1/2018. (IV. 6.) AB határozata a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabálya

1/2018. (IV. 6.) AB határozata a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelettel kapcsolatos mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapításáról. Az Alkotmánybíróság teljes ülése jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítása iránti bírói kezdeményezés tárgyában – dr.  Czine Ágnes és dr.  Salamon László alkotmánybírók különvéleményével, valamint dr.  Dienes-Oehm Egon, dr. Pokol Béla és dr. Stumpf István alkotmánybírók párhuzamos indokolásával – meghozta a következő 1. Az  Alkotmánybíróság – hivatalból eljárva – megállapítja, hogy az  Országgyűlés az  Alaptörvény XIX.  cikk (1)  bekezdésével összhangban álló jogalkotás megvalósítása során a  XV.  cikk (5)  bekezdését sértő, mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azzal, hogy nem szabályozta a  közlekedőképességükben a  mozgásszervi fogyatékosokkal azonos mértékben, de nem mozgásszervi betegségből eredően korlátozott személyek támogatását. Az  Alkotmánybíróság felhívja az  Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2018. december 31-ig tegyen eleget. 2. Az Alkotmánybíróság a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelet 1.  § (5)  bekezdés c)  pontja alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. Az Alkotmánybíróság elrendeli e határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét. I. [1] 1. A  Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az  Alkotmánybíróságról szóló 2011.  évi CLI.  törvény (a  továbbiakban: Abtv.) 25.  § (1)  bekezdése alapján az  előtte 6.K.31.532/2016. szám alatt, szociális ügyben hozott közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt folyamatban lévő perben a  per tárgyalását felfüggesztette, és az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezte a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 1.  § (5)  bekezdés c)  pontja alaptörvény-ellenességének megállapítása és a  konkrét ügyben történő alkalmazási tilalmának elrendelése végett. Az  indítványt az Alkotmánybíróság a tartalma szerint bírálta el. Az  indítvány szerint az R. szabálya az Alaptörvény XV. cikk (2) és (5) bekezdését, valamint a XIX. cikk (1) bekezdését sérti. [2] 1.1. Az indítványra okot adó ügyben a beadvány adatai szerint a Budapest Főváros Kormányhivatala T-BPP-1826816/2015. iktatószámú határozatával 2015. szeptember 21. napján a felperes fogyatékossági támogatás megállapítása iránti kérelmét elutasította. Határozatának jogalapja a  fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény (a továbbiakban: Fot.) 23. § (1) bekezdés e) pontja, továbbá az R. 1. számú melléklet 5. és 6.  pontja. A  felperes fellebbezése folytán eljárva az  Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Családtámogatási Főosztálya T-KP-1684-2/2016. iktatószámú határozatával 2016. február 3. napján az  elsőfokú határozatot helybenhagyta. Mindkét határozat hivatkozott arra a  szakvéleményre, amely szerint a  felperes nem minősül súlyosan fogyatékosnak, mivel mozgásszervi károsodása miatt a  jogszabályokban nevesített segédeszköz állandó használatára nem szorul. [3] A felperes kereseti kérelmében indítványozta a  jogerős határozat bírósági felülvizsgálatát. Egyebek mellett arra hivatkozott, hogy az  R. diszkriminálja a  felperest, amennyiben a  jogszabály a  támogatás folyósítását nem a  mozgásszervi korlátozottság állapotához, hanem a  mozgásszervi eredethez köti, ezzel mind az  ugyanolyan mozgásszervi korlátozottsággal járó, de mozgásszervi eredetű betegséggel rendelkezőkkel szemben, mind pedig törvényes támogatás hiányában a  mozgásszervi korlátozottsággal nem rendelkezőkkel szemben hátrányosan megkülönbözteti. A perben kirendelt igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a felperesnél a jogszabályban rögzített súlyos fogyatékosság megállapításához szükséges feltételek nem állnak fenn, azaz a  felperes nem minősíthető súlyos mozgásszervi fogyatékosnak, figyelemmel arra, hogy a  felperesnél mozgáskorlátozottsággal járó, de nem mozgásszervi eredetű megbetegedés áll fenn az alsó végtagok vizenyője formájában, továbbá az alsó végtagi idült vizenyő az R. 1. számú melléklet 6. pontjában megfogalmazott mozgásszervi megbetegedések között nem szerepel, valamint a felperes által a helyváltoztatáshoz időnként használt segédeszköz (rollátor) nem szerepel az R. 5. pontjában felsorolt segédeszközök között. [4] 1.2. Az indítvány – a vonatkozó jogszabályi rendelkezések között – felidézi a Fot. 23. § (1) bekezdés e) pontját. Ennek értelmében fogyatékossági támogatásra jogosult az, akinek a  mozgásrendszer károsodása, illetőleg funkciózavara miatt helyváltoztatása a  külön jogszabályban meghatározott segédeszköz állandó és szükségszerű használatát igényli, vagy a  külön jogszabály szerinti mozgásszervi betegsége miatt állapota segédeszközzel eredményesen nem befolyásolható (mozgásszervi fogyatékos). Hivatkozik az R. 1. § (5) bekezdés c) pontjára: eszerint mozgásszervi fogyatékosnak azt a  személyt kell tekinteni, aki az  1. számú melléklet 6.  pontjában meghatározott mozgásszervi betegségben szenved, és emiatt állapota segédeszközzel eredményesen nem befolyásolható. Az  1. számú melléklet 5.  pontja a  segédeszközöket sorolja fel. Az  indítvány felhívja a  fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény és az  ahhoz kapcsolódó Fakultatív Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 2007.  évi XCII.  törvény (a továbbiakban: Egyezmény) 2., 4. és 5. cikkét is. [5] Az indítvány szerint az  Alkotmánybíróság már több határozatában foglalkozott az  Alaptörvény XV.  cikk (2)  bekezdésének értelmezésével, mely során megállapította, hogy a  jogegyenlőség lényege, hogy az  állam mint közhatalom s mint jogalkotó köteles egyenlő elbánást biztosítani a  területén tartózkodó minden személy számára. Az  állam joga – és egyben bizonyos körben kötelezettsége is –, hogy a  jogalkotás során figyelembe vegye az  emberek között ténylegesen meglévő különbségeket [61/1992. (XI. 20.) AB határozat]. Az  Alaptörvény XV. cikk (5) bekezdése továbbá különleges gondoskodásra szoruló és külön védelmet igénylő csoportként emeli ki a fogyatékossággal élőket. Az Alaptörvény e rendelkezései mellett az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdése kimondja, hogy a fogyatékossággal élő magyar állampolgárok törvényben meghatározott támogatásra jogosultak. [6] A bíróság álláspontja szerint „a jelenleg hatályos Fot. 23.  § (1)  bekezdés e)  pontja szerint az  R. 1.  § (5)  bekezdés c) pontja, valamint az R. 1. sz. melléklet 6. pontjának szabályozása indokolatlanul tesz különbséget a fogyatékossági támogatást igénylő személyek között a  tekintetben, hogy a  támogatást igénylő személy fennálló – és jelen perben szakértő által sem vitatott – mozgáskorlátozottsággal járó állapota mozgásszervi eredetű betegségből ered-e vagy sem. A  bíróság véleménye szerint a  szabályozásnak nem az  adott személy mozgásszervi eredetű megbetegedéséhez kellene kötnie a  támogatásra jogosultság feltételét, hanem a  ténylegesen fennálló, a  támogatást igénylő személy mozgáskorlátozott állapotához, valamint ennek nyomán a  mozgáskorlátozottság mértékéhez. A  jelenlegi szabályozás a  fentebb hivatkozott alaptörvényi és jogszabályi rendelkezések értelmében tehát vélhetően indokolatlanul diszkriminatív azokkal a  támogatást igénylő személyekkel szemben, akiknek mozgáskorlátozott állapota nem mozgásszervi, hanem más egészségügyi problémából fakad. Mindezekre figyelemmel a bíróság az általános alkalmazási tilalom kimondását az Alaptörvény XV. cikk (2) és (5) bekezdésében foglalt egyenlőségi szabály, az  Alaptörvény XIX.  cikk (1)  bekezdése és a  2007.  évi XCII.  törvény 2.  cikk, 4.  cikk és 5. cikkében foglalt követelmények érvényesülése érdekében kéri az Alkotmánybíróságtól.” [7] A bíróság indítványozta, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg az R. 1. § (5) bekezdés c) pontjának alaptörvényellenességét, és mondja ki annak perbeli alkalmazhatatlanságát. II. [8] 1. Az Alaptörvény érintett rendelkezései: „XV. cikk (2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja. […] (5) Magyarország külön intézkedésekkel védi a  családokat, a  gyermekeket, a  nőket, az  időseket és a  fogyatékkal élőket.” „XIX.  cikk (1) Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. Anyaság, betegség, rokkantság, fogyatékosság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult.” [9] 2. Az R. érintett rendelkezései: „1.  § (5) A  Fot. 23.  § (1)  bekezdése e)  pontja alkalmazása során mozgásszervi fogyatékosnak azt a  személyt kell tekinteni, aki […] c) az  1. számú melléklet 6.  pontjában meghatározott mozgásszervi betegségben szenved és emiatt állapota segédeszközzel eredményesen nem befolyásolható.” „1. számú melléklet a 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelethez […] 6. Mozgásszervi fogyatékosnak kell tekinteni azt a személyt is, akinek a) mindkét felső végtagja a  manipulációs képességet olyan jelentős mértékben korlátozóan bénult, csonkolt, deformált vagy torzult, amely önmagában vagy műtéti korrekcióval alkalmas lehet alapfunkciók elvégzésére, de a felső végtag protézis használata esetén e funkciók ellátására már nem lenne képes; b) legalább két végtagra vagy egy végtagra és a  törzsre kiterjedő tartós ízületi, illetve izommerevsége, bénulása, vagy csont-, illetve ízületi deformitása van, amennyiben ez  az állapot a  mozgást vagy az  érintett testrészek használatát súlyos mértékben akadályozza; c) túlmozgással együttjáró súlyos mozgáskoordinációs zavara a  járást vagy a  motoros képességeket jelentős mértékben akadályozza.” III. [10] A bírói kezdeményezés nem megalapozott. [11] 1. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány az Abtv. 25. és 52. §-ában előírt feltételeknek eleget tesz {vö. 3058/2015. (III. 31.) AB végzés, Indokolás [8]–[24]; 2/2016. (II. 8.) AB határozat, Indokolás [26]–[28]; 3064/2016. (III.  22.) AB határozat, Indokolás [8]–[13]}. A  bírói kezdeményezés szerint a  támadott szabályt az  eljárásban alkalmazni kell, az  eljárás felfüggesztése megtörtént, és az  indítvány a  megsemmisítés jogkövetkezményére is kiterjedő alaptörvény-ellenesség megállapítására irányul. [12] A beadvány ugyanakkor felhívta az  Egyezmény több cikkét is, és – az  indítvány szóhasználata szerint  – az  ezekben „foglalt követelmények érvényesülése érdekében” kérte az  általános alkalmazási tilalom kimondását az Alkotmánybíróságtól. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az  indítvány ebben a részében nem felel meg az  Abtv. 52.  § (1b)  bekezdés a), d)–f )  pontjaiban foglaltaknak, mert nem tartalmazza a  nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatáról szóló hatáskör megjelölését, a  nemzetközi szerződés megsértett rendelkezéseit; indokolást arra nézve, hogy a sérelmezett jogszabály miért ellentétes a nemzetközi szerződéssel, valamint a kifejezett kérelmet a  jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközése megállapítására és megsemmisítésére, ezért ezt érdemben nem vizsgálta. [13] 2. Az indítványt az Alkotmánybíróság a tartalma szerint bírálta el és azt vizsgálta, hogy az R. szabálya az Alaptörvény XV. cikk (2) és (5) bekezdését, továbbá a XIX. cikk (1) bekezdését sérti-e. [14] Az Alaptörvény XV.  cikk (2)  bekezdése alapján Magyarország az  alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés nélkül biztosítja. A hátrányos megkülönböztetés tilalma nem jelenti minden megkülönböztetés tilalmát, a  tilalom elsősorban az  alkotmányos alapjogok terén tett megkülönböztetésekre terjed ki. Személyek közötti, alaptörvénysértő hátrányos megkülönböztetés akkor állapítható meg, ha valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon. A  megkülönböztetés pedig akkor alaptörvény-ellenes, ha a  jogszabály a  szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó (egymással összehasonlítható) jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne. Rámutatott az  Alkotmánybíróság arra is, hogy az  alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a  sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron az  emberi méltóság jogával, és a  megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint észszerű indoka, vagyis önkényes {lásd összefoglalóan: 14/2014. (V. 13.) AB határozat, Indokolás [32]}. Az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésének ezt az értelmezését követte a 32/2015. (XI. 19.) AB határozat is (Indokolás [78]–[80] és [91] bekezdései). [15] Az Alaptörvény XIX.  cikk (1)  bekezdésének második mondata rögzíti, hogy minden magyar állampolgár –  a  tételesen felsorolt élethelyzetek esetén – törvényben maghatározott támogatásra jogosult. A  (2)  bekezdés tehát nem pontosan meghatározott mértékű támogatáshoz biztosít alanyi jogot, hanem lehetővé teszi az  (1)  bekezdésben tételesen felsorolt élethelyzetek szerinti és a  nem ilyen, hanem a  más okból rászorulók szociális biztonsága megvalósításának elkülönült szabályozását. Az  élethelyzetek felsorolásának alkotmányjogi jelentőségét mutatja, hogy Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása a  21.  cikk (1)  bekezdés h) pontjával a XIX. cikk (1) bekezdésében a „rokkantság” szövegrész helyébe a „rokkantság, fogyatékosság” szöveget léptette. Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a  vizsgált ügyben az  Alaptörvény XIX.  cikk (1)  bekezdése alapján támogatásra jogosultságot megalapozó tulajdonság a  rokkantság, fogyatékosság; az  ilyen helyzetben lévő személyek védelemre szorulnak. Az  Alaptörvény e  cikke együtt említi a  rokkantságot és a  fogyatékosságot. A közfelfogás szerint a rokkantság a testi vagy szellemi teljesítőképesség tartós befolyásoltsága, amely betegségen vagy fogyatékosságon alapul, és amely tartósan vagy átmenetileg a  munka- vagy foglalkoztatási képesség hiányához is vezet. A rokkantság a munka világához kötődik, a munka- vagy foglalkoztatási képesség (számos okból előállható) hiányához tapad. A  bírói kezdeményezésben említett Egyezmény 1.  cikke szerint „fogyatékossággal élő személy minden olyan személy, aki hosszan tartó fizikai, értelmi, szellemi vagy érzékszervi károsodással él, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja az  adott személy teljes, hatékony és másokkal egyenlő társadalmi szerepvállalását.” A  fogyatékosság fogalmát az  Egyezmény széles körben határozza meg; az  kiterjed a  mentális zavarra, a  fizikai, érzékszervi károsodásra. A  fogyatékosság fogalmának meghatározásai – amelyeket a  nemzeti törvények és más szabályok rögzítenek – nagymértékben különböznek egymástól az  Európai Unió tagállamaiban. Az, hogy ki minősül fogyatékos személynek, a  jogszabályok értelmező rendelkezéseire tartozó, jogalkotói értelmezést igénylő kérdés. Ennek a jogalkotói értelmezésnek összhangban kell állnia az Alaptörvénnyel; a jogszabály felülvizsgálata az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik. [16] 3. Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  fogyatékosság fogalmának meghatározása mindaddig nem áll ellentétben az  Alaptörvény XV.  cikk (2)  bekezdésével, amíg az  nem önkényes. Az  R. a  súlyos fogyatékosság minősítéséhez tartalmaz előírásokat. Az  R. látási, hallási, értelmi, mozgásszervi fogyatékosságot szabályoz, és meghatározza, kit kell autistának, továbbá kromoszóma-rendellenességgel élő személynek tekinteni, egyebek között a  fogyatékossági támogatásra jogosultság szempontjából. A  fogyatékossági támogatás célja, hogy –  a  személy jövedelmétől függetlenül – anyagi segítséggel járuljon hozzá a  súlyosan fogyatékos állapotból eredő társadalmi hátrányok mérsékléséhez. Az  R. a  mozgásszervi fogyatékosságnál együttesen van figyelemmel az állapotot előidéző okokra és ezeknek a következményére. [17] Az Alaptörvény XIX.  cikke két esetben jogosultságról szól: a  XIX.  cikk (4)  bekezdése állami nyugdíjra való jogosultságot említ, melynek feltételeit törvény állapítja meg, a  másik eset pedig a  XIX.  cikk (1)  bekezdésének idézett második mondata a  támogatásra jogosultságról. A  felsoroltak azok az  élethelyzetek, amelyekre szabottan törvényben alanyi jogon járó juttatásokat kell bevezetni, illetve fenntartani. Ebből az  következik, hogy jóllehet a  XIX.  cikk jellemzően államcélokról és nem alapvető jogokról szól, az  Alaptörvénynek ez  a  cikke alaptörvényi hátteret ad a  felsorolt élethelyzetekre vonatkozó jogszabályoknak. Azonban a  törvényi feltételek részletei vagy a  jogosultság feltételei mint konkrét részletszabályok nem az  Alaptörvényből következnek, az  alaptörvényi háttér csak azt jelenti, hogy az elvont jogosultság az Alaptörvényből ered {28/2015. (IX. 24.) AB határozat, Indokolás [34]}. [18] A „fogyatékosság” kifejezésnek a  jelző nélküli alaptörvényi használata széles mozgásteret enged a  jogalkotónak abban, hogy milyen nézőpontból határozza meg a  „fogyatékosság” tételes jogi fogalmát. Hasonlóképpen mérlegelheti a  jogalkotó, hogy a  fogyatékosság mértékéhez, élettani eredetéhez, időbeni tartósságához milyen következményt kapcsol. A  „fogyatékosság” meghatározható a  társadalom nézőpontjából (fogyatékos az, akit a  társadalom ilyennek tekint), és meghatározható orvosi nézőpontból is (fogyatékos az, aki orvosi szempontból fogyatékos). Valamely fogyatékosság minősítésének feltételei nem vezethetők le közvetlenül az  Alaptörvény XIX.  cikkéből. Ugyanakkor a  jogalkotó nem választhat olyan megoldást, amely teljesen, kivételt nem tűrően, mérlegelést kizáróan fogalmi ellentétben áll az  Alaptörvény szóhasználatának a  szavak általánosan elfogadott jelentése szerinti tartalmával. Az  Alkotmánybíróság által megválaszolandó kérdés az, hogy következik-e az  Alaptörvény XIX.  cikk (1)  bekezdéséből kényszerítően az, hogy önmagában a  helyváltoztatás súlyos elnehezedéséhez kössön a jogalkotó az ilyen személyek támogatására szánt valamilyen rendszeres juttatást. [19] Az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésének alkalmazásában nem minősíthető önkényesnek az indítványban felhívott érvek alapján az, hogy az R.-ben a  jogalkotó a súlyos fogyatékossághoz, a nagy fokú fizikai, értelmi, szellemi vagy érzékszervi károsodáshoz köti a  fogyatékosság fogalmát. Ez ugyanis olyan orvosi szakkérdés, amelynek értékelése nem tartozik az Alkotmánybíróság – és az általános hatáskörű bíróságok – hatáskörébe. Az R. hatályos tartalma tehát nem ellentétes a  XV.  cikk (2)  bekezdésével, mivel nem állapítható meg, hogy a  támogatásra jogosított személyek között indokolatlanul tenne különbséget. [20] A mozgásszervi betegségből eredő fogyatékos személyek támogatásának az  Alaptörvény XIX.  cikkén alapuló oka az, hogy a  társadalmi tapasztalat szerint az  ilyen személyek mozgása, közlekedése, helyváltoztatása, a  társadalom életében részvétele ténylegesen súlyosan elnehezedett. A  mozgásszervi betegségből eredő fogyatékosságban szenvedő – az R. értelmében helyváltoztatásra jellemzően a felsorolt segédeszközöket állandóan és szükségszerűen használó vagy ágyhoz kötött vagy az  R. 1. számú melléklet 6.  pontjában említett – személyek objektív, tárgy szerinti ismérvek alapján nem feltétlenül tekinthetők összehasonlítható vagy azonos helyzetben lévőknek a  nem fogyatékos, de mozgásukban, helyváltoztatásukban, közlekedőképességükben más okokból korlátozott személyekkel. Az R. hatályos tartalma tehát nem ellentétes a XIX. cikk (1) bekezdésével, mivel éppen azt hajtja végre. [21] Hasonlóképpen nem ellentétes az  R. a  XV.  cikk (5)  bekezdésével sem, mivel az  nem meghatározott jogosultságot biztosít, hanem az abban megjelölt személyi kört kedvezményben részesítő jogszabály megalkotását írja elő. Az R. mint ilyen jogszabály tehát éppen az Alaptörvény rendelkezését hajtja végre. [22] A fentiekre tekintettel az  Alkotmánybíróság az  R. 1.  § (5)  bekezdés c)  pontja alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította. [23] 4. Az  Alkotmánybíróság ugyanakkor azt is megállapította, hogy az  indítványozó bíró által feltárt jogszabályi környezet valóban nincs összhangban az  Alaptörvénnyel. Az  összhang hiányát azonban nem az  R. hatályos tartalma, hanem annak hiányossága okozza. A nem mozgásszervi fogyatékos, de mozgásában, helyváltoztatásában, közlekedőképességében és ennek folytán a  társadalom életében való részvételben más okokból súlyosan korlátozott személyek bizonyosan a XIX. cikk (1) bekezdésében írt élethelyzetek szerinti védendő körbe tartoznak. Ez nem azt jelenti, hogy az államnak a mozgásszervi és nem mozgásszervi betegségből eredő mozgási fogyatékos személyek számára mindenben azonos támogatást kell nyújtania, de azt igen, hogy a  jogi szabályozásnak a  fogyatékosság nyitott és befogadó meghatározását kell tartalmaznia. Nem lehet teljesen kizárni a  mozgásban fogyatékosnak minősülő személyek közül azokat, akiknél ez az állapot nem mozgásszervi, hanem más betegségből ered, és ugyanígy a  mozgáshoz használt segédeszközök köre sem szűkíthető le tételes felsorolásra. A  különféle szakpolitikai területek (a diszkriminációellenes törvények, a  foglalkoztatási intézkedések és a  juttatási rendszerek) különböző fogyatékosságdefiníciókat alkalmazhatnak. A  juttatási rendszerek jelenleg is általában jövedelempótló támogatásra és segélyekre, másrészt a  mindennapos életvitelhez szükséges tevékenységet támogató ellátásokra épülnek; ez  a  közlekedési költségek megtérítésétől az  intézményi gondoskodásig terjed. Az  Alaptörvény „fogyatékosság” esetére támogatásra jogosultságot ír elő. Ebbe, amint azt az  R. is tartalmazza, beletartozik a  mozgás- és közlekedőképesség olyan csökkent volta, amely a  mindennapi életvitelt súlyos mértékben nehezíti vagy akadályozza. Nincs olyan ok, amely a  közlekedőképességükben a  mozgásszervi fogyatékosokkal azonos mértékben, de nem mozgásszervi betegségből eredően korlátozott személyek támogatásra jogosultságát kizárja. Ezeknek a  személyeknek a  támogatására nincs jelenleg támogatási forma. Ez  nem egyeztethető össze az  Alaptörvény XIX.  cikk (1)  bekezdésével. Az  Alaptörvény XV.  cikk (5)  bekezdése az  állam kötelességévé teszi, hogy a  fogyatékkal élőket külön intézkedésekkel védje. A  közlekedőképességükben súlyosan korlátozott, ezzel a  fogyatékkal élő személyek védelmére vonatkozó támogatási forma hiánya az  Alaptörvény XV.  cikk (5) bekezdésével sem egyeztethető össze. [24] Az Abtv. szabályai szerint az  indítványozó bíró a  mulasztás kiküszöbölését nem indítványozhatta, az  Alkotmánybíróság viszont az  indítvány tartalma alapján azt vizsgálhatja. A  fentiekre tekintettel ezért az Alkotmánybíróság – az Abtv. 46. § (1) bekezdése alapján – hivatalból eljárva mulasztással előidézett alaptörvényellenesség fennállását állapította meg, és a mulasztást elkövető jogalkotót felhívta feladatának teljesítésére. Budapest, 2018. március 27. Dr. Sulyok Tamás s. k., az Alkotmánybíróság elnöke