27/
- (V. 5.) GKM rendelete az autógáz töltőállomások építési munkáiról és építésügyi hatósági eljárásairól. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló
- évi LXXVIII. törvény
- §-ának
(4)bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a 62. §
(2)bekezdésének
- e)és
- i)pontjaiban meghatározott szabályozási feladatokra figyelemmel – a területfejlesztésért felelős miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el: 1. § E rendelet hatálya kiterjed a belső égésű motorok gázüzemanyag tartályának töltésére szolgáló autógáz kimérő szerkezet, gázüzemanyagtároló, a töltőhely, a gázüzemanyagot szállító tartályautó lefejtőhely, a töltésre érkezett járművek fel- és elvonulására szolgáló közlekedési út, ideiglenes parkolásra szolgáló hely és a működtetéshez szükséges egyéb épület, műtárgy (a továbbiakban: töltőállomás) építésére és építésügyi hatósági eljárásaira. 2. §
(1)A töltőállomás tekintetében az építésügyi hatósági jogkört első fokon a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal műszaki-biztonsági feladatkörében eljáró, területileg illetékes műszaki-biztonsági felügyelőségei (a továbbiakban: Felügyelőség) gyakorolják.
(2)A Felügyelőség határozata ellen benyújtott fellebbezések tekintetében másodfokú hatóságként a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal főigazgatója jár el.
- § A tervezésnél, építésnél a töltőállomásra mint sajátos építményre vonatkozó műszaki-biztonsági szabályzat, valamint az építményekre vonatkozó országos szakmai követelmények, a helyi településrendezési tervek és helyi építési szabályzatok előírásai szerint kell eljárni. Az építésügyi hatósági engedélyezési eljárások
- §
(1)A Felügyelőség a következő építésügyi hatósági engedélyeket adja ki:
- a)építési engedély,
- b)használatbavételi engedély,
- c)bontási engedély,
- d)fennmaradási engedély.
(2)E rendeletben meghatározott hatósági eljárásokért a Felügyelőség külön jogszabályban1 meghatározott díjat számít fel. 5. § A következő építési tevékenységek csak építési engedély alapján végezhetőek:
- a)töltőállomás építése, bővítése,
- b)a töltőállomás felújítása, helyreállítása, átalakítása vagy korszerűsítése, amely a teherhordó szerkezetét érinti, a homlokzat jellegét megváltoztatja, illetőleg a töltőállomás önálló rendeltetési egységei számának a megváltoztatásával jár. 6. § Az építési engedély alapján megvalósult töltőállomás csak jogerős és végrehajtható használatbavételi engedély alapján vehető használatba. Az építésügyi hatósági engedély iránti kérelem 7. §
(1)Az engedély iránti kérelmet az építési jogosultsággal rendelkező (a továbbiakban: építtető) írásban, e rendelet 1. melléklete szerinti nyomtatványon terjesztheti elő.
(2)Az egyes építésügyi hatósági engedélyekre előírtakon túl, az engedélykérelemnek tartalmaznia kell:
- a)az építtető nevét, címét és aláírását,
- b)a kérelemmel érintett ingatlan címét és helyrajzi szá mát,
- c)a kérelem tárgyát, annak rövid leírásával,
- d)a mellékletek felsorolását,
- e)az adott kérelemmel összefüggő megelőző építés ügyi hatósági eljárásokra való hivatkozást,
- f)építészeti-műszaki tervdokumentáció benyújtásának kötelezettsége esetén a készítésében közreműködő tervező nevét, címét, tervezői jogosultságuk megjelölését.
(3)Az építtető az építési jogosultságát a következő okiratokkal igazolhatja:
- a)saját tulajdonban lévő ingatlanon történő építési tevékenység esetében
- aa)az érintett telekre vonatkozó tulajdonjogát feltüntető ingatlan-nyilvántartási tulajdoni lap három hónapnál nem régebbi hiteles másolatával, 1 A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal egyes műszaki biztonsági közigazgatási eljárásainak és igazgatási jellegű szolgáltatásainak díjáról szóló 129/2005. (XII. 29.) GKM rendelet.
- ab)jogerős hagyatékátadó végzéssel,
- ac)jogerős és végrehajtható bírósági vagy államigaz gatási határozattal,
- ad)a tulajdonjogának megszerzéséről szóló (ügyvéd által ellenjegyzett) szerződéssel,
- ae)a haszonélvezettel terhelt ingatlan esetében a ha szonélvező hozzájáruló nyilatkozatával, vagy az azt pótló bírósági ítélettel;
- b)idegen tulajdonban lévő ingatlanon történő építési tevékenység végzése esetében az
- a)pontban meghatározottakon túlmenően
- ba)az ingatlannal rendelkezni jogosult hozzájáruló nyilatkozatával, vagy az azt pótló bírósági ítélettel,
- bb)a kisajátítási eljárás útján megszerzett ingatlan birtokba adását, vagy a kisajátítási határozat azonnali végrehajtását elrendelő határozattal;
- c)közös tulajdonban álló ingatlanon történő építési tevékenység végzése esetében – az
- a)pontban meghatározottakon túlmenően – a tulajdonostárs hozzájáruló nyilatkozatával, vagy az azt pótló bírósági ítélettel.
(4)Az engedélykérelemhez mellékelt dokumentációt 2 példányban kell benyújtani.
(5)A Felügyelőség vizsgálja, hogy a kérelem és mellékletei megfelelnek-e a
(2)bekezdésben foglaltaknak. Ennek hiányában az építtetőt 8 napon belül – határidő kitűzésével – hiánypótlásra hívja fel.
(6)A Felügyelőség köteles a határozathozatalhoz szükséges tényállás tisztázásának keretében az engedély megadásához szükséges feltételek fennállását a helyszínen ellenőrizni. Az építésügyi hatósági engedélyek közlése 8. §
(1)Az építésügyi hatósági engedélyek megadásáról vagy megtagadásáról rendelkező döntést közölni kell
- a)az építtetővel,
- b)a közvetlen szomszédos ingatlan tulajdonosával és az ingatlan nyilvántartásba bejegyzett jogszerű használójával,
- c)az érintett szakhatóságokkal,
- d)a települési önkormányzattal, illetve a fővárosban – a fővárosi önkormányzati rendeletben meghatározott esetekben – a fővárosi önkormányzattal.
(2)Amennyiben a települési önkormányzatnak a részére megküldött határozattal szemben jogszabályon alapuló véleményeltérése van, úgy véleményét – a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül – az eljárt építésügyi hatóság útján, annak felettes szervének küldheti meg felügyeleti intézkedés céljából. Szakhatóságok közreműködése az építésügyi engedélyezési eljárásokban 9. §
(1)Az
- §-ban meghatározott töltőállomással kapcsolatos építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokban a
- mellékletben felsorolt és a szerint az adott esetben érintett szakhatóságok működnek közre. A szakhatóságok állásfoglalását megkeresés útján a Felügyelőség szerzi be. A szakhatóságokhoz intézett megkereséshez csatolni kell az állásfoglalás megadásához szükséges mellékleteket.
(2)A szakhatóságok állásfoglalása a hatáskörükbe tartozó szakkérdésekre, illetve az általános érvényű jogszabályokban és helyi építési szabályzatban nem érintett egyéb, a szakhatóság hatáskörét érintő kérdések vizsgálatára terjed ki. A szakhatóságok állásfoglalásának a szakterületükre vonatkozó jogszabályokon kell alapulniuk.
(3)A szakhatóságok állásfoglalásuk megadása során a véleményezett építészeti-műszaki tervdokumentációt keltezéssel, aláírással és bélyegzőlenyomattal látják el.
(4)A szakhatóságok állásfoglalásait a Felügyelőség határozatába foglalja.
(5)A Felügyelőség határozatába foglalt szakhatósági állásfoglalás ellen irányuló fellebbezés ügyében az eljáró másodfokú építésügyi hatóság az érintett felettes szakhatóság hozzájárulása alapján határoz. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni akkor is, ha a Felügyelőség az engedélyt az érintett szakhatóság hozzájárulásának a hiánya miatt tagadta meg. Az építési engedélyezési eljárás 10. §
(1)Az építési engedély iránti kérelemhez mellékelni kell:
- a)az építtető építési jogosultságát igazoló okiratot,
- b)a tervezett építési munka építészeti-műszaki tervdo kumentációját,
- c)a tervező nyilatkozatát arról, hogy az építészeti-mű szaki terveket az érintett szakhatóságokkal és a közművekkel a tervezés során egyeztette, és a tervezett építészeti-műszaki megoldás megfelel a vonatkozó jogszabályoknak és hatósági előírásoknak, továbbá, hogy a tervezésre jogosultsággal rendelkezik,
- d)az érintett közművek nyilatkozatát.
(2)Az építési engedély iránti kérelem elbírálása során a Felügyelőség köteles meggyőződni arról, hogy a) a kérelem
(1)bekezdés szerinti mellékletei rendelkezésre állnak,
- b)a tervezett építési munka és az építészeti-műszaki tervdokumentáció megfelel-e az építésügyi jogszabályokban előírt szakmai és tartalmi követelményeknek,
- c)az építési munkával érintett telek kialakítása a településrendezési tervekben, illetőleg a jogszabályokban meghatározottak szerint megtörtént,
- d)a tervezett töltőállomás elhelyezése, rendeltetése és kialakítása megfelel a szakhatósági állásfoglalásoknak.
(3)A Felügyelőség az engedélyt megtagadja, ha a tervezett építési munka a helyi településrendezési tervvel és szabályokkal ellentétes, nem felel meg a műszaki előírásoknak, illetve az ügyben érintett szakhatóság a hozzájárulását megtagadta.
(4)Az építési engedély megadásáról szóló határozatnak tartalmaznia kell:
- a)az építtető nevét, címét,
- b)az érintett ingatlan címét és helyrajzi számát,
- c)az engedély megadásának feltételeit,
- d)a szakhatósági állásfoglalásban foglaltakat,
- e)az engedély érvényességének időtartamát,
- f)a töltőállomásra vonatkozó használatbavételi enge dély kérésének kötelezettségére való utalást. 11. § Az építtető csak a jogerős és végrehajtható építési engedély és az ahhoz tartozó engedélyezési záradékkal ellátott műszaki tervdokumentáció alapján építkezhet. 12. § Az építési engedélytől csak újabb jogerős és végrehajtható építési engedély alapján lehet eltérni. 13. § Az építési engedély a jogerőssé és végrehajthatóvá válásának napjától számított 2 év elteltével érvényét veszti. A bontási engedélyezési eljárás 14. §
(1)A bontási engedély iránti kérelemhez mellékelni kell:
- a)az építtető bontási jogosultságát igazoló okiratot,
- b)a tervezett bontási munka tervdokumentációját,
- c)a tervező nyilatkozatát arról, hogy a műszaki terve ket az érintett szakhatóságokkal és közművekkel a tervezés során egyeztette, és a tervezett megoldás megfelel a vonatkozó jogszabályoknak és hatósági előírásoknak, továbbá rendelkezik tervezési jogosultsággal.
(2)A bontási engedélykérelem elbírálása során a Felügyelőség azt vizsgálja, hogy a tervezett bontási munka ki elégíti-e a vonatkozó biztonsági, környezetvédelmi műszaki és egyéb szakhatósági állásfoglalásokban előírtakat.
(3)A bontási engedély megadásáról szóló határozatnak tartalmaznia kell:
- a)az építtető nevét, címét,
- b)az érintett ingatlan címét és helyrajzi számát,
- c)az engedély megadásának feltételeit,
- d)a szakhatósági állásfoglalásokban foglaltakat,
- e)az engedély érvényességének időtartamát. 15. § A bontási engedély a jogerőssé és végrehajthatóvá válásának napjától számított 2 év elteltével érvényét veszti. A használatbavételi engedélyezési eljárás 16. §
(1)A használatbavételi engedélyt az építtetőnek a Felügyelőségtől a töltőállomás rendeltetésszerű használatára alkalmassá válásakor – a használatbavétel előtt – kell kérnie.
(2)A használatbavételi engedély iránti kérelemhez mellékelni kell:
- a)a felelős műszaki vezető nyilatkozatát arról, hogy az építési munkát a jogerős és végrehajtható építési engedélynek és a jóváhagyott építészeti-műszaki tervdokumentációnak megfelelően, a szakmai, minőségi és biztonsági előírások megtartásával szakszerűen végezték, és a töltőállomás rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmas,
- b)az érintett közművek nyilatkozatát. 17. § A használatbavételi engedély iránti kérelem elbírálása során a Felügyelőség a helyszínen köteles az érintett szakhatóságok közreműködésével meggyőződni arról, hogy
- a)az építési munkát az építési engedélynek, az ahhoz tartozó építészeti-műszaki tervdokumentációnak megfelelően végezték,
- b)a töltőállomás az építési engedélyben megjelölt rendeltetésének megfelelő és biztonságos használatra alkalmas. 18. § A használatbavételi engedély csak akkor adható meg, ha
- a)a töltőállomás a 17. §-ban említett követelmények nek megfelel,
- b)az engedély megadásához az érintett szakhatóságok és közművek hozzájárultak,
- c)a nyomástartó berendezés és a beépítésre kerülő részegységek jogszabályban előírt megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkeznek,
- d)a töltőállomás üzemeltetési és karbantartási utasítása rendelkezésre áll. 19. § A használatbavételi engedély megadásáról szóló határozatnak tartalmaznia kell:
- a)az építtető nevét, címét,
- b)az érintett ingatlan címét és helyrajzi számát,
- c)az építési engedély számát, keltét,
- d)a töltőállomás rendeltetését,
- e)az érintett szakhatóságok állásfoglalásait,
- f)a megállapított esetleges hibák megszüntetése érde kében szükséges építési munkák elvégzésére – határidő kitűzése mellett – vonatkozó kötelezést. 20. § A használatbavételi engedély annak visszavonásáig érvényes. Érvényességének feltétele a külön jogszabályban2 meghatározott időszakos hatósági ellenőrzés elvégzése. Fennmaradási engedélyezési eljárás 21. §
(1)Ha csak építési engedély alapján végezhető építési tevékenységet építési engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően végezték el, az építtetőnek fennmaradási engedélyt kell kérnie.
(2)A fennmaradási engedély iránti kérelemhez mindazokat a mellékleteket csatolni kell, amelyek az építési engedély iránti kérelemhez szükségesek. Amennyiben az építkezésnek volt felelős műszaki vezetője vagy építésügyi műszaki szakértője, csatolni kell a szakvéleményét is arra vonatkozóan, hogy a töltőállomást a vonatkozó szakmai, minőségi előírások megtartásával, szakszerűen építették meg, és az a rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmas. 2 Az autógáz töltőállomás építésének és üzemeltetésének szabályairól szóló 26/2006. (V. 5.) GKM rendelet 4. §.
(3)Építési jogosultság igazolásának hiányában a fennmaradási engedély kérelmet el kell utasítani és a töltőállomás bontását el kell rendelni. Építésügyi hatósági ellenőrzés 22. § A Felügyelőség ellenőrzi, hogy
- a)az építtető a jogerős és végrehajtható építési, illetve bontási engedély és a hozzá tartozó, záradékkal ellátott engedélyezési tervdokumentáció birtokában, valamint az azokban foglaltak betartásával építkezik, illetve bont,
- b)a töltőállomás az engedélyezett tervdokumentációnak megfelelően, a műszaki-biztonsági előírások megtartásával valósul meg,
- c)a felelős műszaki vezető, illetőleg a kivitelező rendelkezik az előírt képesítési és más szakmai feltételekkel. 23. §
(1)Az építtető köteles az építménnyel kapcsolatos okmányokat a Felügyelőség rendelkezésére bocsátani a feladatai ellátásához.
(2)Az építtető kérésére végzett ellenőrzésért a Felügyelőséget külön jogszabályban3 meghatározott díj illeti meg. 3 A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal egyes műszaki biztonsági közigazgatási eljárásainak és igazgatási jellegű szolgáltatásainak díjáról szóló 129/2005. (XII. 29.) GKM rendelet. 24. §
(1)Az ellenőrzés megállapításairól, az ellenőrzött nyilatkozatáról a helyszínen jegyzőkönyvet kell készíteni, és annak példányát az építési naplóhoz kell csatolni.
(2)A Felügyelőség a megállapított hibák, hiányosságok megszüntetésére a jegyzőkönyvben határidőt szabhat, vagy az építtetőt határozatban kötelezheti.
(3)A Felügyelőség az építési, illetve bontási munka folytatását a helyszínen – alkalmanként legfeljebb egyszer 30 napra – megtiltja, ha az az engedélytől eltérően vagy az állékonyságot, az élet és egészséget, a köz- és vagyonbiztonságot veszélyeztető módon történik. Ez idő alatt a Felügyelőségnek döntenie kell az eljárás megszüntetéséről vagy folytatásáról. Záró rendelkezés
- § Ez a rendelet kihirdetését követő
- napon lép hatályba.
- § A rendelet tervezetének a műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, a 98/48/EK irányelvvel módosított 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 8–
- cikkében előírt egyeztetése megtörtént. Dr. Kóka János s. k., gazdasági és közlekedési miniszter