Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

10/2014. (II. 14.) HM utasítása a kormányzati szolgálati jogviszonyban állók cafetéria-juttatásáról

Miről szól ez a jogszabály?

Ez az utasítás a Honvédelmi Minisztériumnál és kapcsolódó szervezeteinél dolgozó kormánytisztviselők cafetéria-juttatásának szabályait határozza meg.

Kire vonatkozik: A Honvédelmi Minisztériumnál, a HM Védelmi Hivatalnál és a HM Hatósági Hivatalnál foglalkoztatott kormányzati szolgálati jogviszonyban állókra, valamint a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló törvény hatálya alá tartozó közszolgálati jogviszonyban állókra; Nem vonatkozik a tartós külföldi szolgálatot teljesítő vagy tartós külföldi képzésben részt vevő kormánytisztviselőkre.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Szakaszok
9
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A cafetéria-juttatás keretösszegét és felhasználásának feltételeit.
  • A cafetéria-juttatásra vonatkozó nyilatkozat megtételét és módosítását.
  • Az étkezési utalvány, SZÉP támogatás és iskolakezdési támogatás igénylésének és rendelkezésre bocsátásának módját.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • A Honvédelmi Minisztériumnál, a HM Védelmi Hivatalnál és a HM Hatósági Hivatalnál foglalkoztatott kormányzati szolgálati jogviszonyban állókra, valamint a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló törvény hatálya alá tartozó közszolgálati jogviszonyban állókra.
  • Nem vonatkozik a tartós külföldi szolgálatot teljesítő vagy tartós külföldi képzésben részt vevő kormánytisztviselőkre.

Melyek a főbb pontok?

  • A cafetéria-juttatás 2014. évi keretösszege 200 000 forint.
  • A kormánytisztviselőnek március 1-jéig kell nyilatkoznia a cafetéria-juttatásokról.
  • A nyilatkozat módosítható, például a keretösszeg csökkenése esetén, vagy ha a felhasznált és lekötött keret meghaladja a keretösszeg 105%-át.
  • Az étkezési utalványt minden hónap 10. munkanapjáig kell átadni, kivéve a január és február hónapra járót, amit március utolsó napjáig.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (9)
  1. 2. § Az utasítás alkalmazásában
  2. 4. § A  kormánytisztviselő cafetéria-juttatásként a  közszolgálati tisztvis
  3. 5. §
  4. 7. §
  5. 8. §
  6. 10. § (1) SZÉP támogatás választása esetén a nyilatkozatnak alszámlánként ke
  7. 11. § (1) Az iskolakezdési támogatás az Szja. törvény 71. § (6) bekezdés g) 
  8. 12. §
  9. 13. § (1) A munkáltatói hozzájárulások csak akkor választhatóak, ha a kormán

10/2014. (II. 14.) HM utasítása a kormányzati szolgálati jogviszonyban állók cafetéria-juttatásáról.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján, figyelemmel a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 151. §-ára, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvényre, valamint a közszolgálati tisztviselők részére adható juttatásokról és egyes illetménypótlékokról szóló 249/2012. (VIII. 31.) Korm. rendeletre, a következő utasítást adom ki:

1.Általános rendelkezések 1. § (1) Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumnál (a továbbiakban: HM), a HM Védelmi Hivatalnál és a HM Hatósági Hivatalnál (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezetek) foglalkoztatott kormányzati szolgálati jogviszonyban állóra, valamint a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény hatálya alá tartozó közszolgálati jogviszonyban állóra (a továbbiakban együtt: kormánytisztviselő) terjed ki.
(2)Az utasítás hatálya nem terjed ki a tartós külszolgálatról és az ideiglenes külföldi kiküldetésről szóló 172/2012. (VII. 26.) Korm. rendelet, valamint a külföldi szolgálatot teljesítők egyes járandóságairól szóló 18/2013. (IX. 5.) HM rendelet alapján tartós külföldi szolgálatot teljesítő vagy tartós külföldi képzésben részt vevő kormánytisztviselőre.

2. §Az utasítás alkalmazásában

1.étkezési utalvány: a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. törvény) 3. § 87. pontjában meghatározott Erzsébet-utalvány, 2. felhasználás: a kormánytisztviselő részére adott időpontig ténylegesen kifizetett, átutalt és átadott juttatás, 3. helyi bérlet: kizárólag helyi utazásra szolgáló bérlet formájában biztosított juttatás, 4. keretösszeg: a kormánytisztviselőt adott időpontban ténylegesen megillető éves cafetéria-juttatás összege, 5. lekötött keret: a kormánytisztviselő nyilatkozatában szereplő azon juttatások összege, melyek még nem kerültek felhasználásra, 6. munkáltatói hozzájárulások: a 7–8. pont szerinti hozzájárulások, 7. önkéntes egészségpénztári hozzájárulás: az önkéntes kölcsönös egészségpénztárba a kormánytisztviselő javára átutalt munkáltatói hozzájárulás, 8. önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás: az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárba a kormánytisztviselő javára átutalt munkáltatói hozzájárulás, 9. pénzügyi és számviteli szerv: a HM pénzügyi feladatokat ellátó központi szervezete állományából a kormánytisztviselők pénzügyi ellátására kijelölt szervezeti elem, 10. szabad keret: a keretösszeg, valamint a felhasználás és a lekötött keret különbözete, ha az pozitív előjelű, 11. személyügyi szerv: a HM vonatkozásában a HM Közigazgatási Államtitkári Titkárság Közszolgálati Iroda, a HM Védelmi Hivatal és a HM Hatósági Hivatal vonatkozásában a honvédelmi szervezet személyügyi szerve, 12. SZÉP támogatás: az Szja. törvény szabályainak megfelelő, Széchenyi Pihenő Kártyához (a továbbiakban: Kártya) kapcsolódó alszámlákra utalt támogatás, 13. túlköltekezés: a keretösszeg, valamint a felhasználás különbözete, ha az negatív előjelű.
2.A cafetéria-juttatás összege és felhasználásának feltételei 3. § (1) A kormánytisztviselőt megillető cafetéria-juttatás 2014. évre vonatkozó keretösszege 200 000 forint.
(2)Az év közben cafetéria-juttatásra jogosultságot szerző kormánytisztviselő keretösszegét a jogosultság keletkezésének napján kell megállapítani. A kormánytisztviselőt megillető keretösszeg év közbeni megállapításáról és módosulásáról egyéni személyügyi okmányt kell kiállítani.

4. §A  kormánytisztviselő cafetéria-juttatásként a  közszolgálati tisztviselők jogállásáról szóló 2011. évi CXCIX. törvény

(a továbbiakban: Kttv.) 151. § (1) bekezdésében felsorolt juttatásokra az Szja. törvényben szereplő feltételekkel jogosult.

5. §(1) Amennyiben a kormánytisztviselő a közszolgálati tisztviselők részére adható juttatásokról és egyes illetménypótlékokról

szóló 249/2012. (VIII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 9. § (3) és (4) bekezdésében nem szereplő esetben a tárgyév december 31-én túlköltekezésben van, annak összegével a következő évre szóló keretösszegét csökkenteni kell.

(2)Ha az (1) bekezdés szerinti módszerrel a túlköltekezés összege teljes mértékben nem rendezhető, a fennmaradó összeget a tárgyévet követő január 31-ig vissza kell követelni. A kormánytisztviselő választhatja a visszafizetés helyett a juttatás visszaadását is, amennyiben azt az adott juttatás természete lehetővé teszi, és azt az utasítás sem zárja ki.
3.A nyilatkozat 6. § (1) A kormánytisztviselőnek a Korm. rendelet 9. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozatát az 1. melléklet szerinti formában a rendelkezésre bocsátott számítógépes programmal, kivételes esetben papíralapon kell kitölteni tárgyév március 1-jéig. A nyilatkozatot három példányban kell elkészíteni és aláírva a pénzügyi és számviteli szerv részére átadni.
(2)A pénzügyi és számviteli szerv a vonatkozó szabályoknak megfelelően kitöltött, számszakilag ellenőrzött nyilatkozat egyik példányán igazolja az átvételt, majd az ellenőrzött nyilatkozat egy példányát átadja a személyügyi szerv részére.

7. §(1) A  kormánytisztviselőnek a  6.  § (1)  bekezdése szerinti nyilatkozatát módosítania kell a  keretösszegének jogszabály

–különösen a Kttv. 151. § (2) bekezdése, valamint a Korm. rendelet 9. § (3) és (4) bekezdése – rendelkezésén alapuló csökkenése esetén. A nyilatkozat módosítását
a)amennyiben a keretösszeg Kttv. 151. § (2) bekezdése szerinti ok alapján csökken
aa)és az ok bekövetkezése előre látható, legkésőbb az azt megelőző napon,
ab)és az ok bekövetkezése előre nem látható, a távollét vége utáni első munkanapon,
b)legkésőbb a jogviszony megszűnésekor vagy áthelyezéskor kell végrehajtani.
(2)A nyilatkozatot a változás hatálybalépésének napját követő 10. munkanapig kell módosítani, ha az eredeti nyilatkozattétel időpontjában ismert, tárgyévre vonatkozó
a)kötelező legkisebb munkabér,
b)illetmény havi összege,
c)munkáltatói hozzájárulások összege, mértéke, vagy
d)adó- és társadalombiztosítási jogszabályok cafetéria-juttatásra vonatkozó rendelkezése változik, és módosítás nélkül a felhasználás és a lekötött keret együttesen meghaladja a keretösszeg 105%-át. Egyéb esetekben a (4) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni.
(3)Ha a kormánytisztviselő a nyilatkozat megtételét a tárgyév március 1-jéig, illetve a Korm. rendelet 9. § (9) bekezdése szerinti időpontig, módosítását az (1) bekezdés szerinti időpontig akadályoztatása miatt nem tudta megtenni, arra az akadályoztatás okának megjelölésével az akadály megszűnésétől számított 15. munkanapig, de legkésőbb tárgyév december 15-ig van lehetőség.
(4)A nyilatkozat tárgyév szeptember 1-je és 15-e között módosítható. A nyilatkozat tárgyév november 1. és november 30. között is módosítható – figyelemmel a Korm. rendelet 9. § (5) bekezdésében foglaltakra –, ha szabad keret áll rendelkezésre. A módosítási határidők jogvesztőek.

8. §

(1)Ha a kormánytisztviselő a nyilatkozat határidőben történő megtételét önhibájából elmulasztja, akkor a cafetériajuttatás havonta biztosítandó összegét úgy kell meghatározni, hogy a keretösszegből le kell vonni a (2) bekezdés szerinti felhasználást, és az így kapott értéket kell osztani a tárgyévből még hátralévő jogosultsági hónapok számával.
(2)A kormánytisztviselő részére az (1) bekezdés szerinti esetben, a rendelkezésre álló összegig – a következő sorrendben – a következő juttatásokat kell biztosítani:
a)önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás,
b)önkéntes egészségpénztári hozzájárulás,
c)étkezési utalvány.
(3)A munkáltatói hozzájárulások csak a 13. § (1) bekezdésében foglalt feltételek teljesülése esetén, a 13. §
(2)–(4) bekezdésének figyelembevételével biztosíthatóak.
4.A cafetéria-juttatás rendelkezésre bocsátása 9. § (1) Az étkezési utalvány nyilatkozatban választott éves értékének 500 forinttal oszthatónak kell lennie.
(2)Az étkezési utalvány havi értékét a nyilatkozattételkor úgy kell meghatározni, hogy a választott értéket a cafetéria juttatásra jogosultság tárgyévi hónapjainak számával kell osztani. A törthónapok egész hónapnak számítanak.
(3)A nyilatkozat módosításakor az étkezési utalványnak a módosítást követő hónaptól biztosítandó havi értékét úgy kell meghatározni, hogy a választott értékből le kell vonni az e jogcímen történt felhasználást, és az így kapott értéket kell osztani a módosítást követő hónaptól számítva a tárgyévből még hátralévő jogosultsági hónapok számával.
(4)A (2)–(3) bekezdés szerinti esetben, amennyiben a havi összeg 500 forinttal nem osztható, az 500 forinttal oszthatóságot a kerekítés általános szabályai szerint kell biztosítani úgy, hogy a maradványérték a jogosultság utolsó hónapjában kerüljön biztosításra.
(5)A nyilatkozat tárgyév december hónapban történő módosítása esetén az étkezési utalvány választott értékéből le kell vonni az e jogcímen történt felhasználást, és az így kapott értéket kell biztosítani.
(6)A (2)–(4) bekezdés szerint meghatározott értékű étkezési utalványt – a (10) bekezdésben szereplő esetet kivéve – minden hónapban előre, a hónap 10. munkanapjáig kell átadni, kivéve, ha a nyilatkozattételre ezt követően kerül sor. Ekkor a nyilatkozat megtételének hónapjára járó étkezési utalványt a következő hónap 10. munkanapjáig kell a kormánytisztviselő részére átadni.
(7)Az étkezési utalványt a honvédelmi szervezet személyügyi szerve által készített jegyzék alapján kell átadni. A jegyzék tartalmazza a kormánytisztviselő nevét, az utalvány fajtáját, címletenkénti darabszámát, sorszámát, összértékét, az átvevő aláírását, valamint a jegyzéket készítő nevét és a jogosultságot igazoló munkáltatói jogkört gyakorló vezető jóváhagyását.
(8)Az étkezési utalvány szigorú számadású nyomtatvány. A jogosultak által aláírt jegyzéket a szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartásához kell csatolni és azzal együtt megőrizni.
(9)Az étkezési utalvány beszerzéséhez szükséges előirányzat tervezése, az utalványok megrendelése, tárolása, nyilvántartása a pénzügyi és számviteli szerv feladata.
(10)A január és február hónapra járó étkezési utalványt legkésőbb március utolsó napjáig kell átadni. Az (5) bekezdés szerinti esetben az étkezési utalványt a tárgyév december 23-ig kell a kormánytisztviselő részére átadni.

10. §(1) SZÉP támogatás választása esetén a nyilatkozatnak alszámlánként kell tartalmaznia a választott éves értéket

(2)A nyilatkozat módosításakor a SZÉP támogatás értékét úgy kell meghatározni, hogy a választott értékből le kell vonni az e jogcímen történt felhasználást.
(3)A nyilatkozat tárgyév december hónapban történő módosítása esetén a SZÉP támogatás választott értékéből le kell vonni az e jogcímen történt felhasználást és az így kapott értéket kell biztosítani tárgyév december 23-ig.
(4)A SZÉP támogatást a nyilatkozat megtétele vagy módosítása esetén az azt követő 30. munkanapig kell átutalni, ha a Kártya adatai az adott időpontban rendelkezésre állnak. Amennyiben a Kártya adatai nem állnak rendelkezésre, az átutalást az adatok rendelkezésre állásától számított 10. munkanapig kell teljesíteni.
(5)SZÉP támogatás választása esetén a kormánytisztviselőnek az Szja. törvény 71. § (1) bekezdés c) pontja és 71. §
(4)bekezdése alapján nyilatkoznia kell a más juttatótól kapott SZÉP támogatás értékéről.
(6)A Kártyára és a SZÉP támogatásra alkalmazni kell a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló 55/2011. (IV. 12.) Korm. rendeletben foglaltakat.

11. §

(1)Az iskolakezdési támogatás az Szja. törvény 71. § (6) bekezdés g) pontjában meghatározott természetbeni juttatás, amelyet elektronikus iskolakezdési utalvány (a továbbiakban: iskolakezdési utalvány) formájában kell biztosítani.
(2)Iskolakezdési támogatásra jogosult a tárgyév szeptember 1-jén jogviszonyban álló kormánytisztviselő a közoktatásban részesülő (iskolai tanulmányait megkezdő), a tárgyév szeptemberében családi pótlékra jogot adó, saját háztartásban nevelt gyermekére tekintettel, ideértve a vele közös háztartásban élő házastárs (bejegyzett élettárs) – feltételeknek megfelelő – gyermeket is.
(3)Iskolakezdési utalvány választása esetén a nyilatkozatban fel kell tüntetni az arra jogosító gyermek, illetve gyermekek nevét.
(4)Az iskolakezdési támogatást a 2. melléklet szerinti formanyomtatvány alkalmazásával június 1-jétől szeptember 15-ig lehet igényelni, mely határidő jogvesztő. Az igénybejelentéshez a 16. életévet betöltött, oktatási intézményben tanulmányokat folytató gyermek esetében csatolni kell a jogosultsági feltételek megállapítására alkalmas iskolalátogatási igazolást, mely – amennyiben az igénybejelentés időpontjában még nem áll rendelkezésre – szeptember 30-ig pótolható. Az igénybejelentést a munkáltatói jogkört gyakorlóhoz kell benyújtani, aki engedélyezi vagy a jogosultsági feltételek hiányában elutasítja azt. Az igénybejelentésben szereplő gyermekenkénti összegek nem haladhatják meg a nyilatkozatban szereplő összeget.
(5)Az elektronikus utalványkártya fő- és az ahhoz tartozó társkártya formájában biztosítható. Az elektronikus utalványkártyát a jogosult részére történő átadásig számadásköteles kártyaként kell kezelni, a jogosult részére aláírás ellenében kell átadni. Az átadásról készült dokumentumot a számadásköteles nyomtatványok nyilvántartásához kell csatolni és azzal együtt kell megőrizni.
(6)A főkártya jogosult részére első alkalommal történő biztosítása, valamint lejárat miatti cseréje ingyenes. A társkártya első alkalommal történő biztosítása, lejárat miatti cseréje, valamint a főkártya és a társkártya elvesztése, eltulajdonítása, megrongálódása vagy más okból szükséges cseréje esetén az új kártya igénylésével kapcsolatban a szállító által kiszámlázott költség a jogosult részére felszámításra kerül.
(7)Az iskolakezdési utalvány beszerzéséhez szükséges előirányzat tervezése, az utalványkártyák kezelése és a feltöltendő összeg átutalása a pénzügyi és számviteli szerv feladata.
(8)Az iskolakezdési utalvány átutalásához a honvédelmi szervezet személyügyi szerve által készített jegyzék tartalmazza a jogosult nevét, az elektronikus utalványkártya azonosítására szolgáló adatokat, az iskolakezdési utalvány értékét, valamint a jegyzéket készítő nevét és a jogosultságot igazoló munkáltatói jogkört gyakorló jóváhagyását.
(9)Az iskolakezdési utalványt legkorábban a tanév első napját megelőző 60. napon, legkésőbb október 15-ig kell az igénylő részére biztosítani.
(10)Amennyiben a nyilatkozattétel a tárgyév szeptember 15-e után történik, iskolakezdési utalvány nem választható.
(11)Amennyiben a nyilatkozat módosítása a tárgyév szeptember 15-e után történik, az iskolakezdési utalvány értékét a (4) bekezdés szerinti igénybejelentésben szereplő összegnek megfelelően kell biztosítani.
(12)Ha mindkét szülő honvédelmi szervezet állományába tartozik – függetlenül attól, hogy ezek azonos honvédelmi szervezetek-e – a gyermek(ek) után az iskolakezdési támogatás csak egyik szülő jogán állapítható meg.
(13)Az iskolakezdési támogatásra vonatkozó igénybejelentést a benyújtástól számított 30. napig érdemben el kell bírálni függetlenül az (4) bekezdés szerinti iskolalátogatási igazolás meglététől. Amennyiben az iskolalátogatási igazolás a tárgyév szeptember 30-ig nem kerül benyújtásra vagy utólag a jogosultsági feltételek hiánya kerül megállapításra, a közterhek tekintetében az Szja. törvény rendelkezései szerint kell eljárni.
(14)A kormánytisztviselő az igényelt iskolakezdési utalványt köteles átvenni, annak visszavételére lehetőség nincs.

12. §(1) A kormánytisztviselő részére a helyi bérlet a munkáltató nevére szóló számla alapján számolható el. A lakóhely, illetve

tartózkodási hely és a munkahely szerinti településen igénybe vett helyi bérlet is elszámolható.

(2)Kétheti vagy havi, illetve 30 napos bérlet elszámolásakor a számlához a bérletszelvényt is csatolni kell. Éves vagy negyedéves bérlet elszámolásakor a számla leadásakor a kitöltött bérletszelvényt és a bérletigazolványt a pénzügyi és számviteli szerv részére be kell mutatni.

13. §(1) A munkáltatói hozzájárulások csak akkor választhatóak, ha a kormánytisztviselő

a)az adott típusú pénztár tagja és az erről szóló dokumentumot a munkáltatónak átadta, vagy nyilatkozatával egyidejűleg átadja, és
b)az Szja. törvény 71. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozatot megteszi.
(2)A munkáltatói hozzájárulások törvényben meghatározott módon, a munkáltató által megállapított, minden munkavállaló részére azonos összegben vagy mértékben kerülnek biztosításra, melynél a kormánytisztviselő által választott munkáltatói hozzájárulás, illetve hozzájárulások összege vagy mértéke nem lehet magasabb.
(3)A nyilatkozattételkor a munkáltatói hozzájárulások (2) bekezdés szerinti havi mértékének a miniszteri utasításban meghatározott mértéket, illetve összeget kell tekinteni.
(4)A kormánytisztviselő – törvényben meghatározott módon – írásban kérheti a munkáltatói hozzájárulás, illetve hozzájárulások teljes összege vagy egy része teljesítésének szüneteltetését. Amennyiben a nyilatkozatban a választott munkáltatói hozzájárulások összege alacsonyabb a (3) bekezdés szerinti várható éves összegeknél vagy a kormánytisztviselő az adott típusú pénztár tagja, de a nyilatkozatban munkáltatói hozzájárulást nem kér, azt szüneteltetési kérelemnek kell tekinteni.
(5)Amennyiben a nyilatkozattétel tárgyév december 5-e után történik, munkáltatói hozzájárulás nem választható.
(6)Amennyiben a nyilatkozat módosítása tárgyév december 5-e után történik, a munkáltatói hozzájárulások összegét a felhasználás és a korábbi nyilatkozat alapján várható december havi munkáltatói hozzájárulás együttes összegében kell figyelembe venni.
(7)A tárgyhó 15-ig – december hónapban 5-ig – tett, módosított nyilatkozat esetén a munkáltatói hozzájárulás választását, módosítását a tárgyhónapra is figyelembe kell venni.
5.Eljárási szabályok 14. § (1) A naptári év március 1-jéig kitöltendő nyilatkozat megtételéig terjedő időszakra választott cafetéria-juttatásra, a kormánytisztviselő a nyilatkozat megtétele után, visszamenőlegesen jogosult.
(2)A pénzbeli juttatások folyósításának szabályairól szóló 82/2013. (XII. 21.) HM utasításban foglaltakat a cafetériajuttatás kifizetése során is alkalmazni kell.
(3)A kormánytisztviselő részére a felhasznált cafetéria-juttatás összegéről havonta juttatásonként összesített elszámolást kell adni.
6.Záró rendelkezések 15. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2014. január 1-jétől kell alkalmazni.
(2)Hatályát veszti a kormánytisztviselők cafetéria-juttatásáról szóló 17/2013. (III. 8.) HM utasítás.

Dr. Hende Csaba s. k., honvédelmi miniszter

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.