15/2016. (IX. 21.) AB határozata a büntetőeljárásról szóló 1998. XIX. törvény 344. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről

15/2016. (IX. 21.) AB határozata a büntetőeljárásról szóló 1998. XIX. törvény 344. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről.

Az Alkotmánybíróság teljes ülése jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezés tárgyában – dr. Pokol Béla alkotmánybíró párhuzamos indokolásával – meghozta a következő 1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 344. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenes, ezért azt 2016. december 31-i hatállyal megsemmisíti.

Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzé kell tenni.

I. [1] 1.1. A Nyíregyházi Törvényszék mint másodfokú bíróság bírói tanácsa (a továbbiakban: indítványozó) 3.Bf.855/2015/9. számú végzésével az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 25. § (1) bekezdése alapján – a rongálás bűntette miatt folyamatban lévő büntetőeljárás felfüggesztése mellett – a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 344. § (1) bekezdésében foglalt jogszabályi rendelkezésnek „a 74. § (1) bekezdésében meghatározott bűnügyi költségből azt” szövegrésze „jogalkotó általi mulasztással előidézett alaptörvény-ellenességének a megállapítását”, valamint a konkrét ügyben történő alkalmazásának a kizárását indítványozta. [2] Az Alkotmánybíróság az Abtv. 58. § (1) bekezdése alapján – az Abtv. 52. § (1b) bekezdése e) és f ) pontjaira tekintettel – felhívta az indítványozót, hogy a bírói kezdeményezést egészítse ki azzal, hogy a sérelmezett jogszabályi rendelkezés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt cikkeivel, valamint az állított jogsérelem fennállása esetén az Alkotmánybíróságtól milyen jogkövetkezmény alkalmazását kéri. [3] Az indítvány-kiegészítési felhívásra határidőn belül válaszolva az indítványozó a vélt alaptörvény-ellenesség alkotmányos indokait kiegészítette. [4] 1.2. A bírói kezdeményezés alapjául szolgáló ügyben a sértett feljelentést tett egy magánszemély és társa ellen rongálás bűntette miatt. Az elrendelt nyomozást a Mátészalkai Járási Ügyészség határozatával megszüntette.

A megszüntető határozat ellen a feljelentő panaszt nyújtott be. Az ügyészség a panaszt elutasította, ezért a sértett most már jogi képviselője útján, mint pótmagánvádló vádindítványt nyújtott be a Mátészalkai Járásbírósághoz (a továbbiakban: Járásbíróság). A pótmagánvádló a két vádlottat mint társtetteseket a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 324. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő, nagyobb kárt okozó rongálás bűntettének elkövetésével vádolta. A Járásbíróság a vádindítványt befogadta és a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként a 2015. október 6-án kihirdetett 12.B.350/2013/25. számú ítéletében a vádlottakat az ellenük emelt vád alól felmentette. [5] A Járásbíróság által megállapított tényállás szerint a pótmagánvádló 2007. évtől kezdve az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogcím nélküli használója volt egy külterületi földterületnek. A földterület 6,7 hektár nagyságú, szántó művelési ágú részén 2011. augusztus 30. napján a vádlottak tulajdonjogot szereztek, majd a fennmaradó földterületet is megvásárolták. A szántóterületet a pótmagánvádló 2012 tavaszán kukoricával vetette be.

A vádlottak azonban 2012 áprilisában a tulajdonukban álló földterületet tárcsázták, ezzel a pótmagánvádló vetését szétdúlták, tönkretették. Ezt követően a földet napraforgóval vetették be. A pótmagánvádló ezért feljelentette az új tulajdonosokat és feljelentésében úgy nyilatkozott, hogy összesen 1 320 000 Ft kára keletkezett. [6] A Járásbíróság bűncselekmény hiányában felmentette a vádlottakat az ellenük emelt vád alól, mivel a terhükre rótt cselekmény nem bűncselekmény. A Járásbíróság megállapította, hogy a pótmagánvádló és a vádlottak között polgári jogi elszámolási jogviszony jött létre. [7] Az elsőfokú bíróság 12.B.350/2013/25. számú felmentő ítélete ellen a pótmagánvádló fellebbezést nyújtott be. [8] Mindkét vádlottat ugyanaz a meghatalmazott védő képviselte az első és a másodfokú eljárásban is. [9] Az indítványozó a pótmagánvádló fellebbezésének elbírálása során észlelte, hogy a Járásbíróság ítéletének helyben hagyása esetén a felmerült bűnügyi költség viseléséről a Be. támadott rendelkezése alapján köteles határozni.

E törvényi rendelkezés értelmében a pótmagánvádas eljárásban, a felmentett vádlott által meghatalmazott védő díja és költsége nem minősül bűnügyi költségnek. Így e költség megfizetésére a törvény – a Be. – alapján a pótmagánvádlót nem lehet kötelezni. [10] Az indítványozó a támadott szövegrészt alaptörvény-ellenesnek tartja, ezért a másodfokú büntetőeljárást a Be.

266. §(1) bekezdésének b) pontja alapján felfüggesztette és az Alkotmánybírósághoz fordult

[11] A Be. 344. § (1) bekezdése szerint ugyanis, „[h]a a vádlottat felmentették, vagy vele szemben az eljárást megszüntették, a pótmagánvádló viseli a 74. § (1) bekezdésében meghatározott bűnügyi költségből azt a költséget, amely a pótmagánvádló fellépése után keletkezett.” A Be. 74. § (1) bekezdésében meghatározott bűnügyi költségek között azonban nem szerepel a meghatalmazott védő díja és költsége. [12] A Be. 339. § (3) bekezdése alapján azonban, „[h]a a vádat az ügyész képviselte, és a bíróság a vádlottat felmenti, vagy az eljárást az ügyész vádelejtése miatt megszünteti, az állam a határozat jogerőre emelkedésétől számított harminc napon belül – a külön jogszabályban meghatározott mértékben – megtéríti a vádlott költségét, továbbá védőjének az eljárás során nem előlegezett díját és költségét.” Az ügyészi vádképviselet esetén a meghatalmazott védő díjának és költségeinek a megtérítéséről a részletszabályokat a terhelt és a védő készkiadása, illetőleg a védő díja állam általi megtérítésének szabályairól, valamint a büntetőeljárásban részt vevő személyek és képviselőik költségéről és díjáról szóló 26/2003. (VII. 1.) IM-BM-PM együttes rendelet (a továbbiakban: Rendelet) tartalmazza. [13] Az indítvány szerint a támadott jogszabályi rendelkezés az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdésében, valamint az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: EJEE) 6. cikk 3. bekezdés c) pontjában foglalt védelemhez való jogot sérti. A vádemelés sikertelenségének anyagi kockázatát védő meghatalmazása esetén nem a pótmagánvádlónak, hanem a vádlottnak kell viselnie, akit ez a körülmény szükségképpen gátolhat a védelemhez való alkotmányos jogának a gyakorlásában. [14] Az indítványozó szerint az Alaptörvény 28. cikkében megfogalmazott teleologikus jogértelmezéssel, a védelemhez való alkotmányos jog érvényesülésének sérelmével járó következmények miatt megállapítható a Be. 344. §

Az Alkotmánybíróság 9/1992. (I. 30.) AB határozata szerint ugyanis a jogállamiságból következő jogbiztonság követelményének érvényesülése nem csupán „az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények kiszámíthatóságát is” [ABH 1992, 59, 65.].

II. [22] 1. Az Alaptörvénynek az indítvánnyal érintett rendelkezései: „B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam. […]” „XV. cikk (1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.

III. [24] 1. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy a bírói kezdeményezés megfelel-e a törvényben előírt feltételeknek. [25] Az Abtv. 25. § (1) bekezdése szerint a bíró – a bírósági eljárás felfüggesztése mellett – abban az esetben kezdeményezheti az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés b) pontja alapján az Alkotmánybíróságnál a jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenességének a megállapítását, illetve az alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazásának a kizárását, ha az előtte folyamatban levő egyedi ügy elbírálása során olyan jogszabályt kell alkalmazni, amelynek alaptörvény-ellenességét észleli, vagy az alaptörvény-ellenességét az Alkotmánybíróság már megállapította. [26] Az egyedi normakontroll eljárást kezdeményező bírói indítványnak az Abtv. 52. § (1) bekezdése szerinti határozott kérelmet kell tartalmaznia. A kérelem akkor határozott, ha tartalmazza az Alkotmánybíróság hatáskörére és az indítványozó jogosultságára vonatkozó hivatkozást, megjelöli az Alaptörvényben biztosított jogok sérelmének a lényegét, az Alaptörvény megsértett rendelkezéseit és megfelelő indokolást is tartalmaz. Ezen kívül megjelöli a sérelmezett jogszabályi rendelkezést és kéri az alaptörvény-ellenességének a megállapítását és megsemmisítését, illetve az alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazásának a kizárását {Lásd: 2/2016. (II. 8.) AB határozat, Indokolás [27]–[28]}. [27] 2. Az Alkotmánybíróság rögzítette, hogy az indítványozó az előtte folyamatban lévő pótmagánvádas eljárásban köteles rendelkezni a költségek viseléséről, a támadott rendelkezést alkalmaznia kell. A bírói kezdeményezésnek a különös jelentőségét épp az adja, hogy a vádlottak védőt hatalmaztak meg és a hatályos Be. rendelkezései alapján a védő díjának és költségeinek a viselésére a vádlottak felmentése vagy az eljárás megszüntetése esetén nem lehet a „pervesztes” pótmagánvádlót kötelezni. Sőt, a vádlottnak (vádlottaknak) kell viselnie a felmentést követően a meghatalmazott védő díját és költségét. [28] A bírói kezdeményezés tartalmazza az Alkotmánybíróság hatáskörére és az indítványozó jogosultságára való hivatkozást [Abtv. 25. § (1) bekezdés], megjelöli az Alaptörvényben biztosított jogok sérelmének a lényegét és a megsérteni vélt cikkeket [Alaptörvény B) cikk (1) bekezdés, XV. cikk (1) és (2) bekezdés, XXVIII. cikk (3) bekezdés], valamint megfelelő indokolást tartalmaz arra, hogy a sérelmezett döntések miért ellentétesek az Alaptörvény jelölt rendelkezéseivel. Az indítvány rögzíti az indítványozó kérelmét az alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazásának

kizárására, az indítvány-kiegészítés továbbá kifejezetten kéri a támadott szövegrész alaptörvény-ellenességének a megállapítását és a megsemmisítését. [29] 3. Az indítványozó arra hivatkozik, hogy az Alkotmánybíróság a 458/D/2008. AB határozatában – az Alkotmánynak a hátrányos megkülönböztetést tiltó, illetve az esélyegyenlőség elősegítését előíró 70/A. §-ával összefüggésben – már érintette azt a kérdést, hogy a közvádas és a pótmagánvádas ügyekben szereplő személyek felmentése esetén a kirendelt és a meghatalmazott védő munkadíjában az eltérés a Be. 339. § (3) bekezdése és a 344. § (1) bekezdése alapján realizálódik. [30] Mindez az indítvány kapcsán felvetheti az Abtv. 64. § f ) pontjában foglalt – az Abtv. 31. § (1) bekezdésén alapuló – okból történő visszautasítás lehetőségét, a res iudicata kérdését. [31] Az Alkotmánybíróság ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy a 458/D/2008. AB határozat jelen ügy vonatkozásában nem lehet az Abtv. 64. § f ) pontjában foglalt visszautasítási ok (res iudicata) vagy az érvelés alapja. Megállapította ugyanis, hogy a Be. 339. § (3) bekezdésében és a 344. § (1) bekezdésében foglalt szabályokat az akkor eljáró bíróság ugyan alkalmazta, azok az alkotmányjogi panaszbeadvány érvelésében is megjelentek, azonban az indítvány nem e szabályok alkotmány-ellenességének a megállapítására és a megsemmisítésére irányult. Így az Alkotmánybíróság a Be. ezen rendelkezéseinek az alkotmányossági vizsgálatát – az indítványhoz kötöttség miatt – hivatkozott döntésében nem végezte el. [ABH 2011, 1822, 1825.] [32] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a jelen ügyben a bírói kezdeményezés kapcsán res iudicata megállapításának nincs helye. [33] 4. Az Alkotmánybíróság ezért rögzítette, hogy a bírói kezdeményezés megfelel az Abtv. 25. §-ában foglalt, valamint az Abtv. 52. § (1b) bekezdés a)–f ) pontjaiban meghatározott feltételeknek.

IV. [34] A bírói kezdeményezés az alábbiak szerint megalapozott. [35] 1. Az indítványozó szerint a támadott rendelkezés nem biztosítja a pótmagánvádló fellépése folytán a büntetőeljárás alá vont terhelt védelemhez való jogának [Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdés] a maradéktalan érvényesülését. A terhelt által meghatalmazott védő díját és költségét ugyanis a pótmagánvádló által képviselt vád alapján folyó eljárásban – a pótmagánvádló „pervesztessége” esetén – az állam nem vállalja át, hanem azt a terheltnek kell viselnie. Ezzel nem áll összhangban a Be. 339. § (3) bekezdésében rögzített szabály. Ennek értelmében, ha a vádat az ügyész képviseli, és a bíróság a vádlottat felmenti, vagy az eljárást az ügyész vádelejtése miatt megszünteti, az állam a határozat jogerőre emelkedésétől számított harminc napon belül – a külön jogszabályban meghatározott mértékben – megtéríti a vádlott költségét, továbbá védőjének az eljárás során nem előlegezett díját és költségét. [36] Az Alkotmánybíróság ennek alapján megvizsgálta, hogy a Be. 344. § (1) bekezdésében foglalt, a bűnügyi költség viselésére vonatkozó rendelkezés a pótmagánvádló által képviselt vád alapján folytatott eljárásban a terhelt védelemhez fűződő alapjogát korlátozza-e vagy sem. Az Alaptörvény XXVIII. cikkének (3) bekezdése értelmében „[a] büntetőeljárás alá vont személynek az eljárás minden szakaszában joga van a védelemhez. […]”. Az Alkotmánybíróság 8/2013. (III. 1.) AB határozatában rögzítette, hogy „az Alaptörvény XXVIII. cikkének

A bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság biztosítja, hogy az, akivel szemben a büntetőeljárást folytatják, a Be.-ben meghatározott módon védekezhessék [Be. 5. § (1) és (3) bekezdései]. [38] A védelmet megillető jogok magukban foglalják az ügy megismerését és az ügy előbbre vitelét célzó jogokat is. Az ügy megismerését biztosító jogok közé tartozik a jog a hatósági határozatok, intézkedések megismerésére, az iratbetekintésre és a jelenléthez való jog is. Az ügy előbbre vitelét szolgáló jogok közé tartozik az indítványok, észrevételek megtételére, jogorvoslat benyújtására, kérdések feltételére, perbeszéd megtartására való jog.

A jelenlét, a kérdezés, az érintkezés, a kapcsolattartás, az indítványtétel, a jogorvoslat és az egyéb védői jogok gyakorlásán keresztül valósul meg a vádlott védelme. [39] A védelemhez való jogból következik, hogy a védekezés módját, annak stratégiáját és taktikáját – a törvényi rendelkezések betartása mellett – a terhelt védelmének érdeke határozza meg. A védekezés szabad megválasztásába beletartozik – kötelező védelem hiányában – a védelem jogáról való lemondás, de az is, hogy a terhelt személyesen vagy védő útján, illetve mindkét módon védekezzék. A törvényben meghatározott esetekben kötelező a védelem. Azonban a terhelt ekkor is szabad belátása szerint dönthet arról, hogy a hatóság által kirendelt védő látja-e el a védelmét vagy az általa választott védőt hatalmazza meg, amennyiben ehhez megfelelő pénzügyi fedezettel rendelkezik. Ennek következtében a védelemhez való jog alapelvének a bűnügyi költségek viselését szabályozó részletszabályokban is érvényesülnie kell. [40] Különösen fontos lehet a bűnügyi költségviselés a védelemhez való jog részét képező szabad védőválasztás joga tekintetében. A védelemhez való jog tartalma és azon belül a védőválasztás lehetősége nemzetközileg elfogadott elveken alapul. [41] Az EJEE 6. cikke az alábbiak szerint rögzíti a védelemhez való jogot: „3. Minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van – legalább – arra, hogy […]

22/2013. (VII. 19.) AB határozat, Indokolás [16]}. Az Alkotmánybíróság a 8/2013. (III. 1.) AB határozatban rögzítette, hogy az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdésben elismert védelemhez fűződő jogból fakadó minimális elvárások meghatározásakor figyelemmel volt a vállalt nemzetközi és uniós jogi elvárásokra is, különösképpen az EJEB által kimunkált gyakorlatra (Indokolás [48]). [43] Az EJEB gyakorlata értelmében a bűncselekménnyel vádolt személynek, amennyiben nem kívánja magát személyesen védeni, már az eljárás kezdetétől lehetőséget kell kapnia arra, hogy a választásának megfelelő jogi segítséget vegyen igénybe [Martin kontra Észtország, (35985/09), 2013. május 30., 90. és 93. bekezdések].

Ez a követelmény az EJEE 6. cikk 3. bekezdés c) pontjából következik, amely szerint „minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van – legalább – arra, hogy […] személyesen vagy az általa választott védő segítségével védekezzék […]”. [44] Az EJEB hangsúlyozta azt is, hogy az eljárás tisztességessége megköveteli, hogy a vádlott hozzáférhessen a jogi védelem teljes szolgáltatási skálájához [Dayanan kontra Törökország, (7377/03), 2009. október 13., 32. bekezdés].

Az EJEB szerint a védő és ügyfele közötti bizalmi viszony fontosságához fűződő jogosultság azonban nem abszolút. A nemzeti hatóságoknak tekintettel kell lenniük a gyanúsított kívánságára, ami a védőválasztást illeti, ugyanakkor figyelmen kívül hagyhatják azt, amennyiben az igazságszolgáltatás érdekében arra releváns és megfelelő alappal tudnak szolgálni {Meftah és mások kontra Franciaország [GC], 32911/96., 35237/97, és 34595/97, 2002. július 26., 45. bekezdés, Mayzit kontra Oroszország, (63378/00), 2005. január 20., 66. bekezdés, Klimentyev kontra Oroszország, (46503/99), 2006. november 16., 116. bekezdés; Vitan kontra Románia, (42084/02), 2008. március 25., 59. bekezdés, Zagorodniy kontra Ukrajna (27004/06), 2011. november 24., 52. bekezdés stb.}.

Ha ilyen alap hiányzik, akkor a szabad védőválasztás jogának a korlátozása az EJEE 6. cikk 3. bekezdés c) pontjának az 1. bekezdéssel együtt olvasott értelmezés szerinti megsértését valósítja meg, feltéve, hogy ez a körülmény

A Be. vonatkozó rendelkezéseinek az összevetése alapján az állapítható meg, hogy a meghatalmazott védő díját és költségét kizárólag az ügyész vádképviselete alapján folyó eljárásban téríti meg a terheltnek az állam a „pervesztessége” esetén a Rendeletben meghatározott mértékben. Az általános szabály, a Be. 344. § (1) bekezdése szerint, ha a vádlottat felmentették, vagy vele szemben az eljárást megszüntették, a pótmagánvádló viseli a 74. §

Ezeknek a rendelkezéseknek az összevetéséből az állapítható meg, hogy a pótmagánvádló „pervesztessége” esetén a meghatalmazott védő díját és költségeit minden esetben a terheltnek kell viselnie. A Be. 74. §

annak a vizsgálata indokolt, hogy a szabályozással összefüggésben van-e olyan alkotmányosan elfogadható cél, amely az alapjog-korlátozást igazolhatja, azaz, hogy az alapjog-korlátozás szükséges-e. A korlátozás „szükségessége két elemből áll: az alapjog korlátozásának alkotmányos célt kell követnie, és alkalmasnak kell lennie e cél elérésére” {legutóbb pl. 3046/2016. (III. 22.) AB határozat, Indokolás [42]}. [54] Az Alkotmánybíróság ezért megvizsgálta a korlátozás alkotmányos célját. Ennek során mindenekelőtt áttekintette, hogy a korlátozást az ügyész és a pótmagánvádló alkotmányos helyzete közötti különbözőségek indokolhatják-e. [55] Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban már rögzítette, hogy a Be. által (ismételten) bevezetett pótmagánvád jogintézménye a törvényben meghatározott esetekben az ügyészi vádmonopólium ellensúlya (vádkorrektívum) [3113/2015. (VI. 23.) AB végzés, Indokolás [32], amely visszautal a 42/2005. (XI. 14.) AB határozatra, ABH 2005, 504, 522.]. Amennyiben a nyomozási szakaszban az ügyész vagy a nyomozó hatóság a feljelentést elutasította, a nyomozást megszüntette, az ügyész a vádemelést részben mellőzte, illetve a vádemelést követően az ügyész a vádat elejtette, a sértett pótmagánvádlóként léphet fel. Ugyancsak felléphet a sértett pótmagánvádlóként, ha az ügyész a nyomozás eredményeként közvádra üldözendő bűncselekményt nem állapított meg, ezért nem emelt vádat, illetőleg a vád képviseletét – magánvádas eljárásban elrendelt nyomozás eredményeként – nem vette át, vagy az ügyész a tárgyaláson a vádat azért ejtette el, mert megítélése szerint a bűncselekmény nem közvádra üldözendő [Be. 53. § (1) bekezdés]. [56] A sértett a nyomozási szakaszban akkor válik pótmagánvádlóvá, ha a feljelentés elutasítása, vagy a nyomozás megszüntetése ellen panasszal élt, és a panaszt elutasították [Be. 199. § (2) bekezdés]. A vádemelést követően a tárgyalási szakaszban a sértett akkor válik pótmagánvádlóvá, ha az ügyész a vádemelést mellőzte, vagy a vádat elejtette, és a sértett a törvényes határidőn belül pótmagánvádlóként fellép [Be. 229. § (1) bekezdés, 312. §

528. §(1) bekezdés], a tárgyalásról lemondás alapján folytatott eljárás lefolytatását sem indítványozhatja [Be. 534. §

pozícióját. A pótmagánvádlót azonban ilyen objektivitási kötelezettség nem terheli, ami megnyilvánul például abban, hogy a pótmagánvádló mind az első fokú, mind pedig a fellebbviteli eljárásban csak a vádlott terhére nyújthat be fellebbezést, [Be. 324. § (2) bekezdés, 367/A. § (2) bekezdés], valamint a vádlott bűnösségének megállapítása érdekében terjeszthet elő perújítási indítványt [Be. 409. § (1) bekezdés b) pont], továbbá kizárólag a terhelt terhére nyújthat be felülvizsgálati indítványt (BH2013. 61.I.). [61] Az Alkotmánybíróság mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy – az enyhítő körülmények feltárása, a vádlott javára szóló bizonyítékok megfelelő előterjesztése és a hatékony védői stratégia kialakítása érdekében

Amennyiben ugyanis az Alkotmánybíróság kizárólag a Be. 74. § (1) bekezdésére utalást semmisítené meg, amely a bűnügyi költségként elszámolható költségek körét határozza meg, akkor a Be. 344. § (1) bekezdésének hatályban maradó része és a Be. 339. § (3) bekezdésének összevetése folytán a jogértelmezési bizonytalanság változatlanul fennmaradna. [73] Az Alkotmánybíróság által megsemmisített jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés főszabály szerint, az Abtv.

45. §(1) bekezdése értelmében a megsemmisítésről szóló határozatnak a hivatalos lapban való közzétételét követő

napon hatályát veszti, és e naptól nem alkalmazható, a kihirdetett, de hatályba nem lépett jogszabály pedig nem lép hatályba. Az Abtv. 45. § (4) bekezdése értelmében ugyanakkor az Alkotmánybíróság a főszabálytól eltérően is meghatározhatja az Alaptörvénnyel ellentétes jogszabály hatályon kívül helyezését, illetve a megsemmisített jogszabály általános vagy egyedi ügyekben történő alkalmazhatatlanságát, ha ezt az Alaptörvény védelme, a jogbiztonság vagy az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja. [74] Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban is hangsúlyozta, hogy a jogbiztonság érdekében adott esetben, adott szabályozási körben egyáltalában nem tűri el a joghézagot, ezért – a joghézag elkerülése céljából – a jövőbeni megsemmisítéssel időt hagy a törvényhozónak az új szabályozás megalkotására. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint – korábbi gyakorlatával összhangban – a pro futuro megsemmisítés a jogbiztonságot szolgálja abban az esetben, ha az alaptörvény-ellenesség kimondására úgy kerül sor, hogy az Alkotmánybíróság indokoltnak tartja az alaptörvény-ellenes jogszabály helyett új szabályozás megalkotását. Ha az alaptörvény-ellenes jogszabály időleges hatályban tartása kevesebb veszélyt jelent a jogrend épsége szempontjából, mint az azonnali megsemmisítés, a jövőbeli hatályú megsemmisítés indokolt. {Lásd pl. 20/2013. (VII. 19.) AB határozat, Indokolás [57]–[58]} [75] Jelen esetben a megsemmisített rendelkezés alkotmányos újraszabályozása a bűnügyi költség viselésére vonatkozó szabályozás egységességének megteremtése érdekében jogalkotási feladatot ró az Országgyűlésre, az azonnali, ex nunc hatályú megsemmisítéssel azonban olyan joghézag keletkezne, amely kiszámíthatatlanná tenné a folyamatban lévő büntetőeljárások lefolytatását. Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a rendelkezés időleges hatályban tartása kevesebb veszélyt jelent a jogrend épségére, mintha átmenetileg joghézag keletkezne.

Ezért az Alkotmánybíróság a jövőbeli, 2016. december 31-i hatállyal történő megsemmisítésről döntött, időt hagyva a jogalkotónak az Alaptörvénynek megfelelő új szabályozás kidolgozására. [76] 4. Az indítványozó álláspontja szerint a támadott rendelkezés az Alaptörvény B) cikkébe, valamint a XV. cikk (1) és

Budapest, 2016. szeptember 19. Dr. Sulyok Tamás s. k., az Alkotmánybíróság elnökhelyettese