2010. XCVIII. törvény a Magyar Köztársaság 2009. költségvetésének végrehajtásáról
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a törvény a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról szól, részletezve a bevételeket, kiadásokat és a hiány finanszírozását.
Kire vonatkozik: A Magyar Köztársaság központi költségvetése és a pénzügyminiszter; Helyi önkormányzatok, egyházi intézményfenntartók (közoktatási, szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi), valamint felsőoktatási intézmények és kutatóhálózatba tartozó szervezetek.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Egyéb jogszabályok
- Szakaszok
- 27
- Forrás
- MultiLegalPile/
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- A 2009. évi költségvetés főösszegeit (bevétel, kiadás, hiány).
- A központi költségvetés kiadási és bevételi előirányzatainak teljesítését.
- A költségvetés finanszírozásával kapcsolatos pénzügyi műveleteket, mint például az adósság visszafizetése és a hiány fedezése.
- A helyi önkormányzatoknak nyújtott támogatások és hozzájárulások elszámolását és módosításait.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- A Magyar Köztársaság központi költségvetése és a pénzügyminiszter.
- Helyi önkormányzatok, egyházi intézményfenntartók (közoktatási, szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi), valamint felsőoktatási intézmények és kutatóhálózatba tartozó szervezetek.
Melyek a főbb pontok?
- A 2009. évi költségvetés bevétele 8 324 226,2 millió forint, kiadása 9 067 944,2 millió forint, hiánya pedig 743 718,0 millió forint volt.
- A pénzügyminiszter 2009-ben 2 041 017,1 millió forint forint államkötvényt, 274 255,5 millió forint deviza kötvényt és 34 124,9 millió forint deviza hitelt fizetett vissza.
- A hiány finanszírozására 487 484,8 millió forint forint államkötvényt értékesítettek, 218 814,0 millió forint forinthitelt és 3 570,5 millió forint devizahitelt vettek fel külföldi hitelezőktől, valamint 30 000,0 millió forint devizabetétet használtak fel.
- A helyi önkormányzatoknak 2009. év után járó hozzájárulás és támogatás egyenlege 3 648,2 millió forint, és egyes önkormányzatokat 203,5 millió forint igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terhel.
Egyéb jogszabályok
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (27)
- 28. §
- 2. § A központi költségvetés kiadási és bevételi előirányzatainak teljesíté
- 4. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az e törvény 1. §-ában megállapított
- 3. § ának felhatalmazása alapján a pénzügyminiszter 2009-ben
- 5. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy 2009-ben az e törvény 3. §-ában megál
- 6. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a pénzügyminiszter – a Költségvetési
- 8. § (1) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok jövedele
- 9. § (1) A helyi önkormányzatok központosított előirányzatainak és pénzforg
- 10. § Az Országgyűlés
- 11. § (1) Az egyházi közoktatási intézményfenntartókat 757,0 millió forint e
- 12. § (1) Az Országgyűlés az Európai Gazdasági Térség (EGT) Finanszírozási M
- 52. § (1) bekezdése alapján tett 2009. évi kötelezettségvállalást 13 945,7 m
- 13. § Az Országgyűlés a központi költségvetés mérlegét a 2. számú melléklet
- 14. § (1) Az Országgyűlés az elkülönített állami pénzalapok bevételeit és ki
- 15. § (1) A Kincstár által kezelt, állami kölcsönből és állami alapjuttatás
- 16. § (1) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 6. § (2)
- 17. §
- 18. § (1) Az Országgyűlés a Nyugdíjbiztosítási Alapnak (a továbbiakban: Ny.
- 19. § Az Országgyűlés elrendeli, hogy a Munkaerőpiaci Alap a foglalkoztatás
- 20. § (1) Az Országgyűlés az államháztartás társadalombiztosítás alrendszeré
- 22. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az Ny. Alap
- 24. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az E. Alap
- 25. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Költségvetési Törvény
- 26. § Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Magyar Köztársaság 2008. évi k
- 27. § Az Országgyűlés az Ny. Alap mérlegét a 17. számú melléklet és az E. Al
- 29. § Felhatalmazást kap az államháztartásért felelős miniszter és a helyi ö
- 30. § (1) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a 2009. évben folytatott költsé
2010. XCVIII. törvény a Magyar Köztársaság 2009. költségvetésének végrehajtásáról.
Az Országgyűlés az Alkotmány 19. §-a (3) bekezdésének d) pontjában, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény
28. §ában foglaltak alapján a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény végrehajtásáról, a nemzeti
és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló 37/2009. (V. 12.) OGY határozatban foglaltakra figyelemmel a következő törvényt alkotja:
ELSŐ RÉSZ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA A főösszegek 1. § Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény (a továbbiakban:
Költségvetési Törvény) végrehajtását – a 3–6. §-okban foglalt finanszírozási célú pénzügyi műveletek nélkül –
2. §A központi költségvetés kiadási és bevételi előirányzatainak teljesítését az 1. számú melléklet költségvetési
fejezetenként, címenként, alcímenként, jogcím-csoportonként, jogcímenként, előirányzat-csoportonként és kiemelt előirányzatonként tartalmazza.
A költségvetés finanszírozásával kapcsolatos egyes rendelkezések 3. § Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 3. §-ának megfelelően a központi költségvetés deviza- és forintadósság-állományából 2009-ben a pénzügyminiszter az adósságtörlesztési számla terhére
4. §Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az e törvény 1. §-ában megállapított hiány finanszírozására a Költségvetési Törvény
3. §ának felhatalmazása alapján a pénzügyminiszter 2009-ben
5. §Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy 2009-ben az e törvény 3. §-ában megállapított visszafizetések finanszírozására
a pénzügyminiszter a Költségvetési Törvény 3. §-ában kapott felhatalmazás alapján
6. §Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a pénzügyminiszter – a Költségvetési Törvény 3. §-ában foglalt felhatalmazás
alapján – a Kincstári Egységes Számla (a továbbiakban: KESZ) folyamatos likviditása és a társadalombiztosítási alapokból teljesített kiadásokhoz vállalt állami garancia fedezetének megteremtése érdekében 510 001,9 millió forint összegben forint államkötvényeket értékesített és 32 415,2 millió forinttal növelte a kincstárjegyek állományát.
A törvényt az Országgyűlés a 2010. október 18-i ülésnapján fogadta el.
A költségvetés végrehajtásával kapcsolatos egyes rendelkezések 7. § (1) A helyi önkormányzatok feladatainak ellátásához nyújtott normatív hozzájárulások, valamint a normatív kötött felhasználású támogatások, továbbá a megyei önkormányzatokat az általuk fenntartott intézményekben ellátottak után megillető személyi jövedelemadó-részesedés, illetve a települési önkormányzatok jövedelem-differenciálódását mérséklő kiegészítések és beszámítások önkormányzatonként és jogcímenként részletezett elszámolását az államháztartásért felelős miniszter, valamint a helyi önkormányzatokért felelős miniszter együttes rendeletben (a továbbiakban: R.) hirdeti ki e törvény hatálybalépését követő 30 napon belül.
8. §(1) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok jövedelem-differenciálódását mérséklő kiegészítések és
beszámítások ténylegesen teljesített mutatószámok alapján járó, és a költségvetési évben az önkormányzatok részére folyósított összegek különbözetei – az Áht. 64/A. §-a (8) bekezdésének megfelelően – az Áht. 64. §-ának (7) bekezdése szerinti elszámolás alapján a következők:
64/A. §-ának (6) bekezdése alapján intézkedik a központi költségvetést megillető követelés érvényesítéséről.
9. §(1) A helyi önkormányzatok központosított előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulását a 4. számú
melléklet részletezi. Ehhez kapcsolódóan
10. §Az Országgyűlés
11. §(1) Az egyházi közoktatási intézményfenntartókat 757,0 millió forint egyszeri – a 2009. évi önkormányzati közoktatási
támogatást kompenzáló – közoktatási kiegészítő támogatás illeti meg a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. számú melléklet, XX. Nemzeti Erőforrás Minisztérium fejezet, 20. cím, 2. alcím, 3. Közoktatási célú humánszolgáltatás és kiegészítő támogatás jogcím-csoport előirányzata terhére 2010 decemberében.
12. §(1) Az Országgyűlés az Európai Gazdasági Térség (EGT) Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási
Mechanizmus forrásaira vonatkozó, a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény
52. §(1) bekezdése alapján tett 2009. évi kötelezettségvállalást 13 945,7 millió forint összegben hagyja jóvá
13. §Az Országgyűlés a központi költségvetés mérlegét a 2. számú melléklet szerint hagyja jóvá
14. §(1) Az Országgyűlés az elkülönített állami pénzalapok bevételeit és kiadásait alaponként, jogcímenként a 15. számú
melléklet szerint hagyja jóvá.
MÁSODIK RÉSZ AZ ÁLLAMADÓSSÁG, AZ ÁLLAMI KÖVETELÉSEK KÖRE, KEZELÉSE ÉS VÁLTOZÁSA
15. §(1) A Kincstár által kezelt, állami kölcsönből és állami alapjuttatás járadékából fennálló követelések állománya
2009. december 31-én 492,3 millió forint, amelyből 278,5 millió forint a kölcsön típusú, 213,8 millió forint a járadék címén előírt követelés.
16. §(1) Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 6. § (2) bekezdésének felhatalmazása szerint a Magyar
Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. – a pénzügyminiszter döntése alapján – 2009. év folyamán 2304,4 millió forint összegű tulajdonosi kölcsönt nyújtott állami tulajdonú gazdasági társaságok részére.
17. §
Az Országgyűlés elrendeli, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak közreműködésével a központi költségvetés terhére finanszírozott ellátások megtérítésének és kiadásainak különbözeteként 2010. december 31-éig
18. §(1) Az Országgyűlés a Nyugdíjbiztosítási Alapnak (a továbbiakban: Ny. Alap) az e törvény 21. §-a (1) bekezdése
19. §Az Országgyűlés elrendeli, hogy a Munkaerőpiaci Alap a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról
szóló 1991. évi IV. törvény 39. §-a (2) bekezdése f) pontja alapján 1 037,0 millió forintot a NYUFIG „Munkáltatói befizetésekből finanszírozott korengedményes nyugdíj” 10032000-00284770-00000000 számú technikai számla javára 2010. december 31-éig térítsen meg.
HARMADIK RÉSZ A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI 2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA
I. FEJEZET
A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGYI ALAPJAI 2009. ÉVI KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK FŐÖSSZEGE, A HIÁNY MÉRTÉKE
20. §(1) Az Országgyűlés az államháztartás társadalombiztosítás alrendszerének az Ny. Alap és az E. Alap költségvetése
összegezéséből adódó 2009. évi költségvetése végrehajtását
II. FEJEZET
A NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA 21. § Az Országgyűlés az Ny. Alap 2009. évi költségvetésének végrehajtását
22. §Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az Ny. Alap
III. FEJEZET
AZ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA 23. § Az Országgyűlés az E. Alap 2009. évi költségvetésének végrehajtását
24. §Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy az E. Alap
25. §Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Költségvetési Törvény
26. §Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló
2009. évi CXXIX. törvény 15. §-ában és 17. §-ában előírt megtérítési kötelezettségek teljesítése megtörtént.
27. §Az Országgyűlés az Ny. Alap mérlegét a 17. számú melléklet és az E. Alap mérlegét a 18. számú melléklet szerint hagyja
jóvá.
NEGYEDIK RÉSZ ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 28. § Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.
29. §Felhatalmazást kap az államháztartásért felelős miniszter és a helyi önkormányzatokért felelős miniszter, hogy
az e törvény 7. §-ának (1)–(2), (5) és 8. §-ának (1)–(3) bekezdésében foglaltakat együttes rendeletben hirdesse ki.
30. §(1) Az Országgyűlés megállapítja, hogy a 2009. évben folytatott költségvetési gazdálkodás számos ponton megsértette
az államháztartási törvényben rögzített elveket és indokolatlan mértékben terhelte meg a 2010. évi költségvetés végrehajtását.
Dr. Schmitt Pál s. k., Dr. Kövér László s. k., köztársasági elnök az Országgyűlés elnöke