1103/B/2004. AB határozat

1103/B/2004. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő h a t á r o z a t o t : 1. Az Alkotmánybíróság az államháztartásról szóló 1992. XXXVIII. törvény 10. § (3) bekezdésében „a díj” szövegrész, valamint 10. § (6) bekezdése, az illetékekről szóló 1990. XCIII. törvény 67. § (2) bekezdés első mondata, illetve a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. LII. törvény 30. § (2) bekezdés j) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

I. 1. Az indítványozó az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 10. § (3) bekezdésében a „díj (…) kivételével” szövegrész (helyesen „a díj” szövegrész), valamint 10. § (6) bekezdése, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban:

Itv.) 67. § (2) bekezdés első mondata, a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 30. § (2) bekezdés j) pontja, a növényfajták állami elismerésének és vizsgálatának díjtételeiről szóló 106/2003. (IX. 16.) FVM rendelet (a továbbiakban: R1.) melléklete, valamint a vetőmagvak és szaporítóanyagok minősítésének és vizsgálatának díjtételeiről szóló 107/2003. (IX. 16.) FVM rendelet (a továbbiakban:

R2.) mellékletei alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Az R1. és R2. mellékletei megsemmisítését a rendeletek hatályba lépésének időpontjára, azaz 2003. szeptember 24. napjára visszamenőlegesen indítványozta.

Az indítványozó szerint a díjfizetési kötelezettséget megfogalmazó rendeletek valójában adójellegű fizetési kötelezettséget írnak elő, hisz ezeket az éves központi költségvetési törvény a bevételi oldalon tervezi. Adófizetési kötelezettséget azonban – mivel alapvető kötelezettség szabályozásáról van szó – csak törvény írhat elő. Így az indítványozó álláspontja az, hogy a jogbiztonság elve alapján e díjakat is csak törvény írhatná elő. Mivel az Áht.

10. §

Meglátása szerint ugyanezen okokból ellentétes az Alkotmánnyal az Áht. 10. § (6) bekezdése, az Itv. 67. § (2) bekezdésének első mondata, valamint az Nftv. 30. § (2) bekezdésének j) pontja.

Az R1. és R2. mellékleteinek megsemmisítését az indítványozó egyrészt azért kérte, mert azok jogszabályi felhatalmazás nélküli körben írnak elő díjfizetési kötelezettséget. Utalt arra, hogy mindkét rendelet preambuluma rendeletalkotási felhatalmazásként a növényfajták állami elismeréséről, valamint a vetőmagvak és vegetatív szaporítóanyagok előállításáról és forgalmazásáról szóló 1996. évi CXXXI. törvény (a továbbiakban: régi Nftv.) 29. § (5) bekezdés h) pontjára hivatkozik, mely azonban csak a minősítés díjtételeinek meghatározására szólt, vizsgálati díjéra nem. Emellett a nyilvántartásba vételi, illetve regisztrációs eljárások, valamint más tételek egyértelműen nem azonosíthatók be az Nftv.-ben előírt kötelezettségekkel. Emiatt szerinte nem lehet egyértelműen kontrollálni, hogy a hatóság pontosan milyen eljárási cselekményért mennyi díjat és miért kér. Másrészt arra hivatkozott, hogy a díjak

Előadta, hogy az R1. és az R2. megalkotása során a minisztérium lehetőséget nyújtott arra, hogy a jogszabály-tervezetekkel kapcsolatos álláspontját előterjessze, de azt a jogalkotó nem vette figyelembe, s a Jat. 18. §

Az indítványozó végül mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását is kérte, amiért a jogalkotó nem szabályozta a díjfizetés alóli mentesülés azon eseteit, amikor a díjat az ügyfelek önhibájukon kívül nem tudják megfizetni, de munkájuk folytatásához elengedhetetlenül szükséges e szolgáltatások igénybevétele. Előadása szerint a díjfizetésre kötelezettek esélyegyenlőségét veszélyezteti, hogy a jogalkotó nem biztosítja számukra az egyedi elbírálás lehetőségét, méltányosságot.

Mindez pedig sérti az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdését és 70/I. §-át.

29. §(1) bekezdése vonatkozásában indítványát jogszabályváltozásra tekintettel visszavonta

13. §

Az Alkotmánybíróság beszerezte a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter (a továbbiakban: miniszter) véleményét.

II. 1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései: „2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokrati kus jogállam.” „8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.” „37. § (3) A Kormány tagjai törvényben vagy kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján feladatkörükben eljárva rendeletet adnak ki, amelyek törvénnyel és kormányrendelettel nem lehetnek ellentétesek. A rendeleteket a hivatalos lapban ki kell hirdetni.” „70/A. § (3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.” „70/I. § Minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni.”

Az Áht.-nak az indítvány kiegészítésekor (2005. május) hatályos, indítvány-kiegészítéssel támadott rendelkezése: „10. § (3) Fizetési kötelezettséget előírni, a fizetésre kötelezettek körét, a fizetési kötelezettség mértékét, a kedvezmények, mentességek körét és mértékét, továbbá előlegfizetési kötelezettséget megállapítani – az általános tételű államigazgatási eljárási illeték, a díj és a bírság kivételével – csak törvényben, illetve törvény felhatalmazása alapján önkormányzati rendeletben lehet.”

Az Itv.-nek az indítvány kiegészítésekor hatályos, indítvány-kiegészítéssel támadott rendelkezései: „29. § (1) Az első fokú államigazgatási eljárásért – ha e törvény, illetve az e törvény felhatalmazása alapján kiadott külön jogszabály másként nem rendelkezik – 2000 forint illetéket kell fizetni (általános tételű eljárási illeték).” „100. § Felhatalmazást kap a pénzügyminiszter arra, hogy rendelettel állapítsa meg (…)

Az Itv.-nek az indítvány elbírálásakor hatályos, kifogásolt rendelkezései: „29. § (1) Az első fokú közigazgatási hatósági eljárásért

III. Az indítvány nem megalapozott. 1. Az indítványozó az Áht. és az Itv. azon szabályait támadta, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy díjat (mint államháztartási befizetést) ne csak törvény, hanem kormányrendelet, illetve felhatalmazás alapján miniszteri rendelet is megállapíthasson. Ez meglátása szerint ellentétes a jogállamiság részét képező jogbiztonság követelményével.

Az Alkotmánybíróság az Áht.-nak a jelen indítványban kifogásolt fordulatát már tartalmazó 10. § (3) bekezdését az 56/1993. (X. 28.) AB határozatában az Alkotmány 8. §

Ugyanakkor azt is megfogalmazta, hogy a befizetési kötelezettség technikai jellegű részletszabályainak megállapítására – minthogy ezek nem létesítenek alapjogokat érintő kötelezettségeket – elégséges a rendeleti szintű szabályozás is. (ABH 1993, 345, 347.) Az Alkotmánybíróság a 14/1992. (III. 30.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh.) a kézilőfegyverek, lőszerek, gáz- és riasztófegyverek megszerzése és tartása feltételeinek vizsgálata körében rögzítette, hogy a különböző engedélyekhez és vizsgákhoz kapcsolt díjfizetések nem tekinthetők adójellegű kötelezettségeknek. Megállapította, hogy a kifogásolt rendeletek sem az Alkotmány, sem más törvény által nem tiltott módon, konkrétan megnevezett eljárásokért igazgatási szolgáltatási díjtételeket állapítanak meg, miként azt – sokaságuk miatt felsorolhatatlan – más rendeletek teszik (ABH 1992, 338, 340.). Jelen ügyben az Alkotmánybíróság szerint nem sérül a Jat. 4. § c) pontjában foglalt előírás, mely alapján a gazdasági rendre vonatkozóan az állami pénzügyeket, az adókat és az adójellegű kötelességeket kell törvényben szabályozni, hisz a díj nem tartozik ebbe a körbe.

A díjak jellemzője másrészt, hogy tipikusan csak a lakosság egy bizonyos részét, szűkebb körét érintik. Az Alkotmánybíróság a 260/B/2002. AB határozatában az útügyi eljárási díjak vizsgálata körében hangsúlyozta, hogy e díjak fizetésére kötelezettek köre nem hasonlítható ahhoz az általánossághoz, mint amikor adók, járulékok, illetékek megfizetésére köteleznek személyeket. Erre tekintettel nem tartotta szükségesnek a vizsgált körben az állampolgárok széles körének jogait védő garanciális szabály alkalmazását, azaz a törvényi szintű jogalkotást.

Összhangban áll a fenti következtetéssel az Itv. 67. §

Az indítványozó szerint azonban a miniszteri rendeleti szintű szabályozásra való felhatalmazás a jogbiztonságot sérti. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam – s elsősorban a jogalkotó – kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. Vagyis a jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is. [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 65.] Az Áht. és az Itv. indítvánnyal támadott rendelkezései e követelménynek megfelelnek. Nem ellentétes ugyanis a jogbiztonsággal az, hogy a törvényi szintű szabályozást nem igénylő kérdésekben valamely törvény alacsonyabb (vagyis rendeleti) szintű szabályozásra ad lehetőséget (felhatalmazást). A támadott rendelkezések világosak, működésüket tekintve kiszámíthatóak, ezért az Alkotmány 2. §

67. §(2) bekezdésének első mondata alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló

indítványt elutasította.

3.1. Egyrészt a jogállamiság sérelmét állította amiatt, hogy a jogalkotó nem volt figyelemmel a szabályozás negatív hatásaira, s megsértette a Jat. 18. §-át, valamint 44-45. §-ait. A Jat. 18. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a jogszabály megalkotása előtt – a tudomány eredményeire támaszkodva – elemezni kell a szabályozni kívánt társadalmi-gazdasági viszonyokat, az állampolgári jogok és kötelességek érvényesülését, az érdekösszeütközések feloldásának a lehetőségét, meg kell vizsgálni a szabályozás várható hatását és a végrehajtás feltételeit. Erről a jogalkotót tájékoztatni kell. A 44. § értelmében a jogalkotó és a jogalkalmazó szerveknek figyelemmel kell kísérniük a jogszabályok alkalmazásának hatását, fel kell tárniuk az érvényre juttatásukat gátló körülményeket, és a tapasztalatokat a jogalkotásban is hasznosítani kell. A 45. § pedig a jogszabályok hatályosulásával összefüggő feladatokat fogalmazza meg.

A Jat. 18. §-ának sérelmével összefüggésben az Alkotmánybíróság az 54/1996. (XI. 30.) AB határozatában kimondta: „a Jat. 18. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés nem alkotmányi szabály. Amennyiben a törvény előkészítése során az előkészítésre irányuló kötelezettségeket megsértik, az feltehetően a törvény társadalmi hatékonyságának a kárát fogja eredményezni, de közvetlen alkotmánysértéshez csak az vezet, ha maga a törvény sérti az Alkotmány valamely rendelkezését. (…) A törvényjavaslat előkészítése körébe tartozó társadalmi-szociológiai követelmények teljesítése, illetőleg azok elmulasztása az Alkotmány rendelkezéseivel nem hozható közvetlen összefüggésbe, az nem vezet a jogállamiság és jogbiztonság [Alkotmány 2. § (1) bekezdése] közvetlen sérelmére sem”. (ABH 1996, 173, 190.) Az Alkotmánybíróság a Jat.

44–45. §-aival kapcsolatban pedig többször kiemelte, hogy a jogszabály pusztán korszerűtlenné válása miatt nem tekinthető automatikusan alkotmányellenesnek, s az Alkotmánybíróság nem kapott hatáskört a korszerűtlen jogszabályok felülvizsgálatára. [751/B/1990. AB határozat, ABH 1990, 346, 347.; 19/1991. (IV. 23.) AB határozat, ABH 1991, 401, 403.; 189/D/2002. AB határozat, ABH 2005, 1070, 1078.] A Jat. említett szabályainak megsértése tehát nem idéz elő szükségképpen alkotmányellenességet. Jelen esetben sem állapítható meg az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelme önmagában azon az alapon, hogy a Jat. 18. §

Az indítványozó aggályosnak találta azt is, hogy a rendeletek hatályba léptetésénél nem voltak figyelemmel az Áht. 10. § (4) bekezdésében foglalt szabályra, mely megköveteli, hogy a fizetési kötelezettségekre, fizetésre kötelezettek körére, a fizetési kötelezettség mértékére vonatkozó törvények kihirdetése és hatálybalépése között legalább negyvenöt nap teljen el. Miután az érintett díjak meghatá rozására nem törvényben, hanem rendeletben kerül sor, s az Alkotmányból nem vezethető le e körben a törvényi szabályozás szükségessége, az Áht. megjelölt rendelkezésének figyelmen kívül hagyása a jogalkotó részéről nem eredményez sem törvénysértést, sem alkotmányellenességet.

3.2. Az indítványozó szerint azért is sérül a jogbiztonság követelménye, mert a támadott mellékletekben meghatározott díjtételek köre megnyugtatóan nem azonosítható be, nem ellenőrizhető. Az indítványozó ezzel összefüggésben néhány példát jelölt meg, ami önmagában azonban nem alapozhatja meg a rendeletek teljes mellékleteinek megsemmisítését. Annak meghatározása, hogy az egyes növényfajták állami elismerése, a szaporítóanyagok minősítése milyen vizsgálatokat, eljárásokat igényel, s ezeknek milyen költségvonzata van, nem alkotmányossági, hanem szakmai kérdés. A törvényi kereteken belül a miniszter ezen szakmai szempontok figyelembevételével határozhatja meg azokat a tevékenységeket, amelyek után a díjak felszámíthatók. Nem követelmény, hogy ezeket közvetlenül törvényi szinten rögzítsék. Az indítványozó pedig maga sem jelölte meg, hogy meglátása szerint mely törvényben előírt kötelezettségekkel nem állnak összhangban a rendeletek mellékleteiben meghatározott, s díjfizetést maga után vonó tevékenységek. Az indítványozó által állított átfedéseket – miként arra a miniszter véleményében rámutatott – a rendeletek nem tartalmaznak. A mellékletben szereplő díjak egymástól különböző, jól elhatárolható tevékenységek után számíthatók fel. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a vonatkozásban is alaptalannak találta.

3.3. Az indítványozó szerint a támadott rendeletek ellentétesek az Alkotmány 37. § (3) bekezdésével, mert a törvényi felhatalmazás csupán a minősítés díjának meghatározására szól, a vizsgálati díj megállapítására nem.

A 15/2008. (II. 28.) AB határozatban az Alkotmánybíróság kiemelte, hogy „[a] delegált jogalkotás alkotmányossági követelményeinek meg nem felelő, felhatalmazást nélkülöző szabályozás ellentétes az Alkotmány 2. §

3.4. Az indítványozó szerint azért is sérül az Alkotmány

37. §

Az Alkotmánybíróság a 14/1992. (III. 30.) AB határozatában fogalmazta meg először, majd többször megerősítette, hogy az igazgatási szolgáltatási és vizsgálati díjak meghatározásának mértéke nem alkotmányossági kérdés, hanem a szolgáltatások és a vizsgálatok jellegéhez igazodó, az engedélyezéshez fűződő körülményeket mérlegelő szabályozói döntés. (ABH 1992, 338, 340.; 1208/B/1995.

AB határozat, ABH 2002, 1397, 1339.; 15/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1656, 1657.; 260/B/2002. AB határozat, ABH 2006, 1951, 1953.) Az Alkotmánybíróság megítélése szerint alkotmányossági problémát a díjak mértéke csak szélsőséges, túlzottan aránytalan esetekben vethet fel.

Jelen esetben – figyelemmel a miniszteri véleményben foglaltakra is – ilyen túlzott mértékű díjfizetési kötelezettség nem állapítható meg, ezért az R1. és az R2. mellékletei alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló, az Alkotmány 37. § (3) bekezdésén alapuló indítványt elutasította.

3.5. Az indítványozó szerint sérül az Alkotmány 70/I. §-a, mert a rendeletek mellékleteiben meghatározott díjtételek nincsenek arányban a fizetésre köteles személyek díjfizetéssel érintett tevékenységével összefüggésben keletkező jövedelmével.

Az Alkotmánybíróság korábbi döntéseiben rögzítette, hogy noha az Alkotmány maga nem határozza meg a közteher fogalmát, kétségtelenül ide tartoznak az államháztartásról szóló törvény szerint mindazok az állam javára előírható befizetések, amelyek az állam gazdasági tevékenységének, intézményei működtetésének fedezetét szolgálják, vagyis amelyek az állam bevételi forrását jelentik (821/B/1990. AB határozat, ABH 1994, 481, 486.) Ilyennek minősülnek az R1. és az R2. mellékleteiben meghatározott díjak is. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az Alkotmány 70/I. §-a a közterhekhez való hozzájárulás mértéke tekintetében csak azt követeli meg, hogy az feleljen meg a kötelezett jövedelmi és vagyoni viszonyainak, azokkal álljon arányban. Ám a közteher mértéke megállapítása során a jogalkotót széleskörű mérlegelési jog illeti meg, s nem áll fenn olyan kötelezettség a számára, hogy a közteher mértékét az annak tárgyaként megállapított jövedelem vagy vagyon nagyságától, illetve értékétől függően, differenciáltan, azzal arányosan kellene szabályoznia. Az Alkotmánybíróság nem tekintette alkotmányellenesnek a valamely adó mértékét tételesen meghatározó szabályozást sem. (66/B/1992. AB határozat, ABH 1992, 735, 737.) Nem követelmény tehát, hogy a díjfizetéssel érintett tevékenység és az abból származó jövedelem között álljon fenn arányosság és közvetlen összefüggés. Nem alkotmányossági kérdés, hogy a tételesen meghatározott, költségekhez igazítottan, szakmai szempontok alapján kalkulált díjmértékek milyen arányban állnak az érintett tevékenységből származó, számos körülmény által befolyásolt jövedelemmel. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt az Alkotmány 70/I. §-a tekintetében elutasította.

Mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására akkor kerülhet sor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból eredő jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő.

E két feltételnek – a mulasztásnak és az ennek folytán előidézett alkotmányellenes helyzetnek – együttesen kell fennállnia. Az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata szerint a jogalkotó szerv jogalkotási kötelezettségét konkrét jogszabályi felhatalmazás hiányában is köteles teljesíteni, ha az alkotmányellenes helyzet – a jogi szabályozás iránti igény – annak következtében állt elő, hogy az állam jogszabályi úton beavatkozott bizonyos életviszonyokba, és ezáltal az állampolgárok egy csoportját megfosztotta alkotmányos jogai érvényesítésének a lehetőségétől. [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.] Az Itv. 67. § (5) bekezdése értelmében a díjjogszabályban nem szabályozott kérdésekre – ideértve a személyes és tárgyi mentességet is – az illetéktörvénynek csak azok a rendelkezései alkalmazhatók, melyekre a díjat megállapító jogszabály konkrétan utal. Sem az R1., sem az R2. nem tartalmaz utalást az Itv.-nek a mentességre vonatkozó előírásaira, és maguk sem tartalmaznak mentességre vonatkozó szabályokat. Az indítványozó által kifogásolt szabályozási hiányosság tehát fennáll. Vizsgálni kell azonban azt is, hogy ez alkotmányellenességet idéz-e elő.

Az Alkotmánybíróság már egy korai határozatában kialakította a közteherviselés alóli kedvezményekkel, mentességekkel összefüggő álláspontját. Eszerint míg a közterhekhez való hozzájárulás az állampolgároknak az Al kotmányból eredő alapvető kötelezettsége, addig a kötelezettség alóli mentesülésre vagy bizonyos mértékű kedvezményre senkinek sincs az Alkotmányon alapuló alanyi joga. A mentességek és kedvezmények meghatározásánál a jogalkotót széleskörű mérlegelési jog illeti meg. Ennek gyakorlása során tekintettel lehet bizonyos, az Alkotmányban is nevesített jogokra – pl. az egészséges környezethez vagy a szociális biztonsághoz való jogra – de ezen túlmenően érvényre juttathat az Alkotmányból közvetlenül le nem vezethető, esetenként rövid távra irányadó gazdaságpolitikai, életszínvonal-politikai, szociálpolitikai és egyéb célkitűzéseket. A kedvezményekre vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkotmányossági felülvizsgálata során az Alkotmánybíróság hatáskörébe kizárólag annak ellenőrzése tartozik, hogy a jogalkotó mérlegelési jogának gyakorlása során nem került-e ellentétbe az Alkotmány valamely rendelkezésével, az Alkotmánybíróság nem jogosult a jogalkotói mérlegelés célszerűségi – pl. gazdaságpolitikai – szempontú felülbírálatára. [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.] Az Alkotmány 70/I. §-ából nem következik tehát, hogy a jogalkotónak mentességet kellene biztosítania az R1.-ben és az R2.-ben szabályozott díjak megfizetése alól.

Így e vonatkozásban a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására nem kerülhet sor. Szintén nem áll fenn alkotmányellenes mulasztás az esélyegyenlőség biztosításáról szóló 70/A. § (3) bekezdése alapján. Az Alkotmány e rendelkezése ugyanis konkrét intézkedéseket nem határoz meg, a különböző szabályozási módok közül a jogalkotó szabad belátása szerint választhat az Alkotmány rendelkezéseit tiszteletben tartva (422/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 554, 557.). Az Alkotmánybíróság a 1067/B/1993. AB határozatában arra is rávilágított, hogy az esélyegyenlőtlenség megszüntetését vagy csökkentését célzó, megkülönböztető szabályozás lehetőségéből nem következik annak alkotmányos kényszere. A tételesen meghatározott pozitív diszkriminációra senkinek nincs alkotmányos joga, annak alkalmazása a jogalkotó szabadságába tartozik (ABH 1996, 446, 448.). E szabályból tehát nem vezethető le, hogy a jelen ügy tárgyát képező díjfizetési kötelezettség vonatkozásában a jogalkotó különféle méltányolandó körülményeket lenne köteles figyelembe venni, és ez alapján meghatározott kedvezményt vagy mentességet biztosítani. Ezért az Alkotmánybíróság a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasította.

Itv.mód.) 29. §-a úgy módosította, hogy az általános tételű eljárási illeték e bekezdésben meghatározott mértékétől csak az Itv. mellékletében lehet eltérni. Ezáltal a jogszabályváltozás megszüntette azt az indítványozó által kifogásolt megoldást, mely szerint ezt az illetéket nemcsak törvényben lehetett előírni. Erre tekintettel az indítványozó az Itv. 29. § (1) bekezdésében a gondolatjelek közötti szövegrész megsemmisítésére irányuló indítványát visszavonta. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 20. §-a értelmében az Alkotmánybíróság az arra jogosult indítványa alapján jár el. Az indítvány visszavonása folytán az alkotmánybírósági eljárás lefolytatásának alapja megszűnt, ezért az Alkotmánybíróság az eljárást az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.; a továbbiakban: Ügyrend) 31. § d) pontja alapján megszüntette.

Az Itv.mód 61. § (2) bekezdése – a fenti módosítással összhangban – hatályon kívül helyezte az Itv.-nek az indítványozó által támadott 100. § e) pontját, valamint az Áht.

10. §(3) bekezdésében szereplő „általános tételű államigazgatási eljárási illeték” szövegrészt is, azonos tartalmú

rendelkezés az Itv.-ben, illetve az Áht.-ban már nem szerepel. A PMr.-et pedig a fejlesztési adókedvezmény engedélyezése iránti eljárás kezdeményezéséért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról szóló 50/2002. (XII. 29.) PM rendelet módosításáról és az általános tételű eljárási illeték mértékéről szóló 50/2004. (XII. 29.) PM rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 25/2005. (VII. 26.) PM rendelet

2. §

Budapest, 2010. február 16. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke