5/2018. (II. 23.) HM utasítása a honvédelmi szervezetek 2018. feladatainak, valamint a 2019–2020. tevékenysége fő irányainak meghatározásáról
Miről szól ez a jogszabály?
Ez az utasítás a honvédelmi szervezetek 2018. évi feladatait, valamint a 2019–2020. évekre vonatkozó tevékenységeik fő irányait határozza meg. Célja a honvédelem és a Magyar Honvédség működésének és fejlesztésének biztosítása.
Kire vonatkozik: A Honvédelmi Minisztérium (HM), a honvédelemért felelős miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetek, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, a miniszter fenntartói irányítása alá tartozó köznevelési intézmény, valamint a Magyar Honvédség (MH) katonai szervezetei.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Egyéb jogszabályok
- Szakaszok
- 7
- Forrás
- MultiLegalPile/
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- A honvédelmi szervezetek 2018. évi kiemelt feladatait.
- A honvédelmi szervezetek 2018. évi feladatait.
- A honvédelmi szervezetek tevékenységének alapelveit.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- A Honvédelmi Minisztérium (HM), a honvédelemért felelős miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetek, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, a miniszter fenntartói irányítása alá tartozó köznevelési intézmény, valamint a Magyar Honvédség (MH) katonai szervezetei.
Melyek a főbb pontok?
- A honvédelmi szervezeteknek tevékenységüket alaprendeltetésüknek megfelelően, jogszabályban, közjogi szervezetszabályozó eszközben, alapító okiratban vagy szervezeti és működési szabályzatban meghatározott feladat- és hatáskörükben eljárva kell végezniük.
- Kiemelt feladat a Magyarország fegyveres védelmére való felkészülés, a NATO és EU csúcstalálkozókra való felkészülés, valamint a nemzeti érdekek képviselete.
- Fontos a nemzetközi válságkezelésben, a nemzetközi béke és biztonság fenntartásában, valamint a fegyverzet-ellenőrzésben való részvétel.
- A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelése érdekében az államhatár őrzésében, a konfliktushelyzetek kezelésében és az erőszakos cselekmények elhárításában való közreműködés is feladat.
- A Zrínyi 2026 Program célkitűzéseinek végrehajtása, a haderő vonzerejének növelése, a személyi állomány megtartása és a toborzási rendszer hatékonyságának fokozása is kiemelt cél.
Egyéb jogszabályok
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (7)
- 1. § (1) Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: H
- 2. § A honvédelmi szervezetek 2018. évi kiemelt feladatai
- 3. § A honvédelmi szervezetek 2018. évi feladatai
- 4. § A honvédelmi szervezetek 2019–2020. évi tevékenységének fő irányai
- 5. § (1) Az MH részfeladatait és azok végrehajtásának ütemezését a Honvédel
- 6. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba
- 7. § Ez az utasítás a 2019. március 31-én hatályát veszti
5/2018. (II. 23.) HM utasítása a honvédelmi szervezetek 2018. feladatainak, valamint a 2019–2020. tevékenysége fő irányainak meghatározásáról.
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján a következő utasítást adom ki:
1. §(1) Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelemért felelős miniszter
(a továbbiakban: miniszter) közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatra, a miniszter fenntartói irányítása alá tartozó köznevelési intézményre, továbbá a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezetek) terjed ki.
2. §A honvédelmi szervezetek 2018. évi kiemelt feladatai
presztízsének növelése a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programban (a továbbiakban: Zrínyi 2026 HHP) meghatározott prioritások szerint, 11. a 2018–2020. időszaki Zrínyi 2026 RTT képességfejlesztési programjainak és feladatainak eredménycentrikus végrehajtása, a végrehajtás nyomon követése, 12. a különleges jogrend időszakaiban fennálló honvédelmi kötelezettségek bevezetéséhez szükséges békeidőszaki képességek fenntartása, fejlesztése, 13. a magyar közigazgatás különleges jogrendi működésének felülvizsgálata és fejlesztésében való vezető szerep betöltése, 14. az európai uniós pályázatokkal elnyerhető, a 2014–2020 tervezési időszakhoz kapcsolódó források lehető legszélesebb körű kiaknázásának folytatása, a projekteken elnyert összegek szabályszerű és hatékony felhasználásának biztosítása, 15. az MH szervezeti korszerűsítése során kialakított szervezeti struktúra megszilárdítása, és a megteremtett képességek továbbfejlesztése, 16. a NATO-val folytatott védelmi tervezési egyeztetés eredményeivel, valamint a nemzeti képességfejlesztési irányelvekkel összhangban a HM 2018–2026. időszakra vonatkozó Zrínyi 2026 HTT-vel, valamint az érvényben lévő Zrínyi 2026 RTT-vel összhangban és figyelembe véve a NATO képességfejlesztési célkitűzéseket, a HM 2019–2022. időszakra vonatkozó Zrínyi 2026 RTT-nek kidolgozása, a HM védelmi tervezési rendszerének korszerűsítése, 17. a gazdálkodást támogató információs rendszerek fejlesztése a növekvő források hatékony felhasználása érdekében, 18. a felesleges vagyonelemek gyors, gazdaságos és bevételorientált, illetve a HM költségeit csökkentő hasznosítása, és 19. a Zrínyi 2026 HHP katonai egészségügyet érintő fejlesztéseinek végrehajtásával a magas színvonalú katona-egészségügyi ellátás feltételeinek biztosítása, az igényjogosult állomány és a területi ellátásra kötelezettek alap-, járó- és fekvőbeteg-ellátása színvonalának javítása, a hazai és nemzetközi feladatok végrehajtása során szerzett tapasztalatok beépítése a betegellátásba.
3. §A honvédelmi szervezetek 2018. évi feladatai
az esetleges képességbeli hiányosságok csökkentése, valamint a különleges műveleti képességek fejlesztésének folytatása, 13. a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszerbe kijelölt erők katasztrófavédelmi feladatokban történő közreműködése feltételeinek biztosítása, és további erők bevonására történő felkészülés, 14. részvétel az EU katonai képességfejlesztésében a Koordinált Éves Védelmi Felülvizsgálat folyamatában és a kapcsolódó bilaterális egyeztetéseken, 15. a nemzetközi fegyverzet-ellenőrzési egyezményekből Magyarországra és a HM-re háruló kötelezettségek végrehajtása, illetve Magyarország ellenőrzési jogainak érvényesítése, 16. az MH vezetési, irányítási, felderítő információ feldolgozó rendszer fejlesztése, a kibervédelmi képességek fejlesztése, 17. a Katonai Egységes Felderítő Rendszer (a továbbiakban: KEFR) fejlesztésére indított programok keretében a felderítő és technikai felderítő szervezeti elemek és technikai eszközök modernizálása, a nemzeti képi felderítőképesség kialakításának folytatása, valamint a NATO Összhaderőnemi Információ-feldolgozó, Megfigyelő, Felderítő Rendszerhez történő csatlakozás feltételeinek kialakítása, 18. a véderő, katonai és légügyi attaséhivatali rendszer előző években megkezdett átalakításának folytatása, 19. a HM védelmi tervezési rendszerének korszerűsítése, a szakterületi tervezési folyamatok összehangolása, új szabályozó kidolgozása, 20. a NATO és az EU részére felajánlott szervezetek perspektív struktúrájának felülvizsgálata, szükség szerinti pontosítása, annak érdekében, hogy a haderő-fejlesztési célkitűzések megfeleljenek az ország-védelmen túl a NATO és az EU által támasztott képesség-követelményeknek is, valamint illeszkedjenek a Zrínyi 2026 HTT célkitűzéseihez, 21. az MH Transzformációs Koncepció megvalósítása, az MH szintű transzformációs hálózat kiépítése, 22. új hadrend kiadása az MH katonai szervezetek részére, a haderő alkalmazásával kapcsolatos tervek naprakészen tartása, 23. az MH katonai szervezetek feladatrendszere és szervezeti felépítése, létszám- és állomány-összetétel összhangja vizsgálatának, valamint a szervezeti elemzés és értékelés tapasztalatai alapján szükségessé váló korrekciók végrehajtásának folytatása, 24. az MH tartalékos rendszerének – a kiadott miniszteri irányelveknek megfelelő – további fejlesztésével kapcsolatos haderőszervezési feladatok végrehajtása, 25. a hivatásos és szerződéses katonaállomány vonatkozásában a 2015-ben megkezdett illetményfejlesztéssel összefüggő 2018. évi, valamint – a munkaerő-piaci versenyképesség fenntartása érdekében – az
illetményrendszer további fejlesztésével összefüggő feladatok végrehajtása, 26. az illetményen kívüli juttatások rendszerének módosításával az MH megtartó képességének fokozása, az állomány részére a betöltött és a tervezett beosztás betöltéséhez előírt végzettség és szakképzettség megszerzésének biztosítása, a mobilitást biztosító, fenntartható, integrált katonai felkészítési, oktatás-képzési rendszer fejlesztése, az át- és továbbképzési rendszer további korszerűsítése, valamint a képzések, továbbképzések tervezése, szervezése során a biztosított létszámkeret-kihasználás hatékonyságának növelése, 27. a Zrínyi 2026 HHP megvalósításának érdekében a Honvéd Kadét Program beindítása és működtetése, honvéd középiskola és kollégium indításának előkészítése, 28. az Önkéntes Honvédelmi Előképzés programjának bevezetése, a honvédelmi nevelés általános programjának bővítése a Honvédelmi Sportszövetséggel együttműködve, honvédelmi táborok szervezése, 29. az Önkéntes Tartalékos Rendszer (a továbbiakban: ÖTR) fejlesztése, működtetése, az önkéntes műveleti, védelmi és területvédelmi tartalékos katonák kiképzése, 30. a katonai igazgatási jogkörök, hatáskörök, valamint a szervezeti felépítés vizsgálata, a szükséges fejlesztések meghatározása, 31. a különleges jogrend időszakában fennálló honvédelmi kötelezettségek bevezetéséhez szükséges békeidőszaki képességek fenntartása, a toborzási stratégia felülvizsgálata, a rendszer hatékonyságának növelése, 32. az önkéntes tartalékos katonák illetményfejlesztési lehetőségének vizsgálata a tervezett létszámok elérése érdekében, 33. a kormányzati védett vezetési rendszer új követelmények szerinti működtetésével kapcsolatos tárcaszintű szabályzók kidolgozása, a speciális objektumok fejlesztési irányainak meghatározása, a beszerzési eljárásokhoz szükséges műszaki követelmények elkészítése, a beszerzési eljárás és a kivitelezési munkálatok koordinálása, az igénybevételi tervek pontosítása, 34. a jogszabályi kereteken belül a beszerzési eljárások időigényének csökkentése a munkafolyamatok racionalizálásával, 35. a válságreagáló képességgel kapcsolatos nemzeti döntéshozatali folyamatok harmonizálása, valamint ennek keretében részvétel a NATO és EU stratégiai szintű válságkezelési gyakorlatainak előkészítésében és végrehajtásában, 36. a bajtársiasság és az MH társadalmi szerepének erősítése keretében a szociális gondoskodás körébe tartozók ellátásának biztosítása a jogszabályoknak megfelelően, 37. a katona-egészségügyi utánpótlás biztosítása érdekében az ösztöndíjas és katonai rezidensi, valamint
egészségügyi szakdolgozói személyi állomány létszámának bővítése, 38. az egészségfejlesztési tevékenység folytatása, az egészséges életmódra nevelő programok kiterjesztése, 39. az Egészséges Budapest Program tárcát érintő tervezési feladatainak, fejlesztéseinek végrehajtása, 40. a NATO Biztonsági Beruházási Program képességcsomagok magyarországi projektjeinek megvalósítása, 41. az európai uniós forrásból megvalósított vagy megvalósítás alatt álló projektek felügyeletének, fenntartásának, új projektlehetőségek felkutatásának erősítése, a projekteken elnyert összegek szabályszerű és hatékony felhasználásának biztosítása, 42. a HM tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok törvényes és hatékony működésének biztosítása, 43. az inkurrens ingóvagyon hasznosításának, értékesítésének, továbbá a honvédelmi célra felesleges ingatlanvagyon továbbhasznosításának folytatása, 44. a 2018–2020. időszaki Zrínyi 2026 RTT végrehajtásával az MH létesítményei, eszközei, a katonák egyéni felszerelése modernizálásának folytatása a kiemelt hadfelszerelési fejlesztések, programok végrehajtásával, 45. a Modern Városok Program keretében a kecskeméti állami repülések céljára szolgáló repülőtér közös felhasználású (katonai-polgári) fejlesztéseinek támogatásáról és az ehhez szükséges források biztosításáról szóló 1845/2016. (XII. 23.) Korm. határozatban meghatározott költségkeretek felhasználásával a kijelölt állami repülések céljára szolgáló repülőtér közös felhasználású fejlesztése, az MH kezelésében lévő repülőterek infrastrukturális fejlesztése, 46. a Zrínyi 2026 HHP célkitűzéseinek megfelelően a magyar hadiipar fejlesztésének támogatása, a katonai műszaki K+F projektek megvalósítása, a hadfelszerelési együttműködés fejlesztése regionális és szövetségesi kereteken belül, 47. az MH központi készlet tárolási rendszere átalakításának megkezdése, az ehhez kapcsolódó informatikai támogatás fejlesztése, a csapatszintű törzsadat- tisztítás folytatása, az integrált készlet- és eszköznyilvántartásának érdekében a tesztelést követően alkalmazásba kell venni az „aLOGIR” logisztikai információs rendszert, 48. korszerű információs rendszerek alkalmazásával erősíteni kell a HM fejlesztési programjai megvalósulásának nyomon követését, 49. a beszerzési eljárások informatikai támogatását biztosító információs rendszer kialakítása, 50. az integritásfejlesztés alapjaként az integrált kockázatkezelési rendszer kialakítása, 51. az elektronikus ügyintézést támogató infokommunikációs szolgáltatások MH szintű kialakítása, fejlesztése,
valamint a Digitális Jólét Programmal, az e-közigazgatással és a kormányzati informatikai integráció biztosításával kapcsolatos fejlesztési és koordinációs feladatok végrehajtása, 52. a kijelölt honvédelmi szervezeteknél az Elektronikus Iratkezelési Rendszer MH szintű kiterjesztés feladatainak végrehajtása, a központi és helyi oktatói képesség megteremtése, 53. az MH Kormányzati Célú Elkülönített Hírközlő Hálózat alapképességeinek biztosítása, az MH kezdeti kibervédelmi képességének továbbfejlesztése, a honvédelmi ágazati elektronikus információbiztonsági eseménykezelés, sérülékenység-vizsgálat és hatósági felügyeleti funkciók területén a képességfejlesztés folytatása, 54. az MH Központi Portál Szolgáltatás Munkatervező Modul (a továbbiakban: Modul) további fejlesztése, valamint a HM-nél készülő különböző témájú és szintű, az integrálásra alkalmas tervek Modulba építésének előkészítése, 55. a befogadó nemzeti támogatás feladatainak pontosítása, a képességkatalógus továbbfejlesztése, különös tekintettel a magyarországi NATO Erőket Integráló Elem feladat végrehajtásának támogatására, 56. a Zrínyi 2026 HHP prioritásainak figyelembevételével a honvédelmi szakhatósági tevékenység során, a honi védelmi infrastruktúra zavartalan működési feltételeinek biztosítása, a honvédelmi érdekek érvényesítése, 57. a honvédelmi munkafelügyeleti szakterület vonatkozásában a hatósági tevékenység végzése feltételrendszerének fejlesztése, 58. az elektronikus rögzítésre kiépült kormányzati rendszerhez történő csatlakozással összhangban, a közérdekű adatigénylésekre vonatkozó szabályzók módosításának végrehajtása, az Európai Unió általános adatvédelmi rendeletéhez kapcsolódó belső szabályozók átdolgozása, 59. az állami célú légiközlekedéssel összefüggő katonai légügyi hatósági, valamint kodifikációs feladatok, a szakmai együttműködés továbbfejlesztése a polgári légi navigációs szolgáltatóval, 60. az állami légiközlekedési balesetvizsgálat végrehajtásában közreműködő társszervekkel az együttműködési megállapodások előkészítése, a NATO- és EU-tagállamok repülésbiztonsági szervezeteivel a kapcsolatok kialakítása, 61. a honvédelem ügyének fontossá és népszerűvé tétele érdekében a HM tevékenységének stratégiai kommunikációja, valamint a belső kommunikáció erősítése, 62. az államháztartási belső ellenőrzés hozzájárulása a közpénzek és az állami vagyon felhasználásának átláthatóságához, a Zrínyi 2026 HHP-ban meghatározott stratégiai célok megvalósulásához, 63. az I. világháborús centenárium alkalmából 2014-ben megkezdett rendezvénysorozat folytatása, valamint
a II. világháborúhoz köthető kerek évfordulós eseményekről való megemlékezések megszervezése, valamint a 170 éves a Magyar Honvédség Programsorozat megszervezése, végrehajtása, és 64. a hadisírgondozás rendszerének fejlesztése, önkormányzatok, egyházak, civil szervezetek, oktatási intézmények bevonása a szaktevékenységbe, a hősi temetési helyek felmérésének és felújításának folytatása, kiemelt hangsúllyal az e célra kialakított pályázati rendszer működtetéséből fakadó feladatokra.
4. §A honvédelmi szervezetek 2019–2020. évi tevékenységének fő irányai
fejlesztése, a nemzeti ellenálló képesség NATO és EU elvekkel összhangban történő erősítése, az ehhez szükséges, ágazatok közötti együttműködés erősítése, 14. a Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételeinek folyamatos fenntartása, a közigazgatás központi szintjén a működési rend felülvizsgálata honvédelmi típusú különleges jogrendi időszakok idejére vonatkozóan, 15. a Munkatervező Modul további fejlesztése, a HM-nél készülő különböző témájú és szintű, az integrálásra alkalmas tervek beépítése a Modulba, 16. az MH személyi állomány megtartóképességének növelése, a Zrínyi 2026 HHP-hoz kapcsolódóan az illetményrendszer és az illetményen kívüli juttatások rendszerének fejlesztése, a toborzó rendszer hatékonyságának növelése, az MH Ösztöndíjas Rendszer, valamint a humánerőforrás-gazdálkodási képességek, a belső átjárhatóság fejlesztése, 17. a katonai igazgatási jogkörök, hatáskörök, valamint a szervezeti felépítés szükséges fejlesztésének végrehajtása, 18. a katonai felkészítési, oktatási, képzési, kiképzési rendszer korszerűsítésének, racionalizálásának folytatása, 19. az ÖTR további fejlesztése az MH békeidőszaki és különleges jogrendi feladatainak támogatása kapcsán, a Területvédelmi Rendszer működtetése, fejlesztése, a toborzó rendszer hatékonyságának növelése, 20. bővülő szerep vállalása az általános honvédelmi nevelés programjának megvalósításában, a HM Honvéd Kadét Programjának fejlesztése, működésének megerősítése, a megvalósítás érdekében szoros együttműködés kialakítása a köz- és felsőoktatás szereplőivel, a Honvédelmi Sportszövetséggel, 21. az új honvéd középiskola és kollégium működési, működtetési feltételeinek megteremtése, a meglévő intézmény fejlesztése, 22. a személyes adatok védelméhez, valamint a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok maradéktalan érvényesítése, 23. az állami légiközlekedési balesetek vizsgálatával kapcsolatos hazai és nemzetközi együttműködés kiszélesítése, szakmai vizsgálók szakmai továbbképzése, és 24. az önkormányzatok, egyházak, civil szervezetek bevonásának erősítése a hadisírgondozás rendszerébe, a II. világháborúhoz köthető kerek évfordulós eseményekről való megemlékezések megszervezése,
5. §(1) Az MH részfeladatait és azok végrehajtásának ütemezését a Honvédelmi Minisztérium 2018. évi Intézményi
munkaterve (a továbbiakban: HM Intézményi munkaterv) határozza meg.
6. §Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba
7. §Ez az utasítás a 2019. március 31-én hatályát veszti
Dr. Simicskó István s. k., honvédelmi miniszter