← Magyarország

20/2014. (III. 21.) HM utasítása a NATO Válságreagálási Rendszerrel összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszer működtetésével kapcsolatos feladatok

Röviden

Ez az utasítás a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség feladatait szabályozza a NATO Válságreagálási Rendszerrel összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszer működtetésével kapcsolatban. Célja a válsághelyzetek megelőzése és kezelése.

Amit szabályoz

Akire vonatkozik

Főbb pontok

Jogszabály szövege

20/

  1. (III. 21.) HM utasítása a NATO Válságreagálási Rendszerrel összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszer működtetésével kapcsolatos feladatokról. A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló
  2. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/
  3. (XII. 22.) Korm. rendelet
  4. §

(2)bekezdés 4. pontja és
(5)bekezdése alapján az alábbi utasítást adom ki: 1. Az utasítás hatálya 1. § Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelmi miniszter (a továbbiakban: miniszter) közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre, a honvédelmi miniszter irányítása alatt álló központi hivatalra, továbbá a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire terjed ki. 2. Értelmező rendelkezések 2. § Az utasítás alkalmazásában:
  1. a)válságreagálási intézkedések: a válsághelyzetek, válságok megelőzése, eredményes kezelése érdekében, a Nemzeti Intézkedési Rendszer (a továbbiakban: NIR) keretében alkalmazható intézkedések összessége;
  2. b)NATO Biztonsági Riasztási Fokozatok: a NATO Válságreagálási Rendszer (a továbbiakban: NCRS) Kézikönyvében rögzített, terrorizmussal kapcsolatos fenyegetettséget jelző fokozatok;
  3. c)ágazati felelős: a Nemzeti Intézkedések Gyűjteményében (a továbbiakban: NIGY) meghatározott, a nemzeti intézkedés végrehajtásáért felelős központi államigazgatási szerv vezetője;
  4. d)a NIR feladataiban közreműködő minisztériumi vezető: a Honvéd Vezérkar főnöke (a továbbiakban: HVKF), a HM védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár, a HM védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkár;
  5. e)NATO felsőszintű bizottságok: a Műveleti Irányelvek Bizottsága, a Polgári Veszélyhelyzeti Tervezés Bizottsága, valamint az irányelvek és Partnerség Bizottság; f ) NATO Válságreagálási Rendszer: a különböző fokozatú válságkezelési és szükség esetén kollektív védelmi feladatok előkészítése érdekében a Szövetség készültségi és tervezési rendje. 3. A Nemzeti Intézkedési Rendszer koordinációjára, valamint a honvédelmi ágazati válságreagálási intézkedések bevezetésére és végrehajtására vonatkozó általános szabályok 3. §
(1)Az 1. § szerinti szervek és szervezetek segítik a miniszter NIR nemzeti felelős feladatkörében végzett kormányzati koordinációs tevékenységét, közreműködnek a NIGY-ben az MH részére meghatározott feladatok végrehajtásában.
(2)A HM közigazgatási államtitkára (a továbbiakban: HM KÁT) szakirányítási jogkörében felelős a NIR-rel összefüggő felső szintű döntések előkészítéséért, intézkedik a NIR működési feltételeinek folyamatos biztosítására, felügyeli a NIR működését biztosító infrastruktúra kialakítását és fejlesztését.
(3)A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (a továbbiakban: KNBSZ) főigazgatója a HM KÁT haladéktalan tájékoztatása mellett végzi a miniszter által elrendelt, illetve a NIGY-ben részére meghatározott szakmai feladatokat.
(4)A NIR alkalmazásakor az NCRS működtetésében érintett szövetségi szervekkel történő kapcsolattartás az MH Műveleti Vezetési Rendszer (a továbbiakban: MVR) Stratégiai Műveleti Központ, megalakulásáig az MH Központi Ügyelet NATO kommunikációs eszközein keresztül történik.
(5)Az NCRS és a vele összhangban álló nemzeti intézkedések bevezetését, felfüggesztését és visszavonását a HM Védelmi Hivatal, az MH Készenlét Fokozás Rendszerének (a továbbiakban: KFR) aktiválását követően az MVR védelmi igazgatási feladatot ellátó eleme kíséri figyelemmel és tartja nyilván.
(6)A NIR-rel kapcsolatos feladataikat az 1. § szerinti szervek, szervezetek – a készenlét fokozásának elrendeléséig, valamint a KFR és az MVR aktiválásáig – a békeállapotnak megfelelő működési rendben végzik. A készenlét fokozásának elrendelését, illetve az MVR aktiválását követően a NIR feladatokat a KFR és az MVR működésére kiadott szabályozókban meghatározott rendben kell végezni.
(7)Az
  1. § szerinti szervek, szervezetek a NIR-rel kapcsolatos feladatok végrehajtásának költségvetési forrásszükségletét a Honvédelmi Minisztérium fejezet központi és intézményi gazdálkodásának rendjéről szóló 89/
  2. (VIII. 4.) HM utasítás (a továbbiakban: HM utasítás) előírásai alapján tervezzék. A gazdálkodási év során felmerülő, a tervekben nem szereplő többlet előirányzati igényt – a HM utasítás
  3. § szerinti forrásigények kivételével – a katonai szervezet a pénzügyi-számviteli biztosításért felelős szerve útján a HM Védelemgazdasági Hivatal részére megküldi.
  4. A Nemzeti Intézkedési Rendszer koordinációjának feladatai
  5. §
(1)A NIR feladataiban közreműködő minisztériumi vezetők javaslatai alapján a HM KÁT felterjeszti a miniszter részére a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszer rendeltetéséről, feladatairól, eljárási rendjéről, a közreműködők kötelezettségeiről szóló 278/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 7. §
(1)bekezdés a)–
  1. g)és
  2. k)pontjaiban meghatározottakra vonatkozó döntési javaslatokat.
(2)A NIR feladataiban közreműködő minisztériumi vezetők szakterületük vonatkozásában indoklással ellátott javaslatot tesznek a HM KÁT részére az
(1)bekezdésben meghatározott döntési javaslatok vonatkozásában, illetve irányítják az alárendeltségükbe tartozó szervek NIR-rel kapcsolatos tevékenységét.
(3)A KNBSZ főigazgató a HM KÁT egyidejű tájékoztatása mellett:
  1. a)javaslatot tesz a miniszternek
  2. aa)a NIGY-ben rögzített, nemzetbiztonsági szolgálatokra vonatkozó intézkedések bevezetésének, felfüggesztésének vagy visszavonásának a feladat- és hatáskörrel rendelkező ágazati felelős szervnél történő kezdeményezésére,
  3. ab)a nemzetbiztonsági szolgálatokra vonatkozó NATO válságreagálási intézkedések szövetségi szintű bevezetésének, felfüggesztésének vagy visszavonásának kezdeményezésére,
  4. ac)a NATO szervezeteinél a NATO Biztonsági Riasztási Fokozatok, valamint a központi államigazgatási szerveknél a NIGY-ben rögzített terrorfenyegetettséget jelző riasztási fokozatok bevezetésének kezdeményezésére;
  5. b)jelenti a miniszternek:
  6. ba)a nemzetbiztonsági szolgálatok közötti együttműködés keretében biztosított tájékoztatás alapján a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokra vonatkozó nemzeti intézkedések bevezetésével, felfüggesztésével vagy visszavonásával kapcsolatos feladatok végrehajtását,
  7. bb)az NCRS működésekor a NATO Riasztó és Jelző Rendszerből érkező jelentéseket.
(4)A HM Védelmi Hivatal főigazgató:
  1. a)javaslatot tesz a HM KÁT-nak:
  2. aa)a NATO szerveknél és a tagállamoknál NATO válságreagálási intézkedések bevezetésének, visszavonásának vagy felfüggesztésének kezdeményezésére,
  3. ab)az NCRS konferenciákon, munkaértekezleteken részt vevő nemzeti delegáció összetételére, a NATO NCRS munkacsoportban tevékenykedő szakértőre,
  4. ac)a NATO szervekkel együttműködő NCRS szakmai kapcsolattartó személyére;
  5. b)tájékoztatja a HM KÁT-ot
  6. ba)a nemzeti és NATO válságreagálási intézkedések bevezetésére, visszavonására és felfüggesztésére vonatkozó, más tárca által tett kezdeményezésekről,
  7. bb)a NATO válságreagálási intézkedések bevezetésére, visszavonására és felfüggesztésére vonatkozó, NATO szervek és tagállamok által tett kezdeményezésekről;
  8. c)figyelemmel kíséri az NCRS-ben, illetve a NATO válságreagálási intézkedéseiben történt változásokat, szükség szerint a HM KÁT útján javaslatot tesz a miniszter részére a NIR ezekkel történő összehangolására, a szükséges nemzeti feladatok végrehajtására;
  9. d)koordinálja a NIR ágazati kapcsolattartók tevékenységét;
  10. e)koordinálja a NIR-rel kapcsolatos felkészítési feladatok végrehajtását; f ) az ágazati felelős szervek bevonásával koordinálja a NIGY-ben foglalt intézkedések felülvizsgálatát, összeállítja az erről szóló, Kormány részére benyújtandó tájékoztatót;
  11. g)összeállítja az ágazati felelős szerv részére a NIGY-ben meghatározott intézkedések változásával kapcsolatos tájékoztatókat;
  12. h)javaslatot tesz az NCRS témában szervezett tanfolyamokon, továbbképzéseken részt vevő szakértők személyére. 5. A honvédelmi ágazati válságreagálási intézkedések bevezetése és végrehajtása 5. §
(1)A honvédelmi ágazati válságreagálási intézkedések bevezetésével és végrehajtásával összefüggő, valamint az azokra történő felkészüléssel kapcsolatos feladatokat a HM KÁT a NIR feladataiban közreműködő minisztériumi vezetők és a közvetlenül alárendelt szervezetei útján irányítja.
(2)A HM KÁT az ágazati feladatok irányítása keretében indoklással ellátott előterjesztést tesz a miniszter részére
  1. a)a honvédelmi ágazati válságreagálási intézkedések bevezetésére, visszavonására és felfüggesztésére, az intézkedések ágazati végrehajtásának rendjére és az együttműködő szervekre, illetve intézkedik a miniszter ezekre vonatkozó döntéseinek a végrehajtására;
  2. b)a honvédelmi ágazati válságreagálási intézkedések módosítására, kiegészítésére, hatályon kívül helyezésére.
(3)A HM védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkár:
  1. a)javaslatot tesz a HM KÁT részére a védelempolitikára és a védelmi tervezésre vonatkozó válságreagálási intézkedések bevezetésére, visszavonására vagy felfüggesztésére, valamint a kapcsolódó feladatok végrehajtására;
  2. b)az NCRS-sel kapcsolatban a HM KÁT útján tájékoztatja a minisztert, továbbá a NIR feladataiban közreműködő minisztériumi vezetőket, a KNBSZ főigazgatóját és a HM Védelmi Hivatal főigazgatóját az Észak-atlanti Tanács és a felsőszintű NATO bizottságok ülésein hozott döntésekről és kezdeményezésekről.
(4)A HM védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár:
  1. a)javaslatot tesz a HM KÁT részére a honvédelmi ágazati válságreagálási intézkedések védelemgazdasági feladatainak végrehajtására, az együttműködő szervekre, illetve intézkedik az ezzel kapcsolatos döntések végrehajtására;
  2. b)előkészíti a NIR védelemgazdasági feladatainak tárcaszintű belső szabályozását.
(5)A HVKF:
  1. a)kezdeményezi a HM KÁT-nál a NIGY-ben meghatározott katonai intézkedések bevezetését, felfüggesztését, visszavonását, NATO szerveknél történő kezdeményezését;
  2. b)intézkedik a NATO által kezdeményezett válságreagálási intézkedésekkel kapcsolatos katonai szakmai álláspont kialakítására;
  3. c)intézkedésben szabályozza az ágazati válságreagálási intézkedések katonai feladatai végrehajtásának rendjét, meghatározza az együttműködő katonai szervezeteket, az MH Központi Ügyeletén, illetve megalakulása után az MVR erre a feladatra kijelölt elemén keresztül irányítja az ezekkel kapcsolatos feladatok végrehajtását;
  4. d)az alárendeltségébe tartozó szervezeteknél a fenyegetettséggel arányosan elrendeli a terrorcselekmények elleni védelmi fokozat bevezetését;
  5. e)irányítja a NIR ágazati működtetésével kapcsolatos katonai feladatokra történő felkészülést; f ) a HM KÁT útján tájékoztatja a minisztert az alárendeltjeivel kapcsolatban álló NATO szervek és parancsnokságok által bevezetésre, visszavonásra, felfüggesztésre kezdeményezett NATO válságreagálási intézkedésekről és javaslatot tesz az azokkal összhangban álló nemzeti feladatok végrehajtására;
  6. g)intézkedik a NIR ágazati szintű működési feltételeinek folyamatos biztosítására.
(6)A KNBSZ főigazgató a HM KÁT egyidejű tájékoztatása mellett:
  1. a)javaslatot tesz a miniszternek
  2. aa)a KNBSZ szervezetét érintő nemzeti válságreagálási intézkedések bevezetésére, visszavonására vagy felfüggesztésére, a kapcsolódó feladatok végrehajtására és az érintett együttműködő szervek riasztására,
  3. ab)a honvédelmi ágazati válságreagálási intézkedések katonai nemzetbiztonsági feladatai végrehajtásának rendjére és az együttműködő szervekre,
  4. ac)a katonai szervezeteknél a fenyegetettséggel arányosan a NIGY-ben rögzített terrorfenyegetettséget jelző riasztási fokozatok elrendelésére;
  5. b)intézkedik a honvédelmi ágazati válságreagálási intézkedések KNBSZ-re vonatkozó feladatainak végrehajtására;
  6. c)az alárendelt szervezeteknél a fenyegetettséggel arányosan elrendeli a NIGY-ben rögzített terrorfenyegetettséget jelző riasztási fokozatok rendszabályait;
  7. d)irányítja a NIR ágazati működtetésével kapcsolatos katonai nemzetbiztonsági feladatok végrehajtására történő felkészülést.
(7)A HM Védelmi Hivatal főigazgató:
  1. a)javaslatot tesz a HM KÁT-nak a NIGY-ben meghatározott intézkedések bevezetésének, felfüggesztésének, visszavonásának más ágazatoknál történő kezdeményezésére;
  2. b)kialakítja a válságreagálási intézkedésekkel kapcsolatos védelmi igazgatási szakmai álláspontot;
  3. c)folyamatosan kapcsolatot tart a NIR működtetésében és az intézkedések végrehajtásában érintett nemzeti és ágazati szervekkel;
  4. d)a NIGY-ben rögzített intézkedések felelősei, valamint az MVR Stratégiai Műveleti Központ, megalakulásáig az MH Központi Ügyelet tájékoztatása alapján nyilvántartja
  5. da)a NIR-rel kapcsolatos nemzeti és ágazati feladatok végrehajtását,
  6. db)a NIR-rel kapcsolatos kormányzati szintű döntések végrehajtását. 6. A honvédelmi ágazat részére meghatározott együttműködési feladatok 6. § A Korm. rendelet 9. §-ában meghatározott együttműködési feladatok végrehajtását az érintett szervezetek vezetői a NIGY-ben meghatározott ágazati felelősökkel, a HM KÁT folyamatos tájékoztatása mellett végzik. 7. A Nemzeti Intézkedések Gyűjteményének kidolgozása és pontosítása 7. §
(1)A NIGY-ben foglalt honvédelmi ágazati feladatok kidolgozását, pontosítását, valamint az NCRS-sel kapcsolatos nemzeti javaslatok összeállítását a HM NIR ágazati munkacsoport (a továbbiakban: Munkacsoport) végzi.
(2)A Munkacsoport vezetője a HM Védelmi Hivatal főigazgató által kijelölt személy, helyettese a HVK hadműveleti csoportfőnök által javasolt személy.
(3)A Munkacsoport tagjai:
  1. a)a HM Védelmi Hivatal;
  2. b)a HM Jogi Főosztály;
  3. c)a HM Védelempolitikai Főosztály;
  4. d)a HM Miniszteri Kabinet, Sajtó Osztály;
  5. e)a HM Tervezési és Koordinációs Főosztály; f ) a HM Hadfelszerelési és Vagyonfelügyeleti Főosztály;
  6. g)a HM Gazdasági Tervezési és Szabályozási Főosztály;
  7. h)a HM Védelmi Tervezési Főosztály;
  8. i)a HM Védelemgazdasági Hivatal;
  9. j)a HVK Személyzeti Csoportfőnökség;
  10. k)a HVK Felderítő Csoportfőnökség;
  11. l)a HVK Hadműveleti Csoportfőnökség;
  12. m)a HVK Logisztikai Csoportfőnökség;
  13. n)a HVK Híradó, Informatikai és Információvédelmi Csoportfőnökség;
  14. o)a KNBSZ;
  15. p)az MH Kiképzési és Doktrinális Központ;
  16. q)az MH Összhaderőnemi Parancsnokság;
  17. r)az MH Logisztikai Központ;
  18. s)az MH Honvéd Egészségügyi Központ;
  19. t)az MH Hadkiegészítési és Központi Nyilvántartó Parancsnokság állományából kijelölt szakértő.
(4)A Munkacsoport vezetője és helyettese a Munkacsoport üléseire további szakértőket is meghívhat.
(5)A Munkacsoport működéséhez szükséges feltételek biztosítását, valamint a működésének támogatását a HM Védelmi Hivatal végzi.
(6)A Munkacsoport félévente egyszer, illetve szükség esetén a Munkacsoport vezető vagy a helyettese kezdeményezésére ülésezik. 8. Értesítési és riasztási rend 8. §
(1)Az 1. §-ban meghatározott szervek, szervezetek riasztása, részükre a NIR intézkedések továbbítása szolgálati úton, vagy a hadműveleti ügyeleti szolgálati rendszeren keresztül történik.
(2)A Korm. rendeletben meghatározott ágazati felelősök és az együttműködők riasztását a miniszter utasítására a HM KÁT rendeli el.
(3)A Korm. rendeletben meghatározott ágazati felelősök és együttműködők riasztása, részükre a NIR intézkedések továbbítása és az általuk küldött információk vétele, az előzetes telefonos értesítést követően, a védelmi igazgatás K-600/KTIR Hírközlési és Informatikai Rendszerén (a továbbiakban: K-600/KTIR), az informatikai rendszer minősítési szintjét meghaladó esetben a titokvédelmi és ügyviteli szabályok betartásával futárral, az MH Központi Ügyeleten, illetve megalakulása után a MH MVR Stratégiai Műveleti Központon keresztül történik.
(4)A NIR összekötők, ágazati felelősök és a polgári-rendvédelmi együttműködő szervek telefon, fax, e-mail, kézbesítési cím és K-600/KTIR elérhetőségi adatait az MH Központi Ügyelet részére a HM Védelmi Hivatal biztosítja.
(5)Az MH Központi Ügyelet, illetve megalakulása után az MVR erre a feladatra kijelölt eleme a NIR intézkedésekkel kapcsolatban érkező, illetve továbbított üzenetekről haladéktalanul tájékoztatja a HM Védelmi Hivatal főigazgatóját. 9. Záró rendelkezések 9. §
(1)Ez az utasítás a közzétételét követő 8. napon lép hatályba.
(2)A Munkacsoportba kijelölt tagokat a 7. §
(3)bekezdésben felsorolt szervezetek az utasítás hatálybalépését követő 10 napon belül kijelölik, és erről értesítik a HM Védelmi Hivatal főigazgatót. Dr. Hende Csaba s. k., honvédelmi miniszter

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.