2007. évi X. törvény a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló, Chicagóban, 1944. december 7. napján aláírt Egyezményt módosító, 1980. október 6-án, 1984. május 10-én, 1990. október 26-án, 1995. szeptember 29-én, valamint 1998. október 1-jén…
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a törvény a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló, Chicagóban aláírt Egyezményt módosító jegyzőkönyvek kihirdetéséről szól, amelyek a polgári repülés biztonságát és szabályozását érintő nemzetközi megállapodásokat rögzítik. Célja, hogy a Magyar Köztársaság jogrendjébe illessze ezeket a nemzetközi módosításokat.
Kire vonatkozik: A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet tagállamai; Azok az államok, amelyek a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezményt ratifikálták vagy ahhoz csatlakoztak.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Egyéb jogszabályok
- Szakaszok
- 5
- Forrás
- njt.hu
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- A Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezmény módosításait.
- A lajstromozó állam funkcióinak és tennivalóinak átruházását légijárművek bérlése vagy cseréje esetén.
- Az átruházás hatálybalépésének feltételeit más szerződő államok tekintetében.
- A módosító jegyzőkönyvek nyelvi hitelességét és ratifikációs folyamatát.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet tagállamai.
- Azok az államok, amelyek a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezményt ratifikálták vagy ahhoz csatlakoztak.
Melyek a főbb pontok?
- A lajstromozó állam átruházhatja funkcióit és tennivalóit egy másik szerződő államra, ha a légijárművet egy másik államban bejegyzett üzemben tartó bérli vagy cseréli.
- Az átruházás csak akkor lép hatályba más szerződő államok felé, ha a megállapodást regisztrálták és nyilvánosságra hozták, vagy közvetlenül közölték az érintett államok hatóságaival.
- A módosítás hatálybalépéséhez kilencvennyolc szerződő állam ratifikációja szükséges.
- A jegyzőkönyvek angol, francia, orosz és spanyol nyelven készültek, mindegyik egyaránt hiteles.
Egyéb jogszabályok
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
2007. évi X. törvény a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló, Chicagóban, 1944. december 7. napján aláírt Egyezményt módosító, 1980. október 6-án, 1984. május 10-én, 1990. október 26-án, 1995. szeptember 29-én, valamint 1998. október 1-jén kelt Jegyzőkönyvek, illetve a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezmény hiteles öt- és hatnyelvű szövegéről szóló Jegyzőkönyvek kihirdetéséről - Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ugrás az oldal tartalmához Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye fejléc Új Jogtár bejelentkezés Oldal nyomtatása Hatály: ( 2007.III.17. - határozatlan ) Váltás a jogszabály következő időállapotára (határozatlan -) A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.
Megnyitom a Jogtárban Jelen dokumentum a jogszabály 1. weboldalát tartalmazza. A teljes jogszabály nyomtatásához valássza a fejlécen található nyomtatás ikont!
2007. évi X. törvény a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló, Chicagóban, 1944. december 7. napján aláírt Egyezményt módosító, 1980. október 6-án, 1984. május 10-én, 1990. október 26-án, 1995. szeptember 29-én, valamint 1998. október 1-jén kelt Jegyzőkönyvek, illetve a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezmény hiteles öt- és hatnyelvű szövegéről szóló Jegyzőkönyvek kihirdetéséről * (Az 1980. október 6-án, Montrealban aláírt, a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezményt módosító Jegyzőkönyv a Magyar Köztársaság vonatkozásában 1997. június 20-án nemzetközi jogilag hatályba lépett.
Az 1984. május 10-én, Montrealban aláírt, a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezményt módosító Jegyzőkönyv a Magyar Köztársaság vonatkozásában 1998. október l-jén nemzetközi jogilag hatályba lépett.)
1. §(1) Az Országgyűlés az 1980. október 6-án, Montrealban aláírt, a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezményt módosító Jegyzőkönyvet e törvénnyel kihirdeti
Insert after Article 83 the following new Article 83 bis: „Article 83 bis Transfer of certain functions and duties (a) Notwithstanding the provisions of Article 12, 30, 31 and 32(a), when an aircraft registered in a contracting State is operated pursuant to an agreement for the lease, charter or interchange of the aircraft or any similar arrangement by an operator who has his principal place of business or, if he has no such place of business, his permanent residence in another contracting State, the State of registry may, by agreement with such other State, transfer to it all or part of its functions and duties as State of registry in respect of that aircraft under Articles 12, 30, 31 and 32(a). The State of registry shall be relieved of responsibility in respect of the functions and duties transferred. (b) The transfer shall not have effect in respect of other contracting States before either the agreement between States in which it is embodied has been registered with the Council and made public pursuant to Article 83 or the existence and scope of the agreement have been directly communicated to the authorities of the other contracting State or States concerned by a State party to the agreement. (c) The provisions of paragraphs (a) and (b) above shall also be applicable to cases covered by Article 77.”.
CONSEQUENTLY, pursuant to the aforesaid action of the Assembly, this Protocol has been drawn up by the Secretary General of the Organization.
IN WITNESS WHEREOF, the President and the Secretary General of the aforesaid Twenty-third Session of the Assembly of the International Civil Aviation Organization, being authorized thereto by the Assembly, sign this Protocol.
DONE at Montreal on the sixth day of October of the year one thousand nine hundred and eighty, in a single document in the English, French, Russian, and Spanish languages, each of which shall be of equal authenticity. This Protocol shall remain deposited in the archives of the International Civil Aviation Organization, and certified copies thereof shall be transmitted by the Secretary General of the Organization to all States parties to the Convention on International Civil Aviation done at Chicago on the seventh day of December 1944.
R. S. Nyaga Yves Lambert President of the 23rd Session of the Assembly Secretary General Az 1980. október 6-án, Montrealban aláírt, a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezményt módosító Jegyzőkönyv A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet Közgyűlése ÖSSZEÜLT 1980. október 6-i huszonharmadik montreali ülésén, TUDOMÁSUL VÉVE a nemzetközi légiforgalomban használt légijárművek haszonbérletéről, kibérléséről és cseréjéről szóló A21–22 és az A22–28 számú Határozatot, TUDOMÁSUL VÉVE a Jogi Bizottság huszonharmadik ülésén készített, a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezményt módosító tervét, TUDOMÁSUL VÉVE, hogy a Szerződő Államok általános kívánalma egy olyan rendelkezés meghozatala, amely a lajstromozó Állam egyes funkcióit és tennivalóit átruházza a légijármű üzemben tartójának Államára haszonbérlet, kibérlés vagy csere, vagy az ilyen légijármű tekintetében bármely hasonló ügylet esetén, SZÜKSÉGESNEK TARTVA az előzőekben közöltek céljából a Chicagóban, 1944. december hó hetedik napján készült, a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezmény módosítását, 1. JÓVÁHAGYJA – a fent hivatkozott Egyezmény 94. cikk (a) bekezdése rendelkezésének megfelelően -a hivatkozott Egyezmény következő javasolt módosítását:
A 83. cikk után beillesztendő az új 83. bis: „83.bis Egyes funkciók és tennivalók átruházása (a) A 12., 31., 32. és a 32 cikk (a) bekezdés rendelkezései ellenére, amikor a szerződő Államban lajstromozott légijármű haszonbérleti, kibérlési vagy csere megállapodásnak vagy hasonló ügyletnek megfelelő üzemeltetése olyan üzembentartó által történik, amelynek fő üzletviteli helye vagy – ha nincs ilyen – állandó tartózkodási helye egy másik szerződő Államban van, a lajstromozó Állam a 12., 30., 31. és a 32. cikk (a) bekezdése értelmében, az adott légijárműre vonatkozó megállapodás keretében – teljes egészében vagy részben – egy ilyen másik Államra ruházhatja át a lajstromozó Állam funkcióit és tennivalóit. Az átruházott funkciók és tennivalók tekintetében a lajstromozó Államot nem terheli felelősség. (b) Az átruházás a másik szerződő Államok tekintetében nem bírhat hatállyal azt megelőzően, hogy akár az ezt megvalósító Államok közötti megállapodást a Tanács a 83. cikkének értelmében jegyzékbe foglalja és közzéteszi, vagy a megállapodás létrejöttét és célját a megállapodásban érintett Állam a másik érintett szerződő Állam vagy Államok hatóságai felé közvetlenül kommunikálja. (c) A fenti (a) és (b) bekezdés a 77. cikkben megfogalmazott esetekre ugyanúgy alkalmazandó.”
KÖVETKEZÉSKÉPPEN, a Közgyűlés fent említett intézkedésének értelmében a jelen Jegyzőkönyvet a Szervezet Főtitkára elkészítette.
ENNEK HITELÉÜL – a Közgyűlés arra vonatkozó felhatalmazása alapján – a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet Közgyűlése fent említett huszonharmadik Ülésének Elnöke és Főtitkára aláírja a jelen Jegyzőkönyvet.
KÉSZÜLT Montrealban, az ezerkilencszáznyolcvanadik évi október hó hatodik napján, egy-egy példányban, angol, francia, orosz és spanyol nyelven, amelynek mindegyike egyaránt hiteles. A jelen Jegyzőkönyv a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet irattárában marad letétben, és ennek hitelesített másolatát a Szervezet Főtitkára megküldi a Chicagóban, 1944. december hó hetedik napján készült, a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezményt aláíró összes Államnak.
R. S. Nyaga Yves Lambert a Közgyűlés 23. Ülésének Elnöke Főtitkár”
2. §(1) Az Országgyűlés az 1984. május 10-én, Montrealban aláírt, a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezményt módosító Jegyzőkönyvet e törvénnyel kihirdeti
Insert, after Article 3, a new Article 3 bis: „Article 3 bis (a) The contracting States recognize that every State must refrain from resorting to the use of weapons against civil aircraft in flight and that, in case of interception, the lives of persons on board and the safety of aircraft must not be endangered. This provision shall not be interpreted as modifying in any way the rights and obligations of States setforth in the Charter of the United Nations. (b) The contracting States recognize that every State, in the exercise of its sovereignty, is entitled to require the landing at some designated airport of a civil aircraft flying above its territory without authority or if there are reasonable grounds to conclude that it is being used for any purpose inconsistent with the aims of this Convention; it may also give such aircraft any other instructions to put an end to such violations. For this purpose, the contracting States may resort to any appropriate means consistent with relevant rules of international law, including the relevant provisions of the Convention, specifically paragraph (a) of this Article. Each contracting State agrees to publish its regulations in force regarding the interception of civil aircraft. (c) Every civil aircraft shall comply with an order given in conformity with paragraph (b) of this Article. To this end each contracting State shall establish all necessary provisions in its national laws or regulations to make such compliance mandatory for any civil aircraft registered in that State or operated by an operator who has his principal place of business or permanent residence in that State. Each contracting State shall make any violation of such applicable laws or regulations punishable by severe penalties and shall submit the case to its competent authorities in accordance with its laws or regulations. (d) Each contracting State shall take appropriate measures to prohibit the deliberate use of any civil aircraft registered in that State or operated by an operator who has his principal place of business or permanent residence in that State for any purpose inconsistent with the aims of this Convention. This provision shall not affect paragraph (a) or derogate from paragraphs (b) and (c) of this Article.”
CONSEQUENTLY, pursuant to the aforesaid action of the Assembly, this Protocol has been drawn up by the Secretary General of the Organization.
IN WITNESS WHEREOF, the President and the Secretary General of the aforesaid Twenty-fifth Session (Extraordinary) of the Assembly of the International Civil Aviation Organization, being authorized thereto by the Assembly, sign this Protocol.
DONE at Montreal on the 10th day of May of the year one thousand nine hundred and eighty-four, in a single document in the English, French, Russian and Spanish languages, each text being equally authentic. This Protocol shall remain deposited in the archives of the International Civil Aviation Organization, and certified copies thereof shall be transmitted by the Secretary General of the Organization to all States parties to the Convention on International Civil Aviation done at Chicago on the seventh day of December 1944.
Assad Kotaite Yves Lambert President of the 25th Session (Extraordinary) of the Assembly Secretary General Az 1984. május 10-én, Montrealban aláírt, a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezményt módosító Jegyzőkönyv A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet Közgyűlése ÖSSZEÜLT 1984. május 10-i huszonötödik (rendkívüli) montreali ülésén, TUDOMÁSUL VÉVE, hogy a nemzetközi polgári repülés nagymértékben hozzájárulhat a világ nemzetei és népei közötti barátság és megértés létrehozatalában és megőrzésében, és ennek megsértése azonban az általános biztonságot fenyegető veszéllyé válhat, TUDOMÁSUL VÉVE, hogy kívánatos a súrlódások elkerülése és annak elősegítése, hogy a nemzetek és népek együttműködjenek, amelyen a világbéke múlik, TUDOMÁSUL VÉVE annak szükségességét, hogy a nemzetközi polgári repülés fejlesztése biztonságos és rendezett módon történjen, TUDOMÁSUL VÉVE, hogy az emberiesség alapvető megfontolásaival összhangban biztosítani kell a polgári légijárművek fedélzetén az emberek biztonságát és életét, TUDOMÁSUL VÉVE, hogy a Chicagóban, 1944. december hó hetedik napján készült, a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezményben a Szerződő Államok
A 3. cikk után beillesztendő az új 3. bis: „3. bis (a) A Szerződő Államok elismerik, hogy mindegyik Államnak tartózkodnia kell a repülésben lévő polgári légijármű elleni fegyverhasználat alkalmazásától, és hogy elfogás esetén a fedélzeten lévő emberek életét és a légijármű biztonságát sem veszélyeztethetik. Ez a rendelkezés nem értelmezhető úgy, hogy bármi módon módosítaná az Államoknak az Egyesült Nemzetek Alapokmányában rögzített jogait és kötelezettségeit. (b) A Szerződő Államok elismerik, hogy szuverenitásának gyakorlásaként minden Állam jogosult a területe felett felhatalmazás nélkül repülő polgári légijármű leszállásának követelésére valamely kijelölt repülőtéren, vagy ha megalapozott okból arra a következtetésre jut, hogy azt az Egyezmény célkitűzéseivel összeegyeztethetetlen célra használják; az ilyen légijárműnek bármely egyéb utasítást adhat, amellyel véget vet az ilyen jogsértéseknek. E célból a Szerződő Államok bármely alkalmas eszközt felhasználhatnak, amelyek összeegyeztethetők a nemzetközi jog vonatkozó szabályaival, beleértve az Egyezmény vonatkozó rendelkezéseit, különösképpen a jelen cikk (a) bekezdését. Minden egyes Szerződő Állam egyetért, hogy a polgári légijárművek elfogásáról szóló hatályos rendelkezéseit közzéteszi. (c) Minden polgári légijármű köteles eleget tenni a jelen cikk (b) bekezdésének megfelelően kiadott utasításnak. Evégett, minden egyes Szerződő Állam köteles megalkotni nemzeti törvényeiben és rendeleteiben minden szükséges rendelkezést, amely által az abban az Államban lajstromozott polgári légijárműre, vagy olyan üzemben tartó által üzemeltetett polgári légijárműre, amelynek fő üzletviteli helye vagy állandó tartózkodási helye abban az Államban van, kötelezővé teszi e megfelelést. Minden egyes Szerződő Állam köteles súlyosan büntethetővé tenni ezen alkalmazandó törvények és rendeletek bárminemű megsértését, és az ügyet törvényei és rendeletei szerint köteles az illetékes hatósága elé terjeszteni. (d) Minden egyes Szerződő Állam köteles megfelelő lépéseket tenni annak megtiltására, hogy az abban az Államban lajstromozott polgári légijárművet, vagy olyan üzemben tartó által üzemeltetett polgári légijárművet, amelynek fő üzletviteli helye vagy állandó tartózkodási helye abban az Államban van, előre megfontoltan az Egyezmény célkitűzéseivel összeegyeztethetetlen célokra használják. E rendelkezés nem lehet kihatással a jelen cikk (a) bekezdésére, vagy nem korlátozhatja a (b) és (c) bekezdést.”
KÖVETKEZÉSKÉPPEN, a Közgyűlés fent említett intézkedésének értelmében a jelen Jegyzőkönyvet a Szervezet Főtitkára elkészítette.
ENNEK HITELÉÜL – a Közgyűlés arra vonatkozó felhatalmazása alapján – a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet Közgyűlése fent említett huszonötödik (rendkívüli) Ülésének Elnöke és Főtitkára aláírja a jelen Jegyzőkönyvet.
KÉSZÜLT Montrealban, az ezerkilencszáznyolcvannegyedik évi május hó tizedik napján, egy-egy példányban, angol, francia, orosz és spanyol nyelven, amelynek mindegyike egyaránt hiteles. A jelen Jegyzőkönyv a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet irattárában marad letétben, és ennek hitelesített másolatát a Szervezet Főtitkára megküldi a Chicagóban, 1944. december hó hetedik napján készült, a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezményt aláíró összes Államnak.
Assad Kotaite Yves Lambert a Közgyűlés 25. (rendkívüli) Ülésének Elnöke Főtitkár”
3. §Az Országgyűlés e törvénnyel felhatalmazást ad
4. §
HAVING NOTED that it is the desire of a large number of Contracting States to enlarge the membership of the Council in order to ensure better balance by means of an increased representation of Contracting States;
HAVING CONSIDERED it appropriate to increase the membership of that body from thirty-three to thirty-six;
HAVING CONSIDERED it necessary to amend, for the purpose aforesaid, the Convention on International Civil Aviation done at Chicago on the seventh day of December 1944;
CONSEQUENTLY, pursuant to the aforesaid action of the Assembly, this Protocol has been drawn up by the Secretary General of the Organization.
IN WITNESS WHEREOF, the President and the Secretary General of the aforesaid Twenty-eighth Session (Extraordinary) of the Assembly of the International Civil Aviation Organization, being authorized thereto by the Assembly, sign this Protocol.
DONE at Montreal on the twenty-sixth day of October of the year one thousand nine hundred and ninety, in a single document in the English, French, Russian and Spanish languages, each text being equally authentic. This Protocol shall remain deposited in the archives of the International Civil Aviation Organization, and certified copies thereof shall be transmitted by the Secretary General of the Organization to all States parties to the Convention on International Civil Aviation done at Chicago on the seventh day of December 1944.
Assad Kotaite S. S. Sidhu President of the Twenty-eighth Session (Extraordinary) of the Assembly Secretary General Az 1990. október 26-án, Montrealban aláírt, a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezmény 50. cikk (a) bekezdését módosító Jegyzőkönyv A NEMZETKÖZI POLGÁRI REPÜLÉSI SZERVEZET KÖZGYŰLÉSE ÖSSZEÜLT huszonnyolcadik (rendkívüli) ülésén, 1990. október 25-én Montrealban;
TUDOMÁSUL VÉVE számos Szerződő Államnak azt a kívánságát, hogy bővítsék a Tanács tagságának létszámát annak érdekében, hogy a Szerződő Államok megnövekedett képviselete révén jobb egyensúlyt biztosítsanak;
MEGFELELŐNEK TARTVA, hogy e testület taglétszámát harminchárom főről harminchatra emeljék;
SZÜKSÉGESNEK TARTVA, hogy a Chicagóban, 1944. december hó hetedik napján készült, a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezményt, a fent említett célból módosítsák;
KÖVETKEZÉSKÉPPEN, a Közgyűlés fent említett intézkedésének értelmében, a jelen Jegyzőkönyvet a Szervezet Főtitkára elkészítette.
ENNEK HITELÉÜL – a Közgyűlés arra vonatkozó felhatalmazása alapján – a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet fent említett Közgyűlése huszonnyolcadik (rendkívüli) ülésének Elnöke és Főtitkára aláírja a jelen Jegyzőkönyvet.
KÉSZÜLT Montrealban, az ezerkilencszázkilencvenedik évi október hó huszonhatodik napján, egy-egy példányban, angol, francia, orosz és spanyol nyelven, amelynek egyes szövegei egyaránt hitelesek. A jelen Jegyzőkönyv a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet irattárában marad letétben, és ennek hitelesített másolatát a Szervezet Főtitkára megküldi a Chicagóban, 1944. december hó hetedik napján készült, a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezményt aláíró összes Államnak.
Assad Kotaite S. S. Sidhu a Közgyűlés huszonnyolcadik (rendkívüli) Ülésének Elnöke Főtitkár”
5–8. § *
9. §(1) E törvény – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba
Vissza az oldal tetejére -->