2004. évi L. törvény az Európa Tanács Strasbourgban, 1999. november 4-én kelt, Korrupcióról szóló Polgári Jogi Egyezményének kihirdetéséről
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a törvény az Európa Tanács Korrupcióról szóló Polgári Jogi Egyezményét hirdeti ki, melynek célja, hogy a korrupció áldozatai hatékony jogorvoslatban részesüljenek, és kártérítést kaphassanak.
Kire vonatkozik: Azok a személyek, akik korrupciós cselekmények következtében kárt szenvedtek; Azok a felek, akik korrupcióval kapcsolatos polgári eljárásokban érintettek.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Egyéb jogszabályok
- Cikkek
- 50
- Forrás
- njt.hu
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- A korrupció miatt kárt szenvedett személyek jogát a teljes kártérítésre.
- A korrupció definícióját az Egyezmény céljaira.
- A felelősség feltételeit a kártérítéshez, beleértve az állam felelősségét is.
- A szerződések érvényességét, ha azokat korrupció befolyásolta.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- Azok a személyek, akik korrupciós cselekmények következtében kárt szenvedtek.
- Azok a felek, akik korrupcióval kapcsolatos polgári eljárásokban érintettek.
Melyek a főbb pontok?
- A kártérítés magában foglalhatja az anyagi kárt, az elmaradt hasznot és a nem vagyoni kárt.
- Több felelős esetén a felelősség egyetemleges.
- Az elévülési idő legalább három év attól a naptól számítva, amikor a károsult tudomást szerzett a kárról és a felelős személyről, de legfeljebb tíz év a korrupciós cselekménytől.
- Minden olyan szerződés vagy szerződési záradék, amely korrupciót tartalmaz, semmis és érvénytelen.
Egyéb jogszabályok
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (50)
- 1. §
- 2. § Az Egyezmény angol nyelvű szövege és hivatalos magyar nyelvű fordítása
- Article 1 Purpose
- Article 2 Definition of corruption
- Article 3 Compensation for damage
- Article 4 Liability
- Article 5 State responsibility
- Article 6 Contributory negligence
- Article 7 Limitation periods
- Article 8 Validity of contracts
- Article 9 Protection of employees
- Article 10 Accounts and audits
- Article 11 Acquisition of evidence
- Article 12 Interim measures
- Article 13 International co-operation
- Article 14 Monitoring
- Article 15 Signature and entry into force
- Article 16 Accession to the Convention
- Article 17 Reservations
- Article 18 Territorial application
- Article 19 Relationship to other instruments and agreements
- Article 20 Amendments
- Article 21 Settlement of disputes
- Article 22 Denunciation
- Article 23 Notification
- 1. Cikk Az Egyezmény célja
- 2. Cikk A korrupció fogalma
- 3. Cikk Kártérítés
- 4. Cikk Felelősség
- 5. Cikk Állami felelősség
- 6. Cikk A károsult gondatlansága
- 7. Cikk Elévülés
- 8. Cikk A szerződések érvényessége
- 9. Cikk Az alkalmazottak védelme
- 10. Cikk Könyvvitel és ellenőrzés
- 11. Cikk Bizonyítékok beszerzése
- 12. Cikk Ideiglenes intézkedések
- 13. Cikk Nemzetközi együttműködés
- 14. Cikk Ellenzőrzés
- 15. Cikk Aláírás és hatálybalépés
- 16. Cikk Csatlakozás az Egyezményhez
- 17. Cikk Fenntartások
- 18. Cikk Területi alkalmazás
- 19. Cikk Más jogforrásokhoz és megállapodásokhoz való viszony
- 20. Cikk Módosítások
- 21. Cikk A viták rendezése
- 22. Cikk Felmondás
- 23. Cikk Értesítések
- 3. §
- 4. §
2004. évi L. törvény az Európa Tanács Strasbourgban, 1999. november 4-én kelt, Korrupcióról szóló Polgári Jogi Egyezményének kihirdetéséről - Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ugrás az oldal tartalmához Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye fejléc Új Jogtár bejelentkezés Oldal nyomtatása Hatály: ( 2004.VI.12. - ) A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.
Megnyitom a Jogtárban Jelen dokumentum a jogszabály 1. weboldalát tartalmazza. A teljes jogszabály nyomtatásához valássza a fejlécen található nyomtatás ikont!
2004. évi L. törvény az Európa Tanács Strasbourgban, 1999. november 4-én kelt, Korrupcióról szóló Polgári Jogi Egyezményének kihirdetéséről * (A Magyar Köztársaság megerősítésről szóló okiratának letétbe helyezésére az Európa Tanács főtitkáránál 2003. december 4-én került sor.)
1. §Az Országgyűlés az Európa Tanács Strasbourgban, 1999. november 4-én kelt, Korrupcióról szóló Polgári Jogi Egyezményét e törvénnyel kihirdeti
2. §Az Egyezmény angol nyelvű szövege és hivatalos magyar nyelvű fordítása a következő
„Civil Law Convention on Corruption Preamble The member States of the Council of Europe, the other States and the European Community, signatories hereto, Considering that the aim of the Council of Europe is to achieve a greater unity between its members;
Conscious of the importance of strengthening international co-operation in the fight against corruption;
Emphasising that corruption represents a major threat to the rule of law, democracy and human rights, fairness and social justice, hinders economic development and endangers the proper and fair functioning of market economies;
Recognising the adverse financial consequences of corruption to individuals, companies and States, as well as international institutions;
Convinced of the importance for civil law to contribute to the fight against corruption, in particular by enabling persons who have suffered damage to receive fair compensation;
Recalling the conclusions and resolutions of the 19th (Malta, 1994), 21st (Czech Republic, 1997) and 22nd (Moldova, 1999) Conferences of the European Ministers of Justice;
Taking into account the Programme of Action against Corruption adopted by the Committee of Ministers in November 1996;
Taking also into account the feasibility study on the drawing up of a convention on civil remedies for compensation for damage resulting from acts of corruption, approved by the Committee of Ministers in February 1997;
Having regard to Resolution (97) 24 on the 20 Guiding Principles for the Fight against Corruption, adopted by the Committee of Ministers in November 1997, at its 101st Session, to Resolution (98) 7 authorising the adoption of the Partial and Enlarged Agreement establishing the „Group of States against Corruption (GRECO)”, adopted by the Committee of Ministers in May 1998, at its 102nd Session, and to Resolution (99) 5 establishing the GRECO, adopted on 1st May 1999;
Recalling the Final Declaration and the Action Plan adopted by the Heads of State and Government of the member States of the Council of Europe at their 2nd summit in Strasbourg, in October 1997, Have agreed as follows:
CHAPTER I
MEASURES TO BE TAKEN AT NATIONAL LEVEL
Article 1Purpose
Each Party shall provide in its internal law for effective remedies for persons who have suffered damage as a result of acts of corruption, to enable them to defend their rights and interests, including the possibility of obtaining compensation for damage.
Article 2Definition of corruption
For the purpose of this Convention, „corruption” means requesting, offering, giving or accepting, directly or indirectly, a bribe or any other undue advantage or prospect thereof, which distorts the proper performance of any duty or behaviour required of the recipient of the bribe, the undue advantage or the prospect thereof.
Article 3Compensation for damage
Article 4Liability
Article 5State responsibility
Each Party shall provide in its internal law for appropriate procedures for persons who have suffered damage as a result of an act of corruption by its public officials in the exercise of their functions to claim for compensation from the State or, in the case of a non-state Party, from that Party’s appropriate authorities.
Article 6Contributory negligence
Each Party shall provide in its internal law for the compensation to be reduced or disallowed having regard to all the circumstances, if the plaintiff has by his or her own fault contributed to the damage or to its aggravation.
Article 7Limitation periods
Article 8Validity of contracts
Article 9Protection of employees
Each Party shall provide in its internal law for appropriate protection against any unjustified sanction for employees who have reasonable grounds to suspect corruption and who report in good faith their suspicion to responsible persons or authorities.
Article 10Accounts and audits
Article 11Acquisition of evidence
Each Party shall provide in its internal law for effective procedures for the acquisition of evidence in civil proceedings arising from an act of corruption.
Article 12Interim measures
Each Party shall provide in its internal law for such court orders as are necessary to preserve the rights and interests of the parties during civil proceedings arising from an act of corruption.
CHAPTER II
INTERNATIONAL CO-OPERATION AND MONITORING OF IMPLEMENTATION
Article 13International co-operation
The Parties shall co-operate effectively in matters relating to civil proceedings in cases of corruption, especially concerning the service of documents, obtaining evidence abroad, jurisdiction, recognition and enforcement of foreign judgements and litigation costs, in accordance with the provisions of relevant international instruments on international co-operation in civil and commercial matters to which they are Party, as well as with their internal law.
Article 14Monitoring
The Group of States against Corruption (GRECO) shall monitor the implementation of this Convention by the Parties.
CHAPTER III
FINAL CLAUSES
Article 15Signature and entry into force
Article 16Accession to the Convention
Article 17Reservations
No reservation may be made in respect of any provision of this Convention.
Article 18Territorial application
Article 19Relationship to other instruments and agreements
Article 20Amendments
Article 21Settlement of disputes
Article 22Denunciation
Article 23Notification
The Secretary General of the Council of Europe shall notify the member States of the Council and any other signatories and Parties to this Convention of:
In witness whereof the undersigned, being duly authorised thereto, have signed this Convention.
Done at Strasbourg, the 4th day of November 1999, in English and in French, both texts being equally authentic, in a single copy which shall be deposited in the archives of the Council of Europe. The Secretary General of the Council of Europe shall transmit certified copies to each member State of the Council of Europe, to the non-member States which have participated in the elaboration of this Convention, to the European Community, as well as to any State invited to accede to it.” „Korrupcióról szóló Polgári Jogi Egyezmény Preambulum Az Európa Tanács tagállamai, más aláíró államok és az Európai Közösség figyelembe véve, hogy az Európa Tanács célja a tagok közötti szorosabb egység megteremtése; tudatában a korrupció elleni harc területén a nemzetközi összefogás erősítése fontosságának; hangsúlyozva, hogy a korrupció jelentős fenyegetést jelent a jogállamiságra, a demokráciára és az emberi jogokra, a méltányosságra és a társadalmi igazságosságra, akadályozza a gazdasági fejlődést, veszélyezteti a piacgazdaság megfelelő és tisztességes működését; felismerve a korrupció egyéneket, vállalatokat, az államot, valamint a nemzetközi szervezeteket érintő káros pénzügyi következményeit; meggyőződve annak a fontosságáról, hogy a polgári jog hozzájárul a korrupció elleni harchoz, különösen azzal, hogy lehetővé teszi, hogy a károsultak méltányos kártérítést kapjanak; felidézve az európai igazságügyminiszterek XIX. (Málta, 1994.), XXI. (Cseh Köztársaság 1997) és a XXII. (Moldova, 1999) konferenciájának döntéseit és határozatait; figyelembe véve a Miniszterek Bizottsága által 1996. novemberben elfogadott Korrupció Elleni Akcióprogramot; figyelembe véve egy, a korrupcióból eredő károk polgári jogi jogorvoslatáról szóló Egyezmény kidolgozásának megvalósíthatósági tanulmányát is, amit a Miniszterek Bizottsága 1997 februárjában hagyott jóvá; figyelembe véve a Miniszterek Bizottsága 1997. novemberében tartott, 101. ülésszakán elfogadott (97) 24. számú határozatát a Korrupció elleni harc 20 Irányelvéről, a Miniszterek Bizottsága 1998. májusában tartott, 102. ülésszakán elfogadott (98) 7. számú határozatát, amely felhatalmazást ad a „Korrupció elleni Államok Csoportja” (GRECO) felállításáról szóló kibővített részmegállapodás létrehozására és az 1999. május 1-jén elfogadott, a GRECO megalapításáról szóló (99) 5. számú határozatot; felidézve az Európa Tanács tagállamainak állam- és kormányfői által 1997. októberében, a második csúcstalálkozón, Strasbourgban elfogadott Végső Határozatot és Akciótervet,
az alábbiakban állapodtak meg:
I. Fejezet
NEMZETI SZINTEN MEGHOZANDÓ INTÉZKEDÉSEK
1. CikkAz Egyezmény célja
Mindegyik Fél belső joga hatékony jogorvoslatot biztosít azoknak a személyeknek, akik korrupció miatt szenvedtek kárt; lehetővé téve számukra, hogy jogaikat és érdekeiket megvédjék, ideértve a kártérítés igénybevételének lehetőségét is.
2. CikkA korrupció fogalma
Ezen Egyezmény vonatkozásában a „korrupció” megvesztegetés, egyéb jogtalan előny, illetve kilátásba helyezett megvesztegetés, egyéb jogtalan előny közvetlen vagy közvetett kérése, felajánlása, adása vagy elfogadása, amely a megvesztegetés, egyéb jogtalan előny, illetve kilátásba helyezett megvesztegetés, egyéb jogtalan előny elfogadójától elvárt kötelesség vagy magatartás megfelelő teljesítését akadályozza.
3. CikkKártérítés
4. CikkFelelősség
5. CikkÁllami felelősség
Mindegyik Fél belső joga megfelelő eljárást biztosít azon személyek részére, akik köztisztviselők által, foglalkozás körében elkövetett korrupciós cselekmény miatt szenvedtek kárt, annak érdekében, hogy kártérítést igényelhessenek az Államtól vagy nem állam szerződő fél esetén annak megfelelő hatóságától.
6. CikkA károsult gondatlansága
Mindegyik Fél belső joga biztosítja a kártérítés csökkentésének vagy elutasításának lehetőségét, amennyiben valamennyi körülményt figyelembe véve, a károsult saját hibája hozzájárult a kár keletkezéséhez vagy súlyosbodásához.
7. CikkElévülés
8. CikkA szerződések érvényessége
9. CikkAz alkalmazottak védelme
Mindegyik Fél belső joga megfelelő védelmet biztosít minden indokolatlan szankció ellen azon alkalmazottaknak, akik megalapozottan korrupcióra gyanakszanak és ezt jóhiszeműen jelentik a felelős személyeknek vagy hatóságoknak.
10. CikkKönyvvitel és ellenőrzés
11. CikkBizonyítékok beszerzése
Mindegyik Fél belső joga hatékony eljárást biztosít a korrupciós cselekmény miatt indult polgári eljárásokban a bizonyítékok beszerzése érdekében.
12. CikkIdeiglenes intézkedések
Mindegyik Fél belső joga biztosítja olyan bírósági határozatok meghozatalát, amelyek a korrupciós cselekmény miatt indult polgári eljárások során szükségesek a felek jogainak és érdekeinek megóvása érdekében.
II. Fejezet
NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉS ÉS A VÉGREHAJTÁS ELLENŐRZÉSE
13. CikkNemzetközi együttműködés
A Felek a korrupciós ügyekben folyó polgári eljárásokban hatékonyan együttműködnek, különösen az iratok kézbesítését, bizonyítékok külföldről történő beszerzését, a joghatóságot, a külföldi ítéletek és a perköltség elismerését és végrehajtását illetően, összhangban azokkal a polgári és kereskedelmi ügyekben való nemzetközi együttműködésről szóló vonatkozó nemzetközi jogforrásokkal, amelyekben Részes Felek, illetve összhangban belső jogukkal.
14. CikkEllenzőrzés
A Korrupció Elleni Államok Csoportja (GRECO) ellenőrzi jelen Egyezménynek a Felek általi végrehajtását.
III. Fejezet
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
15. CikkAláírás és hatálybalépés
16. CikkCsatlakozás az Egyezményhez
17. CikkFenntartások
Jelen Egyezmény rendelkezéseivel kapcsolatban fenntartás nem tehető.
18. CikkTerületi alkalmazás
A visszavonás attól a naptól számított harmadik hónap utáni naptári hónap első napjától hatályos, amelyen a főtitkár az erről szóló értesítést átvette.
19. CikkMás jogforrásokhoz és megállapodásokhoz való viszony
20. CikkMódosítások
21. CikkA viták rendezése
22. CikkFelmondás
23. CikkÉrtesítések
Az Európa Tanács főtitkára értesíti az Európa Tanács tagállamait és valamennyi, az Egyezményt aláíró és abban Részes Felet:
Fentiek hiteléül az erre kellőképpen felhatalmazott alulírottak a jelen Egyezményt aláírták.
Készült Strasbourgban, 1999. november 4-én, angol és francia nyelven, mindkét szöveg egyaránt hiteles, egyetlen példányban, amely az Európa Tanács levéltárában marad letétbe helyezve. Az Európa Tanács főtitkára hiteles másolatot küld az Európa Tanács valamennyi tagállamának, a jelen Egyezmény kidolgozásában részt vett nem tagállamoknak, az Európai Közösségnek, valamint valamennyi, az Egyezményhez csatlakozásra meghívott Államnak.”
3. §
4. §Ez a törvény a kihirdetést követő 8. napon lép hatályba, de a 2–3. § rendelkezéseit 2004. április 1-jétől kell alkalmazni
Vissza az oldal tetejére -->