésze sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében meghatározott jogállamiságból eredő normavilágosság követelményét, valamint ellentétes az Alaptörvény IX. cikk (1) és (2) bekezdésében (véleménynyilvánítás szabadsága és sajtószabadság) foglaltakkal, mivel aránytalan jogkorlátozást tesz lehetővé. A biztos kezdeményezte a támadott szövegrész megsemmisítését. II. [5] 1. Az Alaptörvény érintett rendelkezései: „I.  cikk (3) Az  alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a  feltétlenül szükséges mértékben, az  elérni kívánt céllal arányosan, az  alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.” „II.  cikk Az  emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az  élethez és az  emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” „VI. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák.” „IX. cikk (1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. (2) Magyarország elismeri és védi a  sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a  demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit. (3) A  demokratikus közvélemény kialakulásához választási kampányidőszakban szükséges megfelelő tájékoztatás érdekében politikai reklám médiaszolgáltatásban kizárólag ellenérték nélkül, az  esélyegyenlőséget biztosító, sarkalatos törvényben meghatározott feltételek mellett közölhető. (4) A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére.” [6] 2. Az új Ptk.-nak az alapvető jogok biztosa által vitatott szabálya: „2:44. § [Közéleti szereplő személyiségi jogának védelme] A közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a  közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét méltányolható közérdekből, szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja.” III. [7] Az indítvány megalapozott. [8] 1. Az  alapvető jogok biztosa érvelésének középpontjában az  áll, hogy a  támadott rendelkezés – amellett, hogy a  jogbiztonság sérelmét is megvalósítja – a  vélemény- és sajtószabadság aránytalan korlátozására vezet. Az  Alkotmánybíróság ezért – bár az  új Ptk. 2:44.  §-a ennél szélesebb körben utal a  közügyek szabad vitatását szolgáló alapjogokra – az indítványt mindenekelőtt az Alaptörvény IX. cikkével összefüggésben vizsgálta és bírálta el. Ennek során az Alkotmánybíróság figyelemmel volt a szólás- és sajtószabadság alapvető elméleti-eszmetörténeti igazolásaira, mivel azok a  közéleti szereplők bírálhatósága körében releváns szempontokat nyújtanak az  alkotmányértelmezéshez, majd az  Alaptörvény hatálybalépéséig kialakított gyakorlatának, valamint az  Emberi Jogok Európai Bírósága esetjogának legfontosabb iránymutatásait vette számba, ezt követően pedig megvizsgálta, hogy az Alaptörvény rendelkezéseinek milyen értelmezések felelnek meg, és ezek alapján döntött a vizsgált törvényi rendelkezés alkotmányosságáról. [9] 1.1. A  szólás- és sajtószabadság elméleti igazolásai hagyományosan két nagy csoportba rendezhetők. Az instrumentálisnak nevezhető igazolások közül kiemelést érdemelnek azok, amelyek az igazság keresését, illetve a demokratikus közvélemény szolgálatát helyezik a középpontba, míg a konstitutívnak nevezhető igazolás az egyéni önkifejezésre, az egyéni autonómiára fókuszál. Az Alkotmánybíróság a jelen indítvány elbírálása kapcsán azért tesz említést az elméleti-eszmetörténeti igazolások alapvető szempontjairól, mert a közéleti szereplők bírálhatóságának körében ezek a szempontok jelentős hatással vannak az alkotmányértelmezésre. [10] A szólásszabadság történetileg elsőként megjelenő igazolása szerint a vélemények szabad kinyilvánítását az igazság keresésének érdekében kell biztosítani, mivel az  igazság az ember számára csakis a nézetek, a gondolatok szabad ütköztetése során képes megmutatkozni. [11] Az instrumentális igazolások egy másik, későbbi ága a szólásszabadsággal összefüggésben a demokrácia szolgálatát hangsúlyozza. A  szólás ún. demokratikus elmélete alapján a  demokráciához, a  demokratikus önkormányzáshoz elengedhetetlen a  polgárok részvétele a  közügyekben, ami pedig feltételezi, hogy a  résztvevők akadályok nélkül fejthessék ki gondolataikat a közösséget érintő kérdésekben. [12] A véleményszabadság konstitutív igazolása az  egyén önkifejezésére, az  egyén autonóm cselekvésének fontosságára alapoz. Eszerint a  szólásszabadsághoz való jogot nem csupán bizonyos eredmények elérésében játszott eszköz-szerepe igazolja, hanem önmagában az, hogy minden ember korlátok nélkül fejezhesse ki magát és közölhesse gondolatait, mivel a személyiség kibontakoztatásában a szabad szólásnak felbecsülhetetlen értéke van. [13] A közszereplők bírálhatóságával összefüggésben az  Alkotmánybíróság nem az  egyes igazolások közötti különbségeket tekinti relevánsnak, hanem azt, hogy a közügyek lehető legszabadabb vitatásához fűződő alapvető érdek egyértelmű találkozási pontja az  elméleteknek. Az  egyéni önkifejezés elsődlegességét hangoztató érvek értelemszerűen a  közösségi ügyekben való megszólalás szabadságát is igénylik, az  igazság közös keresésének, illetve a  demokratikus közvélemény és akaratképzés fontosságának hangsúlyozása pedig legerősebben éppen a közügyek vitatásának minél teljesebb szabadságát követeli meg. [14] 1.2. Az  Alkotmánybíróságnak az  Alaptörvény hatálybalépését megelőzően kialakított gyakorlata egyaránt tartalmazta a  szólás- és sajtószabadság megalapozására vonatkozó individuális, valamint a  demokratikus közvélemény kialakulásának fontosságát kiemelő közösségi szempontokat. [15] A szólásszabadság alkotmányos értelmezését megalapozó 30/1992. (V. 26.) AB határozat (a továbbiakban: Abh1.) óta követett gyakorlat szerint a  véleménynyilvánítás szabadságának kitüntetett szerepe van az  alkotmányos alapjogok között, mivel az  többféle szabadságjog, az  ún. kommunikációs jogok „anyajoga”. A  kommunikációs alapjogok tekintetében különösen jelentős körülményként jött számításba, hogy az  egyéni önkifejezésen túl ez  a  jogegyüttes teszi lehetővé az  egyén megalapozott részvételét a  társadalmi és politikai folyamatokban. Az  Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy az  egyéni véleménynyilvánítás szubjektív joga mellett a  korábban hatályos Alkotmányból következett a  demokratikus közvélemény kialakulása feltételeinek és működése fenntartásának biztosítására irányuló állami kötelezettség is. „A szabad véleménynyilvánításhoz való jog objektív, intézményes oldala nemcsak a  sajtószabadságra, oktatási szabadságra stb. vonatkozik, hanem az  intézményrendszernek arra az  oldalára is, amely a  véleménynyilvánítási szabadságot általánosságban a  többi védett érték közé illeszti. Ezért a  véleménynyilvánítási szabadság alkotmányos határait úgy kell meghatároznia, hogy azok a  véleményt nyilvánító személy alanyi joga mellett a  közvélemény kialakulásának, illetve szabad alakításának a  demokrácia szempontjából nélkülözhetetlen érdekét is figyelembe vegyék” [Abh1., ABH 1992, 167, 172.]. [16] Az Alkotmánybíróság megismételte és a  sajtószabadságra alkalmazta a  korábbi érveit, amikor kifejtette, hogy „[a] sajtó szabadságát arra figyelemmel kell garantálnia az államnak, hogy a »sajtó« a véleményalkotáshoz szükséges információszerzésnek, a  véleménynyilvánításnak és véleményformálásnak kitüntetett fontosságú eszköze. […] A  sajtó nemcsak a  szabad véleménynyilvánítás eszköze, hanem a  tájékoztatásé is, azaz alapvető szerepe van a véleményalkotás feltételét képező tájékozódásban” [37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 229.]. [17] Az Alkotmánybíróság a  szólás- és sajtószabadság, valamint a  közszereplők személyiségvédelme ütközésének kérdését is vizsgálta már korábban büntetőjogi kontextusban, és alkotmányértelmezését ez  esetben is a  fent idézett megfontolások vezették. A  36/1994. (VI. 24.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh2.) kifejtettek szerint az  Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a  szólásszabadság „különleges védelmet követel akkor, amikor közügyeket és a  közhatalom gyakorlását, a  közfeladatot ellátó, illetve a  közéletben szerepet vállaló személyek tevékenységét érinti. A  közhatalom gyakorlásában résztvevő személyek védelmében a  véleménynyilvánítás szabadságának szűkebb körű korlátozása felel meg a  demokratikus jogállamiságból adódó alkotmányos követelményeknek” (Abh2., ABH 1994, 219, 228.). Az  Alkotmánybíróság kifejtette, hogy fokozott alkotmányos védelmet élveznek az  olyan értékítéletek, amelyek a  közügyekre vonatkozó vélemények ütközésében kapnak hangot, még akkor is, ha esetleg túlzóak és felfokozottak. „A demokratikus jogállam állami és önkormányzati intézményeinek szabad bírálata, működésük, tevékenységük kritikája – még ha az  becsületsértő értékítéletek formájában történik is – a  társadalom tagjainak, az  állampolgároknak olyan alapvető alanyi joga, amely a  demokrácia lényegi eleme” (Abh2., ABH 1994, 219, 230.). Az  Alkotmánybíróság akkori álláspontja szerint a  demokrácia intézményrendszerének kiépülése és megszilárdulása idején sem volt megállapítható olyan alkotmányos érdek, amely indokolta volna az  értékítéletek közlésének büntetőjogi korlátozását a  hatóságok és a hivatalos személyek védelmében. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor leszögezte, hogy a  tények meghamisítására nem vonatkozhat az alkotmányos védelem, ezért még a büntetőjogi szankcionálás sem eltúlzott abban az esetben, ha a  becsület csorbítására alkalmas tényt állító tudta, hogy a  közlése valótlan, vagy azért nem tudott annak valótlanságáról, mert a foglalkozása alapján elvárható körültekintést elmulasztotta. [18] Az Alkotmánybíróság a  szólásszabadság polgári jogi korlátozásaival kapcsolatban is alkalmazta a  közügyek vitatásához kötődő érveket. A válaszadás jogának a Ptk.-ba való beillesztését vizsgáló 57/2001. (XII. 5.) AB határozat hangsúlyozta, hogy „a korlátozás alkotmányosságának a  megítélésénél a  kiindulási pontot a  véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságának a demokratikus rendszer fenntartásában, a közösség tájékoztatásában és a közvélemény kialakulásában játszott különösen fontos szerepe jelenti. Ez  a  szerep előtérben áll és ezért e  szabadságjogok korlátozása szűk körben lehetséges olyankor, ha politikai vitáról, az  állam bírálatáról van szó” [57/2001. (XII. 5.) AB határozat, ABH 2001, 484, 494.]. [19] Végül az  Alkotmánybíróság a  médiajogi kérdéseket elbíráló 165/2011. (XII. 20.) AB határozatban is összefoglalta a  szólás- és sajtószabadság megalapozásával kapcsolatos felfogását, és az  önkifejezés szabadsága mellett hangsúlyozta a  demokratikus közvélemény polgárok általi alakításának fontosságát. „Az Alkotmánybíróság gyakorlatában tehát az  Alkotmány 61.  § (1)  bekezdésében megfogalmazott szabad véleménynyilvánítás joga kettős megalapozottsággal bír: a  véleményszabadság egyszerre szolgálja az  egyéni autonómia kiteljesedését és a  közösség oldaláról a  demokratikus közvélemény megteremtésének, fenntartásának a  lehetőségét. […]  A  sajtó  a  szólásszabadság intézménye. Így a  sajtószabadság, amennyiben a  szólás, a  közlés, a  vélemény szabad kinyilvánítását szolgálja, úgy védelme szintén kettős meghatározottságú: a  szubjektív alanyi jogi jelleg mellett a  közösség oldaláról a  demokratikus közvélemény megteremtését és fenntartását szolgálja. […] A  sajtószabadság jogának gyakorlása révén az  alapjog jogosultja aktív alakítója a  demokratikus közvéleménynek. A  sajtó ezen minőségében ellenőrzi a  közélet szereplőinek, intézményeinek tevékenységét, a  döntéshozatal folyamatát, tájékoztatja arról a  politikai közösséget, a  demokratikus nyilvánosságot (a »házőrző kutya« szerepe)” [165/2011. (XII. 20.) AB határozat, ABH 2011, 478, 503.]. [20] 1.3. Az  Alkotmánybíróság megvizsgálta, hogy az  Alaptörvény hatálybalépését követően a  jelen ügyben a  szólásés sajtószabadság értelmezése során mennyiben támaszkodhat a  korábban kialakított igazolásokra és érvekre. A  13/2013. (VI. 17.) AB határozatban foglaltak szerint az  Alkotmánybíróság „az újabb ügyekben vizsgálandó alkotmányjogi kérdések kapcsán felhasználhatja a  korábbi határozataiban kidolgozott érveket, jogelveket és alkotmányossági összefüggéseket, ha az  Alaptörvény adott szakaszának az  Alkotmánnyal fennálló tartalmi egyezése, az  Alaptörvény egészét illető kontextuális egyezősége, az  Alaptörvény értelmezési szabályainak figyelembevétele és a  konkrét ügy alapján a  megállapítások alkalmazhatóságának nincs akadálya, és szükségesnek mutatkozik azoknak a  meghozandó döntése indokolásába történő beillesztése” {13/2013.  (VI.  17.) AB határozat, Indokolás [32]}. Az  Alkotmánybíróságnak ezért figyelemmel kellett lennie mindenekelőtt azokra az  alkotmányszövegben megjelenő változásokra, amelyek az  Alaptörvény IX.  cikkében megfogalmazódtak a véleményszabadság körében. [21] A fent ismertetett alkotmánybírósági gyakorlat kialakulásának és megszilárdulásának idején az  Alkotmány 61.  § (1)  bekezdése arról rendelkezett, hogy a  Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a  szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a  közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze, a  (2)  bekezdés pedig arról, hogy a  Magyar Köztársaság elismeri és védi a  sajtó szabadságát. Az  alkotmánymódosító hatalom már 2010. július 7-i hatállyal akként módosította az  Alkotmány 61.  §-át, hogy az  első két bekezdés szövegének pontosítása mellett a  (3)  bekezdésben új rendelkezést iktatott be: „A demokratikus közvélemény kialakítása érdekében mindenkinek joga van a  megfelelő tájékoztatáshoz a  közügyek tekintetében.” Az  alkotmánymódosító hatalom tehát a  szólás- és sajtószabadság korábban értelmezett tartalmát nem érintette, sőt alkotmányi szinten is rögzítette e  jogok alkotmánybírósági gyakorlatban kimunkált kettős igazolását, és az  Alkotmányba építette a demokratikus közvélemény kialakulásának szempontját. [22] A 2012. január 1-jén hatályba lépő Alaptörvényben az  alkotmányozó az  így módosított Alkotmány szövegével tartalmilag azonos rendelkezéseket alkotott. A  IX.  cikk (1)  bekezdése szerint mindenkinek joga van a  véleménynyilvánítás szabadságához, a  (2)  bekezdés szerint pedig Magyarország elismeri és védi a  sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit. Az Alaptörvényben tehát a szólás- és sajtószabadság körében kezdettől fogva alkotmányi erővel jelenik meg a  demokratikus közvélemény feltételeinek kialakítására vonatkozó állami kötelezettség. Bár a  IX.  cikknek az Alaptörvény negyedik módosításával beiktatott (3) bekezdése a választási kampányidőszakban történő politikai reklámozás speciális szabályait rendezi, megemlítendő, hogy e  rendelkezés szintén a  demokratikus közvélemény minél teljesebb kialakulását jelöli meg céljaként. [23] Az Alkotmánybíróság mindezek alapján megállapította, hogy az  Alaptörvény megerősítette az  alkotmánybírósági gyakorlatban kialakult azt az  értelmezést, mely szerint a  szólás- és sajtószabadság kettős igazolással bír, azaz az egyéni önkifejezés, illetve a politikai közösség demokratikus működése szempontjából egyaránt kulcsfontosságú. Az  Alaptörvényben megerősített kettős igazolás pedig azt jelenti, hogy a  véleményszabadságnak az  alapjogok körében elfoglalt kitüntetett helyére vonatkozó értelmezés is változatlanul érvényes. Az  Alkotmánybíróság ezért a továbbiakban a korábbi határozatainak ismertetett érveit figyelembe véve és felhasználva bírálta el az indítványt. [24] A szólásszabadság értelmezésére vonatkozó érvek felhasználhatóságát a  jelen ügyben az  sem rontja le, hogy az  Alaptörvény IX.  cikkének szövege további különbségeket mutat a  szabad véleménynyilvánításra vonatkozó korábbi alkotmányszöveghez képest, és e  különbségek közül a  IX.  cikk (4)  bekezdése kifejezetten a  személyiségvédelem körébe tartozik. Az  Alaptörvény negyedik módosításával bekerült rendelkezés szerint a  véleménynyilvánítás szabadságának a  gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a  megsértésére. Az  Alkotmánybíróság szólásszabadság-értelmezésének ugyanakkor kezdettől fogva sarokköve volt az, hogy mások emberi méltósága a  véleményszabadság korlátja lehet [Abh1., ABH 1992, 167, 174.]. Az  alapjogok korlátozásának általános szabályaiból következően a  lényeges alkotmányossági kérdés az  volt, és továbbra is az, hogy az  emberi méltóság védelmét szolgáló szabályozás mely esetben minősül a  szólásszabadság szükséges és arányos korlátozásának [Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése]. Az emberi méltóság védelméhez való jog ugyanis csak az emberi státusz jogi meghatározójaként korlátozhatatlan, míg mint általános személyiségi jog és a belőle fakadó részjogok korlátozhatók. Az Alkotmánybíróság a véleménynyilvánítás szabadsága és más alapjogok, így különösen az  emberi méltóság tiszteletben tartásához való jog ütközése kapcsán mindig is annak az  alapvető tételnek a  figyelembevételével járt el, hogy „[a] vélemény szabadságával szemben mérlegelendő korlátozó törvénynek nagyobb a súlya, ha közvetlenül másik alanyi alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál” [Abh1., ABH 1992, 167, 178.]. Ennek megfelelően mások emberi méltósága az  alkotmányos joggyakorlatban eddig is a  szólásszabadság egyértelmű korlátjának minősült, és az  Alkotmánybíróság a  szólás- és sajtószabadság értelmezését, így a közszereplők bírálhatóságával összefüggő korábbi érveit is ennek tükrében dolgozta ki. [25] 2.1. Az Alkotmánybíróság az indítvány elbírálásakor figyelembe vette továbbá az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) esetjogát is. Magyarország ugyanis az  1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az  emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) részes állama, ezért az  Alkotmánybíróság a  magyar alkotmányos mércék kidolgozásakor a  jogvédelem minimális követelményeiként érvényesíti az  Egyezményt értelmező EJEB joggyakorlatának szempontjait {61/2011. (VII. 13.) AB határozat, ABH 2011, 290, 321.; megerősítette például: 22/2013. (VII. 19.) AB határozat, Indokolás [16]}. [26] Az EJEB gazdag gyakorlattal rendelkezik azoknak a  sajátos mércéknek a  kidolgozásában, amelyek a  közügyek vitatása során elhangzott véleménynyilvánítások korlátozhatóságára vonatkoznak. E sajátos mércék az Egyezmény 10.  cikkében biztosított szólásszabadság értelmezésének azt az  általánosan meghatározó elvét bontják ki a  közügyek vitatása körében, mely szerint ez  a  szabadság a  demokratikus társadalom alappilléreinek egyikeként mind a  társadalmi haladásnak, mind az  egyén kibontakozásának alapvető feltétele, amely a  sértő, meghökkentő vagy aggodalmat keltő véleményeket is védelmezi [EJEB, Handyside kontra Egyesült Királyság (5493/72), 1976.  december 7., 49. bekezdés; megerősítette például: EJEB, Observer és Guardian kontra Egyesült Királyság (13585/88), 1991. november 26., 59. bekezdés]. [27] A személyiségvédelemmel szemben a  közéleti viták szabadságának javára első ízben a  Lingens kontra Ausztria ügyben ítélt az  EJEB. Leszögezte, hogy a  politikai viták szabadsága a  demokratikus társadalom legbensőbb lényegéhez tartozik, a  sajtó szabadsága pedig szoros kapcsolatban áll a  politikusok elképzeléseiről és tevékenységéről való véleményformálással. Mindezzel összhangban az  EJEB kifejtette, hogy a  kritika megengedhetőségének határai tágabbak a  politikusok esetében, mint magánszemélyek esetében. Kétségtelen ugyan, hogy mások jó hírneve védelmet érdemel a  szólásszabadsággal szemben, és ez  a  védelem a  politikusokat is megilleti, ám az ő esetükben a követelményeket a közügyek szabad vitatása érdekének figyelembevételével kell megállapítani. Az ennek elmulasztásával alkalmazott szankció gátolja a sajtót abban, hogy a közösség életét érintő ügyek nyilvános vitájához hozzájáruljon, és ellássa a közösség „házőrző kutyájának” feladatát. Az EJEB hangsúlyozta, hogy különbséget kell tenni tényállítások és értékítéletek között, mivel utóbbiak körében a valóság bizonyítása nem követelhető meg [EJEB, Lingens kontra Ausztria (9815/82), 1986. július 8., 42–47. bekezdések]. [28] A Lingens kontra Ausztria ügyben kifejtett érvek alapján az EJEB következetesen úgy foglal állást, hogy a politikai véleménynyilvánítások az  Egyezmény 10. Cikkének kiemelt védelme alatt állnak. Ez  még inkább felerősíti annak a  – szóláskorlátozásokra általánosan irányadó – tételnek a  jelentőségét, mely szerint a  véleményszabadság alóli kivételeket megszorítóan kell értelmezni [egyik legutóbbi megerősítés: EJEB, Cholakov kontra Bulgária (20147/06), 2013. október 1., 29–31. bekezdések]. [29] A közügyekben eljáró politikusok tágabb bírálhatósága melletti további érvként fejtette ki az  EJEB, hogy a  politikusok tudatosan és elkerülhetetlenül kiteszik magukat annak, hogy az  újságírók, illetve a  szélesebb közvélemény egyaránt szoros figyelemmel kövesse minden szavukat és cselekedetüket. Ebből következően nekik nagyobb türelemmel kell lenniük a kritikákkal szemben, különösen akkor, amikor ők maguk is a nyilvános vitában vesznek részt [EJEB, Oberschlick kontra Ausztria (11662/85), 1991. május 23., 59. bekezdés]. [30] Az EJEB joggyakorlata később azt is egyértelművé tette, hogy a közügyekkel összefüggésben kifejtett vélemények fokozott védettsége nem korlátozódik csupán a  szűken vett politikai vitákra és a  politikusokra. Egyrészt a pártpolitikai vitákon túl a közösséget érintő egyéb kérdések megvitatásának szabadságát is különös erővel védi a véleménynyilvánítás Egyezményben biztosított joga [EJEB, Thorgeirson kontra Izland (13778/88), 1992. június 25., 64. bekezdés]. Másrészt az  EJEB nem csupán azokban az  esetekben hívja fel a  közügyek vitatásának kiemelkedő jelentőségű érvét, amelyekben a  vitatott megszólalás politikusokra vagy hivatalos személyekre vonatkozik, hanem akkor is, ha az  adott közérdekű kérdés magánszemélyeket (is) érint. Utóbbi esetben a  magánszemélyek tűrésküszöbének is emelkednie kell [EJEB, Bladet Tromsø és Stensaas kontra Norvégia (21980/93), 1999. május 20.]. [31] A sajátos mércék alkalmazása szempontjából tehát nem önmagában az  érintett személy státuszának, hanem a  vélemény közügyekhez kapcsolódó jellegének van meghatározó szerepe. A  közéleti szereplők, különösen a  politikusok tekintetében ugyanakkor olyan eset is előfordulhat, amikor a  közügyek megvitatásához fűződő speciális körülmények között nem is csupán magával a  közszerepléssel, hanem az  érintett magánéletével kapcsolatban is figyelembe kell venni a  közvélemény tájékozódáshoz való jogát [EJEB, Von Hannover kontra Németország (no. 2) (40660/08 és 60641/08), 2012. február 7., 110. bekezdés]. [32] Rámutat ugyanakkor az Alkotmánybíróság arra, hogy az EJEB joggyakorlatának összetett szempontrendszere még a  közhatalmat gyakorlók körén belül is figyelemmel van további körülményekre, mivel a  közhatalmat gyakorló, illetve közszereplő politikusokra vonatkozó érvek nem feltétlenül azonos erővel állják meg a helyüket valamennyi közszolga esetében. Kétségtelen, hogy a  kritika lehetőségének mindegyikük esetében tágabbnak kell lennie, de nem feltétlenül kell elérnie a  politikusokra irányadó mértéket [EJEB, Thoma kontra Luxembourg (38432/97), 2001. március 29., 47. bekezdés]. Ezzel összhangban az EJEB tekintetbe veszi például, hogy az  igazságszolgáltatás szereplői, kiváltképp a  bírák sérülékenyebbek a  személyüket ért bírálatok esetén. Ezért bár a  bírói ítéletekkel kapcsolatban is széles körben biztosítani kell a  közügyek vitatásának szabadságát, a  bírák személyét ért kritika esetében az  EJEB hozzátette, hogy az  igazságszolgáltatásba vetett közbizalom megóvása érdekében a  bírákat meg kell védeni a  megalapozatlanul romboló támadásoktól, különös tekintettel arra, hogy ők hivatali szabályaik értelmében nem védekezhetnek e  támadásokkal szemben [EJEB, De Haas és Gijsels kontra Belgium (19983/92), 1997. február 27., 37. bekezdés]. [33] Hangsúlyozza az  Alkotmánybíróság, hogy noha a  fenti tételeket az  EJEB többnyire a  véleménynyilvánítás szabadságának büntetőjogi korlátozásai kapcsán fejtette ki először, következetesen alkalmazta őket más jogágakban felmerült jogkövetkezmények tekintetében is. Így például a  Wabl kontra Ausztria vagy a  Jerusalem kontra Ausztria ügyben polgári jogi, míg a  Print Zeitungsverlag Gmbh. kontra Ausztria ügyben médiajogi szabály alapján alkalmazott joghátrányok, köztük kártérítés megítélésénél volt figyelemmel a  hivatkozott érvekre [EJEB, Wabl kontra Ausztria (24773/94), 2000. március 21. és EJEB, Jerusalem kontra Ausztria (26958/95), 2001. február 27., valamint EJEB, Print Zeitungsverlag Gmbh. kontra Ausztria (26547/07), 2013. október 10.]. A  politikai szólásszabadság különös védelme tehát az  EJEB joggyakorlatában az  egész jogrendszert átható követelmény, amelyet – egyéb körülményekre is tekintettel, de – minden esetben alkalmazni kell, amikor a vitatott véleménynyilvánítás a közösséget érintő kérdésben, a közügyek megvitatása során hangzik el. [34] 2.2. Az  Alkotmánybíróság megemlíti azt is, hogy a  közügyek vitájában tett véleménynyilvánítások fokozott védelmére, ezzel összefüggésben pedig a közéleti szereplők tágabb körű bírálhatóságára vonatkozó alkotmányjogi érvek a  fejlett demokráciák közösen vallott tételei. Ennek szemléltetésére a  Magyarország számára irányadó EJEB esetjogának részletesebb ismertetését követően az Alkotmánybíróság röviden utal az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának (a továbbiakban: Legfelsőbb Bíróság) gyakorlatára is. A  jó hírnév védelme és a  szólásszabadság közötti egyensúly megtalálására a Legfelső Bíróság szintén olyan szempontrendszert dolgozott ki, amely a sértett státuszára, illetve a  vitatott szólás közügyeket érintő jellegére egyaránt tekintettel van. Az  Alkotmánybíróság az alábbiakban e szempontrendszer elvi tételeit emeli ki. [35] A Legfelsőbb Bíróságnak a  New York Times v. Sullivan ügyben kidolgozott alapvető tesztje szerint a  köztisztséget viselők hivatalos tevékenységére vonatkozó rágalmazó állítás miatt kizárólag akkor lehet alkotmányosan kártérítést megítélni, ha bizonyítják, hogy a  közlő rosszhiszemű volt, azaz tudatában volt annak, hogy állítása valótlan tényt tartalmazott, vagy azért nem tudott annak valótlanságáról, mert igazságtartalmának vizsgálatakor súlyosan gondatlanul járt el. A  teszt mögötti alkotmányos érv szerint a  közéleti vitáknak zavartalannak, erőteljesnek és nyíltnak kell lenniük [376 U.S. 254 (1966)]. [36] A Legfelsőbb Bíróság a  New York Times-mércét később kiterjesztette mind a  köztisztségre kandidálókat, mind általában véve a  közszereplőket érintő állításokra. A  Gertz v. Welch ügyben kifejtett indokolása szerint a  közszereplők egyrészt – a  köztisztséget viselőkhöz hasonlóan – általában könnyen hozzáférnek a  hatékony válaszadáshoz szükséges kommunikációs csatornákhoz, másrészt jellemzően ők maguk döntenek a  nyilvánosság előtti szereplés mellett, amivel önként teszik ki magukat a  hírnevüket sértő állítások nagyobb kockázatának. A  Legfelső Bíróság ezzel összefüggésben arra is rámutatott, hogy míg az  alkotmány alapján nem léteznek hamis vélemények, addig a hamis tényállítások nem hordoznak alkotmányos értéket, mégis bizonyos körben utóbbiak is szükségszerű velejárói a szabad vitának [418 U.S. 323 (1974)]. [37] A Legfelsőbb Bíróság összetett szempontrendszeréből az Alkotmánybíróság azt emeli még ki, hogy a hírnévrontó állítások megítélésében az  érintett közszereplői státusza mellett a  szóban forgó állítás közügyekhez kapcsolódó jellege is hangsúlyt kap, így még a  közszereplésen kívüli esetek sem alkotnak egy csoportot. A  Legfelső Bíróság más tesztet alkalmaz akkor, amikor egy magánszemélyt a  közügyek vitatásával kapcsolatban ér rágalmazás, mint akkor, amikor ugyanannak a  magánszemélynek a  jó hírnevét közérdeket nem hordozó ügyben sértik meg. A  Dun  &  Bradstreet v. Greenmoss Builders ügyben kifejtett indokolás szerint a  szólásoknak nem azonos az  alkotmányos jelentőségük: a  közügyek vitatása az  alkotmányos védelem legbensőbb lényegéhez tartozik, míg a kizárólag magánérdekeket érintő beszédnek kisebb az alkotmányos jelentősége [472 U.S. 749 (1985)]. IV. [38] 1. Az  Alkotmánybíróság mindezek után a  korábbi gyakorlatában, valamint az  EJEB esetjogában megjelenő – és a fejlett demokráciák által közösen vallott – elvi tételeket is figyelembe véve értelmezte az Alaptörvény IX. cikkében foglalt szólás- és sajtószabadságot. [39] 1.1. A  szabad véleménynyilvánításhoz való jog kitüntetett helyet foglal el az  Alaptörvény alapjogi rendjében. A  véleményszabadságnak ez  a  kitüntetett szerepe kettős igazolással bír: mind az  egyén, mind pedig a  közösség szempontjából különösen becses jogról van szó. A  szabad szólás lehetősége egyrészt nélkülözhetetlen az  egyéni autonómia kiteljesítéséhez, hiszen a  személyiség kibontakoztatása teljes mértékben elképzelhetetlen anélkül, hogy bárki szabadon, tartalmi kötöttségek nélkül közölhesse másokkal nézeteit, gondolatait. A  szabad személyek szabad önkifejezése az  Alaptörvényen alapuló alkotmányos rend egyik lényegi eleme és értelme. Másrészt a szólásszabadság a demokratikus, plurális társadalom és közvélemény fundamentuma. A társadalmi, politikai viták szabadsága és sokszínűsége nélkül nincs demokratikus közvélemény, nincs demokratikus jogállam. A demokratikus közvélemény azt kívánja meg, hogy a  társadalom valamennyi polgára szabadon fejthesse ki gondolatait, és ezzel a  közvélemény alakítójává válhasson. A  közösség szellemi gazdagodására a  véleményszabadság széles körű biztosítása vezet, hiszen a téves, elvetendő nézetek kiszűrése is csak nyílt közvitában lehetséges. A szólásszabadság szubjektív jogának biztosítása mellett tehát az államnak a demokratikus közvélemény kialakulása és fennmaradása érdekében is őrködnie kell a véleménypluralizmus fölött. [40] A sajtószabadság – amely felöleli valamennyi médiatípus szabadságát – a  szólásszabadság intézménye. A  sajtó ugyanis – tevékenységének egyre összetettebb és szerteágazóbb jellege mellett is – mindenekelőtt a véleménynyilvánításnak, a véleményformálásnak és a véleményalkotáshoz nélkülözhetetlen információszerzésnek az  eszköze. A  szólásszabadság kitüntetett jellege e  tekintetben a  sajtószabadságra is vonatkozik, és vonatkozik rá a  szabadság kettős igazolása is: a  sajtószabadság jelentőségét a  szubjektív alapjog és a  demokratikus közvélemény alkotmányos intézménye egyaránt igazolja. Az Alaptörvény IX. cikke (2) bekezdése ennek megfelelően a  sajtószabadság elismerése mellett a  demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeinek biztosításáról is rendelkezik. [41] Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy a szólás- és sajtószabadság kétféle igazolása és tartalma, azaz az egyéni önkifejezésre fókuszáló alanyi, valamint a  demokratikus közvéleményt középpontjába állító intézményi oldal nem versengő, még kevésbé egymást gyengítő érvek, hanem egymást kölcsönösen kiegészítő és támogató alkotmányos szempontok. Előfordulhat, hogy hol az  egyik, hol a  másik oldal kerül előtérbe, de összességében – és egyes alkotmányjogi kérdéseknél egészen konkrétan is – erősítik egymást. Egyértelműen ilyen alkotmányjogi kérdésnek minősül a szólásszabadság és a közéleti szereplők személyiségvédelme kollíziójának problémája. [42] 1.2. A  szólásszabadság kitüntetett szerepe azzal jár, hogy egyrészt csak kivételes jelleggel kell engednie a  korlátozására felhozott más jogokkal, illetve alkotmányos értékekkel szemben, másrészt a  szabad véleménynyilvánítást korlátozó törvényeket megszorítóan kell értelmezni. „A vélemény szabadságával szemben mérlegelendő korlátozó törvénynek nagyobb a  súlya, ha közvetlenül másik alanyi alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál, kisebb, ha ilyen jogokat csakis mögöttesen, valamely »intézmény« közvetítésével véd, s legkisebb, ha csupán valamely elvont érték önmagában a tárgya (pl. a köznyugalom)” [Abh1., ABH 1992, 167, 178.]. A korlátozásnál is figyelemmel kell lenni a szólásszabadság kettős, egymást erősítő igazolására, azaz a jogalkotónak „a véleménynyilvánítási szabadság alkotmányos határait úgy kell meghatároznia, hogy azok a véleményt nyilvánító személy alanyi joga mellett a közvélemény kialakulásának, illetve szabad alakításának a demokrácia szempontjából nélkülözhetetlen érdekét is figyelembe vegyék” [Abh1., ABH 1992, 167, 172.]. A  sajtószabadságra szintén vonatkoznak a  szólásszabadság korlátozásánál irányadó tételek, azzal együtt, hogy azoknak a  sajtó működésének sajátosságaihoz igazodva kell érvényesülniük. [43] Az emberi méltóság alkotmányos helyéből egyenesen következik, hogy az  még a  kitüntetett szereppel bíró véleményszabadságnak is korlátja lehet. Az  Alaptörvény IX.  cikk (4)  bekezdése szövegszerűen is egyértelművé tette ezt. Nem vitás tehát, hogy a  szólásszabadságnak az  emberi méltósággal szemben adott esetben meg kell hajolnia. Az  alapjogok korlátozásának az  Alaptörvény I.  cikk (3)  bekezdésében foglalt általános szabályából következően ugyanakkor az  alkotmányossági kérdés ez  esetben is mindig az, hogy pontosan mely esetben kell a  szólásszabadságnak engednie, azaz annak az  emberi méltóság védelmét szolgáló korlátozása mely esetben minősül szükségesnek és arányosnak. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az  adott szabályozás emberi méltósággal való bármilyen összefüggése önmagában nem igazolhatja a  szólásszabadság korlátozását. Ellenkező esetben a szólásszabadság tartalma kiüresedne, mivel az emberi méltósággal, illetve az abból fakadó jogokkal a jogszabályi rendelkezések rendkívül széles köre áll közelebbi vagy távolabbi kapcsolatban. Az  emberi méltóság védelméhez való jog csak az  emberi státusz jogi meghatározójaként korlátozhatatlan, míg mint általános személyiségi jog és a belőle származó személyiségi jogok korlátozhatók. Ez  jelenik meg az új Ptk. 2:44. §-ában foglalt rendelkezésben, amely kivétel a 2:43. §-ban nevesített személyiségi jogok védelmének főszabálya alól. [44] Az Alkotmánybíróságnak ezért azt kell vizsgálnia, hogy a konkrét esetben felmerülő alkotmányossági szempontok alapján indokoltnak tekinthető-e a  szólásszabadság korlátozása az  emberi méltóság védelmében. Ennek során figyelemmel kell lenni arra is, hogy az  emberi méltóságból fakadó egyes jogoknak az  Alaptörvény önálló rendelkezésben is védelmet nyújt. Az  Alaptörvény VI.  cikk (1)  bekezdése alkotmányos szinten rendelkezik a magánélet és a jó hírnév tiszteletben tartásához fűződő jogról. [45] 1.3. A  közügyekkel összefüggő vélemény kinyilvánításának szabadsága a  szólás- és sajtószabadság legbensőbb védelmi köréhez tartozik, mivel különös erővel és egyértelműséggel vonatkozik rá a  szólásszabadság kettős igazolása. Az egyéni önkifejezés szabadsága felől nézve a közösség ügyeiben való megszólalás, ezáltal a társadalmi folyamatokban való aktív részvétel a  személyiség kibontakoztatásának egyik kiemelkedően fontos terepe. A demokratikus közvélemény és akaratképzés közösségi szempontja alapján pedig éppen a sokszínű társadalmi és politikai nézetek szabad kifejezése minősül a legmeghatározóbb követelménynek. [46] A közéleti véleménynyilvánítás fontosságának hangsúlyozása nem jár azzal, hogy más típusú szólásokra ne vonatkoznának azok a  megfontolások, amelyeket az  Alkotmánybíróság a  véleményszabadság kitüntetett alapjogi helyzetével összefüggésben kifejtett, de azt eredményezi, hogy a  politikai és egyéb közügyeket érintő beszéd korlátozásánál ezeket a megfontolásokat különösen nagy szigorral kell érvényre juttatni. [47] A közügyek megvitatása körében elhangzó véleménynyilvánítás és a  rá vonatkozó védelem fókuszában elsődlegesen nem a  szólással érintett személyek státusza áll, hanem az, hogy a  megszólaló valamely társadalmi, politikai kérdésben fejtette ki nézeteit. A  közéleti véleménynyilvánításra vonatkozó alkotmányos szempontok eszerint egyfelől tágabb körben lehetnek irányadók, mint a  közhatalom gyakorlóit vagy a  hivatásszerűen közszereplést vállalókat érintő vélemények köre, másfelől viszont nem állítható, hogy a közéleti szereplőket érintő bármely – köztük a közügyekkel semmilyen kapcsolatban nem álló – közlést e szempontok szerint kell megítélni. [48] A közéleti szereplőkre vonatkozó beszéd mindazonáltal a  politikai véleménynyilvánítás központi alkotóeleme. A  közügyek megvitatásának lényegi részét jelentik a  közügyek alakítóinak tevékenységét, nézeteit, hitelességét érintő megnyilvánulások. A társadalmi, politikai viták jelentős részben éppen abból állnak, hogy a közélet szereplői, illetve a  közvitában – jellemzően a  sajtón keresztül – résztvevők egymás elképzeléseit, politikai teljesítményét és azzal összefüggésben egymás személyiségét is bírálják. A  sajtónak pedig alkotmányos küldetése, hogy a közhatalom gyakorlóit ellenőrizze, aminek szerves részét képezi a közügyek alakításában résztvevő személyek és intézmények tevékenységének bemutatása és – akár rendkívül éles hangú – kritikája. Annak ellenére tehát, hogy a  közéleti véleménynyilvánítás fókuszában maguk a  közügyek – nem pedig a  közszereplők – állnak, a  közügyek alakítóinak személyiségét érintő megnyilvánulások túlnyomó része szükségszerűen és elkerülhetetlenül a politikai véleménynyilvánítás védelmi körébe tartozik. A  közügyek vitatásának kiemelkedő alkotmányos jelentősége ezért azzal jár, hogy a  közéleti szereplők személyiségének védelmében a  szólás- és sajtószabadság szűkebb körű korlátozása felel csak meg az Alaptörvényből levezethető követelményeknek. Különösen fontos alkotmányos érdek, hogy a polgárok és a sajtó bizonytalanság, megalkuvás és félelem nélkül vehessenek részt a társadalmi és politikai vitákban. Ellene hatna ennek, ha a  megszólalóknak a  közéleti szereplők személyiségvédelmére tekintettel széles körben kellene tartaniuk a  jogi felelősségre vonástól (Abh2., ABH 1994, 219, 229.). E követelmények a büntetőjogi felelősségre vonáson túl a  polgári jogi jogkövetkezmények tekintetében is irányadók. A  kártérítések – az  új Ptk. rendszerében: sérelemdíjak – alkalmazásának szélesre tárt lehetősége szintén komoly visszatartó erőt jelenthet a közvitában való részvételtől. [49] 1.4. A  véleménynyilvánítás szabadsága az  értékítéletet kifejező, az  egyén személyes meggyőződését közlő megszólalásokra attól függetlenül kiterjed, hogy a  vélemény értékes vagy értéktelen, helyes vagy helytelen, tiszteletre méltó vagy elvetendő. A  tényállítást tartalmazó megnyilvánulások szintén részei a  szólásszabadságnak. Egyrészt valamely tény közlése is kifejezhet személyes véleményt, másrészt tényközlések nélkül a véleményformálás is ellehetetlenülne. A  szólás- és sajtószabadság határainak megvonásánál mindazonáltal indokolt különbséget tenni az értékítéletek és a tényállítások védettsége között (Abh2., ABH 1994, 219, 230.). Míg vélemények esetében a  hamisság bizonyítása értelmezhetetlen, addig a  bizonyíthatóan hamis tények önmagukban nem állnak alkotmányos védelem alatt. [50] A politikai véleménynyilvánítás fokozott védelme mind a  közügyekben megfogalmazott értékítéletekre, mind pedig a  közügyek körébe tartozó tényállításokra vonatkozik. Egyfelől a  demokratikus jogállam intézményeinek és a  demokratikus közéletet hivatásszerűen alakító politikusoknak a  szabad bírálata, működésük, tevékenységük kritikája a társadalom tagjainak, az állampolgároknak, valamint a sajtónak olyan alapvető joga, amely a demokrácia lényegi eleme. Másfelől a  tények közlése tipikusan a  vélemények alapja, ezért még az  alkotmányos értékkel egyébként nem bíró, utóbb hamisnak bizonyult tények esetében is indokolt, hogy a  jogi felelősségre vonás során a felróhatóság és az esetleges joghátrányok mértékének meghatározása körében figyelembe vegyék a közéleti viták minél szabadabb folyásának érdekét. [51] 2. Az Alkotmánybíróság ezt követően megvizsgálta, hogy az  indítványban támadott szabály mennyiben felel meg a kifejtett alkotmányossági követelményeknek. [52] Az új Ptk. 2:44.  §-ának rendelkezése szerint a  közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a  közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét méltányolható közérdekből, szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja. A  jogalkotó tehát az  új polgári jogi kódex megalkotásakor alapvetően figyelemmel volt a  közügyek vitatásával kapcsolatban kifejtett alkotmányossági szempontokra, és törvényi alapot teremtett a  közéleti szereplők személyiségvédelmének szűkítéséhez. E  törvényi alapon a  jogalkalmazóknak lehetőségük van arra, hogy kidolgozzák a  közéleti szereplők bírálhatóságának pontos mércéit. A  kérdéskör összetett szempontrendszerére tekintettel ugyanis nem adható minden egyes esetre érvényes, mechanikusan alkalmazható jogszabályi mérce a politikai véleményszabadság és a személyiségvédelem ütközésének feloldására, ezért a  jogalkalmazók vannak abban a  helyzetben, hogy mérlegeljék a  felmerülő releváns körülményeket. Ennek során mindig figyelemmel kell lenniük a  közügyekhez kapcsolódó társadalmi-politikai véleménynyilvánítás fokozott védelmére. Az  új Ptk. ehhez a  mérlegeléshez három szempontot fogalmaz meg: a  közéleti szereplő személyiségvédelme korlátozásának feltétele, hogy méltányolható közérdekből kerüljön rá sor, szükséges és arányos mértékben történjék, és ne járjon az emberi méltóság sérelmével. A vizsgált szabályozás úgy értelmezhető, hogy az  három, együttes feltételtől teszi függővé a  szólásszabadság gyakorlását, ha az  közéleti szereplő személyiségvédelmének kérdését veti fel. [53] Az Alkotmánybíróságnak a  jelen esetben, elvont normakontroll eljárásban arra van lehetősége, hogy megvizsgálja, ezek a  mérlegelési szempontok in abstracto összhangban állnak-e az  Alaptörvényből levezethető követelményekkel. Az  alkotmányosnak talált mérlegelési szempontok között a  jogalkalmazói gyakorlatnak a  szólásszabadsággal összhangban lévő alakítása és részletezése in concreto a  bíróságok feladata, amely fölött az Alkotmánybíróság más hatáskörei révén gyakorolhat alkotmányossági kontrollt. [54] Bár az  alapvető jogok biztosának indítványa az  új Ptk. rendelkezésének csak a  „méltányolható közérdekből” feltételét kifogásolta – a  másik két feltételt alkotmányosnak tartva –, a  szabály egyik elemének alkotmányosságát nem lehet a  többitől függetlenül megítélni, ezért az  Alkotmánybíróság mindhárom feltételre tekintettel vizsgálta az  indítványban foglaltakat. Az  új Ptk. szövegezése a  személyiségvédelem oldaláról közelíti meg a  kérdést, és a  közéleti szereplő személyiségi jogai védelmének korlátozhatóságáról szól, ugyanakkor az  Alkotmánybíróság a  szóban forgó feltételeket a  szólás- és sajtószabadság érvényesülése felől értékelte. E  tekintetben a  személyiségvédelem korlátozhatóságának feltételeivel a  jogalkotó a  szólás- és sajtószabadság érvényesülésének határait jelölte ki, aminek meg kell felelnie az  alapjog-korlátozásra vonatkozó, az  Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében foglalt alkotmányos követelményeknek. [55] Az Alkotmánybíróság a  fent kifejtettek alapján megállapítja, hogy az  emberi méltóságból fakadó személyiségvédelem – másoknál szűkebb körben, de – a  közéleti szereplők esetében is korlátozhatja a véleménynyilvánítás szabadságát. Az Alaptörvény emberi méltóságot védő II. cikkére, illetve a magánélet és a jó hírnév tiszteletben tartásáról rendelkező VI.  cikk (1)  bekezdésére tekintettel tehát a  szólás- és sajtószabadságnak az új Ptk. 2:44. §-ából következő korlátozásának a szükségessége a nevesített személyiségi jogokkal összefüggésben elvont módon fennáll. Az  Alkotmánybíróságnak ugyanakkor vizsgálnia kellett, hogy a  rendelkezésben foglalt konkrét feltételek is összhangban vannak-e a  korlátozás alkotmányossági követelményeivel [Alaptörvény I.  cikk (3) bekezdése]. [56] 2.1. A  közügyek szabad vitatását szolgáló véleménynyilvánítás az  új Ptk. rendelkezése szerint „szükséges és arányos mértékben” korlátozhatja csak a  közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét. Az  Alkotmánybíróság szerint a  szólásszabadság elsőbbségének ez  a  feltétele az  Alaptörvény I.  cikk (3)  bekezdésének a  jogalkalmazás számára előírt konkretizálása, és összhangban áll az  Alaptörvény IX.  cikkéből levezetett követelményekkel is, amelyek szerint a  véleményszabadság és a  személyiségvédelem kollízióját a  közügyek vitatása körében összetett szempontrendszerrel kell feloldani. Ennek megfelelően ez  a  feltétel – jóllehet nem a  magán-, hanem az  alkotmányjogban használt általános kifejezésekhez tapad – szükséges és elégséges mozgásteret biztosít a jogalkalmazás számára ahhoz, hogy a politikai véleménynyilvánítás határainak mércéit kidolgozza. [57] A jogalkalmazás során mindenekelőtt arra kell tekintettel lenni, hogy mivel a  politikai véleményszabadság fókuszában elsősorban maguk a  közügyek, nem pedig a  közszereplők állnak, a  közügyekre vonatkozó szólások mindegyike fokozott védelem alá tartozik, és ezáltal korlátozza az általa érintettek személyiségi jogainak védelmét. A  személyiségvédelem korlátozottsága tehát nem csupán a  hivatásszerűen közszereplést vállalók esetében érvényesülő szabály, hiszen a közügyek vitatása adott esetben – a konkrét társadalmi vita erejéig – annál szélesebb személyi kört érinthet. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azonban a megszólalással érintett személy státuszát sem: a  közhatalmat gyakorló személyek és a  közszereplő politikusok esetében a  személyiségvédelem korlátozottsága mindenki máshoz képest szélesebb körben minősül „szükségesnek és arányosnak”. Egyrészt ők a  saját döntésük alapján váltak a  közügyek másoknál aktívabb alakítóivá, vállalva ezzel az  érintett közösség nyilvánossága előtti értékeléseket és bírálatokat is, ezért a közügyek vitatása körében őket érintő vagy minősítő, a személyüket támadó véleménynyilvánításokat nagyobb türelemmel kell tűrniük. Másrészt a  közhatalmat gyakorlók és a  közszereplő politikusok mindenki másnál szélesebb körben és hatékonyabban tudnak élni a tömegkommunikációs eszközökkel az  őket ért támadásokkal szemben. Harmadrészt az  ő esetükben a  személyüket ért bírálatot és minősítést a  társadalmi nyilvánosság eleve másként, a  demokratikus vita szükségszerű részeként, jellemzően a  különböző politikai érdekek mentén értelmezendő megnyilvánulásként kezeli. Magyarországon az  elmúlt időszakban kialakultak a  plurális politikai nyilvánosság működésének sajátosságai, amelyek között a  közéleti viták során elhangzottakat a társadalom kellő körültekintéssel tudja értékelni. [58] Amennyiben ezek az  érvek a  közhatalom egyes gyakorlóinál hivatásuknál fogva gyengülnek, annyiban a  személyiségvédelem felerősödhet: a  bírák például a  szolgálati jogviszonyukra vonatkozó szabályok alapján nincsenek abban a  helyzetben, hogy a  nyilvánosság előtt megvédjék magukat a  támadásokkal szemben, ezért a  bírói ítéletek nyilvános vitatásának széles körű biztosítása mellett arra is figyelemmel kell lenni, hogy a  bíróságokba vetett, a  jogállami működéshez elengedhetetlen közbizalmat a  bírák személyét érő alaptalan, szélsőséges támadások ne ássák alá. [59] A bíróságoknak mindezek figyelembevétele mellett biztosít lehetőséget az új Ptk. 2:44. §-ának „szükséges és arányos mértékben” kitétele arra, hogy a közéleti szereplők személyiségi jogai korlátozhatóságának mércéit kialakítsák. [60] 2.2. A  politikai véleménynyilvánítás szabadságának határait az  új Ptk. szerint úgy kell meghúzniuk a  jogalkalmazóknak, hogy e  szabadság gyakorlása a  közéleti szereplők esetében se járjon az  emberi méltóság sérelmével. Az  Alkotmánybíróság szerint önmagában ez  a  feltétel is összhangban áll az  Alaptörvény IX.  cikkével, hiszen az  emberi méltóság a  véleménynyilvánítás szabadságának korlátja lehet. Az  új Ptk. e  feltételében megnyilvánuló alkotmányossági szempontok szerint bizonyos körben a  közéleti szereplők emberi méltósága is védelemre szorul a  szólásszabadsággal szemben. A  joggyakorlat alkotmányosságának kérdése az  új Ptk. vizsgált rendelkezésével összefüggésben ugyanakkor e  tekintetben is azon múlik, a  jogalkalmazók a  közügyek szabad vitatását biztosító teszteket dolgoznak-e ki arra nézve, hogy a  konkrét esetekben – vagyis nevesített személyiségi jog vagy az általános személyiségi jog védelmére irányuló igény személyes érvényesítésekor – mikor kell meghajolnia a  szólásszabadságnak a  közéleti szereplő emberi méltóságával, illetve magánéletével vagy jó hírnevével szemben. Az  új Ptk. 2:42.  §-ában foglalt emberi méltóság korlátozhatatlan aspektusa csak az  emberi státuszt alapjaiban tagadó véleménynyilvánítások egészen szűk körében jelenti a szólásszabadság abszolút határát. [61] Ebben a  körben az  Alkotmánybíróság a  polgári jogi felelősségre vonás esetében is irányadónak tartja, hogy a  demokratikus jogállam intézményeinek és a  demokratikus közéletet hivatásszerűen alakító politikusoknak a  szabad bírálata, működésük, tevékenységük ellenőrzése és kritikája – legyen az  akár rendkívül éles hangú vagy támadó – a társadalom tagjainak, az állampolgároknak, illetve a sajtónak olyan alapvető joga, amely a demokrácia lényegi eleme. Az  Alkotmánybíróság álláspontja ebből következően az, hogy a  közügyekkel összefüggésben megfogalmazott, közhatalmat gyakorló személyre vagy közszereplő politikusra vonatkozó, értékítéletet kifejező véleménynyilvánítás főszabály szerint polgári jogi felelősségre vonásnak sem lehet alapja. A  korábban kifejtett érvek – különösen a  közszereplés önkéntes vállalása, illetve a  hatékony kommunikációs lehetőségek, továbbá a  vitákon alapuló politikai nyilvánosság mint értelmezési keret – ebben a  személyi körben indokolatlanná teszik, hogy a közügyek vitatásához kapcsolódó értékítéletekkel szemben jogi úton lehessen elégtételt venni. Újfent utal ugyanakkor az Alkotmánybíróság arra, hogy a jogi felelősségre vonás indokolatlansága melletti érvek a közhatalom egyes gyakorlóinak, például a  bíráknak az  esetében gyengülhetnek, ami a  főszabálytól eltérően – a  közviták által nem érintett személyekhez képest szűkebb körben, de – megnyithatja a személyiségvédelem lehetőségét. [62] Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy mindez nem jár az  érintettek emberi méltósága, magánélete és jó hírneve védelmének – és ezáltal az  új Ptk. szóban forgó feltételének – kiüresedésével. A  közhatalmat gyakorló személyeket és a közszereplő politikusokat is megilleti a személyiségvédelem, ha az értékítélet a személyüket nem a közügyek vitatása körében, nem közéleti tevékenységükkel, hanem magán- vagy családi életükkel kapcsolatban érinti. Indokolt lehet a polgári jogi felelősségre vonás abban a szűk körben is, amikor a megfogalmazott vélemény az érintett személy emberi státuszának teljes, nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadásaként már nem az új Ptk. 2:43. §-ában foglalt nevesített személyiségi jogokba, hanem a 2:42. §-ban foglalt emberi méltóság korlátozhatatlan aspektusába ütközik. A korábban kifejtettek figyelembevétele mellett továbbá a közéleti szereplők is igényelhetnek jogi védelmet a hamis tényállításokkal szemben. [63] A közügyek vitatását szolgáló véleménynyilvánításnak az  emberi méltóság védelmére tekintettel megállapítandó határait ezeken túl – például más személyek érintettsége esetén – szintén a joggyakorlatnak kell kialakítania. [64] 2.3. Az  új Ptk. mindezek mellett a  közélet szabad vitatását biztosító alapjogok, így különösen a  szólás- és sajtószabadság érvényesülésének további feltételéül szabná, hogy a  közéleti szereplő személyiségi jogai védelmének korlátozására csak „méltányolható közérdekből” kerülhet sor. Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy ez a feltétel már a szólás- és sajtószabadság indokolatlan korlátozásának minősül, ezért az Alaptörvény IX. cikk (1) és (2) bekezdésébe ütközik. [65] A közéleti véleménynyilvánítás alkotmányos sajátosságaiból következik, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának a szabad társadalmi vitát szolgáló gyakorlása minden esetben nemcsak hogy „méltányolható közérdeknek”, hanem kiemelkedő jelentőségű alkotmányos érdeknek minősül. Ennek megfelelően a közügyek vitatása körében a közéleti szereplők személyiségi jogai védelmének a véleményszabadság gyakorlását biztosító korlátozása is minden esetben alkotmányos érdek és követelmény. Nincs tehát szükség további, közelebbről nem körülírható „közérdeknek”, még kevésbé a  közérdek „méltányolható” voltának igazolására ahhoz, hogy a  közszereplők bírálhatóságára másoknál lényegesen szélesebb körben nyíljon lehetőség. Az  új Ptk. e  feltétele indokolatlan mértékben szűkítené a  szabad véleménynyilvánítások körét, mivel a közügyek vitatásának mindig fennálló társadalmi érdekén túl további közérdek igazolása mellett engedné csak meg a közéleti szereplők szélesebb körű bírálatát. [66] Az Alaptörvény egyetlen alapvető jognál, a  tulajdonhoz való jognál (Alaptörvény XIII. cikk) tulajdonít jelentőséget önmagában a közérdeknek. Az alapvető jogok korlátozására vonatkozó szabály [Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése] alapvető jog – így a  véleményszabadság – korlátozhatóságát kizárólag más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében teszi lehetővé. Az új Ptk. szerinti, közelebbről nem meghatározott és nem nevesített „méltányolható közérdek” nem tartozik ebbe a körbe, ezért ez a feltétel már túllép az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében foglalt kereteken. [67] A „méltányolható közérdek” törvényi feltétel annak elismerése mellett is indokolatlan, hogy – amint azt az  Alkotmánybíróság fent részletesen kifejtette – a  jogalkalmazónak mérlegelési lehetőséggel kell bírnia ahhoz, hogy gyakorlatát a  szólásszabadság …