2006. évi LXXVIII. törvény az 1949. augusztus 12-én aláírt Genfi Egyezmények egy további megkülönböztető jelvény elfogadásáról szóló, Genfben, 2006. június 19-én aláírt Kiegészítő Jegyzőkönyvének (III. Jegyzőkönyv) kihirdetéséről…
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a törvény az 1949-es Genfi Egyezményekhez kapcsolódó, egy további megkülönböztető jelvény elfogadásáról szóló Kiegészítő Jegyzőkönyv (III. Jegyzőkönyv) kihirdetéséről rendelkezik. Célja, hogy kiegészítse a meglévő rendelkezéseket, növelve azok védelmi értékét és egyetemességét.
Kire vonatkozik: A Genfi Egyezményekben részes Magas Szerződő Felek; Nemzeti Társaságok (pl. Vöröskereszt, Vörös Félhold).
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Egyéb jogszabályok
- Cikkek
- 38
- Forrás
- njt.hu
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- Egy új, kiegészítő megkülönböztető jelvény, a „harmadik Jegyzőkönyv jelvénye” bevezetését.
- A jelvény használatának és tiszteletben tartásának feltételeit, amelyek megegyeznek a Genfi Egyezményekben meghatározott jelvényekével.
- A jelvény jelzés célú használatát, beleértve más jelvények beépítésének lehetőségét.
- A jelvényekkel való visszaélések megelőzését és elnyomását.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- A Genfi Egyezményekben részes Magas Szerződő Felek.
- Nemzeti Társaságok (pl. Vöröskereszt, Vörös Félhold).
Melyek a főbb pontok?
- A törvény kihirdeti a Genfi Egyezményekhez kapcsolódó III. Kiegészítő Jegyzőkönyvet.
- A Jegyzőkönyv egy új, kiegészítő megkülönböztető jelvényt ismer el, amely egy fehér alapon elhelyezett, élére állított négyzet alakú vörös keretből áll.
- Ez az új jelvény azonos státuszt élvez a már meglévő megkülönböztető jelvényekkel (vöröskereszt, vörös félhold, vörös oroszlán és nap).
- A jelvény jelzés célú használatakor a Nemzeti Társaságok beépíthetnek más, a Genfi Egyezmények által elismert jelvényeket, vagy korábban használt, bejelentett jelvényeket.
Egyéb jogszabályok
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (38)
- 1. §
- 2. § Az Országgyűlés a Jegyzőkönyvet e törvénnyel kihirdeti
- 3. § A Jegyzőkönyv hiteles angol szövege és annak hivatalos magyar nyelvű f
- Article 1 Respect for and scope of application of this Protocol
- Article 2 Distinctive emblems
- Article 3 Indicative use of the third Protocol emblem
- Article 4
- Article 5 Missions under United Nations auspices
- Article 6 Prevention and repression of misuse
- Article 7 Dissemination
- Article 8 Signature
- Article 9 Ratification
- Article 10 Accession
- Article 11 Entry into force
- Article 12 Treaty relations upon entry into force of this Protocol
- Article 13 Amendment
- Article 14 Denunciation
- Article 15 Notifications
- Article 16 Registration
- Article 17 Authentic texts
- 1. cikk A Jegyzőkönyv tiszteletben tartása és alkalmazási köre
- 2. cikk Megkülönböztető jelvények
- 3. cikk A III. Jegyzőkönyv jelvényének jelzési célú (indikatív) használata
- 4. cikk
- 5. cikk Az Egyesült Nemzetek égisze alatt működő missziók
- 6. cikk A visszaélés megelőzése és visszaszorítása
- 7. cikk Terjesztés
- 8. cikk Aláírás
- 9. cikk Megerősítés
- 10. cikk Csatlakozás
- 11. cikk Hatálybalépés
- 12. cikk Szerződéses kapcsolatok a Jegyzőkönyv hatálybalépését követően
- 13. cikk Módosítás
- 14. cikk Felmondás
- 15. cikk Értesítések
- 16. cikk Beiktatás
- 17. cikk Hiteles szövegek
- 4. § (1) E törvény – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirde
2006. évi LXXVIII. törvény az 1949. augusztus 12-én aláírt Genfi Egyezmények egy további megkülönböztető jelvény elfogadásáról szóló, Genfben, 2006. június 19-én aláírt Kiegészítő Jegyzőkönyvének (III. Jegyzőkönyv) kihirdetéséről - Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ugrás az oldal tartalmához Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye fejléc Új Jogtár bejelentkezés Oldal nyomtatása Hatály: ( 2007.V.15. - ) A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.
Megnyitom a Jogtárban Jelen dokumentum a jogszabály 1. weboldalát tartalmazza. A teljes jogszabály nyomtatásához valássza a fejlécen található nyomtatás ikont!
2006. évi LXXVIII. törvény az 1949. augusztus 12-én aláírt Genfi Egyezmények egy további megkülönböztető jelvény elfogadásáról szóló, Genfben, 2006. június 19-én aláírt Kiegészítő Jegyzőkönyvének (III. Jegyzőkönyv) kihirdetéséről *
1. §
Az Országgyűlés e törvénnyel felhatalmazást ad az 1949. augusztus 12-én aláírt Genfi Egyezmények egy további megkülönböztető jelvény elfogadásáról szóló, Genfben, 2006. június 19-én aláírt Kiegészítő Jegyzőkönyve (a továbbiakban: Jegyzőkönyv) kötelező hatályának elismerésére
2. §Az Országgyűlés a Jegyzőkönyvet e törvénnyel kihirdeti
3. §A Jegyzőkönyv hiteles angol szövege és annak hivatalos magyar nyelvű fordítása a következő
„Protocol additional to the Geneva Conventions of 12 August 1949, and relating to the Adoption of an Additional Distinctive Emblem (Protocol III) Preamble The High Contracting Parties, reaffirming the provisions of the Geneva Conventions of 12 August 1949 (in particular Articles 26, 38, 42 and 44 of the First Geneva Convention) and, where applicable, their Additional Protocols of 8 June 1977 (in particular Articles 18 and 38 of Additional Protocol I and Article 12 of Additional Protocol II), concerning the use of distinctive emblems, desiring to supplement the aforementioned provisions so as to enhance their protective value and universal character, noting that this Protocol is without prejudice to the recognized right of High Contracting Parties to continue to use the emblems they are using in conformity with their obligations under the Geneva Conventions and, where applicable, the Protocols additional thereto, recalling that the obligation to respect persons and objects protected by the Geneva Conventions and the Protocols additional thereto derives from their protected status under international law and is not dependent on use of the distinctive emblems, signs or signals, stressing that the distinctive emblems are not intended to have any religious, ethnic, racial, regional or political significance, emphasizing the importance of ensuring full respect for the obligations relating to the distinctive emblems recognized in the Geneva Conventions, and, where applicable, the Protocols additional thereto, recalling that Article 44 of the First Geneva Convention makes the distinction between the protective use and the indicative use of the distinctive emblems, recalling further that National Societies undertaking activities on the territory of another State must ensure that the emblems they intend to use within the framework of such activities may be used in the country where the activity takes place and in the country or countries of transit, recognizing the difficulties that certain States and National Societies may have with the use of the existing distinctive emblems, noting the determination of the International Committee of the Red Cross, the International Federation of Red Cross and Red Crescent Societies and the International Red Cross and Red Crescent Movement to retain their current names and emblems, have agreed on the following:
Article 1Respect for and scope of application of this Protocol
Article 2Distinctive emblems
Article 3Indicative use of the third Protocol emblem
Incorporation shall conform to the illustration in the Annex to this Protocol.
Article 4
International Committee of the Red Cross and International Federation of Red Cross and Red Crescent Societies The International Committee of the Red Cross and the International Federation of Red Cross and Red Crescent Societies, and their duly authorized personnel, may use, in exceptional circumstances and to facilitate their work, the distinctive emblem referred to in Article 2 of this Protocol.
Article 5Missions under United Nations auspices
The medical services and religious personnel participating in operations under the auspices of the United Nations may, with the agreement of participating States, use one of the distinctive emblems mentioned in Articles 1 and 2.
Article 6Prevention and repression of misuse
Article 7Dissemination
The High Contracting Parties undertake, in time of peace as in time of armed conflict, to disseminate this Protocol as widely as possible in their respective countries and, in particular, to include the study thereof in their programmes of military instruction and to encourage the study thereof by the civilian population, so that this instrument may become known to the armed forces and to the civilian population.
Article 8Signature
This Protocol shall be open for signature by the Parties to the Geneva Conventions on the day of its adoption and will remain open for a period of twelve months.
Article 9Ratification
This Protocol shall be ratified as soon as possible. The instruments of ratification shall be deposited with the Swiss Federal Council, depositary of the Geneva Conventions and the 1977 Additional Protocols.
Article 10Accession
This Protocol shall be open for accession by any Party to the Geneva Conventions which has not signed it. The instruments of accession shall be deposited with the depositary.
Article 11Entry into force
Article 12Treaty relations upon entry into force of this Protocol
Article 13Amendment
Article 14Denunciation
Article 15Notifications
The depositary shall inform the High Contracting Parties as well as the Parties to the Geneva Conventions, whether or not they are signatories of this Protocol, of:
Article 16Registration
Article 17Authentic texts
The original of this Protocol, of which the Arabic, Chinese, English, French, Russian and Spanish texts are equally authentic, shall be deposited with the depositary, which shall transmit certified true copies thereof to all the Parties to the Geneva Conventions.
Annex Third protocol emblem (Article 2, paragraph 2 and Article 3, paragraph 1 of the Protocol)
Article 1Distinctive emblem
Article 2Indicative use of the third Protocol emblem
Kiegészítő Jegyzőkönyv az 1949. augusztus 12-én aláírt Genfi Egyezményekhez egy további megkülönböztető jelvény elfogadásáról (III. Jegyzőkönyv) Preambulum A Magas Szerződő Felek, megerősítve az 1949. augusztus 12-én aláírt Genfi Egyezmények rendelkezéseit (különösen az I. Genfi Egyezmény 26., 38., 42. és 44. cikkét) és, amennyiben alkalmazandók, azok 1977. június 8-án aláírt Kiegészítő Jegyzőkönyveinek rendelkezéseit (különösen az I. Kiegészítő Jegyzőkönyv 18. és 38. cikkét, valamint a II. Kiegészítő Jegyzőkönyv 12. cikkét) a megkülönböztető jelvények használatáról, attól az óhajtól vezérelve, hogy kiegészítsék a fenti rendelkezéseket azok oltalmazó értékének és egyetemes jellegének erősítése érdekében, figyelemmel arra, hogy ez a Jegyzőkönyv nem érinti a Magas Szerződő Felek elismert jogát arra, hogy folytassák az általuk használt jelvények használatát a Genfi Egyezményekből és – amennyiben alkalmazandók – a hozzájuk kapcsolódó Jegyzőkönyvekből származó kötelezettségeknek megfelelően, emlékezve arra, hogy a Genfi Egyezmények és a hozzájuk kapcsolódó Jegyzőkönyveik által védett személyek és tárgyak tiszteletben tartásának kötelezettsége a nemzetközi jog szerinti védett státusukból származik, és nem függ a megkülönböztető jelvények, jelek, jelzések használatától, kiemelve, hogy a megkülönböztető jelvényekhez nem társítandó semmilyen vallási, etnikai, faji, regionális vagy politikai jelentés, hangsúlyozva a Genfi Egyezmények és – amennyiben alkalmazandók – a hozzájuk kapcsolódó Kiegészítő Jegyzőkönyvek által elismert, a megkülönböztető jelvények használatával kapcsolatos kötelezettségek betartásának fontosságát, emlékezve arra, hogy az Első Genfi Egyezmény 44. cikke különbséget tesz a megkülönböztető jelvény védelmi, illetve jelzési célú (indikatív) használata között, emlékezve továbbá arra, hogy azok a Nemzeti Társaságok, amelyek egy másik állam területén folytatnak tevékenységet, kötelesek meggyőződni arról, hogy az általuk ezen tevékenység keretében használni kívánt megkülönböztető jelvény a tevékenység helye szerinti országban, valamint a tranzitországokban használható-e, elismerve egyes államok és Nemzeti Társaságok nehézségeit, amelyeket a létező megkülönböztető jelvények használata okozhat számukra, figyelembe véve a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának, a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének és a Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Mozgalmának eltökéltségét az általuk jelenleg használt nevek és jelvények megtartását illetően, az alábbiakban állapodtak meg:
1. cikkA Jegyzőkönyv tiszteletben tartása és alkalmazási köre
2. cikkMegkülönböztető jelvények
3. cikkA III. Jegyzőkönyv jelvényének jelzési célú (indikatív) használata
A jelvénybe helyezés a Jegyzőkönyv mellékletében szereplő ábrázolásnak megfelelően történhet.
4. cikk
A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága és a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága és a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége, illetve ezek megfelelően felhatalmazott személyzete kivételes körülmények között, munkájuk elősegítése végett használhatják a Jegyzőkönyv 2. cikkében szereplő jelvényt.
5. cikkAz Egyesült Nemzetek égisze alatt működő missziók
Az Egyesült Nemzetek égisze alatt folyó műveletekben részt vevő egészségügyi és egyházi személyzet a részt vevő államok beleegyezésével használhatja az 1. és 2. cikkben említett megkülönböztető jelvények egyikét.
6. cikkA visszaélés megelőzése és visszaszorítása
7. cikkTerjesztés
A Magas Szerződő Felek vállalják, békeidőben éppúgy, mint háború idején, hogy a Jegyzőkönyvet egymás országai között a lehető legszélesebb körben terjesztik, ennek körében a katonai kiképzés programjába beiktatják a Jegyzőkönyv tanulmányozását, valamint annak tanulmányozására ösztönzik a polgári lakosságot is abból a célból, hogy ez az eszköz ismertté váljon a fegyveres erők és a polgári lakosság körében.
8. cikkAláírás
A jelen Jegyzőkönyv az elfogadásának napján nyílik meg és tizenkét hónapon keresztül áll nyitva aláírásra a Genfi Egyezmények részes államai számára.
9. cikkMegerősítés
A jelen Jegyzőkönyvet minél előbb meg kell erősíteni. A megerősítő okiratokat a Svájci Szövetségi Tanácsnál, a Genfi Egyezmények és az 1977-es Kiegészítő Jegyzőkönyvek letéteményesénél kell letétbe helyezni.
10. cikkCsatlakozás
A jelen Jegyzőkönyv csatlakozásra nyitva áll a Genfi Egyezményekben részes minden olyan állam számára, mely azt nem írta alá. A csatlakozási okiratokat a letéteményesnél kell letétbe helyezni.
11. cikkHatálybalépés
12. cikkSzerződéses kapcsolatok a Jegyzőkönyv hatálybalépését követően
13. cikkMódosítás
14. cikkFelmondás
15. cikkÉrtesítések
A letéteményes – függetlenül attól, hogy a jelen Jegyzőkönyvet aláírták-e, vagy sem – értesíti a Magas Szerződő Feleket, valamint a Genfi Egyezményekben részes feleket:
16. cikkBeiktatás
17. cikkHiteles szövegek
A jelen Jegyzőkönyv eredeti példányát, amelynek angol, arab, francia, kínai, orosz és spanyol szövege egyaránt hiteles, a letéteményesnél kell letétbe helyezni, amely annak hitelesített másolatát megküldi a Genfi Egyezmények minden részes felének.
Melléklet A III. Jegyzőkönyv jelvénye (2. cikk 2. bekezdés és 3. cikk 1. bekezdés)