2006/2015. (XII. 29.) Korm. határozata egyes települési önkormányzatok feladatainak támogatása érdekében történő előirányzatátcsoportosításokról
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a kormányhatározat arról szól, hogy a Kormány pénzügyi támogatást nyújt egyes települési önkormányzatoknak feladataik ellátásához, források átcsoportosításával a központi költségvetésen belül.
Kire vonatkozik: A nemzetgazdasági miniszter és a belügyminiszter; Azok a települési önkormányzatok, amelyek a határozat mellékletében szerepelnek, és támogatást kapnak.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Egyéb jogszabályok
- Forrás
- MultiLegalPile/
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- A 2015. évi központi költségvetés módosítását, új címek és alcímek bevezetésével.
- Pénzügyi források átcsoportosítását a helyi önkormányzatok támogatásai fejezeten belül.
- Konkrét önkormányzatoknak nyújtott támogatásokat meghatározott célokra.
- A felelős minisztereket és a határidőt az intézkedések végrehajtására.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- A nemzetgazdasági miniszter és a belügyminiszter.
- Azok a települési önkormányzatok, amelyek a határozat mellékletében szerepelnek, és támogatást kapnak.
Melyek a főbb pontok?
- A Kormány a 2014. évi C. törvény 19. § (2) bekezdésében meghatározott jogkörében jár el.
- Az átcsoportosítások a Kvtv. 1. melléklet IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet terhére és javára történnek.
- Az 1. pont szerint a Kvtv. 1. melléklet IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet címrendje kiegészül a 30. „Egyes önkormányzatok feladatainak támogatása I.” és a 31. „Egyes önkormányzatok feladatainak támogatása II.” címmel.
- A 2. pont szerint 3665,7 millió forint, 7354,3 millió forint és 1400,0 millió forint egyszeri átcsoportosítására kerül sor.
- A 3. pont szerint 5575,5 millió forint egyszeri átcsoportosítására kerül sor.
- A felelősök a nemzetgazdasági miniszter és a belügyminiszter, a határidő azonnal.
Egyéb jogszabályok
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
2006/2015. (XII. 29.) Korm. határozata egyes települési önkormányzatok feladatainak támogatása érdekében történő előirányzatátcsoportosításokról.
A Kormány 1. a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 19. §
önkormányzati intézmény fejlesztés (hivatal átköltöztetése) 15,0 26. Csepreg város feladatainak támogatása út- és járdafelújítás, polgármesteri hivatal felújítása 50,0 27. Csopak község feladatainak támogatása belterületi út- és járdafelújítás 15,0 28. Csurgó város feladatainak támogatása polgármesteri hivatal felújítása 80,0 29. Dég község feladatainak támogatása tűzvízvezeték kiépítés 10,0 30. Drávagárdony község feladatainak támogatása község temetőjéhez vezető földút murvakövessé tétele 25,0 31. Ecséd község feladatainak támogatása iskola tetőfelújítás, orvosi rendelő felújítás 40,0 32. Erdőtelek község feladatainak támogatása közbiztonság fejlesztés, térfigyelő kamera 5,0 33. Fegyvernek város feladatainak támogatása útfelújítás, konyhai eszközbeszerzés, orvosi ügyelethez autóvásárlás 30,0 34. Felcsút község feladatainak támogatása út- és járdaépítés 40,0 35. Felsőörs község feladatainak támogatása óvoda felújítás 28,0 36. Földeák község feladatainak támogatása belterületi útfelújítás 80,0 37. Füzér község feladatainak támogatása vár rekonstrukció 29,0 38. Gárdony város feladatainak támogatása út- és járdaépítés 100,0 39. Gasztony község feladatainak támogatása települési rendezési terv készítés 5,0 40. Gyúró község feladatainak támogatása viharkár helyreállítás 15,0 41. Harkány város feladatainak támogatása turisztikai célú beruházás 300,0 42. Hárskút község feladatainak támogatása orvosi rendelő felújítás, polgármesteri hivatal felújítás, járdafelújítás, óvoda felújítás 150,0 43. Heréd község feladatainak támogatása tornaterem felújítása (tetőszerkezet) 20,0 44. Herend város feladatainak támogatása hitelkiváltás (8-as út fejlesztéséhez kapcsolódó önkormányzati útfelújításhoz) 80,0 45. Heves város feladatainak támogatása óvoda tetőfelújítás, belső felújítás 40,0 46. Hevesvezekény község feladatainak támogatása közbiztonság fejlesztés, térfigyelő kamera 5,0 47.
Hódmezővásárhely megyei jogú város feladatainak támogatása önkormányzati fejlesztések, önkormányzati fejlesztések önereje 1 200,0 48. Jánossomorja város feladatainak támogatása belterületbe vonás költségének biztosítása 41,0 49. Jászivány község feladatainak támogatása temetkezési emlékhely kialakítás, orvosi rendelő fejlesztés 5,0 50. Kajászó község feladatainak támogatása óvodafejlesztés, vízelvezetés, útburkolatcsere 30,0 51. Káloz község feladatainak támogatása szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése 32,0 52. Kápolnásnyék község feladatainak támogatása településközpont rehabilitációja 200,0 53. Karcag város feladatainak támogatása szociális otthon fűtéskorszerűsítése, civil központ épületének felújítása, válogatómű előkészítése a hulladékgazdálkodás hatékonyságának növelése érdekében 60,0 54. Kemestaródfa község feladatainak támogatása települési rendezési terv készítés 5,0 55. Kesznyéten község feladatainak támogatása tüzelőanyag vásárlás, szociális célú juttatások 3,0 56. Kétegyháza nagyközség feladatainak támogatása belterületi út-, járda- és sportpálya felújítás 65,0 57. Kisbér város feladatainak támogatása Deák Ferenc utca felújítás, burkolat megerősítése 150,0 58. Kisköre város feladatainak támogatása polgármesteri hivatal akadálymentesítés, energetikai korszerűsítés 15,0 59. Kiskunmajsa város feladatainak támogatása belterületi útfejlesztés és parkoló kialakítás 20,0 60. Kisvárda város feladatainak támogatása önkormányzati fejlesztések 500,0 61. Kőszeg város feladatainak támogatása kerékpárút, Temető utca felújítás, iskolai sportpálya felújítás, szennyvízelvezetés 100,0 62. Kötegyán község feladatainak támogatása templom felújítás 2,0 63. Kunhegyes város feladatainak támogatása útfelújítás, tornaterem tetőfelújítás és fűtéskorszerűsítés 30,0 64.
Kunmadaras nagyközség feladatainak támogatása művelődési ház nyílászáróinak cseréje 30,0 65. Kunszentmiklós város feladatainak támogatása csapadékvíz elvezetése, kastély átalakítása, iskola más épületben való elhelyezése, útfelújítás 200,0 66. Lenti város feladatainak támogatása turisztikai célú beruházás 700,0 67. Lovasberény község feladatainak támogatása Lenke Galéria és Tájház nádtető cseréje 10,0 68. Magyarcsanád község feladatainak támogatása művelődési ház befejezése, orvosi rendelő felújítása 240,0 69. Magyarnádalja község feladatainak támogatása települési rendezési terv készítés 5,0 70. Makó város feladatainak támogatása fejlesztések előkészítése, tervezése (Makovecz épületek) 300,0 71. Mány község feladatainak támogatása Háromrózsa településrészen szociális bérlakás vásárlás 10,0 72. Maroslele község feladatainak támogatása önkormányzati ingatlanfejlesztés 140,0 73. Mártély község feladatainak támogatása kerékpárút építés, sportpálya és egészségház fejlesztés 100,0 74. Mecsér község feladatainak támogatása híd helyreállítása 3,0 75. Mezőcsát város feladatainak támogatása közösségi ház építése, fürdő visszavásárlás 450,0 76. Mezőhegyes város feladatainak támogatása önkormányzati feladatellátáshoz kapcsolódó távhőszolgáltatás fejlesztése 51,0 77. Mezőzombor község feladatainak támogatása belterületi utak, járdák rekonstrukciója, csapadékvíz elvezetés 20,0 78. Monok község feladatainak támogatása csapadékvíz elvezetés, közösségi tér kialakítása, járdák térkövezése 20,0 79. Monor város feladatainak támogatása I. sportcsarnok előkészítése 250,0 80. Monor város feladatainak támogatása II. sportcsarnok kivitelezése 1 250,0 81. Monostorpályi község feladatainak támogatása fogorvosi rendelő fejlesztése 5,0 82. Monoszló község feladatainak támogatása közút aszfalt felújítás, járda felújítás 9,5 83. Mór város feladatainak támogatása iskolaépítés 200,0 Felelős: nemzetgazdasági miniszter belügyminiszter Határidő: azonnal 3. a Kvtv. 19. § (2) bekezdésében meghatározott jogkörében eljárva – az egyes települési önkormányzatok feladatainak támogatása érdekében – 5575,5 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el a Kvtv. 1. melléklet IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet 2. A helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai cím terhére, a Kvtv.
Rózsaszentmárton község feladatainak támogatása óvoda tetőszerkezet felújítás, belső felújítás 25,0 15. Rönök község feladatainak támogatása települési rendezési terv készítés 5,0 16. Sárazsadány község feladatainak támogatása önkormányzati fejlesztések 10,0 17. Sárospatak város feladatainak támogatása önkormányzati lakóingatlanok vásárlása 300,0 18. Szabadszállás város feladatainak támogatása önkormányzati intézmény fejlesztés (közétkeztetés) 150,0 19. Szank község feladatainak támogatása belterületi út- és szálláshely fejlesztés 40,0 20. Szegilong község feladatainak támogatása önkormányzati fejlesztések 9,0 21. Székkutas község feladatainak támogatása belterületi útfelújítás, csatornafejlesztés 100,0 22. Szentantalfa község feladatainak támogatása csatornázás 300,0 23. Szentjakabfa község feladatainak támogatása belterületi út- és járdafelújítás 2,5 24. Szerencs város feladatainak támogatása Turisztikai épület befejező munkálatai, Simai Ifjúsági tábor szennyvíztisztítója, Szerencsi Szakképző Centrum kialakítása, ingatlan kisajátítás, ingatlanvásárlás 200,0 25. Szikszó város feladatainak támogatása útfejlesztés, eszközbeszerzés, pályázati önrész 100,0 26. Tabajd község feladatainak támogatása járdaépítés, óvoda fejlesztés 15,0 27. Tagyon község feladatainak támogatása faluház tetőtér beépítés 15,0 28. Taktaszada község feladatainak támogatása konyha- és óvoda felújítás, útburkolat javítás 35,0 29. Tarcal község feladatainak támogatása elektromos szállítóeszköz vásárlása 6,0 30. Tarpa nagyközség feladatainak támogatása önkormányzati tulajdonú ingatlanok fejlesztése, felújítása, átalakítása és új ingatlanok vásárlása 20,0 31. Tata város feladatainak támogatása ipari park villamosenergia kapacitásbővítése 100,0 32. Tiszagyenda község feladatainak támogatása orvosi rendelő felújítás 30,0 33. Tiszaigar község feladatainak támogatása polgármesteri hivatal felújítás 40,0 34. Tiszaladány község feladatainak támogatása csapadékvíz elvezetés és járda építés 10,0 35. Tiszatardos község feladatainak támogatása polgármesteri hivatal felújítása, energetikai fejlesztések 25,0 36. Tiszatarján község feladatainak támogatása közműfejlesztés, tornaterem beruházáshoz, útépítés 106,0 37. Tokaj város feladatainak támogatása hitelkiváltás 150,0 38. Tordas község feladatainak támogatása sporttelep fejlesztés 10,0 39.
Tornyiszentmiklós község feladatainak támogatása művelődési ház felújítása 2,0 40. Tornyosnémeti község feladatainak támogatása falugondnoki jármű vásárlása 8,0 41. Tótvázsony község feladatainak támogatása tornaterem felújítás 17,0 42. Vác város feladatainak támogatása elkészült mélygarázs helyzetének rendezése 2 000,0 43. Vaja város feladatainak támogatása bentlakásos intézmény korszerűsítése 37,0 44. Vál község feladatainak támogatása ingatlanvásárlás, viharkár helyreállítás 40,0 45. Vásárosnamény város feladatainak támogatása belterületi csapadékvíz elvezetés, járda- és útépítés 112,0 46. Vereb község feladatainak támogatása viharkár helyreállítás 15,0 47. Verseg község feladatainak támogatása projektzáráshoz kapcsolódó ÁFA fizetési kötelezettség 27,0 48. Veszprémfajsz község feladatainak támogatása orvosi rendelő bővítés 20,0 49. Vöröstó község feladatainak támogatása belterületi út- és járdafelújítás 15,0 50. Zajta község feladatainak támogatása óvoda fejlesztés, belterületi útfejlesztés, temető karbantartás 2,0 51. Zalaapáti község feladatainak támogatása projektzáráshoz kapcsolódó fizetési kötelezettség 51,0 52. Zánka község feladatainak támogatása közutak aszfalt burkolat felújítása 10,0 53. Zsombó község feladatainak támogatása közterületi kamerarendszer kiépítés 20,0 Felelős: nemzetgazdasági miniszter belügyminiszter Határidő: azonnal 4. a Kvtv. 19. § (2) bekezdésében meghatározott jogkörében eljárva – a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezeten belüli támogatási célok biztosítása érdekében – 5,0 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el a Kvtv. 1. melléklet IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet, 2. Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai cím terhére, a Kvtv. 1. melléklet IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet, 1. A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása cím, 2. A települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása alcím javára, az 1. melléklet szerint, Felelős: nemzetgazdasági miniszter belügyminiszter Határidő: azonnal 5. egyetért azzal, hogy a belügyminiszter a 2. és 3. pont szerint átcsoportosított előirányzat terhére, az abban meghatározott támogatási célra, pályázat és támogatási kérelem benyújtása nélkül, támogatási előlegként, a támogatás felhasználásának és elszámolásának részletes feltételeit meghatározó támogatási szerződés alapján az érintett települési önkormányzatok részére költségvetési támogatást nyújtson, 6. egyetért azzal, hogy a belügyminiszter az 5. pont szerinti költségvetési támogatást a támogatási szerződés
megkötését követően folyósítsa az érintett települési önkormányzatok számára, 7. egyetért azzal, hogy ha az 5. pont szerinti költségvetési támogatás az érintett települési önkormányzatok számára a 2015. évben nem vagy nem teljes összegben kerül folyósításra, a 2016. évben a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezetben azonos néven létrehozott címekre, alcímekre e határozatot kell alkalmazni.
Orbán Viktor s. k., miniszterelnök