Hivatalos forrásoknjt.hu · EUR-Lex
Europaius

2000. évi CXVI. törvény az egészségügyi közvetítői eljárásról

Miről szól ez a jogszabály?

Ez a törvény az egészségügyi szolgáltatók és a betegek közötti jogviták peren kívüli, egyezséggel történő rendezését segíti elő egy közvetítői eljárás keretében. Célja a felek jogainak gyors és hatékony érvényesítése.

Kire vonatkozik: Egészségügyi szolgáltatók és betegek, illetve a beteg halála esetén annak közeli hozzátartozója vagy örököse; A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara, amely az eljárás lefolytatásáért felel.

Fő adatok

Ország
Magyarország
Jogterület
Egyéb jogszabályok
Szakaszok
15
Forrás
njt.hu
Szöveg letöltve
Magyarázat frissítve

Mit szabályoz ez a jogszabály?

  • Az egészségügyi közvetítői eljárás célját és kezdeményezésének módját.
  • A közvetítői eljárásban résztvevő feleket és képviseletüket.
  • A közvetítői tanács összetételét, a közvetítők és szakértők kijelölését, valamint kizárási okait.
  • Az eljárás menetét, a titoktartási kötelezettséget és az egyezség létrejöttét.
  • Az eljárás költségeit és azok viselését.

Kire vonatkozik ez a jogszabály?

  • Egészségügyi szolgáltatók és betegek, illetve a beteg halála esetén annak közeli hozzátartozója vagy örököse.
  • A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara, amely az eljárás lefolytatásáért felel.

Melyek a főbb pontok?

  • A közvetítői eljárást a beteg, a beteg halála esetén annak közeli hozzátartozója vagy örököse, vagy a szolgáltató kezdeményezheti a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamaránál.
  • A kérelemnek tartalmaznia kell a beteg nevét, lakóhelyét, a szolgáltató nevét, székhelyét, a sérelmezett magatartás megnevezését és időpontját, következményeinek leírását, valamint az igényt.
  • A közvetítői tanács tagjait a felek a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara által vezetett névjegyzékből jelölik ki, egy jogász és egy más felsőfokú végzettséggel rendelkező közvetítő közül.
  • Ha az első üléstől számított négy hónapon belül nem sikerül egyezséget létrehozni, a tanács az eljárást megszünteti.

Egyéb jogszabályok

8

Egyéb jogszabályok

Jogszabály szövege

Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (15)
  1. 1. §
  2. 2. §
  3. 3. §
  4. 4. §
  5. 5. §
  6. 6. §
  7. 7. §
  8. 8. §
  9. 9. §
  10. 10. §
  11. 11. §
  12. 12. §
  13. 13. §
  14. 14. §
  15. 15. §

2000. évi CXVI. törvény az egészségügyi közvetítői eljárásról - Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ugrás az oldal tartalmához Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye fejléc Új Jogtár bejelentkezés Oldal nyomtatása Hatály: ( 2025.VII.1. - ) A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Megnyitom a Jogtárban Jelen dokumentum a jogszabály 1. weboldalát tartalmazza. A teljes jogszabály nyomtatásához valássza a fejlécen található nyomtatás ikont!

2000. évi CXVI. törvény az egészségügyi közvetítői eljárásról *

1. §

(1)A közvetítői eljárás célja az egészségügyi szolgáltató (a továbbiakban: szolgáltató) és a beteg között a szolgáltatás nyújtásával összefüggésben keletkezett jogvita peren kívüli egyezséggel történő rendezésének elősegítése, a felek jogainak gyors és hatékony érvényesítése
(2)* A közvetítői eljárás lefolytatását kérheti a beteg, a beteg halála esetén annak közeli hozzátartozója vagy örököse és a szolgáltató (a továbbiakban: felek). A kérelmet a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamaránál kell előterjeszteni.
(3)A kérelemnek tartalmaznia kell a beteg nevét, lakóhelyét, a szolgáltató nevét, székhelyét, a sérelmezett magatartás megnevezését és időpontját, következményeinek leírását, valamint az igényt.

2. §

A szolgáltató biztosítja, hogy a közvetítői eljárás igénybevételére jogosultak az eljárás kezdeményezésének módját, illetve a közvetítői eljárás lényegét megismerhessék. A közvetítői eljárás lehetőségéről a betegjogi képviselő is tájékoztatást ad

3. §

(1)A kamara a közvetítői eljárás lefolytatása iránti kérelem kézhezvételét követő 15 napon belül megküldi a kérelmet a másik félnek. A másik fél a kérelem kézhezvételét követő 15 napon belül nyilatkozik arról, hogy hozzájárul-e a közvetítői eljárás lefolytatásához
(2)Ha mindkét fél az eljárás lefolytatása mellett dönt, a kamara felhívja a feleket a kamarát megillető általános eljárási költség fele-fele arányban történő megfizetésére.
(3)Ha a felek az általános eljárási költséget megfizették, a kamara a feleket meghívja abból a célból, hogy a közvetítői eljárást lefolytató egészségügyi közvetítői tanács (a továbbiakban: tanács) összetételében megállapodjanak.

4. §

(1)A felek a tanács tagjait a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara (a továbbiakban: MISZK) által vezetett közvetítői névjegyzékből (a továbbiakban: névjegyzék) jelölik ki
(2)A tanács egyik tagját a jogász, másik tagját más felsőfokú végzettséggel rendelkező közvetítők közül jelölik ki a felek. Ha a felek a közvetítő személyében nem tudnak megállapodni, mindkét fél jelöltje tagja lesz a tanácsnak. A felek megállapodhatnak abban is, hogy a tanács eljárását egy közvetítő folytassa le.
(3)A közvetítőt a kijelölésről a kamara értesíti. A közvetítő az értesítéstől számított 8 napon belül írásban nyilatkozik a jelölés elfogadásáról vagy visszautasításáról, és a jelölés elfogadása esetén arról is, hogy az ügyben érdektelen, nem elfogult, illetve vele szemben a (4) bekezdésben, továbbá az 5. § (2)–(3) bekezdésében foglalt kizáró okok nem állnak fenn. A jelölés visszautasítása esetén a kamara haladéktalanul újabb egyeztetést hív össze a tanács összetételére vonatkozóan.
(4)Az adott eljárásban nem lehet közvetítő az, aki a szolgáltatóval, annak fenntartójával, biztosítójával vagy a beteggel bármilyen munkavégzésre irányuló jogviszonyban, illetve tagsági jogviszonyban áll, valamint az sem, aki a felsoroltak közeli hozzátartozója.

5. §

(1)* A MISZK a névjegyzékbe kérelmére azt veszi fel, aki jogi, orvosi vagy egyéb felsőfokú egészségügyi végzettséggel, továbbá szociológusi vagy klinikai szakpszichológusi végzettséggel rendelkezik, legalább 8 éves szakmai gyakorlata van, és a külön jogszabályban meghatározott közvetítői tanfolyamot elvégezte
(2)* A névjegyzékbe kizárólag olyan személy vehető fel, aki cselekvőképes, büntetlen előéletű, és nem áll foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. Nem vehető fel a névjegyzékbe a bíró, az ügyész, továbbá az a személy, aki köztisztviselői jogviszonyban áll, a jogviszonya fennállása alatt.
(3)* Törölni kell a névjegyzékből azt, aki nem cselekvőképes, büntetett előéletű, vagy foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll.
(4)A névjegyzékben szereplő személy a névjegyzékben vezetett adataiban bekövetkezett változásokat, illetve az időközben bekövetkezett kizáró okot a változástól számított 30 napon belül köteles bejelenteni a MISZK-nek.

5/A–5/B. § *

6. §

(1)A közvetítői eljárás megindulása esetén a szolgáltató értesíti az eljárásról azt a biztosítót, akivel felelősségbiztosítást kötött (a továbbiakban: biztosító) és a biztosító nevéről és székhelyéről tájékoztatja a kamarát. A tanács üléseire a biztosítót is meg kell hívni, és részére észrevételezési jogot kell biztosítani. A szolgáltató úgy is nyilatkozhat, hogy a közvetítői eljárásban a biztosítója részvételének mellőzését kéri
(2)A tanács ülésének időpontját a kamara a közvetítőkkel történt egyeztetés után tűzi ki, legkésőbb a közvetítők személyében történt megállapodást követő 30. napra. Erre a feleket – személyes megjelenésre – meghívja.
(3)A meghívóban tájékoztatni kell a feleket a képviselet lehetőségéről, illetve módjáról, továbbá fel kell hívni a feleket arra, hogy az üggyel kapcsolatos ismereteiket lehetőleg az első ülésen tárják a tanács elé.
(4)* A feleket meghatalmazás alapján nagykorú, cselekvőképes személy, az (5) bekezdésben meghatározott egyesület, alapítvány, illetve jogi képviselő (ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos) képviselheti.
(5)* A beteg képviseletére az az egyesület, alapítvány jogosult, amely az alapító okiratában foglaltak szerint a betegjogok, az emberi jogok, illetve a betegek érdekvédelmének területén tevékenykedik. A szolgáltatót a szolgáltatókat tömörítő társadalmi, illetve érdek-képviseleti szervezet képviselheti.

7. §(1) A tanács az ülését a kamara helyiségében tartja. A felek kihelyezett ülés tartásában is megállapodhatnak, ha ezt az ügy körülményei indokolják

(1a)* A tanács a felek kérésére vagy hivatalból elrendelheti, hogy az ülés megtartására elektronikus kép és hang egyidejű továbbítására alkalmas eszköz útján kerüljön sor.
(2)Az első ülésen a tanács tájékoztatja a feleket a közvetítői eljárás menetéről, annak lényeges elemeiről, így különösen annak költségeiről, illetve a titoktartási kötelezettségről. Ha a felek változatlanul kérik az eljárás lefolytatását, a mellékletben foglalt nyilatkozatot teszik.
(3)* Ha a felek eltérően nem állapodnak meg, a költségek előlegezése a szolgáltatót terheli. A nyilatkozat aláírásával vagy megtételével egyidejűleg a felek előzetesen megállapodhatnak az eljárás során felmerülő költségek viselésének módjáról is.
(4)* Ha a felek között ugyanabból a jogalapból származó bírósági eljárás folyik, a felek a nyilatkozat aláírását vagy megtételét követően kötelesek az eljárás szünetelése iránti kölcsönös megegyezésüket a bíróságnak 8 napon belül bejelenteni. A bejelentés elmulasztása esetén a közvetítői eljárást meg kell szüntetni.

8. §

(1)* A nyilatkozat aláírását vagy megtételét követően a tanács a feleket részletesen meghallgatja. Ennek során a felek kifejtik érdekeik alapján kialakított álláspontjukat. A felek az első ülésen a rendelkezésükre álló okiratokat is kötelesek bemutatni
(2)A közvetítői eljárás során a közvetítői tanács köteles biztosítani, hogy a felek egyenlő elbánásban részesüljenek.
(3)A tanács az ülésen elhangzottak lényegét írásban rögzíti.
(4)A tanács a felek kérésére, a tényállás tisztázása érdekében az ügyről tudomással bíró más személyeket is meghallgathat.

9. §

(1)A tanács a felek egyetértése esetén szakértőt vehet igénybe. Szakértőként bárki eljárhat, aki a kérdés elbírálása szempontjából szakértelemmel rendelkezik és akinek a személyében a felek meg tudnak egyezni. A felek az igazságügyi szakértők jegyzékéből is választhatnak szakértőt. A szakértőre a közvetítőre irányadó kizáró okokat megfelelően alkalmazni kell
(2)A szakértő a felkérés kézhezvételétől számított 8 napon belül írásban értesíti a kamarát a felkérés elfogadásáról vagy visszautasításáról, és a felkérés elfogadása esetén arról is nyilatkozik, hogy az ügyben érdektelen, illetve nem elfogult.
(3)A szakértő a szakértői véleményt lehetőség szerint a meglévő egészségügyi dokumentáció alapján készíti el, szükség esetén személyesen is megvizsgálja a beteget.
(4)A szakértő a véleményét a felkérés kézhezvételétől számított 30 napon belül írásban terjeszti elő. A határidő a felek egyetértésével egy alkalommal meghosszabbítható.

10. §(1) A közvetítőket, valamint a szakértőket titoktartási kötelezettség terheli a közvetítői eljárás alatt, illetve az eljárás befejezését követően is

(2)A feleket és a biztosítót titoktartási kötelezettség terheli az eljárás folyamán. A titoktartási kötelezettség az eljárás befejezését követően akkor áll fenn, ha a felek között egyezség jött létre, kivéve, ha az egyezség megtámadása iránt bármelyik fél bírósághoz fordul.
(3)A titoktartási kötelezettség kiterjed a felek között létrejött egyezség tartalmára, valamint az eljárás folyamán elhangzottakra is.

11. §

(1)* A felek által megkötött egyezséget a tanács írásba foglalja, azt a tanács tagjai és a felek is aláírják vagy ha az ülés megtartására elektronikus kép és hang egyidejű továbbítására alkalmas eszköz útján került sor magukra nézve kötelezőnek ismerik el
(2)Az egyezség a biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha azt a biztosító tudomásul vette, vagy részben tudomásul vette. Ez utóbbi esetben meg kell jelölni, hogy a biztosító milyen mértékben (összegben) veszi tudomásul a felek egyezségében foglaltakat.
(3)Ha a fél az egyezségben foglaltakat a teljesítési határidőn belül nem hajtja végre, a másik fél kérheti a bíróságtól az egyezség végrehajtási záradékkal történő ellátását.
(4)Ha az első üléstől számított négy hónapon belül nem sikerül egyezséget létrehozni, a tanács az eljárást megszünteti.

12. §

(1)A közvetítői eljárás költségének elemei: az általános eljárási költség, a felek és képviselőik, illetve az eljárás más résztvevőinek költsége, a fél jogi képviselőjének óradíja és a közvetítőknek járó közvetítői díj, valamint a szakértői díj
(2)A fél jogi képviselőjét az üléseken való részvétel idejére óradíj illeti meg. Ha a szolgáltatót jogszabály vagy a biztosítóval kötött szerződés alapján a közvetítői eljárásban a biztosító képviseli, az óradíj a biztosító jogi képviselőjét illeti meg.
(3)A szakértőnek szakértői díj, a közvetítőknek az üléseken való részvétel idejére számítva közvetítői díj jár.
(4)Az eljárásban részt vevő személyek felmerült utazási költségét meg kell téríteni.
(5)Az általános eljárási költséget, továbbá a (2)–(3) bekezdésben foglalt költségek összegét külön jogszabály állapítja meg.

13. §

(1)Az eljárás során felmerült költségek viselése a felek szabad megállapodásának tárgya. Ha ebben a kérdésben a felek nem tudnak megállapodni, akkor a (2)–(3) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni
(2)Ha a felek között legalább a szolgáltató kötelezettségvállalása tekintetében létrejön a megegyezés, vagy a szolgáltató eláll a közvetítői eljárástól, a szolgáltató viseli az eljárás teljes költségét, ideértve az általános eljárási költséget is.
(3)Ha a szolgáltató kötelezettségvállalása tekintetében sincs megegyezés, vagy a beteg az eljárás során eláll a közvetítői eljárástól, mindkét fél maga viseli a felmerült költségeit. A jogi képviselőket ilyen esetben óradíj nem illeti meg. A közvetítők közvetítői díja, a szakértői díj, illetve az eljárás más résztvevői költségének egyharmadát a beteg, kétharmadát pedig a szolgáltató viseli. Az általános eljárási költség fele-fele arányban oszlik meg a felek között.

14. §

A közvetítői eljárás során keletkezett iratokat a kamara az eljárás befejezését követő 10 évig megőrzi. Az iratok őrzése során az egészségügyi adatok kezelésére vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni

15. §

(1)Ez a törvény a kihirdetését követő 60 nap elteltével lép hatályba, kivéve az 5. § (1) és (2) bekezdését, amely a kihirdetés napjával lép hatályba. A közvetítői eljárás a törvény hatálybalépése előtt keletkezett ügyekben is igénybe vehető az elévülési időn belül
(2)Az 5. § (1) bekezdése alapján a kérelmezőt a névjegyzékbe a közvetítői tanfolyam elvégzésének igazolása nélkül is fel kell venni, 2002. január 1. napját követően azonban a közvetítői tanfolyam elvégzése igazolásának hiányában a közvetítőt törölni kell a névjegyzékből.
(3)* Felhatalmazást kap az egészségügyért felelős miniszter, hogy az igazságügyért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben megállapítsa a közvetítői képesítés követelményeit, a képesítés megszerzésének módját, a névjegyzékben vezetett adatok körét, továbbá a közvetítői eljárás költségelemeinek összegét. *
(4)* Melléklet a 2000. évi CXVI. törvényhez Nyilatkozat Alulírottak .................................................. beteg (képviselője: ....................................) és ........................................... egészségügyi szolgáltató (képviselője: ..............................) kijelentik, hogy jogvitájukat közvetítői eljárás keretében, egyezséggel kívánják rendezni.

A felek kijelentik, és egyben igazolják, hogy rendelkeznek a vitás helyzet megoldásához és az egyezség megkötéséhez szükséges felhatalmazással.

A felek elfogadják a közvetítői tanács által ismertetett közvetítői eljárás szabályait, és azok betartásával vesznek részt az eljárásban.

Tudomásul veszik, hogy az eljárás bizalmas, az ott elhangzottakat – ha törvény másként nem rendelkezik – titokban tartják. A felek kötelezik magukat arra, hogy esetleges későbbi bírósági eljárás során a közvetítőket nem nevezik meg az eljárás alatt elhangzottak tanújaként.

A felek az alábbiak szerint állapodnak meg a felmerülő költségek előlegezésében: * .............................................................................................................................................. .............................................................................................................................................. ..............................................................................................................................................

A felek az alábbiak szerint állapodnak meg a felmerülő költségek viselésében: * .............................................................................................................................................. .............................................................................................................................................. ..............................................................................................................................................

A BIZTOSÍTÓ NYILATKOZATA * A biztosító kijelenti, hogy

a)az üléseken részt kíván venni,
b)észrevételezési jogával élni kíván,
c)a szolgáltatót az eljárásban képviseli.

Vissza az oldal tetejére -->

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.