Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

17/2014. (III. 7.) VM rendelete az Európai Halászati Alapból a 3. prioritási tengely szerinti közös érdekeket célzó intézkedések támogatásának részletes feltételeiről

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a rendelet az Európai Halászati Alapból (EHA) származó támogatások részletes feltételeit szabályozza, amelyek a Halászati Operatív Program (HOP) 3. prioritási tengelyében meghatározott intézkedések megvalósítását segítik. A támogatások vissza nem térítendő jellegűek és pályázati eljárás keretében igényelhetők.

Kire vonatkozik: Haltermelési, halfeldolgozói, halgazdálkodási vízterület hasznosítási vagy marketing tevékenységet folytató természetes személyek, jogi személyek és jogi személyiség nélküli szervezetek; Halászati kutatással, illetve oktatással foglalkozó természetes személyek, jogi személyek és jogi személyiség nélküli szervezetek, különösen felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek.

Határidők:

  • A pályázatokat a pályázati felhívásban megadott címre és határidőben kell benyújtani, és a támogatási döntés közlésétől számított 18 hónapon belül kell teljesíteni, kivéve, ha a felhívás más határidőt állapít meg.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Szakaszok
14
Forrás
MultiLegalPile/
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • A Halászati Operatív Program (HOP) 3. prioritási tengelyében meghatározott intézkedések támogatásának feltételeit.
  • A támogatások igénylésének, elbírálásának és kifizetésének eljárásrendjét.
  • A támogatás forrását, mértékét és a pénzügyi fedezet arányát.
  • A pályázatok benyújtásának és a megvalósításnak a határidőit és a kapcsolódó jogkövetkezményeket.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • Haltermelési, halfeldolgozói, halgazdálkodási vízterület hasznosítási vagy marketing tevékenységet folytató természetes személyek, jogi személyek és jogi személyiség nélküli szervezetek.
  • Halászati kutatással, illetve oktatással foglalkozó természetes személyek, jogi személyek és jogi személyiség nélküli szervezetek, különösen felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek.
  • A halászati, halgazdálkodási ágazat, valamint a horgászat szakmai, érdekképviseleti, érdekvédelmi szervezetei.

Melyek a főbb pontok?

  • A támogatás vissza nem térítendő, pályázati eljárás keretében igényelhető.
  • Közcélú kiadás esetén a támogatás intenzitása a jogosult költség legfeljebb 80%-a, ha a pályázó haltermelési, halfeldolgozói, halgazdálkodási vízterület hasznosítási vagy marketing tevékenységet folytat, és legfeljebb 100%-a, ha halászati kutatással, oktatással foglalkozik, vagy szakmai, érdekképviseleti szervezet.
  • Az Európai Halászati Alap (EHA) hozzájárulása konvergencia régióban az összes jogosult költség 75%-a, nem konvergencia régióban 50%-a.
  • A pályázatokat a pályázati felhívásban megadott címre és határidőben kell benyújtani, és a támogatási döntés közlésétől számított 18 hónapon belül kell teljesíteni, kivéve, ha a felhívás más határidőt állapít meg.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (14)
  1. 1. § A rendelet hatálya az  Európai Halászati Alap társfinanszírozásában me
  2. 2. § (1) E rendelet alkalmazásában
  3. 4. § Pénzügyi kötelezettségvállalás csak a rendelkezésre álló támogatási ke
  4. 5. § A támogatás a HOP-ban meghatározott intézkedések, azaz
  5. 6. § (1) Támogatás igénybevételére jogosultak
  6. 10. § A nyertes pályázóval a  miniszter – a  támogatási döntésről szóló érte
  7. 72. § (1) bekezdése alapján az e rendelet hatálya alá tartozó támogatások ig
  8. 13. § (1) A  közbeszerzési eljárás keretein belül kiválasztott nyertes ajánl
  9. 14. § Az 5. § c) pontja szerinti intézkedés támogatásának további feltétele,
  10. 15. § (1) A  kifizetésről és annak mértékéről vagy a  kifizetési kérelem elu
  11. 17. § A nyertes ajánlattevő részére az  ÁFA összege szerződésszerű teljesíté
  12. 18. §
  13. 21. § Ez a  rendelet az  Európai Halászati Alapból nyújtandó támogatásról sz
  14. 22. § Hatályát veszti az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megval

17/2014. (III. 7.) VM rendelete az Európai Halászati Alapból a 3. prioritási tengely szerinti közös érdekeket célzó intézkedések támogatásának részletes feltételeiről.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

I. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A rendelet hatálya, értelmező rendelkezések

1. §A rendelet hatálya az  Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló Halászati Operatív Program

(a továbbiakban: HOP) 3. prioritási tengelyében meghatározott intézkedések megvalósítását segítő támogatások igénybevételére terjed ki.

2. §(1) E rendelet alkalmazásában

1.halfeldolgozói tevékenység: a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása NACE Rev. 2. rendszerének létrehozásáról és a 3037/90/EGK tanácsi rendelet, valamint egyes meghatározott statisztikai területekre vonatkozó EK-rendeletek módosításáról szóló, 2006. december 20-i 1893/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben (a továbbiakban: 1893/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet) meghatározott 1020 (Halfeldolgozás, -tartósítás) szakágazatba tartozó tevékenység, valamint az 1085 (Készétel gyártása) szakágazatba tartozó tevékenységek közül a fagyasztott halétel gyártása, az 1089 (M.n.s. egyéb élelmiszer gyártása) szakágazatba tartozó tevékenységek közül a hal levét és kivonatát tartalmazó készítmények gyártása;
2.halgazdálkodási vízterület hasznosítási tevékenység: a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény (a továbbiakban: Hhvtv.) alapján folytatott halgazdálkodási tevékenység a halgazdálkodási vízterületeken;
3.haltermelési tevékenység: az 1893/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott 0322 (Édesvízi halgazdálkodás) szakágazatba tartozó tevékenység;
4.horgászat: a Hhvtv. 2. § 16. pontja szerinti fogalom;
5.intenzív üzemi haltermelés: állandó vízátfolyással, vagy vízvisszaforgató technológiával, vagy a kettő kombinációjával rendelkező és azt használó haltermelő rendszer, vagy haltermelő egység, amelyben a halneveléshez kizárólag teljes értékű haltakarmányt használnak;
6.intézkedés: az Európai Halászati Alapról szóló, 2006. július 27-i 1198/2006/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban:

EHA rendelet) 3. cikk j) pontja szerinti intézkedés;

7.konvergencia régió: az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1260/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. július 11-i 1083/2006/EK tanácsi rendeletben meghatározott konvergencia cél elérésére kijelölt, legkevésbé fejlett régiók, amely Magyarországon a Közép-Magyarországi Régió kivételével minden régió területe;
8.közcélú kiadás: az EHA rendelet 3. cikk m) pontja szerinti közkiadás;
9.művelet: az EHA rendelet 3. cikk k) pontja szerinti projekt;
10.nem konvergencia régió: a 7. pontban foglaltak szerint Magyarországon a Közép-Magyarországi Régió területe;
11.részteljesítés: egy pályázati eljáráson belül műszakilag vagy logikailag lehatárolható tevékenységek megvalósítása;
12.támogatásigénylési csomag: a teljesítést alátámasztó és a kifizetéshez kapcsolódó dokumentumok összessége;
13.támogatási intenzitás: a támogatási összeg és a jelenértéken számított elszámolható költség hányadosa, százalékos formában kifejezve;
14.teljesítési igazolás: a projekt elszámolásakor annak megvalósításáról vagy részmegvalósításáról kiállított igazolás;
15.tógazdaság: a Hhvtv. alapján halastavakból és az azokat kiszolgáló infrastruktúrából álló haltermelő vállalkozás.
(2)Az (1) bekezdésben nem szereplő fogalmakat a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 9. §-ában és az EHA rendelet 3. cikkében meghatározottak szerint kell értelmezni.
2.A támogatás jellege, célterületei 3. § (1) A támogatás a Tv. V. fejezete alapján pályázati eljárás keretében igényelhető vissza nem térítendő jellegű támogatás.
(2)A támogatási feltételek teljesítése nem jelent alanyi jogosultságot a támogatás igénybevételére.

4. §Pénzügyi kötelezettségvállalás csak a rendelkezésre álló támogatási keret mértékéig történhet

5. §A támogatás a HOP-ban meghatározott intézkedések, azaz

a)kollektív intézkedések,
b)a vízben élő növény- és állatvilág védelmét és fejlesztését célzó intézkedések,
c)új piacok kialakítása és promóciós kampányok szervezése, illetve
d)kísérleti projektek megvalósításához vehető igénybe.

II. FEJEZET

A PÁLYÁZATRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK 3. A támogatás igénybevételének feltételei

6. §(1) Támogatás igénybevételére jogosultak

a)a haltermelési, halfeldolgozói, halgazdálkodási vízterület hasznosítási vagy marketing tevékenységet folytató természetes személyek, jogi személyek, valamint jogi személyiség nélküli szervezetek;
b)a halászati kutatással, illetve oktatással foglalkozó természetes személyek, jogi személyek, valamint jogi személyiség nélküli szervezetek, különösen felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek;
c)a halászati, halgazdálkodási ágazat, valamint a horgászat szakmai, érdekképviseleti, érdekvédelmi szervezetei.
(2)Az 5. § c) pontja szerinti intézkedés támogatásának további feltétele, hogy megfeleljen az EHA rendelet 40. cikkében foglaltaknak.
4.A támogatás forrása és mértéke 7. § (1) Az egy pályázat benyújtásával igénybe vehető támogatás legmagasabb összegét a pályázati felhívások tartalmazzák. A pályázati felhívások intézkedésenként kerülnek kiírásra.
(2)Az igényelhető támogatás intenzitása:
a)közcélú kiadás esetén az összes jogosult (elszámolható) költség legfeljebb 80%-a, amennyiben a pályázó megfelel a 6. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltaknak;
b)közcélú kiadás esetén az összes jogosult (elszámolható) költség legfeljebb 100%-a, amennyiben a pályázó megfelel a 6. § (1) bekezdés b) vagy c) pontjában foglaltaknak.
(3)Az igényelhető támogatás pénzügyi fedezete:
a)az EHA hozzájárulása a konvergencia régióban az összes jogosult költség 75%-a;
b)az EHA hozzájárulása a nem-konvergencia régióban az összes jogosult költség 50%-a.
5.A pályázat benyújtása 8. § (1) A pályázati felhívásokat a vidékfejlesztésért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) jóváhagyását követően a Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: VM) és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban:

MVH) honlapján kell közzétenni.

(2)A pályázatokat a pályázati felhívásban megadott címre és határidőben kell benyújtani. A pályázat benyújtására nyitva álló határidő elmulasztása esetén igazolásnak nincs helye.
(3)A benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell a támogatni kívánt célt, a megvalósítás tervezett módját, részletes költségkalkulációt, az igényelt támogatás összegét, valamint a pályázati felhívásban foglaltakat.
(4)A forinttól eltérő, a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által jegyzett pénznemben kiállított árajánlatot az árajánlat keltét megelőző hónap utolsó banki munkanapján érvényes – az MNB által közzétett – hivatalos középárfolyamon kell átszámítani forintra.
(5)Az ügyfél az általa benyújtott pályázatban nem szereplő, a Tv. által lehetővé tett hiányok pótlására csak a miniszter felhívása alapján jogosult. Az ügyfél önkéntes hiánypótlása – a benyújtás dátumától függetlenül – nem kerül feldolgozásra.
(6)Egy pályázat azonos intézkedésen belül több tevékenységre irányulhat.
(7)A pályázat benyújtásának, tartalmának, elbírálásának részleteit, valamint a támogatásigénylési csomag elemeit a pályázati felhívások tartalmazzák.
(8)A műveletet a pályázat benyújtása után az ügyfél saját felelősségére megkezdheti, a teljes műveletet azonban nem fejezheti be a szerződéskötést megelőzően.
(9)A pályázati felhívásban előírt feltételeket és a pályázatnak a támogatási döntés alapján elfogadott részét a támogatási döntés közlésétől számított 18 hónapon belül kell teljesíteni azzal, hogy a pályázati felhívás ettől eltérő határidőt állapíthat meg.
(10)Támogatásigénylési csomag 2015. november 30-át követően nem nyújtható be.
6.A pályázat elbírálása 9. § (1) A pályázatok értékelését és a Tv. 32. § (1) bekezdés c) pontja szerinti rangsor felállítását a miniszter az 1. mellékletben meghatározott szempontok alapján végzi.
(2)A támogatási döntést a miniszter a benyújtási időszak zárónapját követő 60 napon belül hozza meg azzal a feltétellel, hogy a pályázatokat csak a pályázati felhívásban meghatározott benyújtási időszak záró napját követően lehet elbírálni.

10. §A nyertes pályázóval a  miniszter – a  támogatási döntésről szóló értesítés megküldését követő 60 napon belül

szerződést köt, majd a szerződés példányait megküldi az MVH-nak. Az MVH a szerződés egy példányát megküldi a nyertes pályázónak.

7.A támogatás elszámolása és kifizetése 11. § (1) A pályázat megvalósítását vagy részmegvalósítását követően a nyertes pályázó támogatásigénylési csomagot állít össze, és megküldi a miniszternek. Támogatásigénylési csomag csak a pályázat megvalósítását vagy részmegvalósítását követően nyújtható be.
(2)A kifizetésről és annak mértékéről vagy a kifizetési kérelem elutasításáról szóló határozatot a miniszter
–a bizonylatok megvizsgálása után – hozza meg.
(3)A kifizetést a nyertes pályázónak az MVH-n keresztül, az MVH-nál az ügyfél-nyilvántartási rendszerben nyilvántartott bankszámlájára történő átutalással, forintban kell teljesíteni a kifizetésről szóló határozat meghozatalától számított 30 napon belül.
(4)A nyertes pályázó részére engedélyezett kifizetések teljes összege nem haladhatja meg a szerződésben rögzített támogatási összeget.
(5)A támogatás kiszámítása a nettó költségek alapján történik, kivéve, ha a nyertes pályázó általános forgalmi adó (a továbbiakban: ÁFA) visszaigénylési jogot nem érvényesít, és ezt a pályázata benyújtásakor igazolja.
(6)A kifizetés alapját csak a nyertes pályázónál felmerült kiadások képezhetik, amelyeket a műveletek megvalósítása érdekében teljesített gazdasági eseményről a nyertes pályázó nevére kiállított kiadásigazoló bizonylat igazol.
(7)A (6) bekezdésben foglalt kiadásokat a művelet megkezdése utáni gazdasági eseményről kiállított bizonylatok igazolják. Ez a korlátozás nem vonatkozik a pályázat előkészítése során közvetlenül felmerült egyéb kiadásokra, amelyek esetében a pályázati felhívásban szereplő beadási időszak első napját megelőző 24 hónapon belül kiállított bizonylat kerülhet elszámolásra.
(8)A nyertes pályázónak a bizonylatra legkésőbb a támogatásigénylési csomag benyújtásának napján el nem távolítható módon rá kell írnia az ügyfél-regisztrációs számát, a szerződés azonosító számát, valamint a „Támogatás elszámolására benyújtásra került” rájegyzést.
(9)A kifizetési kérelemhez egyéb kiadások elszámolása esetén csak a Termékek és Szolgáltatások Osztályozási rendszere szerinti kódot tartalmazó bizonylat fogadható el.
(10)Amennyiben a vizsgálatra kiválasztott bizonylat nem felel meg a (8) és (9) bekezdésben foglaltaknak, az elszámoláshoz nem fogadható el.
(11)Egy bizonylat csak egy kifizetéshez számolható el.
(12)A forinttól eltérő pénznemben kiállított számla vagy egyéb, a gazdasági eseményt hitelesen dokumentáló bizonylat esetén, azt a bizonylaton szereplő (gazdasági) teljesítés időpontját megelőző hónap utolsó banki munkanapján érvényes, az MNB által közzétett hivatalos középárfolyamon kell átszámítani forintra. Az MNB által nem jegyzett pénznemben kifejezett összegeket a (gazdasági) teljesítés időpontját megelőző hónap utolsó banki munkanapján, az Európai Központi Bank által közzétett hivatalos középárfolyamon kell euróra, majd az MNB hivatalos árfolyamán kell forintra átszámítani.
(13)Idegen nyelven kiállított dokumentum benyújtása esetében a nyertes pályázónak csatolnia kell az aláírásával igazolt magyar nyelvű fordítást is. Amennyiben a tényállás tisztázása szükségessé teszi, az MVH a nyertes pályázót a dokumentum hiteles magyar fordításának benyújtására hívhatja fel.
8.Jogkövetkezmények 12. § (1) Amennyiben a nyertes pályázó a 10. § szerinti szerződésben foglalt érték 50%-áig nem valósítja meg a pályázatot, kifizetési kérelme elutasításra kerül, és a már igénybe vett teljes támogatási összeget az intézkedésben való jogosulatlan részvétel szabályai szerint vissza kell fizetnie.
(2)Amennyiben a nyertes pályázó a támogatási döntéssel jóváhagyott elszámolható kiadások összegének legalább 80%-át nem teljesíti a 8. § (9) bekezdésében meghatározott időn belül, a kifizetési kérelmekkel jóváhagyható támogatást 10%-kal csökkenteni kell.
(3)Részteljesítés esetén az (1) és (2) bekezdésben foglalt feltételeknek az utolsó kifizetési kérelem alapján kell megfelelni.
(4)A nyertes pályázó a miniszter által a jogosulatlan részvételt megállapító döntés meghozatalát követően a Tv.

72. §(1) bekezdése alapján az e rendelet hatálya alá tartozó támogatások igénybevételéből kizárásra kerül

III. FEJEZET

A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS KERETÉBEN TÖRTÉNŐ KIVÁLASZTÁSRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

13. §(1) A  közbeszerzési eljárás keretein belül kiválasztott nyertes ajánlattevő esetében az  igényelhető támogatás

intenzitása az összes jogosult (elszámolható) költség 100%-a.

(2)Az igényelhető támogatás pénzügyi fedezete:
a)az EHA hozzájárulása a konvergencia régióban az összes jogosult költség 75%-a;
b)az EHA hozzájárulása a nem-konvergencia régióban az összes jogosult költség 50%-a.

14. §Az 5. § c) pontja szerinti intézkedés támogatásának további feltétele, hogy megfeleljen az EHA rendelet 40. cikkében

foglaltaknak.

15. §(1) A  kifizetésről és annak mértékéről vagy a  kifizetési kérelem elutasításáról szóló határozatot a  miniszter

–a bizonylatok megvizsgálása után – hozza meg.
(2)A kifizetést a nyertes ajánlattevőnek az MVH-n keresztül, az MVH-nál az ügyfél-nyilvántartási rendszerben nyilvántartott bankszámlájára történő átutalással, forintban kell teljesíteni.
(3)Kifizetési kérelem csak a projekt megvalósítását vagy részmegvalósítását követően nyújtható be.
(4)A nyertes ajánlattevő részére engedélyezett kifizetések teljes összege nem haladhatja meg a szerződésben rögzített támogatási összeget. 16. § (1) A nyertes ajánlattevő írásbeli teljesítési jelentést köteles összeállítani a szerződésben meghatározott feladatok teljesítéséről az ajánlatkérő részére. Szerződésszerű teljesítés esetén az ajánlatkérő ennek elismeréséről írásbeli teljesítési igazolást állít ki, vagy az elismerés megtagadásáról írásban nyilatkozik.
(2)A nyertes ajánlattevő a teljesítési igazolás alapján jogosult számlát kiállítani. A számlát a VM nevére és címére kell kiállítani.

17. §A nyertes ajánlattevő részére az  ÁFA összege szerződésszerű teljesítés esetén a  szerződésben meghatározott

mértékben kerül megfizetésre.

18. §(1) A  teljesítési igazolás birtokában a  nyertes ajánlattevő jogosult a  kifizetési kérelem összeállítására és az  MVH-hoz

történő benyújtására.

(2)A benyújtott kifizetési kérelmet alátámasztó bizonylatoknak – amelyeket a nyertes ajánlattevő elkülönítetten tart nyilván és megőriz – meg kell felelniük a számvitelről szóló törvény bizonylatokra vonatkozó előírásainak.
(3)A nyertes ajánlattevőnek a bizonylatra legkésőbb a támogatásigénylési csomag benyújtásának napján el nem távolítható módon rá kell írnia az ügyfél-regisztrációs számát, a szerződés azonosító számát, valamint a „Támogatás elszámolására benyújtásra került” rájegyzést.
(4)Egy bizonylat csak egy kifizetéshez számolható el.
19.§ E rendelet 1. mellékletét a közbeszerzési eljárás keretein belül kiválasztott nyertes ajánlattevő esetében nem kell alkalmazni.

IV. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 20. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

21. §Ez a  rendelet az  Európai Halászati Alapból nyújtandó támogatásról szóló 2006. július 27-i 1198/2006/EK tanácsi

rendelet 37., 38., 40. és 41. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

22. §Hatályát veszti az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló Halászati Operatív Program 3. prioritási

tengelye szerinti közös érdekeket célzó intézkedések támogatásának feltételeiről szóló 54/2012. (VI. 21.) VM rendelet.

Dr. Fazekas Sándor s. k., vidékfejlesztési miniszter

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.