Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

22/2008. (HK 6.) HM utasítása a kanadai repülőgép- és helikoptervezetői képzésre történő elméleti felkészítés és gyakorlati repülőkiképzés végrehajtásáról

Miről szól ez a jogszabály?

Ez az utasítás a Honvédelmi Minisztérium (HM) által szervezett kanadai repülőgép- és helikoptervezetői képzés elméleti felkészítését és gyakorlati repülőkiképzését szabályozza. Célja a képzés végrehajtásának részletes kereteinek meghatározása.

Kire vonatkozik: A Honvédelmi Minisztérium (HM) és alárendelt szervezetei, valamint a Magyar Honvédség (MH) katonai szervezetei; A kanadai repülőgép- és helikoptervezetői képzésben részt vevő jelöltek és oktatók.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A kanadai repülőgép- és helikoptervezetői képzés (NFTC program) fázisait és azok végrehajtását.
  • A képzésben részt vevő Honvédelmi Minisztérium alá tartozó szervezetek feladatait.
  • Az elméleti felkészítés és a gyakorlati repülőkiképzés részleteit.
  • A képzéshez kapcsolódó pénzügyi, személyzeti és logisztikai feladatokat.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A Honvédelmi Minisztérium (HM) és alárendelt szervezetei, valamint a Magyar Honvédség (MH) katonai szervezetei.
  • A kanadai repülőgép- és helikoptervezetői képzésben részt vevő jelöltek és oktatók.

Melyek a főbb pontok?

  • A képzés az NFTC program keretében zajlik, amely hazai I. fázist, valamint kanadai II., III. és IV. fázist foglal magában.
  • A helikoptervezető képzés az NFTC programra épül, annak elemeit felhasználva.
  • A HM Személyzeti Főosztály (HM SZEF) felelős a miniszteri határozatok és parancsok elkészítéséért, a személyügyi nyilvántartásért, a járandóságok rendezéséért, a pályaalkalmassági vizsgálatok koordinálásáért, a nyelvi képzésre vonatkozó szerződések megkötéséért, valamint a tanulmányi szerződések megkötéséért.
  • A HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség (HM KPÜ) biztosítja a képzés költségeinek fedezetét, beleértve a képzési díjat és a nyelvképzés költségeit.
  • A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) Nyelvi Intézete végzi az angol nyelvi felkészítést és vizsgáztatást a STANAG 6001 3.3.3.3. követelményei szerint.
  • Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) minden év november 30-ig elkészíti a képzés logisztikai tervét, és felméri az utánpótlási igényt.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege

22/2008. (HK 6.) HM utasítása a kanadai repülőgép- és helikoptervezetői képzésre történő elméleti felkészítés és gyakorlati repülőkiképzés végrehajtásáról.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 52. § (1) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján a kanadai repülőgép-vezetői képzésre történő elméleti felkészítés és gyakorlati repülőkiképzés végrehajtása érdekében a következő utasítást adom ki: Általános rendelkezések 1. § (1) Az utasítás hatálya kiterjed a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a miniszter alárendeltségébe tartozó szervezetekre, a miniszter közvetlen felügyelete alá tartozó szervezetre, a miniszter fenntartói irányítása alá tartozó szervezetre, valamint a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire.

(2)A repülőgép-vezető jelöltek képzését a kanadai Repülőgép-vezető képzési program (NATO Flying Training in Canada, a továbbiakban: NFTC program) keretén belül kell végrehajtani. A képzési program magában foglalja a honi I. fázist, továbbá a Kanadában végrehajtásra kerülő II., III. és IV. fázist.
(3)A helikoptervezető képzést az NFTC programra építve, annak képzési elemeit felhasználva kell végrehajtani.
(4)Ha a helikoptervezető jelölt az NFTC program I. fázis követelményeit sikeresen teljesítette és a repülőgép-vezető képzésre leszerződött helyek feltöltöttsége lehetővé teszi, a kanadai II. fázisra kerül beiskolázásra. A kanadai képzési szakasz befejezése után a helikoptervezetői képzés hazai bázison folytatódik.
(5)Ha a repülőgép-vezető képzésre leszerződött helyek feltöltöttsége nem teszi lehetővé a kanadai képzést, a helikoptervezetői képzést a hazai bázison megszakítás nélkül kell folytatni.

A felkészítésben és kiválogatásban részt vevő szervek, szervezetek feladatai

2. §(1) A HM Személyzeti Főosztály (a továbbiakban: HM

SZEF) feladatai:

a)a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság (a továbbiakban: MH ÖHP) által megadott létszámkeret alapján elkészíti, és aláírásra felterjeszti a Kanadába történő kiutazáshoz és kinn tartózkodáshoz szükséges miniszteri határozatokat, a HM Honvéd Vezérkar Főnök (a továbbiakban: HM HVKF) parancsait;
b)tárolja és kezeli a Kanadában oktatói beosztásban lévő repülőgép-vezetők személyügyi gyűjtőit;
c)az MH ÖHP által megadott, az oktató és jelölt repülőgép-, helikoptervezetők járandóságaira, ellátására, juttatásaira vonatkozó jegyzék alapján elkészíti a vonatkozó parancsokat, intézkedéseket;
d)az MH ÖHP-vel egyeztetve a repülő-orvosi alkalmassági vizsgálatot követően tervezi és koordinálja a jelentkezők pályaalkalmasság-vizsgálatát;
e)az MH ÖHP által megadott jelöltek létszámának és a kiutazásuk tervezett időpontjának figyelembevételével szerződést köt a Kanadában végrehajtásra kerülő nyelvi szakmai képzésre;
f)kezdeményezi a felvételt nyert repülőgép- és helikoptervezető jelölteknek az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis (a továbbiakban: MH 86. SZHB) állományába történő helyezését, illetve az MH 86. SZHB felterjesztése alapján a nemzetbiztonsági bevizsgálásukat;
g)kezdeményezi az NFTC program I. fázist sikeresen teljesített repülőgép-vezető jelöltek rendelkezési állományba helyezését a kinntartózkodás időszakára, még a Kanadába történő kiutazás előtt;
h)tanulmányi szerződést köt a képzésben részt vevő repülőgép- és helikoptervezető jelölt állománnyal.
(2)A HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség (a továbbiakban: HM KPÜ) feladatai:
a)a Tárca Védelmi Tervezési Rendszer eljárásrendjének megfelelően, az (1+n) éves erőforrás-, költségszükségleti- és kiadási igényterv alapján szerepelteti a tárca költségvetésében a HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség (a továbbiakban: HM FLÜ) és a HM Védelmi Tervezési Főosztály (a továbbiakban: HM VTF) szervezeteivel való együttműködésben a program külföldi és hazai végrehajtásához kapcsolódóan a forrásigényeket;
b)biztosítja a képzéshez kapcsolódó költségek előirányzat-fedezetét (képzési díj és nyelvképzés költsége);
c)elkészíti a HM tárca éves beszámoló jelentésének összeállítása során a programmal összefüggő kifizetésekhez kapcsolódó éves elszámolást;
d)lebonyolítja az NFTC program repülőszakmai képzési és nyelvképzési költségeinek keretgazdai jóváhagyásokat követő, pénzügyi rendezését;
e)elkészíti a repülőgép- és helikoptervezető képzéshez kapcsolódó gazdasági elemzéseket, tanulmányokat.
(3)A HM FLÜ feladatai:
a)az MH ÖHP-vel együttműködve tervezi a hazai kép zéssel összefüggő költségeket;
b)biztosítja a programban szolgálatot teljesítő repülő gép- és helikoptervezető jelölt és oktató állomány kanadai ellátásához kapcsolódó költségeket a nemzeti támogatás rendszerén keresztül;
c)az MH ÖHP Repülő Felkészítési Osztály (a továbbiakban: MH ÖHP RFO) igénye alapján, vele együttműködésben – Kanadába történő kiutazása előtt – végzi a jelöltek, illetve az oktatói állomány célfelkészítését az ideiglenes külföldi szolgálatot teljesítő, valamint külföldi tanulmányokat folytató személyek utaztatásának, ellátásának és kinntartózkodásának rendjével kapcsolatban; bevételével a lakhatási és életkörülmények, valamint a magyarországi kapcsolattartáshoz szükséges feltételek biztosítását, elkészíti az e feladatokra vonatkozó elemi költségvetési tervjavaslatot;
e)a képzés hazai fázisán végrehajtásra kerülő helikoptervezetői képzéssel kapcsolatban végrehajtja a képzésbe bevonásra kerülő (polgári) helikopterekre vonatkozó beszerzési eljárást;
f)szolgáltatói szerződést köt a közbeszerzési eljárás nyertesével annak érdekében, hogy biztosítottak legyenek a gyakorlati képzés időszakára a képzésbe bevont helikopterek.
(4)A HM Kommunikációs és Toborzó Főosztály (a továbbiakban: HM KTF) feladatai:
a)együttműködve a HM SZEF-fel, valamint az MH ÖHP RFO-val, megtervezi és biztosítja a képzésre történő pályára irányítás kommunikációs költségeit;
b)a HM SZEF-fel, valamint az MH ÖHP RFO-val történt egyeztetés után elkészítteti és folyamatosan biztosíttatja a szóróanyagokat, tájékoztató kiadványokat, képeket, tablókat a pályára irányító rendezvényeken való megjelenésekhez;
c)évente tervezi és biztosítja a feladattal összefüggésben a részére jóváhagyásra került előirányzat terhére az MH ÖHP RFO által szervezett Pályára Irányító Repülőtáborok (továbbiakban: PIR) költségeit;
d)az MH ÖHP RFO-val együttműködve tervezi és biztosítja az NFTC programra vonatkozó weboldal (www.nftc.hu) karbantartását, fejlesztését és frissítését.
(5)A HM KTF a HM Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató Kht.-nál kezdeményezi:
a)a szóróanyagok, tájékoztató kiadványok, képek és tablók legyártását, elkészítését és folyamatos biztosítását a pályára irányító rendezvényeken való megjelenéseknél, az MH ÖHP RFO-val történt egyeztetés után;
b)a pályára irányítással kapcsolatos kiadványok határidőre történő megjelentetését.
(6)Az MH ÖHP feladatai:
a)minden év november 30-ig a HM SZEF-fel közösen elkészíti a repülőgép- és helikoptervezetői képzésre történő pályára irányítás illetve a hazai fázis logisztikai tervét, és felterjeszti jóváhagyásra;
b)minden évben felméri a repülőgép- és helikoptervezető utánpótlási igényt, amely alapján elkészíti, és a HM SZEF részére felterjeszti az éves beiskolázási tervet;
c)bizottságot állít fel, amely a jelölt kiképzés I. fázisának befejeztével javaslatot tesz a kanadai képzésre történő beiskolázására vonatkozóan;
d)a repülő- és helikoptervezető jelöltek Kanadába történő kiutazása előtt a HM SZEF részére felterjeszti a jelöltek kiutazásához szükséges adatokat;
e)az oktatók, repülőgép- és helikoptervezető jelöltek kanadai képzésével kapcsolatban a HM SZEF részére felterjeszti az esetlegesen felmerülő kinntartózkodás meg hosszabbításához szükséges miniszteri határozatokra, HM HVKF parancsaira vonatkozó igényeket;
f)tervezi a hazai képzéssel összefüggő költségeket, és azt megküldi a HM FLÜ-nek;
g)tervezi, és a HM KPÜ által számára biztosított keretből biztosítja a helikoptervezető képzéssel összefüggő költségeket.
(7)A dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ feladatai:
a)a Repülőorvosi Egészségvizsgáló és Kutató Intézet, Repülőorvosi Alkalmassági Vizsgáló Osztály feladatai:
aa)az MH ÖHP RFO által megküldött igény alapján végrehajtja a kanadai képzésre kiutazó oktatók, repülőgép- és helikoptervezető jelöltek kiutazás előtti éves repülő-orvosi alkalmasságának vizsgálatát és elbírálását;
ab)a kiutazás előtti éves repülő-orvosi alkalmassági vizsgálat eredményéről kiállít, és a kiutazó oktatónak és jelöltnek átad olyan angol nyelvű repülőegészségügyi dokumentumot, mely megfelel az NFTC kanadai fázisának megkezdéséhez meghatározott repülőorvosi minősítési előírásnak;
b)a Preventív Igazgatóság, Alkalmasság-vizsgáló Intézetének feladata – az MH ÖHP RFO által megküldött igény alapján – a kanadai képzésre kiutazó oktatók, repülőgép- és helikoptervezető jelöltek kiutazás előtti vizsgálata és elbírálása.

Elméleti felkészítés 3. § (1) A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (a továbbiakban: ZMNE) feladatai:

a)a Nyelvi Intézet az MH ÖHP RFO tervei szerint:
aa)végrehajtja a repülőgép- és helikoptervezető je löltek angol nyelvi felkészítését az NFTC program I. fázis elméleti felkészítésének keretében;
ab)végrehajtja a repülőgép- és helikoptervezető jelöltek angol nyelvi vizsgáztatását a STANAG 6001 3.3.3.3. követelményei szerint;
ac)az NFTC program I. fázis nyelvi képzési blokkjának befejeztével végrehajtja a jelöltek teljesítmény értékelését, és átadja azt az MH ÖHP RFO-nak;
b)a Repülő és Légvédelmi Intézet:
ba)az MH ÖHP RFO tervei alapján, vele együttmű ködésben végrehajtja a repülőgép- és helikoptervezető jelöltek repülőműszaki elméleti felkészítését;
bb)az MH ÖHP RFO bevonásával elkészíti és a felmerülő igényeknek megfelelően korszerűsíti az oktatók és jelöltek repülőműszaki elméleti képzéséhez szükséges okmányokat, képzési dokumentumokat, tanterveket, tantárgyi programokat;
bc)az MH ÖHP RFO együttműködésével végrehajtja a helikoptervezető oktatókra és jelöltekre vonatkozó repülőműszaki elméleti felkészítést;
bd)végrehajtja a repülőgép-vezető jelöltek fizikai felkészítését, és a kiképzés I. fázisa testnevelési képzési blokkjának befejeztével a jelöltek felmérését a T4 követelménynek megfelelően;
be)végrehajtja a jelölt kiképzés I. fázisa, illetve a helikoptervezetői elméleti és fizikai képzés képzési blokkjának befejeztével a jelöltek teljesítményértékelését, és azt adja át az MH ÖHP RFO-nak.
(2)Az MH ÖHP RFO feladatai:
a)tervezi, szervezi és ellenőrzi a repülőgép- és helikop tervezető jelöltek repülőműszaki elméleti felkészítését és kiképzését a kidolgozott követelmények és alapelvek alapján;
b)tervezi, szervezi és végrehajtja a repülőgép- és helikoptervezető jelöltek repülő-szakmai elméleti felkészítését;
c)elkészíti és korszerűsíti az oktatók és jelöltek elméleti képzéséhez szükséges okmányokat, képzési dokumentumokat, tanterveket, tantárgyi programokat;
d)tervezi, szervezi és koordinálja a repülőgép- és helikoptervezető jelöltek elméleti képzésének képzési szakanyaggal való ellátását, az erre biztosított költségkeretek felhasználását;
e)tervezi, szervezi és ellenőrzi az ejtőernyős és mentőeszköz kiképzést;
f)naprakész kimutatást vezet a hazai és a külföldi képzésben részt vevő repülőgép- és helikoptervezető jelöltekről és tanulmányi munkájukról;
g)fenntartja képességét a légi közlekedésről szóló 1995. XCVII. törvényben előírtak szerinti képzés és vizsgáztatás végrehajtására;
h)minden év június 30-ig megadja az elméleti képzésben részt vevőknek a képzési követelményeket és a tanóraigényt;
i)tervezi, szervezi, és repülő szakmailag felügyeli, valamint ellenőrzi a PIR táborokat;
j)közreműködik a repülőgép- és helikoptervezető jelöltek pszichikai, fizikai fejlesztésében és a honvédelmi nevelésében;
k)tervezi, szervezi a repülőgép- és helikoptervezető jelölt állomány Kanadába történő kiutazása előtti, az ideiglenes külföldi szolgálatot teljesítő, valamint a külföldi tanulmányokat folytató személyek utaztatásának, ellátásának és kinntartózkodásának rendjéről szóló tájékoztatást;
l)a jelölti kiképzés I. fázisának befejeztével javaslatot tesz a kanadai képzésre történő beiskolázására vonatkozóan;
m)a helikoptervezető jelölti képzés befejeztével javaslatot tesz a végzett helikoptervezető első beosztásba helyezésére vonatkozóan;
n)fenntartja a merev- és forgószárnyas légi járművekre vonatkozó CPL (Commercial Pilot Licence) képzési és vizsgáztatási jogosultságát;
o)együttműködik a hazai képzéssel összefüggő költségek tervezésében;
p)együttműködik a repülőgép- és helikoptervezető utánpótlási igény felmérésében, és arról jelentést küld az MH ÖHP-nek az éves Beiskolázási terv elkészítése érdekében.
(3)Az MH 86. SZHB feladatai:
a)kijelöli a Kiképző repülőszázad oktatói állományát, illetve egy 4 fős helikoptervezetői oktatói állományt a repülőgép- és helikoptervezető jelöltek felkészítési feladataira;
b)az MH ÖHP RFO-val együttműködve tervezi, szervezi a Kiképző repülő század és a kijelölt helikoptervezető oktatói állomány repülőszakmai továbbképzéseit;
c)részt vesz a repülőkiképzéshez szükséges kiképzési dokumentumok, repülő kiképzési tervek elkészítésében, korszerűsítésében és rendszeres felülvizsgálatában;
d)biztosítja az általa kijelölt oktatói állományt a repülőszakmai továbbképzéseken;
e)biztosítja a jelöltek részvételét az elméleti képzésen;
f)kezdeményezi a jelöltek nemzetbiztonsági bevizsgá lásának végrehajtását;
g)az MH ÖHP RFO tervei alapján részt vesz a repülő gép- és helikoptervezető jelöltek felkészítésében. Gyakorlati repülőkiképzés 4. §
(1)Az MH ÖHP RFO feladatai:
a)az MH 86. SZHB parancsnokával együttműködésben végzi a repülőgép- és helikoptervezető jelöltek gyakorlati válogató repülőkiképzésének tervezését, szervezését;
b)szakmailag felügyeli a repülőgép- és helikoptervezető jelöltek kiválasztásában és előképzésében részt vevő szakállomány munkáját;
c)nyilvántartja és elemzi a repülőgép- és helikoptervezető jelöltek repülési feladatait értékelő lapokat, figyelemmel kíséri előmenetelüket;
d)részt vesz a repülőgép- és helikoptervezető jelöltek repülési ellenőrzéseiben;
e)az MH ÖHP RFO repülő-hajózó állománya fenntartja oktatói jártasságát és érvényes szakszolgálati engedélyét a gyakorlati válogató repülőkiképzésbe, illetve a helikoptervezetői képzésbe bevont légi jármű típusokon;
f)az MH 86. SZHB parancsnokának bevonásával elkészíti a gyakorlati repülőkiképzéshez, illetve a szimulátoron végrehajtásra kerülő képzéshez szükséges kiképzési dokumentumokat, repülő kiképzési terveket, végrehajtja ezek rendszeres felülvizsgálatát és korszerűsítését;
g)felügyeli a kanadai gyakorlati repülőkiképzés biztosítására Kanadában tartózkodó oktatók tevékenységét;
h)az MH 86. SZHB parancsnokával együttműködésben végzi a jelöltek gyakorlati repülőkiképzésének tervezését és szervezését;
i)szakmailag irányítja a jelölt képzésbe bevont oktatói állomány tevékenységét;
j)tervezi, szervezi és végrehajtja a repülőgép- és helikoptervezető jelöltek szimulátor képzését.
(2)Az MH 86. SZHB feladatai:
a)biztosítja a képzésbe bevont oktatói állomány, a repü lőgép-, illetve helikoptervezető jelöltek részvételét a gyakorlati repülőkiképzésen;
b)a Kiképző repülőszázad állományának a jelölt kiképzés I. fázisában végrehajtandó feladatai:
ba)végrehajtja a repülőgép- és helikoptervezető jelöltek válogató repülőkiképzését;
bb)részt vesz a repülőgép- és helikoptervezető jelöltek repülési oktatásában;
bc)a Kiképző repülőszázad oktatói állománya fenntartja oktatói jártasságát és érvényes szakszolgálati engedélyét a válogató repülőkiképzésbe bevont légijármű típuson;
bd)végrehajtja a repülőgép- és helikoptervezető jelöltek repülőtechnikai értékelését, és azt átadja az MH ÖHP RFO-nak;
c)a helikoptervezetői képzésbe bevont oktatói állomány feladatai a jelölt képzés időszakában:
ca)végrehajtja a helikoptervezető jelöltek gyakorlati repülőkiképzését; cb) részt vesz a gyakorlati repülések végrehajtásához szükséges és előírt okmányok elkészítésében a felmerülő igényeknek megfelelő korszerűsítésében;
cc)fenntartja oktatói jártasságát és érvényes szakszolgálati engedélyét a repülőkiképzésbe bevont légijármű-típuson;
cd)a helikoptervezetői képzés befejeztével végrehajtja a helikoptervezető jelöltek repülőtechnikai értékelését, és azt átadja az MH ÖHP RFO-nak.

A repülőgép- és helikoptervezető jelöltek képzési folyamata 5. §

(1)A repülőgép-vezető jelöltek képzési folyamata:
a)a repülőgép-vezető jelöltekre vonatkozó állományba vételi folyamatot, a felvételi eljárás rendjét, illetve a katonai alapképzést a vonatkozó hatályos jogszabályok alapján kell végrehajtani;
b)az elméleti képzés magába foglalja a repülő szakmai képzést, az angol nyelvi felkészítést, illetve a fizikai felkészítést;
c)az elméleti képzést – az MH ÖHP RFO tervei szerint – a ZMNE, illetve az MH ÖHP RFO oktatói állománya hajtja végre;
d)a gyakorlati képzés magába foglalja a válogató repülőkiképzésbe bevont légi járműre történő típus felkészítést, a földi előkészítést, illetve a válogató repülőkiképzés végrehajtását;
e)a gyakorlati képzést – az MH ÖHP RFO tervei szerint – az MH 86. SZHB oktatói állománya hajtja végre;
f)az NFTC program I. fázis gyakorlati repülő kiképzés során a repülőgép- és helikoptervezető jelöltek repülési ellenőrzéseit az MH ÖHP RFO oktatói állománya hajtja végre;
g)a jelöltek az NFTC program I. fázisának végrehajtása után – a bizottságnak a jelöltek kiválasztásra vonatkozó javaslata alapján – az MH ÖHP parancsnok döntésének megfelelően kerülnek beiskolázásra az NFTC program kanadai fázisaira;
h)az NFTC program kanadai fázisain végrehajtásra kerülő képzést a két állam között megkötött Egyetértési nyilatkozat (MOU) szabályozza.
(2)A helikoptervezető jelöltek képzési folyamata:
a)a helikoptervezető jelöltekre vonatkozó felvételi eljá rási, illetve katonai alapképzés megegyezik az NFTC programra beiskolázandó repülőgép-vezető jelöltekre jelenleg is alkalmazottakkal;
b)a program hazai, I. fázisában végrehajtott elméleti felkészítés és gyakorlati repülőkiképzés megegyezik a repülőgép-vezető jelöltekre vonatkozókéval;
c)a helikoptervezető jelöltek az NFTC program I. fázis sikeres befejezése után utaznak ki Kanadába, ahol a nyelvi felkészítést követően megkezdik tanulmányaikat a program II. fázisán;
d)a kanadai képzési szakasz befejezése után a helikoptervezetői képzés a hazai bázison (Szolnok) folytatódik;
e)abban az esetben, ha a helikoptervezető jelölt az NFTC program I. fázis követelményeit teljesítette, de a leszerződött képzési helyek hiánya miatt a kanadai képzés további fázisaira nem kerülhet beiskolázásra, akkor képzését hazai bázison, megszakítás nélkül folytatja;
f)a helikoptervezetői elméleti felkészítést a ZMNE – az MH ÖHP RFO és az MH 86. SZHB kijelölt oktatói állományának bevonásával – hajtja végre;
g)a helikoptervezetői gyakorlati repülőkiképzés az elméleti felkészítés képzési követelményeinek befejezése után kerül végrehajtásra, jelöltként 45 óra (70 óra azon jelölteknek, akik nem lettek kiküldve az NFTC program II. fázisára) repülési idővel;
h)a gyakorlati képzést – az MH ÖHP RFO tervei szerint – az MH 86. SZHB oktatói állománya hajtja végre, a polgári szolgáltatótól bérelt helikopterek alkalmazásával (külső szolgáltató igénybevételével);
i)a repülési ellenőrzéseket az MH ÖHP RFO oktatói állománya hajtja végre.

Záró rendelkezések 6. § (1) Ez az utasítás a közzététel napján lép hatályba.

(2)Az utasítás hatálybalépésével egyidejűleg a kanadai repülőgép-vezetői képzésre történő elméleti felkészítés és gyakorlati repülőkiképzés 2007–2019 között történő végrehajtásáról szóló 38/ 2007. (HK 8.) HM utasítás hatályát veszti.
(3)A képzés során az esetlegesen felmerülő túlmunkával kapcsolatos többletköltségeket az érintett katonai szervezetek az ezen a címen jóváhagyott költségvetési előirányzat terhére biztosítják.
(4)Az utasítás hatálya alá tartozó szervezeteknél bekövetkező jogutódlás esetén a jogutód szervezetek jelen utasítás rendelkezései alapján járnak el.

Dr. Szekeres Imre s. k., honvédelmi miniszter

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.