Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

418/2016. (XII. 14.) Korm. rendelete a nemzetbiztonsági ellenőrzés és a felülvizsgálati eljárás során a biztonsági kérdőív kitöltésének eljárási szabályairól, valamint a nemzetbiztonsági ellenőrzéssel összefüggésben a lényeges adatokban…

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a rendelet a nemzetbiztonsági ellenőrzés és felülvizsgálati eljárás során kitöltendő biztonsági kérdőívre, valamint a nemzetbiztonsági ellenőrzéssel kapcsolatos lényeges adatok változásának bejelentésére vonatkozó eljárási szabályokat határozza meg.

Kire vonatkozik: Azokat a személyeket, akik nemzetbiztonsági ellenőrzés alá esnek (kötelezettek); A nemzetbiztonsági ellenőrzést kezdeményező szerveket és azok biztonsági megbízottait.

Határidők:

  • A kötelezettnek a felhasználói azonosító képzését követő 30 napon belül kell kitöltenie az ellenőrzési űrlapot.
  • A lényeges adatokban bekövetkezett változást haladéktalanul, de legkésőbb a tudomásra jutást követő 15 napon belül be kell jelenteni.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Szakaszok
19
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A nemzetbiztonsági ellenőrzés és felülvizsgálati eljárás lebonyolítását.
  • A biztonsági kérdőív kitöltésének módjait (elektronikusan vagy papír alapon).
  • A lényeges adatokban bekövetkezett változások bejelentésének kötelezettségét és módját.
  • Az elektronikus keretprogram használatát a kérdőív kitöltése és a változásbejelentés során.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • Azokat a személyeket, akik nemzetbiztonsági ellenőrzés alá esnek (kötelezettek).
  • A nemzetbiztonsági ellenőrzést kezdeményező szerveket és azok biztonsági megbízottait.

Melyek a főbb pontok?

  • A biztonsági kérdőív kitölthető elektronikus keretprogramon keresztül vagy papír alapon.
  • A kötelezettnek a felhasználói azonosító képzését követő 30 napon belül kell kitöltenie az ellenőrzési űrlapot.
  • A lényeges adatokban bekövetkezett változást haladéktalanul, de legkésőbb a tudomásra jutást követő 15 napon belül be kell jelenteni.
  • A változásbejelentési kötelezettség az adatlap kitöltésével teljesíthető, szintén elektronikus vagy papír alapon.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (19)
  1. 3. § (1) A  biztonsági kérdőív e  rendeletben foglaltak szerint elektroniku
  2. 4. § (1) A  nemzetbiztonsági szolgálat – ha ennek a  technikai feltételei f
  3. 5. § A biztonsági megbízott a 3. § (2) bekezdése szerinti tájékoztatással e
  4. 6. § (1) A  biztonsági megbízott a  3.  § (2)  bekezdése szerinti tájékozta
  5. 7. § A kötelezett az ellenőrzési űrlap kitöltését követően az ellenőrzési ű
  6. 8. § (1) A kötelezett – választása szerint – a 7. § szerinti lezárást követ
  7. 9. § (1) A  biztonsági megbízott a  biztonsági kérdőívnek a  8.  § (1)  bek
  8. 10. § A kezdeményező a  hozzátartozói nyilatkozatot – tartalma megismerése n
  9. 11. § A nemzetbiztonsági szolgálatok személyi állományának nemzetbiztonsági
  10. 13. § Az Nbtv. 71/D. §-a szerint kezdeményezett felülvizsgálati eljárásra a 
  11. 14. § (1) A  biztonsági kérdőív szempontjából lényeges adatok, tények és kör
  12. 16. § (1) A  változás-bejelentési kötelezettség teljesítése során az  adatok
  13. 17. § Ha a  kötelezett vagy a  18.  § szerinti esetben a  kezdeményező az  a
  14. 18. § Az 1.  melléklet szerinti olyan adatokban bekövetkezett változásokról,
  15. 19. §
  16. 21. § Azon nemzetbiztonsági szolgálat, amely e  rendelet hatálybalépésekor n
  17. 22. § (1) E  rendeletben foglaltakat a  2017. január 1-jét követően kezdemén
  18. 23. § (1) Az  iparbiztonsági ellenőrzés és a telephely biztonsági tanúsítván
  19. 24. § Hatályát veszti a  nemzetbiztonsági ellenőrzéssel összefüggő lényeges

418/2016. (XII. 14.) Korm. rendelete a nemzetbiztonsági ellenőrzés és a felülvizsgálati eljárás során a biztonsági kérdőív kitöltésének eljárási szabályairól, valamint a nemzetbiztonsági ellenőrzéssel összefüggésben a lényeges adatokban bekövetkezett változás bejelentésének rendjéről.

A Kormány a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 77. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 23. § tekintetében a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény 37. § e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1.Általános rendelkezések 1. § E rendelet szerint kell eljárni
a)a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvényben (a továbbiakban: Nbtv.) meghatározott nemzetbiztonsági ellenőrzés lefolytatása,
b)– ha az Nbtv. szerinti felülvizsgálati eljárás során biztonsági kérdőívet kell kitölteni – az Nbtv. szerinti felülvizsgálati eljárás lefolytatása [a továbbiakban az a) és b) pont együtt: nemzetbiztonsági ellenőrzés] és
c)az a) pontban meghatározott nemzetbiztonsági ellenőrzéssel kapcsolatos változás-bejelentési kötelezettség teljesítése során. 2. § E rendelet alkalmazásában
a)biztonsági megbízott: a nemzetbiztonsági ellenőrzéssel és a változás-bejelentéssel kapcsolatos feladatokat a kezdeményező megbízásából ellátó személy,
b)biztonsági kérdőív: az Nbtv. 2. számú mellékletében meghatározott biztonsági kérdőív,
c)elektronikus keretprogram: az Nbtv. 71/A. § (2) bekezdésének megfelelő, a nemzetbiztonsági szolgálat honlapján elérhető egyedi elektronikai informatikai rendszer, amely biztosítja az ellenőrzési űrlap és a változás-bejelentési űrlap kitöltését, illetve az adatok megadását,
d)ellenőrzési űrlap: a biztonsági kérdőívnek a hozzátartozói nyilatkozat nélküli elektronikus formátuma,
e)kezdeményező: az Nbtv. szerint a nemzetbiztonsági ellenőrzés kezdeményezésére jogosult, f ) kezdeményező levél: olyan dokumentum, amelyben a kezdeményező – az eljárás alapját képező jogszabályra történő hivatkozással – a kötelezett nemzetbiztonsági ellenőrzésének lefolytatását vagy felülvizsgálati eljárás elrendelését kezdeményezi a nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatójánál,
g)kötelezett: az Nbtv. szerinti, nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személy,
h)nemzetbiztonsági szolgálat: a kötelezett tekintetében a nemzetbiztonsági ellenőrzés lefolytatására hatáskörrel rendelkező nemzetbiztonsági szolgálat,
i)változás-bejelentési űrlap: a 2. mellékletben meghatározott adattartalom szerinti adatlap (a továbbiakban: adatlap) elektronikus formátuma. 2. A biztonsági kérdőív kitöltésének szabályai

3. §(1) A  biztonsági kérdőív e  rendeletben foglaltak szerint elektronikus keretprogram használatával ellenőrzési űrlapon

vagy papír alapon tölthető ki.

(2)A biztonsági megbízott szóban vagy írásban tájékoztatja a kötelezettet a biztonsági kérdőív kitöltésének lehetséges módjairól és folyamatáról, továbbá a változás-bejelentési kötelezettségéről és a bejelentési kötelezettség alá eső lényeges adatok köréről.
(3)Ha a kötelezett a biztonsági kérdőívet papír alapon kívánja kitölteni, a biztonsági megbízott a biztonsági kérdőívnek a nemzetbiztonsági szolgálat honlapján elektronikusan is kitölthető és nyomtatható formában közzétett nyomtatványa elérhetőségéről tájékoztatja a kötelezettet vagy kérésére a biztonsági kérdőívet papír alapon bocsájtja a rendelkezésére.
3.A biztonsági kérdőív elektronikus keretprogram használatával történő kitöltése

4. §(1) A  nemzetbiztonsági szolgálat – ha ennek a  technikai feltételei fennállnak – az  elektronikus keretprogramot

a honlapján elérhetővé teszi.

(2)Ha a nemzetbiztonsági szolgálat honlapján az elektronikus keretprogram elérhető, és a kötelezett a biztonsági kérdőívet elektronikus keretprogram használatával kívánja kitölteni, a biztonsági kérdőívet a jelen alcímben foglaltak szerint kell kitölteni.
(3)Az elektronikus keretprogram kialakítása során olyan technikai megoldást kell alkalmazni, amely biztosítja, hogy
a)az ellenőrzési űrlap a lezárását követően nem változtatható meg,
b)az ellenőrzési űrlapban szereplő adatokat kizárólag a nemzetbiztonsági szolgálat arra feljogosított munkatársai, valamint a nemzetbiztonsági szolgálat által kezelt adatok megismerésére törvényben jogosult szervek, személyek ismerhessék meg.
(4)A kezdeményező megkeresésére a nemzetbiztonsági szolgálat az elektronikus keretprogramhoz – az e rendeletben meghatározott feladatai teljesítéséhez szükséges mértékű – hozzáférést biztosít a biztonsági megbízott számára.

5. §A biztonsági megbízott a 3. § (2) bekezdése szerinti tájékoztatással egyidejűleg felhívja a kötelezettet a biztonsági

kérdőív XIV. pontja szerinti hozzátartozói nyilatkozat (a továbbiakban: hozzátartozói nyilatkozat) eredeti aláírt példányának a 6. § (3) bekezdésben meghatározott határidőben, a 12. § (2) és (3) bekezdésben meghatározott módon a kezdeményező részére történő benyújtására.

6. §(1) A  biztonsági megbízott a  3.  § (2)  bekezdése szerinti tájékoztatást követően kezdeményezi a  nemzetbiztonsági

szolgálatnál a kötelezett számára az elektronikus keretprogramba történő belépési jogosultságot biztosító kód (a továbbiakban: felhasználói azonosító) képzését, egyidejűleg tájékoztatja a nemzetbiztonsági szolgálatot a kötelezett mobiltelefonszámáról.

(2)A felhasználói azonosító képzése során olyan megoldást kell alkalmazni, amely az elektronikus keretprogram használata során biztosítja a kötelezett számára két egymástól független azonosító elem használatát. Az egyik azonosító elemet a biztonsági megbízott bocsájtja a kötelezett rendelkezésére, a másik azonosító elemet az adott bejelentkezés kapcsán közvetlenül a kötelezett által megadott mobiltelefonszámra, rövid, szöveges üzenetszolgáltatás (SMS) keretében kell eljuttatni.
(3)A kötelezett a felhasználói azonosító képzését követő 30 napon belül köteles az ellenőrzési űrlapot kitölteni. Ezen időtartam alatt az ellenőrzési űrlap kitöltése megszakítható, a már kitöltött adatok megváltoztathatóak, törölhetőek az ellenőrzési űrlapon, továbbá az ellenőrzési űrlap nyomtatható. Az ellenőrzési űrlap kitöltésének a megszakítása az ellenőrzési űrlap kitöltésére rendelkezésre álló határidőt nem érinti.

7. §A kötelezett az ellenőrzési űrlap kitöltését követően az ellenőrzési űrlapot lezárja. Az ellenőrzési űrlap lezárása után

az ellenőrzési űrlapon megadott adatok nem módosíthatóak.

8. §(1) A kötelezett – választása szerint – a 7. § szerinti lezárást követően

a)az ellenőrzési űrlapot az elektronikus keretprogram használatával vagy
b)az ellenőrzési űrlapból létrehozott és kinyomtatott papíralapú dokumentumot a 12. §-ban meghatározottak szerint aláírva, az ott meghatározott módon nyújtja be a kezdeményező részére.
(2)Az ellenőrzési űrlap hitelesítését az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben
a)a kötelezett által az elektronikus keretprogramba történő közvetlen rögzítés vagy
b)a kötelezett erre irányuló szándéka esetén a kötelezett által elhelyezett elektronikus aláírás biztosítja.
(3)A kötelezett az elektronikus keretprogramban jelzi, hogy a hozzátartozói nyilatkozatot a kezdeményező számára papír alapon benyújtotta.
(4)A felhasználói azonosító az ellenőrzési űrlap benyújtásával, de legkésőbb a 6. § (3) bekezdése szerinti határidő leteltével érvényét veszti.

9. §(1) A  biztonsági megbízott a  biztonsági kérdőívnek a  8.  § (1)  bekezdés a)  pontjában meghatározott módon történő

benyújtását követő 8 munkanapon belül intézkedik a kitöltött biztonsági kérdőív digitális formátumának és a kezdeményező levél digitalizált formátumának az elektronikus keretprogram útján történő megküldéséről a nemzetbiztonsági szolgálat részére.

(2)A 8. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott módon benyújtott biztonsági kérdőívet a biztonsági megbízott a 12. § (4) bekezdésében meghatározottak szerint továbbítja a nemzetbiztonsági szolgálat részére a kezdeményező levél digitalizált formátumának az elektronikus keretprogram útján történő egyidejű megküldése mellett.
(3)A biztonsági megbízott a biztonsági kérdőív tartalmát nem ismerheti meg.

10. §A kezdeményező a  hozzátartozói nyilatkozatot – tartalma megismerése nélkül – továbbítja a  nemzetbiztonsági

szolgálat részére.

11. §A nemzetbiztonsági szolgálatok személyi állományának nemzetbiztonsági ellenőrzése vonatkozásában

az elektronikus keretprogramra vonatkozó rendelkezések alkalmazásakor, a honlapon a nemzetbiztonsági szolgálat zárt és védett számítógépes intranethálózatát is érteni kell.

4.A biztonsági kérdőív papíralapú kitöltése 12. § (1) A kötelezettnek a biztonsági kérdőív papíralapú kitöltésekor az adatokat elsősorban gépelve, ennek feltételei hiányában nyomtatott betűkkel, olvashatóan kell megadnia, és a biztonsági kérdőív minden oldalát aláírásával kell ellátnia.
(2)A kötelezett a papíralapú biztonsági kérdőívet a 3. § (2) bekezdése szerinti tájékoztatást követően 30 napon belül személyesen, meghatalmazott útján, postai úton vagy kézbesítő igénybevételével nyújtja be a kezdeményező számára. A zárt borítékon a címzettként megjelölt kezdeményező és az átadóként megjelölt kötelezett mellett fel kell tüntetni, hogy biztonsági kérdőívet tartalmaz a küldemény.
(3)A küldemény postai úton vagy kézbesítő igénybevételével történő benyújtása esetén a (2) bekezdésben meghatározott zárt borítékot egy másik borítékba helyezve, a külső borítékon a küldemény tartalmára utalás nélkül kell továbbítani.
(4)A kezdeményező a (3) bekezdés szerinti küldeményt felbontás nélkül a kezdeményező levél mellékleteként a benyújtástól számított 8 munkanapon belül továbbítja a nemzetbiztonsági szolgálat részére.
5.Az Nbtv. 71/D. §-a szerint kezdeményezett felülvizsgálati eljárás speciális szabályai

13. §Az Nbtv. 71/D. §-a szerint kezdeményezett felülvizsgálati eljárásra a 2–4. alcímben foglaltakat a következő eltéréssel

kell alkalmazni:

a)a biztonsági megbízott alatt a nemzetbiztonsági szolgálat kijelölt munkatársát kell érteni,
b)a kitöltött biztonsági kérdőívet a kezdeményező helyett a nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatója részére kell benyújtani.
6.A nemzetbiztonsági ellenőrzés szempontjából lényeges adatok, valamint a lényeges adatokban bekövetkezett változás bejelentésének szabályai

14. §(1) A  biztonsági kérdőív szempontjából lényeges adatok, tények és körülmények (a  továbbiakban: adatok) körét

az 1. melléklet tartalmazza.

(2)A kötelezett az (1) bekezdésben meghatározott adatokban történt változás tényéről haladéktalanul, de legkésőbb a változás tudomására jutását követő 15 napon belül a 15. § (1) bekezdésében meghatározott formában köteles tájékoztatni a kezdeményezőt.
(3)A (2) bekezdésben meghatározott határidőt
a)az 1. melléklet 9., 10., 15. és 16. pontja szerinti változás esetében a tárgyévet követő év május 31. napjától,
b)a jogszabály alapján bírósági, hatósági nyilvántartásba vétellel bekövetkező változás tekintetében a határozat jogerőre emelkedésének napjától kell számítani. 15. § (1) A változás-bejelentési kötelezettséget az adatlap kitöltésével kell teljesíteni. Az adatlap elektronikus keretprogram használatával változás-bejelentési űrlapon vagy papír alapon, a nemzetbiztonsági szolgálat honlapján
–elektronikusan is kitölthető és nyomtatható formában – közzétett nyomtatvány segítségével tölthető ki.
(2)A változás-bejelentési kötelezettség a biztonsági kérdőívnek a kezdeményező számára történő benyújtását követő naptól kezdődően áll fenn az Nbtv. 71/A. § (3) bekezdésében meghatározottak szerint.

16. §(1) A  változás-bejelentési kötelezettség teljesítése során az  adatoknak a  biztonsági kérdőívben feltüntetett

adatállapothoz, ha már történt változás-bejelentés, az utolsó változás-bejelentésben feltüntetett adatállapothoz képest történt változását kell figyelembe venni.

(2)Az 1. melléklet 10. és 15. pontja szerinti változás esetében a változás-bejelentési kötelezettség úgy is teljesíthető, hogy a kötelezett a tárgyév utolsó napjára vonatkozó adatokról a biztonsági kérdőívben foglaltak szerinti formában tesz bejelentést.

17. §Ha a  kötelezett vagy a  18.  § szerinti esetben a  kezdeményező az  adatokban történt változás bejelentésére

az e rendeletben előírt határidőt elmulasztja, a bejelentésében az akadályoztatás okát is meg kell jelölnie.

18. §Az 1.  melléklet szerinti olyan adatokban bekövetkezett változásokról, amelyeket a  kötelezett Nbtv. szerinti

foglalkoztató szervezete jogszabály alapján vezetett személyügyi nyilvántartása tartalmaz, a kötelezett erre vonatkozó írásbeli hozzájárulása esetén, a nemzetbiztonsági ellenőrzésnek az Nbtv. 70. § (1) bekezdésében, valamint az Nbtv. 70. § (2) bekezdés d), f ) és g) pontjában megjelölt kezdeményezője a változás tudomására jutásától számított 15 napon belül tájékoztatja a nemzetbiztonsági szolgálatot.

19. §(1) A  változás-bejelentési kötelezettség teljesítésére a  2–4. alcímben foglaltakat a  jelen alcímben foglalt eltérésekkel

kell alkalmazni azzal, hogy biztonsági kérdőív alatt változás-bejelentési adatlapot, az ellenőrzési űrlap alatt változásbejelentési űrlapot kell érteni, valamint a kötelezett a felhasználói azonosító képzését követő 15 napon belül köteles a változás-bejelentési űrlapot kitölteni.

(2)A változás-bejelentési kötelezettséget határidőben teljesítettnek kell tekinteni, ha a kötelezett az elektronikus keretprogram használatára irányuló szándékát a változás tudomására jutását követő 15 napon belül közli a biztonsági megbízottal, és a bejelentési kötelezettségének a 3. alcímben foglaltak szerint 15 napon belül eleget tesz.
7.Záró rendelkezések 20. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2017. január 1-jén lép hatályba.
(2)A 23. § 2017. január 2-án lép hatályba.

21. §Azon nemzetbiztonsági szolgálat, amely e  rendelet hatálybalépésekor nem rendelkezik elektronikus

keretprogrammal, az elektronikus keretprogram alkalmazását lehetővé tevő technikai feltételek fennállásáról az elektronikus keretprogram üzembe helyezését követő 15. napig írásban tájékoztatja a kezdeményezőt az elektronikus keretprogram rendelkezésre állásáról.

22. §(1) E  rendeletben foglaltakat a  2017. január 1-jét követően kezdeményezett nemzetbiztonsági ellenőrzés, a

2017. január 1-jét követően megkezdett felülvizsgálati eljárás, valamint a 2017. január 1-jét követő időponttól változás-bejelentési kötelezettség alá eső adatváltozás bejelentése során kell alkalmazni.

(2)E rendelet szerint kell teljesíteni 2016. évre vonatkozóan az 1. melléklet 9., 10., 15. és 16. pontja szerinti változás esetében a változás-bejelentési kötelezettséget.

23. §(1) Az  iparbiztonsági ellenőrzés és a telephely biztonsági tanúsítvány kiadásának részletes szabályairól szóló 92/2010

(III. 31.) Korm. rendelet 4. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(6) A (4) vagy (5) bekezdésben meghatározott személyek a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 2. számú mellékletében szereplő biztonsági kérdőívet a nemzetbiztonsági ellenőrzés és a felülvizsgálati eljárás során a biztonsági kérdőív kitöltésének eljárási szabályairól, valamint a nemzetbiztonsági ellenőrzéssel összefüggésben a lényeges adatokban bekövetkezett változás bejelentésének rendjéről szóló kormányrendeletben foglaltak szerint töltik ki azzal, hogy biztonsági megbízott alatt az NBF kijelölt munkatársát kell érteni.

A nemzetbiztonsági ellenőrzést az NBF elnöke kezdeményezi.”

(2)Az iparbiztonsági ellenőrzés és a telephely biztonsági tanúsítvány kiadásának részletes szabályairól szóló 92/2010. (III. 31.) Korm. rendelet 10/B. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(6) Az (5) bekezdésben meghatározott személyek a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 2. számú mellékletében szereplő kérdőívet a nemzetbiztonsági ellenőrzés és a felülvizsgálati eljárás során a biztonsági kérdőív kitöltésének eljárási szabályairól, valamint a nemzetbiztonsági ellenőrzéssel összefüggésben a lényeges adatokban bekövetkezett változás bejelentésének rendjéről szóló kormányrendeletben foglaltak szerint töltik ki a következő eltérésekkel:
a)biztonsági megbízott alatt az NBF kijelölt munkatársát kell érteni,
b)a biztonsági kérdőív kitöltésének határideje 8 nap,
c)a nemzetbiztonsági ellenőrzést az NBF elnöke kezdeményezi.”

24. §Hatályát veszti a  nemzetbiztonsági ellenőrzéssel összefüggő lényeges adatokról, valamint a  lényeges adatok

bejelentésének rendjéről szóló 97/2015. (IV. 10.) Korm. rendelet.

Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.