2023. évi LXII. törvény a légijárművek fedélzetén elkövetett bűncselekményekről és egyéb cselekményekről szóló Egyezményt módosító Jegyzőkönyv kihirdetéséről - Hatályos Jogszabályok…
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a törvény a légijárművek fedélzetén elkövetett bűncselekményekről és egyéb cselekményekről szóló, 1963-as Tokiói Egyezményt módosító Jegyzőkönyv kihirdetéséről szól. Célja a repülés biztonságának növelése és a fedélzeti rend fenntartása.
Kire vonatkozik: A légijárművek utasaira és személyzetére; A légijárművek tulajdonosaira és üzemben tartóira.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Egyéb jogszabályok
- Szakaszok
- 5
- Forrás
- njt.hu
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- A légijárművek fedélzetén elkövetett bűncselekmények és egyéb cselekmények joghatóságát.
- A légijármű parancsnokának és a személyzetnek a jogait és kötelezettségeit a fedélzeti rend fenntartásában.
- A fedélzeti biztonsági tisztek szerepét és jogosultságait.
- Az államok közötti együttműködést a bűncselekmények kivizsgálásában és az elkövetők felelősségre vonásában.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- A légijárművek utasaira és személyzetére.
- A légijárművek tulajdonosaira és üzemben tartóira.
- Azokra az államokra, amelyek ratifikálják a Jegyzőkönyvet.
Melyek a főbb pontok?
- A légijárművet repülésben lévőnek kell tekinteni a beszállás utáni ajtócsukástól a kiszállás előtti ajtónyitásig.
- A lajstromozó állam mellett a leszállás helye szerinti állam és az üzemben tartó állam is rendelkezhet joghatósággal bizonyos esetekben.
- A légijármű parancsnoka jogosult intézkedéseket tenni a biztonság és a rend fenntartása érdekében, beleértve a személyes szabadság korlátozását.
- Az intézkedéseket tevő személyek (parancsnok, személyzet, utasok, fedélzeti biztonsági tisztek) nem vonhatók felelősségre az intézkedésekért.
Egyéb jogszabályok
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
2023. évi LXII. törvény a légijárművek fedélzetén elkövetett bűncselekményekről és egyéb cselekményekről szóló Egyezményt módosító Jegyzőkönyv kihirdetéséről - Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ugrás az oldal tartalmához Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye fejléc Új Jogtár bejelentkezés Oldal nyomtatása Hatály: ( 2024.I.1. - ) A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.
Megnyitom a Jogtárban Jelen dokumentum a jogszabály 1. weboldalát tartalmazza. A teljes jogszabály nyomtatásához valássza a fejlécen található nyomtatás ikont!
2023. évi LXII. törvény a légijárművek fedélzetén elkövetett bűncselekményekről és egyéb cselekményekről szóló Egyezményt módosító Jegyzőkönyv kihirdetéséről *
1. §
Az Országgyűlés e törvénnyel felhatalmazást ad a légijárművek fedélzetén elkövetett bűncselekményekről és egyéb cselekményekről szóló Egyezményt (a továbbiakban: Egyezmény) módosító Jegyzőkönyv (a továbbiakban: Jegyzőkönyv) kötelező hatályának elismerésére
2. §Az Országgyűlés a Jegyzőkönyvet e törvénnyel kihirdeti
3. §(1) A Jegyzőkönyv szövegének hivatalos magyar nyelvű fordítását az 1. melléklet tartalmazza
4. §(1) Ez a törvény – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba
5. §(1) Az e törvény végrehajtásához szükséges intézkedésekről a közlekedésért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) gondoskodik
FELISMERVE számos Állam arra irányuló kívánságát, hogy az erőszakos viselkedés megfékezésében és a légijárművek fedélzetén uralkodó rend és fegyelem visszaállításában segítséget nyújtsanak egymásnak;
AZZAL A MEGGYŐZŐDÉSSEL, hogy ezen aggodalmak orvoslása érdekében a légijárművek fedélzetén elkövetett bűncselekményekről és egyéb cselekményekről szóló Tokióban, az 1963. évi szeptember hó 14. napján kelt Egyezményt módosító rendelkezések elfogadására van szükség;
AZ ALÁBBIAKBAN ÁLLAPODTAK MEG:
I. cikk E Jegyzőkönyv a légijárművek fedélzetén elkövetett bűncselekményekről és egyéb cselekményekről szóló Tokióban, az 1963. évi szeptember hó 14. napján kelt Egyezményt (a továbbiakban: „az Egyezmény”) módosítja.
II. cikk Az Egyezmény 1. cikkének 3. bekezdése helyébe a következő szöveg lép: „1. cikk 3. Az Egyezmény alkalmazása szempontjából:
III. cikk Az Egyezmény 2. cikkének helyébe a következő szöveg lép: „2. cikk A 4. cikk rendelkezéseinek sérelme nélkül és azt az esetet kivéve, ha a légijármű vagy a fedélzetén levő személyek, vagy vagyontárgyak biztonsága megköveteli, az Egyezmény egyik rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy az büntető törvénybe ütköző politikai jellegű cselekmény; vagy faj, vallás, állampolgárság, etnikai származás, politikai vélemény vagy nem alapján történő, hátrányos megkülönböztetésen alapuló bűncselekmény tekintetében eljárásra adna lehetőséget vagy azt szükségessé tenné.”
IV. cikk Az Egyezmény 3. cikkének helyébe a következő szöveg lép: „3. cikk 1. A légijármű fedélzetén elkövetett bűncselekmény és egyéb cselekmény tekintetében a lajstromozó Állam rendelkezik joghatósággal.
1bis. A légijármű fedélzetén elkövetett bűncselekmény és egyéb cselekmény tekintetében az az Állam is rendelkezik joghatósággal, amely:
2bis. Mindegyik Szerződő Állam megteszi továbbá az ahhoz szükséges intézkedéseket is, hogy a légijárművek fedélzetén elkövetett bűncselekményekre joghatósággal rendelkezzen az alábbi esetekben:
2 ter. A leszállás helye szerinti Államként, joghatóságának gyakorlása során az Államnak figyelembe kell vennie, hogy a szóban forgó bűncselekmény az üzembentartó Államában bűncselekmény-e.
V. cikk Az Egyezmény a következő 3bis. cikkel egészül ki: „3bis. cikk Ha egy, a joghatóságát a 3. cikk szerint gyakorló Szerződő Államot értesítettek, vagy másként tudomást szerzett arról, hogy egy vagy több más Szerződő Állam nyomozást, büntetőeljárást vagy bírósági eljárást folytat ugyanazon bűncselekmények vagy egyéb cselekmények tekintetében, úgy a Szerződő Állam szükség esetén egyeztet a többi említett Szerződő Állammal annak érdekében, hogy intézkedéseiket összehangolják. Az e cikkben foglalt kötelezettségek nem érintik a Szerződő Államok 13. cikk szerinti kötelezettségeit.”
VI. cikk Az Egyezmény 5. cikkének 2. bekezdése törlésre kerül.
VII. cikk Az Egyezmény 6. cikkének helyébe a következő szöveg lép: „6. cikk 1. Ha a légijármű parancsnoka alapos okkal feltételezheti, hogy a légijármű fedélzetén valaki az 1. cikk 1. bekezdésében meghatározott bűncselekményt vagy egyéb cselekményt követett el vagy készül elkövetni, e személlyel szemben megteheti azokat a megfelelő intézkedéseket – ideértve a személyes szabadságot korlátozó intézkedéseket is –, amelyek szükségesek:
VIII. cikk Az Egyezmény 9. cikkének helyébe a következő szöveg lép: „9. cikk 1. A légijármű parancsnoka azt a személyt, akiről alapos okkal feltételezheti, hogy a légijármű fedélzetén olyan cselekményt követett el, amely véleménye szerint súlyos bűncselekmény, átadhatja bármelyik Szerződő Állam illetékes hatóságának, amely területén a légijármű leszállt.
IX. cikk Az Egyezmény 10. cikkének helyébe a következő szöveg lép: „10. cikk Az Egyezményben foglaltaknak megfelelően megtett intézkedésekért a légijárműnek sem a parancsnokát, sem a személyzetének más tagját, sem bármelyik utasát, sem a fedélzeti biztonsági tisztet, sem a légijármű tulajdonosát vagy üzemben tartóját, sem azt a személyt, akinek megbízásából a repülést végezték, semmilyen eljárásban nem lehet felelőssé tenni azért a bánásmódért, amelyben az a személy részesült, akivel szemben az intézkedéseket tették.”
X. cikk Az Egyezmény a következő 15bis. cikkel egészül ki: „15bis. cikk 1. Mindegyik Szerződő Államnak lehetőség szerint meg kell tennie az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy megfelelő büntetőjogi, közigazgatási vagy egyéb jogi eljárások induljanak bármely olyan személlyel szemben, aki egy légijármű fedélzetén az 1. cikk 1. bekezdésében említett bűncselekményt vagy egyéb cselekményt követ el, különösen:
XI. cikk Az Egyezmény 16. cikkének 1. bekezdése helyébe a következő szöveg lép: „16. cikk 1. A légijármű fedélzetén elkövetett bűncselekményeket a Szerződő Államok közötti kiadatás céljából úgy kell kezelni, mintha nemcsak az elkövetés helyén követték volna el, hanem azoknak a Szerződő Államoknak a területén is, akiknek a 3. cikk 2. és 2bis. bekezdésének értelmében joghatósággal kell rendelkezniük.”
XII. cikk Az Egyezmény 17. cikkének helyébe a következő szöveg lép: „17. cikk 1. A légijármű fedélzetén elkövetett bűncselekménnyel kapcsolatban a nyomozás, az őrizetbe vétel vagy a joghatóság egyéb módon való gyakorlása érdekében tett intézkedéseik során a Szerződő Államoknak figyelembe kell venniük a repülés biztonságát és egyéb érdekeit, és úgy kell eljárniuk, hogy elkerüljék a légijármű, az utasok, a légijármű személyzete vagy rakománya indokolatlan késését.
XIII. cikk Az Egyezmény a következő 18bis. cikkel egészül ki: „18bis. cikk Az Egyezmény egyik rendelkezése sem zárja ki a jogot, hogy a 8. vagy a 9. cikk szerint leszállított vagy átadott személytől a felmerült károk megtérítését követeljék a nemzeti jogszabályok szerint.”
XIV. cikk Az Egyezmény szövegének e Jegyzőkönyvhöz csatolt arab, kínai és orosz nyelvű változatai az Egyezmény angol, francia és spanyol nyelvű változataival egyformán hiteles szövegeknek minősülnek mind a hat nyelven.
XV. cikk Az e Jegyzőkönyv Szerződő Államai között az Egyezményt és e Jegyzőkönyvet együttesen, egyetlen okiratként kell olvasni és értelmezni, amely okirat a 2014. évi Montreali Jegyzőkönyvvel módosított Tokiói Egyezmény nevet kapja.
XVI. cikk E Jegyzőkönyv aláírására a 2014. március 26. és április 4. között Montrealban tartott légi közlekedési jogról szóló nemzetközi konferencián részt vevő Államoknak 2014. április 4-én Montrealban nyílik lehetőségük. 2014. április 4-e után e Jegyzőkönyv aláírására valamennyi Állam számára lehetőség van a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet Montrealban található székhelyén a XVIII. Cikk szerinti hatálybalépés napjáig.
XVII. cikk 1. E Jegyzőkönyvet az aláíró Államoknak meg kell erősíteniük, el kell fogadniuk vagy ratifikálniuk kell. A megerősítő, elfogadó vagy ratifikációs okiratot a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet Főtitkáránál kell letétbe helyezni, akit a Jegyzőkönyv ezennel Letéteményesként jelöl ki.
XVIII. cikk 1. E Jegyzőkönyv a huszonkettedik megerősítő, elfogadó, jóváhagyó vagy ratifikációs okirat Letéteményesnél való letétbe helyezését követő második hónap első napján lép hatályba.
XIX. cikk 1. A Letéteményesnek küldött írásbeli értesítés útján bármelyik Szerződő Állam felmondhatja e Jegyzőkönyvet.
XX. cikk Az egyes aláírások dátumáról, az egyes megerősítő, elfogadó, ratifikációs vagy csatlakozó okiratok letétbe helyezésének dátumáról, az e Jegyzőkönyv hatálybalépésének dátumáról és más releváns információkról a Letéteményes azonnal értesíti e Jegyzőkönyv valamennyi aláíró és Szerződő Államát.
A FENTIEK HITELÉÜL, az alulírott, szabályosan feljogosított Meghatalmazottak aláírták e Jegyzőkönyvet.
KÉSZÜLT Montrealban kettőezer-tizennégy április negyedikén, angol, arab, kínai, francia, orosz és spanyol nyelven, amely szövegek mindegyike egyaránt hiteles; a hitelesség a szövegek egymásnak való megegyezésével kapcsolatos ellenőrzéssel hatályosul, amely ellenőrzést a konferencia titkársága a konferencia elnökének felügyelete alatt végzi el a Jegyzőkönyv keltétől számított kilencven napon belül. A Jegyzőkönyvet a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetnél kell letétbe helyezni, és annak egy-egy hiteles másolatát a Letéteményes e Jegyzőkönyv valamennyi Szerződő Államának eljuttatja.”
RECOGNIZING the desire of many States to assist each other in curbing unruly behaviour and restoring good order and discipline on board aircraft;
BELIEVING that in order to address these concerns, it is necessary to adopt provisions to amend those of the Convention on Offences and Certain Other Acts Committed on Board Aircraft signed at Tokyo on 14 September 1963;
HAVE AGREED AS FOLLOWS:
Article I This Protocol amends the Convention on Offences and Certain Other Acts Committed on Board Aircraft, signed at Tokyo on 14 September 1963 (hereinafter referred to as „the Convention”).
Article II Article 1, paragraph 3, of the Convention shall be replaced by the following: „Article 1 3. For the purposes of this Convention:
Article III Article 2 of the Convention shall be replaced by the following: „Article 2 Without prejudice to the provisions of Article 4 and except when the safety of the aircraft or of persons or property on board so requires, no provision of this Convention shall be interpreted as authorizing or requiring any action in respect of offences against penal laws of a political nature or those based on discrimination on any ground such as race, religion, nationality, ethnic origin, political opinion or gender.”
Article IV Article 3 of the Convention shall be replaced by the following: „Article 3 1. The State of registration of the aircraft is competent to exercise jurisdiction over offences and acts committed on board.
1 bis. A State is also competent to exercise jurisdiction over offences and acts committed on board:
2 bis. Each Contracting State shall also take such measures as may be necessary to establish its jurisdiction over offences committed on board aircraft in the following cases:
2 ter. In exercising its jurisdiction as the State of landing, a State shall consider whether the offence in question is an offence in the State of the operator.
Article V The following shall be added as Article 3 bis of the Convention: „Article 3 bis If a Contracting State, exercising its jurisdiction under Article 3, has been notified or has otherwise learned that one or more other Contracting States are conducting an investigation, prosecution or judicial proceeding in respect of the same offences or acts, that Contracting State shall, as appropriate, consult those other Contracting States with a view to coordinating their actions. The obligations in this Article are without prejudice to the obligations of a Contracting State under Article 13.”
Article VI Article 5, paragraph 2, of the Convention shall be deleted.
Article VII Article 6 of the Convention shall be replaced by the following: „Article 6 1. The aircraft commander may, when he has reasonable grounds to believe that a person has committed, or is about to commit, on board the aircraft, an offence or act contemplated in Article 1, paragraph 1, impose upon such person reasonable measures including restraint which are necessary:
Article VIII Article 9 of the Convention shall be replaced by the following: „Article 9 1. The aircraft commander may deliver to the competent authorities of any Contracting State in the territory of which the aircraft lands any person who he has reasonable grounds to believe has committed on board the aircraft an act which, in his opinion, is a serious offence.
Article IX Article 10 of the Convention shall be replaced by the following: „Article 10 For actions taken in accordance with this Convention, neither the aircraft commander, any other member of the crew, any passenger, any in-flight security officer, the owner or operator of the aircraft, nor the person on whose behalf the flight was performed shall be held responsible in any proceeding on account of the treatment undergone by the person against whom the actions were taken.”
Article X The following shall be added as Article 15 bis of the Convention: „Article 15 bis 1. Each Contracting State is encouraged to take such measures as may be necessary to initiate appropriate criminal, administrative or any other forms of legal proceedings against any person who commits on board an aircraft an offence or act referred to in Article 1, paragraph 1, in particular:
Article XI Article 16, paragraph 1, of the Convention shall be replaced by the following: „Article 16 1. Offences committed on board aircraft shall be treated, for the purpose of extradition between the Contracting States, as if they had been committed not only in the place in which they occurred but also in the territories of the Contracting States required to establish their jurisdiction in accordance with paragraphs 2 and 2 bis of Article 3.”
Article XII Article 17 of the Convention shall be replaced by the following: „Article 17 1. In taking any measures for investigation or arrest or otherwise exercising jurisdiction in connection with any offence committed on board an aircraft the Contracting States shall pay due regard to the safety and other interests of air navigation and shall so act as to avoid unnecessary delay of the aircraft, passengers, crew or cargo.
Article XIII The following shall be added as Article 18 bis of the Convention: „Article 18 bis Nothing in this Convention shall preclude any right to seek the recovery, under national law, of damages incurred, from a person disembarked or delivered pursuant to Article 8 or 9 respectively.”
Article XIV The texts of the Convention in the Arabic, Chinese and Russian languages annexed to this Protocol shall, together with the texts of the Convention in the English, French, and Spanish languages, constitute texts equally authentic in the six languages.
Article XV As between the Contracting States to this Protocol, the Convention and this Protocol shall be read and interpreted together as one single instrument and shall be known as the Tokyo Convention as amend by the Montreal Protocol, 2014.
Article XVI This Protocol shall be open for signature in Montréal on 4 April 2014 by States participating in the International Air Law Conference held at Montréal from 26 March to 4 April 2014. After 4 April 2014, this Protocol shall be open to all States for signature at the Headquarters of the International Civil Aviation Organization in Montréal until it enters into force in accordance with Article XVIII.
Article XVII 1. This Protocol is subject to ratification, acceptance or approval by the signatory States. The instruments of ratification, acceptance or approval shall be deposited with the Secretary General of the International Civil Aviation Organization, who is hereby designated as the Depositary.
Article XVIII 1. This Protocol shall enter into force on the first day of the second month following the date of the deposit of the twenty-second instrument of ratification, acceptance, approval or accession with the Depositary.
Article XIX 1. Any Contracting State may denounce this Protocol by written notification to the Depositary.
Article XX The Depositary shall promptly notify all signatory and Contracting State to this Protocol of the date of each signature, the date of deposit of each instrument of ratification, acceptance, approval or accession, the date of coming into force of this Protocol, and other relevant information.
IN WITNESS WHEREOF the undersigned Plenipotentiaries, having been duly authorized, have singed this Protocol.
DONE at Montréal on the fourth day of April of the year Two Thousand and Fourteen in the English, Arabic, Chinese, French, Russian, and Spanish language, all texts being equally authentic, such authenticity to take effect upon verification by the Secretariat of the Conference under the authority of the President of the Conference within ninety days hereof as to the conformity of the texts with one another. This Protocol shall be deposited with the International Civil Aviation Organization, and certified copies thereof shall be transmitted by the Depositary to all Contracting States to this Protocol.”
Vissza az oldal tetejére -->