7/
- (III. 14.) NKÖM rendelete az „art” mozi-hálózat fejlesztésének támogatásáról. A Magyar Köztársaság
- évi költségvetéséről szóló
- évi CLIII. törvény (a továbbiakban: Tv.)
- számú mellékletének
- pontjában foglalt felhatalmazás alapján az „art” mozi-hálózat fejlesztését szolgáló előirányzat felhasználására vonatkozó részletes szabályok megállapítása céljából a következőket rendelem el:
- §
(1)A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (a továbbiakban: minisztérium) a Tv.
- számú mellékletének
- pontjában meghatározott 100 millió Ft támogatási előirányzatot az e rendeletben előírt pályázati eljárás (a továbbiakban: pályázat) útján osztja el a támogatottak között.
(2)A támogatás visszatérítési kötelezettség nélküli juttatás, amely az e rendeletben és a pályázati felhívásban meghatározott módon, csak a pályázati támogatást elnyerő fejlesztésekre használható fel. 2. § A pályázat célja, hogy
- a)elősegítse az „art” mozik korszerűsítését és ezáltal a nézői igények magas technikai színvonalon való kielégítésének lehetőségét, ideértve a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvénynek a középületek akadálymentesítésére vonatkozó rendelkezései megvalósulását;
- b)elősegítse a helyi önkormányzatok (a továbbiakban: önkormányzat) által fenntartott vagy támogatott mozik olyan fejlesztéseinek megvalósulását, amelyek a filmszínházak műszaki, illetve kényelmi feltételeire vonatkozó nemzetközi paraméterek kialakítását szolgálják;
- c)a fővároson kívül az ország más településein is lehetőséget teremtsen a magyar és európai, illetve az egyéb „art” besorolású filmalkotások megfelelő körülmények között történő bemutatására, és ezzel ösztönözze e filmek széles körű terjesztését;
- d)segítse több éves mozi-fejlesztési program keretében az „art” mozik korszerűsítését, illetve kialakítását. 3. §
(1)A pályázaton önkormányzatok vehetnek részt. Pályázatot nyújthatnak be
- a)azok az önkormányzatok, amelyek a fejleszteni kívánt mozi vagy a mozit tulajdonló gazdasági társaság többségi tulajdonosai (fenntartók), vagy
- b)azok az önkormányzatok, amelyek vállalják, hogy a más tulajdonú mozi működéséhez a pályázat megvalósulását követő három évben folyamatosan, az éves működési, üzemeltetési költségek legalább 15%-át biztosítják.
(2)A támogatás nyújtásának feltétele, hogy a fejleszteni kívánt mozit a Nemzeti Filmiroda az „art” mozik minősítésének, valamint a filmalkotások korhatár szerinti megjelölésének feltételeiről szóló 24/2004. (XII. 8.) NKÖM rendelet ( a továbbiakban: „art” mozi rendelet) alapján „art” mozinak minősítette. 4. §
(1)Támogatás csak olyan fejlesztéshez adható, amelynél a fejlesztés bekerülési összegének legalább 25%-át a pályázó saját forrásból biztosítja.
(2)Megkezdett, illetve folyamatban lévő fejlesztéshez, beruházáshoz támogatás nem adható, kivéve a 2003.,
- vagy
- évi „art” mozi pályázat keretében támogatásban részesített azon mozikat, amelyek a korábban vállalt fejlesztést időarányosan teljesítették. A pályázat szempontjából megkezdett beruházásnak minősül az, amelynél a pályázatban szereplő bármely kiviteli munkafázis elkezdődött vagy a kivitelezésre szerződést kötöttek.
(3)Több éves fejlesztési program esetén a 2003.,
- vagy a
- évi pályázaton vállalt önrész összege a jelen pályázaton önrészként beszámítható, ha a korábban támogatott fejlesztés önrészének összege eléri a pályázatban szereplő fejlesztés összegének 25%-át.
(4)Pályázni a
- évben megvalósuló fejlesztéssel, több éves fejlesztési program esetén annak önállóan is működőképes ütemével lehet. A támogatás szempontjából a fejlesztés bekerülési összege nem tartalmazhatja a pályázat beadási határidejét megelőző hat hónapnál régebben a fejlesztéssel összefüggésben felmerült tervezési és előkészítési költségeket. A fejlesztés bekerülési összegébe beszámítható a pályázat beadási határnapját megelőző hat hónapon belül a fejlesztéssel összefüggésben felmerült tervezési, építési engedélyezési díj, továbbá a lebonyolítás díja, amely a pályázói saját forrás részeként elismerhető, kivéve, ha ezeket a díjakat és költségeket a pályázó 2005-ben elnyert állami támogatásból fedezte.
- §
(1)Támogatás igényelhető:
- a)a fejleszteni kívánt mozi meglévő vetítőterme műszaki, kényelmi feltételeinek fejlesztéséhez, ezen belül az alábbi fejlesztések együttes vagy önálló megvalósítására:
- aa)megfelelő kényelmű székek beszerelése,
- ab)megfelelő minőségű és paraméterű vászon beszere lése,
- ac)megfelelő minőségű audiovizuális technika (vetítő berendezés, DVD-, videokivetítő hangberendezés) beszerelése,
- ad)megfelelő minőségű fűtő- és légkondicionáló berendezés beszerelése;
- b)a mozi számítógépes jegykiadó rendszerének, illetve internetes kapcsolatának kialakításához;
- c)a mozi belsőépítészeti átalakításához többletszolgáltatások – így különösen büfé, kávézó, videotéka, illetve DVD-kölcsönző – bevezetése céljából;
- d)a mozi egyéb szolgáltatásainak – így különösen az előcsarnok, a mellékhelyiségek, a ruhatár, a mozi közmű és épületgépészeti rendszerének – fejlesztéséhez;
- e)a mozi homlokzatának, külső falainak felújításához;
- f)a mozi elektronikus vetítési technikájának kialakítá sára, fejlesztésére, ha a mozi már rendelkezik kifogástalan műszaki állapotú 35 mm-es vetítőtechnikával,
- g)a különböző fogyatékossági csoportok speciális igényeinek megfelelő akadálymentesítési munkálatokra.
(2)Az
(1)bekezdésben szereplő fejlesztési céloktól való eltérést csak kivételesen, a pályázatban leírt fejlesztés sajátosságaival indokolt esetben fogadhat el a Bíráló Bizottság (9. §). 6. § A támogatás nem haladhatja meg a bekerülési költség 75%-át, felső határa pályázatonként a 20 millió Ft-ot. 7. § A pályázatnak tartalmaznia kell:
- a)tartalomjegyzéket a benyújtott dokumentumokról;
- b)a rendelet 1. számú mellékletét képező kitöltött pá lyázati adatlapot;
- c)a jelen rendelet 2. számú melléklete szerint az igé nyelt támogatás összegének kiemelt előirányzatok szerint bontását;
- d)a pályázó nyilatkozatát az alábbi kérdésekben:
- da)a fejleszteni kívánt mozit, illetve mozitermet a pá lyázó a fejlesztés igazolt befejezésétől számított öt éven keresztül az „art” mozi rendeletben meghatározott feltételeknek megfelelően „art” moziként működteti,
- db)a mozi tulajdonjogának vagy üzemeltetési jogának átadása esetén úgy köt szerződést az új tulajdonossal vagy üzemeltetővel, hogy a pályázatban meghatározott feltéte lek a
- da)pontban megjelölt határidő leteltéig az új tulajdonost, illetve üzemeltetőt is kötelezzék;
- dc)ha a pályázó nem tulajdonosa a fejleszteni kívánt mozinak, a tulajdonosnak a da), db),
- dd)pontok szerinti tartalmú nyilatkozatát;
- dd)ha az önkormányzat pályázati jogosultsága nem tulajdonjogon, hanem a mozi támogatásán alapul, az önkormányzat által kiadott kötelezettségvállaló nyilatkozattal igazolni kell, hogy a mozi részére e rendelet 3. §-a
(1)bekezdésének
- b)pontja szerint az önkormányzat támogatást biztosít. A 2003., 2004. vagy 2005. évi pályázaton nyert önkormányzatoknak ilyen nyilatkozatot nem kell csatolniuk;
- e)a pályázó szöveges indokolását a tervezett fejlesztés céljáról, annak esetleges hosszabb távú mozifejlesztési tervvel való összefüggéséről, illetve arról, mindez miként illeszkedik az önkormányzat kulturális területre vonatkozó fejlesztési terveihez;
- f)a fejleszteni kívánt mozi ingatlan tulajdonjogának igazolását;
- g)a fejlesztés pénzügyi hátterének bemutatása céljából:
- ga)a pályázónak a saját forrásrész biztosítására vonatkozó igazolását:
- gb)egyéb külső, illetőleg helyi hozzájárulás esetén – hat hónapnál nem régebbi és a 2006. évre érvényes – kötelezettségvállalási nyilatkozatot a hozzájáruló részéről;
- gc)a fejlesztés megvalósításához rendelkezésre álló, pályázaton kívüli központi költségvetési forrás fedezetigazolását;
- gd)a fejlesztésre vonatkozó költségvetési tervet;
- ge)a fejleszteni kívánt mozi üzemeltetésére vonatkozó üzleti tervet;
- gf)megvalósíthatósági tanulmányt, amely a fejlesztés szakmai, gazdaságossági, pénzügyi és működtetési feltételeit mutatja be, különös tekintettel arra, hogy a működtetés milyen reális piaci igényeken alapul, illetve miként illeszkedik a településen, illetve annak körzetében már működő mozi szolgáltatásokhoz;
- h)a fejlesztés műszaki hátterének bemutatása céljából:
- ha)tervjegyzéket;
- hb)műszaki leírást;
- i)ha a mozi a 2003., 2004. vagy 2005. évben az „art” mozi pályázat keretében fejlesztési támogatásban részesült, csatolni kell a korábbi pályázat megvalósításáról szóló szakmai beszámolót, melynek tartalmaznia kell a korábbi pályázati cél leírását és annak tényleges kivitelezését;
- j)igazolást arról, hogy a fejleszteni kívánt mozit a Nemzeti Filmiroda az „art” mozik minősítésének, valamint a filmalkotások korhatár szerinti megjelölésének feltételeiről szóló 24/2004. (XII. 8.) NKÖM rendelet alapján „art” mozinak minősítette. 8. §
(1)A pályázatot egy eredeti és négy másolati példányban az önkormányzat székhelye szerint illetékes Magyar Államkincstár Megyei Területi Igazgatóságaihoz, illetve a Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatóságához (a továbbiakban: Igazgatóság) kell benyújtani 2006. április 28-áig.
(2)Az Igazgatóság a pályázatokat megvizsgálja és hiányos pályázat esetén a benyújtást követő 8 napon belül haladéktalan hiánypótlásra szólítja fel a pályázót.
(3)Az Igazgatóság a felülvizsgált pályázatok egy eredeti és három másolati példányát 2006. május 20-áig továbbítja a minisztériumnak. 9. §
(1)A pályázatok értékelésére és javaslattételre a nemzeti kulturális örökség minisztere (a továbbiakban: miniszter) Bíráló Bizottságot hoz létre.
(2)A Bíráló Bizottság tagjai megbízási díjban részesülnek, illetve megbízási jogviszonyban állnak a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumával. A megbízási díj mértékét a miniszter állapítja meg. 10. §
(1)A bírálatra alkalmas, tartalmilag és formailag megfelelő pályázatokat a Bíráló Bizottság részletesen elbírálja és a bírálatakor előnyben részesíti azt a pályázót, amely
- a)a 2003., 2004. vagy 2005. évi „art” mozi pályázat során több évre szóló fejlesztési programot nyújtott be, és pályázatát a Bíráló Bizottság a 2005. évben támogatásban részesítette, a pályázó pedig annak időarányos részét sikeresen megvalósította;
- b)a mozi egyes részeit vagy szolgáltatásait érintő fejlesztésre kér támogatást, de a fejlesztés többéves korszerűsítési vagy átalakítási terv része, amely a pályázatban meghatározott minőségi paraméterekkel rendelkező „art” mozi kialakításához vezet;
- c)a fejlesztéssel nemcsak az adott település, hanem annak vonzáskörzetében lakók filmigényét is kielégíti;
- d),,art” mozi fejlesztési koncepciója kialakítása során figyelembe veszi a település piaci adottságait, várható fejlődési irányát és ennek alapján a gazdaságos működtetés valószínűsíthető feltételeit;
- e)többéves „art” mozi üzemeltetési gyakorlattal rendelkezik;
- f)a 4. §
(1)bekezdésében meghatározottnál nagyobb mértékű önrész biztosítását vállalja.
(2)A Bíráló Bizottság munkájához szakértőket vehet igénybe. A szakértők ezért a tevékenységükért külön díjazásban nem részesülnek. 11. §
(1)A Bíráló Bizottság a javaslatát a pályázatok hozzá való beérkezésétől számított 30 napon belül készíti el.
(2)A Bíráló Bizottság a javaslatát jegyzőkönyvben rögzíti.
- § A pályázat alapján nyújtható támogatásról a Bíráló Bizottság javaslata alapján a miniszter
- július 7-éig dönt.
- §
(1)A minisztérium a támogatási döntést 2006. július 10-éig közzéteszi a minisztérium honlapján.
(2)A támogatásban részesült önkormányzatokat a minisztérium írásban is tájékoztatja. 14. §
(1)A minisztérium a támogatott pályázóval – a támogatás igénybevételéről, felhasználásának feltételeiről, folyósításának ütemezéséről, rendeltetésszerű felhasználásának ellenőrzéséről és elszámolásáról, valamint a szerződésszegés jogkövetkezményeiről, az elállás jogáról – szerződésben állapodik meg.
(2)A támogatási összeg vagy annak részletei folyósítására a támogatott pályázóval kötött szerződés alapján kerülhet sor.
(3)A kedvezményezett a támogatási összegből finanszírozott beszerzéseit a közbeszerzésekre vonatkozó hatályos jogszabályi előírások szerint köteles megvalósítani.
- § A minisztérium utalványozás céljából a támogatásban részesült önkormányzatok és a részükre jóváhagyott és kifizetendő támogatás összegének jegyzékét, valamint a támogatási szerződés egy-egy példányát megküldi a Belügyminisztériumnak.
- §
(1)A támogatásban részesült önkormányzat köteles biztosítani, hogy a támogatás az e rendeletben előírt célra kerüljön felhasználásra.
(2)Az önkormányzat a fejlesztés befejezését követő 15 napon belül értesíti a minisztériumot a fejlesztés befejezéséről, és köteles lehetővé tenni a megvalósítás helyszíni ellenőrzését.
(3)Az önkormányzatnak biztosítania kell a rendelkezésre bocsátott támogatás elkülönített kezelését és analitikus nyilvántartását annak érdekében, hogy a támogatás tényleges felhasználása ellenőrizhető legyen.
(4)Az önkormányzat a támogatás felhasználásáról a tárgyévben december 31-ei határnappal, a mindenkori zárszámadás keretében és rendje szerint köteles elszámolni. A központi támogatás tárgyév december 31-én feladattal terhelt maradványával úgy köteles elszámolni, hogy a fel nem használt támogatás a központi költségvetésbe a tárgyévet követő június 30-áig visszafizetésre kerüljön.
(5)A támogatások igénybevételének és az elszámolás szabályszerűségének vizsgálatát az Igazgatóságok végzik.
(6)A támogatások felhasználását alkalomszerűen, helyszíni ellenőrzés keretében a minisztérium illetékes szakfőosztálya is ellenőrizheti.
(7)A pályázati rendszerrel, a támogatások folyósításával, teljesítésével, ellenőrzésével, valamint a nyilvántartásokkal kapcsolatosan e rendeletben nem szabályozott kérdésekben az államháztartásról szóló
- évi XXXVIII. törvény, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 217/
- (XII. 30.) Korm. rendelet rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.
- §
(1)Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.
(2)E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az „art” mozi-hálózat fejlesztésének támogatásáról szóló 6/2005. (III. 1.) NKÖM rendelet hatályát veszti. Dr. Bozóki András s. k., a nemzeti kulturális örökség minisztere